Pokolsikoly Garrosh – Háborús szív 4. rész

– Ez gyalázat – mondta Thrall. Fel-alá járkált a szobában. – Nem tudom elhinni, hogy a légi fosztogató elnézne egy ilyen dolgot.

Varok az asztalnál ült, előtte Feketesebes jelentésének papírlapjai heveztek. A szoba túloldalán Garrosh néhány fából készült zsetont emelt fel, amelyek közül volt, ami a Szövetséget jelképezve kékre, a Hordát jelképezve pirosra volt festve, vagy a Falkát jelképezve csontvázakkal volt díszítve. A zsetonokat Jégkorona térképére dobta, Mord’rethartól délre, Jégkorona Citadellájának Halálkapujához. Egy karcolással egy nagy X-et vésett a bőrbe. A jelentés nevet is adott ennek a területnek: a Törött Front.

A Szövetség megkísérelte elfoglalni Mord’rethart, de egy Horda főnök észrevette a sereget, és sikeresen megakadályozta a támadást… azzal, hogy hátulról megrohanták őket. Beszorulva a Falka és a hátukban lévő Horda közé, a Szövetséges erők elpusztultak – de ugyanígy a Hordások is. A Falka is szenvedett el veszteségeket, de a kapu a Lidérckirály irányítása alatt maradt.

Feketesebes csapatai szándékosan addig vártak, amíg a Szövetséges katonák harcba nem bocsátkoztak, és akkor mészárolták le őket. Thrall arca egyre jobban eltorzult, ahogy a légi fosztogató szavait olvasta: Habár az életükkel fizettek érte, az önzetlen bátorságuk megakadályozta, hogy a Szövetség elfoglaljon egy fontos stratégiai pontot. Az ilyen kurázsi méltó a Horda igaz katonáihoz!

– „Önzetlen bátorság”, „Hordához méltó kurázsi” – Thrall szinte köpte ezeket a szavakat. – És a Falka még mindig tartja a Halálkaput. Ezt akarta? Ezért jár dicsőség közöttünk?

Garrosh szokatlanul csendes maradt, helyette keményen nézett a térképen lévő faérmékre. Majdhogynem érezte, ahogy Varok szemei az ő hátán nyugodnak, és Thrall is őt figyeli. Jó dolog, hogy a Szövetség nem szerezte meg Mord’rethart; ebben Garrosh biztos volt. De továbbra is a kis fajeleket bámulta, és késő éjjel, miután a többi parancsnok nyugovóra tért, újra elolvasta Feketesebes levelét.

Az ilyen kurázsi méltó a Horda igaz katonáihoz!

Egy követet hivatott. – Vidd Feketesebes Korm Légi Fosztogatónak az Orgrim Pörölyén – mondta, és átnyújtott egy tekercset. – Azonnal vissza kell térnie Csatadal Erődbe. Mondd meg neki, hogy Pokolsikoly Nagyúr kívánja látni.

* * *

Garrosh azt gondolta, hogy amit Gorgonna mondott a tónál, egyszerűen abszurd volt. Tudta, hogy a saját apja ivott először Mannoroth véréből – az idősektől éppen eleget hallotta, hiszen nem hagyták, hogy valaha is elfelejtse -, de Grom cserébe megölte Mannorothot és a saját életével fizetett azért, hogy az átkot megtörje. Az adósságát a vérével fizette meg. Ki akarhat ennél többet?

Krenna szavai gyötörték őt igazán.

Gyötörték, amikor az éjelfek csapdába csalták a favágók karavánjait Kőrisvölgyben.

Gyötörték, amikor Tiragarde Erőd katonái kirabolták Borotva-hegyet.

Gyötörték, amikor Bael Modan törpjei és az Északi Őrség emberei megtagadták, hogy elhagyják a Horda területét, amelyre behatoltak.

Egyik dolog sem először történt meg.

Biztosan volt megtorlás is, és számos előőrs jogosan cselekedett a saját védelme érdekében. Garrosh alig várta, hogy odautazhasson, és támogathassa őket. Boldogan harcolt volna a biztonságuk érdekében. Örömmel megtanította volna a Szövetséget arra, hogy hagyják őket békén, és hadd szerezhessék meg, amire a túléléshez szükség van. Garadartól eltérően Orgrimmarnak megvolt az ereje és a létszáma is ahhoz, hogy megvédje magát.

Vagyis, meg lett volna. Ha az ork csapatok nem bonyolódtak volna harcba Tarren Malmánál, az Elhagyottakat segítve – találó elnevezés Garrosh véleménye szerint. Hogy mit látott valaha is bennük Thrall, azt Garrosh soha nem bírta megérteni.

Ugyanakkor még több orkot küldtek Quel’Thalasba. Garrosh az elfekkel Orgrimmarban való találkozása után határozottan csodálkozott azon, hogy miért kellene egyáltalán foglalkoznia velük a Hordának. Az ő tiszteletük meglehetősen csekélynek tűnt.

És a trollok. Garrosh még rájuk gondolni is alig tudott. Szakaszt szakasz után küldtek, hogy segítsenek visszafoglalni nekik délen a területüket, és valahogyan minden próbálkozásuk kudarcba fulladt. Látszólag már évek óta ez folyt. Milyen népek azok, akik nem tudnak leteríteni egy egyszerű boszorkány-doktort? Tényleg egy egész hadtestes invázióra – és még több Hordás csapatra – lesz szükség ahhoz, hogy visszafoglaljanak néhány ócska szigetet?

Minél többet gondolkodott Garrosh ezeken, annál jobban tüzelte fel a haragját. Minden egyes nappal jobban belevésődött a tudatába, amit Krenna mondott. Garrosh türelmetlensége nőtt.

Aztán elindultak a pletykák. Azt hallották Ratcheten keresztül a Csizmás Kikötőből, hogy valami probléma történt a gabona-szállítmánnyal. A népek elkezdtek sugdolózni. Az a néhány Elhagyott, aki Orgrimmart választotta otthonának, figyelmeztette a vezetőit: Újra megtörténik.

Nem tévedtek.

Olyan idők jöttek, amilyet még nem látott. A barátokból ellenségek lettek; az életből halál, ami még nem jött el. Nem lehetett habozni, félrebeszélni, elsiklani felette. Ez volt a járvány. Olyanfajta gonosz varázslat volt, amilyet eddig csak Gul’dan vitt véghez, de Gul’dan már régóta halott volt. Másvalaki volt, aki ezeket az atrocitásokat összehangolta, és Garrosh megtudta, hogy ez a valaki a Szövetség egykori hercege. Olyan valaki, aki túl hiszékeny, túl gyenge és túl buta volt ahhoz, hogy megakadályozza az ördöggé válását. És most halált hozott rájuk.

Garrosh felemelte fejszéjét és újra és újra lecsapott vele Orgrimmar védelmezésekor. A népét óvta.

Aztán hirtelen úgy tűnt, hogy elmúlt a veszély. A járvány terjedése véget ért. Az utolsó fertőzötteket is megsemmisítették. De Garrosh is tudta, hogy ezzel nem volt vége. Távolról sem. Az egyetlen megoldás egy ilyen arcátlan ellenséggel szemben a brutális és könyörtelen háború volt. Szinte már fájt. Ő szerette volna vezetni a csapatokat, amelyek a Horda igazságát elviszik. Csak várnia kellett Thrall parancsára.

A világ minden tájáról sorjáznak a jelentések. A járvány legyengített minket, és a repülő citadellák elindították csapataikat, hogy meggyalázzák földjeinket. És te még mindig vársz, Hadfőnök. Tanácsot hívtál össze, amikor háborúra kellett volna hívnod. Még ezek… a szövetségeseink… akiket beengedtél a Hordába, is itt gyülekeznek, és az egyetlen bejelentenivalód az volt mindannyiunk számára, hogy tartsunk ki. Mi kitartunk, Thrall. Te habozol.

– Mak’Gora!

A kihívást a düh és a puszta frusztráció szülte. Thrall nem akart cselekedni. Tájékozódni akart, konzultálni a Szövetséggel – egy olyan nővel, aki saját maga is az áruló herceg társa volt. Garrosh ezt nem hagyhatta.

– Te hívsz ki engem, fiú? – kérdezte Thrall halálosan nyugodt hangon. – Nincs nekem időm erre… – és elfordult.

– Tehát visszautasítod? Durotan fia egy gyáva lenne?

Ez már felkeltette Thrall figyelmét. Megpördült a tengelye körül és Garrosh nagy örömére látta szemében a haragot.

– Befelé! – kiáltotta Thrall és a Vitézség Köre felé mutatott. Garrosh énekelni tudott volna.

Majd én cselekvésre késztetlek.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).