T&K – Vaskohó törpjeinek történelme

Vaskohó – az én saját népem. Végre a saját húsomról és véremről beszélhetek. Habár egy csöppet ideges vagyok, hogy a törpökről kell beszélnem. Egy kicsit rosszul érint. Mindenki másról azt mondhatok, amit akarok, de a saját embereimről? Kicsit olyan, mintha pletykálnék.
Talán furcsának találjátok, de mi, törpök nem sokat tudunk a saját népünkről. Igen, igen, bevallom, tényleg nem. Mit gondolsz, miért van olyan sok felfedező rajtam kívül? Saját magunkról szeretnénk többet megtudni, és nap mint nap új dolgokat fedezünk fel önmagunkkal kapcsolatban. Itt most elmondom neked, amit én tudok…

Nagyon, nagyon régen – igazából évezredekkel ezelőtt – mi, törpök előbújtunk a földből, ahova a titánok telepítettek minket. Előtte „földszerzet” volt a nevünk, ahogy az a pár hieroglifa, amit megtaláltunk,  említ bennünket. A titánok azért hoztak minket létre, hogy ügyeljünk a földalatti birodalmakra. Azokban az időkben a földszerzeteknek kőből volt a testük, nem kellett lélegezniük és ásó és csákány nélkül tudtak alagutat fúrni. Ugyanakkor valami történt, ami megváltoztatott minket, és olyan halandókká váltunk, amilyenek most vagyunk. Talán az Ősök Háborúja volt az oka, de valószínűleg soha nem fogjuk biztosra tudni.
Mindenesetre feljöttünk a földfelszínre, és új otthon után kutatva vándoroltunk. Az az idő, amikor a titánoknak szolgáltunk, lejárt, tehát valami új dolog után kellett néznünk. Elneveztük az általunk felfedezett hegyvidéket Khaz Modannak, ami „Khaz Hegy”-ét jelenti ősi nyelven. Miért? Hát, mi is csak nemrég jöttünk rá, hogy volt egy titán kovács, Khaz’goroth, a Formáló, aki részt vett Uldaman felépítésében – és talán a törp faj létrehozásában. Az ő neve volt az egyik, amit Uldaman ősi leletei megemlítenek. Vagyis már az ősi időkben valaki hátrahagyott jeleket arról, hogy mi titánszülöttek voltunk, mintha egyszer majd elfelejtenénk – elfelejtettük; de már kezdünk emlékezni, ha lassan is.
Habár halandók voltunk és tökéletesen alkalmasak arra, hogy a földfelszínen éljünk, még mindig a felszín alatti sötét helyek vonzották a népünket. Így behatoltunk az egyik óriási hegybe, hogy létrehozzunk egy hatalmas kohót Khaz’goroth tiszteletére. Ez a kohó napjainkig fennmaradt, habár számos fejlesztésen esett át az évek folyamán. A város is erről az építményről kapta a nevét – Vaskohó.
Amikor létrehoztuk Vaskohót, sejtelmünk se volt róla, hogy rajtunk kívül mások is léteznek a világon. Nem volt írott nyelvünk – minden csak szájhagyomány útján terjedt. Természetesen a tények legendák lettek, és a legendák elfeledetté váltak. A korai törpök szívét annyira betöltötte a bányászat és a kovácsolás, hogy a múltra való emékezés nem tűnt fontosnak. Nagyon, nagyon tehetségesek voltak az ércek felolvasztásában és a dolgok készítésében, de ez volt minden. Ugyanakkor abból, amit ezekről a korai napokról tudunk, úgy tűnik, hogy a népem boldog volt.
Aztán egy nap, pár ezer évvel ezelőtt, megjelentek az első emberek Vaskohó kapui előtt. Ezt onnan tudjuk, hogy az emberek azóta is mesélnek arról a napról, amikor  egy alacsony, köpcös, szakállas kovácsmester néppel találkoztak,  akikkel a kézművesség és a történetmesélés szeretét megoszthatták. Törpök, így neveztek el minket, és így ismernek minket ma is, habár akkor még nem tudtuk, hogy a szó igazából „aprót” jelent. Ah persze, lehetett volna rosszabb is – hívhattak volna minket „szakállas-embereknek” vagy „kőfejűeknek”, vagy valami hasonlónak.
Ebben az időben ismertük meg az írás művészetét, mert ember tudósok bukkantak fel, hogy tanulmányozzanak minket és jegyzeteket készítsenek. A tűz nevében, egyébként mik voltak azok a pici, fekete jelek, amiket az összes pergamenre tettek? Biztosan nem rúna-jelek! Akárhogy is, az emberek megtanítottak minket az ő írásmódukra, ami sokkal egyszerűbb volt a rúnáknál; és az évek folyamán, ahogy a tudósok elmondták, átformáltuk a nyelvüket a saját szájízünk szerint. Ezért olyan a Törp Nyelv, mint egy különös egyvelege a titán írásjeleknek és az emberi betűknek. És most, hogy már könnyebben tudtunk írni-olvasni, ez a képesség már nem kizárólagosan az írnokoké volt, hanem a köznép körében is elterjedt.  Ekkor kezdtük el leírni a történeteinket és a történelmünket, így a tudásunk jelentős része ettől a ponttól származik.
A legtöbb, amit a korai történészeink leírtak, az eladási feljegyzések, kézműves sémák és más jelentéktelen badarság, amikkel most nem foglak titeket untatni. Egyetlen jelentős történelmi esemény zajlott ekkoriban, és ez a Három Pöröly Háborúja.
Itt van, hogy mi történt azokban a napokban, 250 évvel ezelőtt. Vaskohó hatalmas város volt egy terjedelmes hegybe vájva, de megvoltak a maga határai. Addigra mi törpök egy kicsit megsokasodtunk a magunk jólétében. Ezekben a napokban Anvilmar Király uralkodott, egy jó és bölcs törp, aki mindent megtett a béke érdekében. A népesség száma ugyanakkor problémát jelentett, és néhány klán azt választotta, hogy a város fő határain kívül telepszik le. A Bronzszakáll klán, akit a legszorosabb kötelék fűzött a királyhoz a rokonság és a történelem okán is, elfoglalta a fő birodalmi birtokokat Vaskohón belül. A Vadpöröly klán a városon kívül élt, a csúcs közelében lévő hegyoldalakban és sziklabérceken. És még ott volt a Sötétvas klán, akik a város alatti legsötétebb mélyedésekben éltek. Ugyanakkor, végső soron mindhárom klán maga akart uralkodni Vaskohóban, és amikor Anvilmar végül meghalt, az erőtlen béke darabokra esett.
Hatalmas polgárháború kerekedett – a Három Pöröly Háborúja. Dicsőséges volt, ahogy a történészek mondani szokták. Végül a Bronzszakáll klán győzedelmeskedett, száműzve a másik két klánt Vaskohóból. A Vadpöröly klán egyetértett azzal, hogy a saját útját járja, emelt fővel viselte a vereséget, és Grim Batol hegycsúcsán új királyságot alapítottak. A Sötétvas klán ugyanakkor meglehetősen haragtartó maradt. Thaurissanban alapítottak egy erődítményt, amit a saját hitvány vezetőjükről neveztek el, és egy új hadsereget kezdtek kiépíteni, amellyel egész Khaz Modant maguknak követelhetik.
Néhány évvel később támadásba lendültek. Feltételezték (valószínűleg helyesen), hogy a Vadpöröly klán Vaskohó segítségére sietne, ezért a Sötétvas klán mindkét erődítményt megtámadta. A Sötétvas klán gonosz, veszedelmes erőket irányított, és egyszerre esett neki a két városnak. Habár a támadás meglepetése és vadsága majdnem mindkét város védelmét szétzúzta, a Bronzszakáll klánnak sikerült összeszednie erejét és visszaszorítani a betörőket. A Sötétvas klán visszavonult Thaurissanban, hogy megvárja a Vadpörölyök fővárosánál győzedelmes erők támogatását, miután Grim Batolt egy könnyű célpontnak tartották.
Valóban, Grim Batol kapuja leomlott, de a hatalmas hős, Vadpöröly Khardros átlovagolt a támadókon, hogy megölje a sötét inváziót vezető boszorkány-királynőt. A Vadpöröly klán visszaszorította a dühös Sötétvas erőit, akik a visszavonulásukkor beleütköztek a Grim Batol megsegítésére érkező Vaskohó erőibe. Ez újra megpecsételte a Bronzszakáll klán és a Vadpöröly klán hosszan tartó barátságát; mindkét hadsereg délnek indult, hogy elpusztítsa Thaurissant és a Sötétvas fenyegetésnek egyszer és mindenkorra véget vessen. De a Sötétvas klán vezetője dühében előhívta földalatti börtönéből Ragnarost, a Tűzurat. A Vörösgerinc-hegyek kettétörtek és a Feketeszikla-hegy kiemelkedett a mély, földalatti lávából. A törp seregek visszahátráltak, miután nem akartak szembeszállni Ragnaros haragjával, míg a Sötétvas klán a Tűzúr akaratának szolgálójává vált.
Vaskohót újjáépítették, de Grim Batol, megszennyezve a háborúban elszabadult sötét erőktől, lakhatatlanná vált. A Vadpörölyöket Vaskohóba hívták, hogy ott éljenek, de ezt Khardros Király visszautasította, mivel nem akart a múlt árnyékában élni. Helyette Sasfészek Ormon  alapított egy új királyságot, ahol az embereivel együtt a felszínen él, összhangban a maguk körül élő természettel. Hogy a népeket közel tartsák, Vaskohó törpjei megépítették a Thandol Átjárót, de végül a törpjeink közötti szakadék egyre szélesebb lett. Manapság Vaskohó és Vadpöröly törpjei csak távoli unokatestvérek, akiket csak az köt össze, hogy mindketten a törp fajhoz tartoznak.
Azóta Vaskohó törpjei számos háborúban vettek részt, de a város a stabilitás sziklája maradt. Semmilyen veszély, külső vagy belső, nem fenyegette jelentősen. Biztos vagyok benne, hogy ez is az egyik oka annak, hogy sokakat közülünk elfogott a mehetnék.  Egy olyasfajta embernek, mint én, napjainkban egy átkozottul unalmas hely.(Forrás: Wow RPG Alliance Player’s Guide 140-142.p.)
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).