T&K – A Szent Fény vagyis a Holy Light

A Szent Fény nem egy vallás. Ez egy filozófia, egy életstílus, amely spirituális erőt és útmutatást biztosít követői számára. Azoknak, akik megértik a Szent Fényt, a hit a gyakorlás módja az imádat helyett.

A Szent Fény alapvető elképzelése az, hogy az érzések – az érzelmiek és a fizikaiak is – az egyén és az univerzum közötti kapcsolat bizonyítékai. Ha átélsz egy érzelmet, tudod, hogy létezel, hogy van benned valamilyen erő, amelyből ez az érzelem fakad. Ugyanakkor tudod, hogy a körülötted lévő világ is létezik. Hat rád, és megváltoztatja az érzéseidet. Azzal, hogy hat az érzéseidre, cserébe te is meg tudod változtatni a világot. Ha megtagadod mind az egyén, mind a világ fontosságát, a létezés felétől vágod el magad.

A Szent Fény azt tanítja, hogyha egyszer felismered a közted és a világ többi része között fennálló kapcsolatot, fel kell ismerned azt is, hogy az egészséged és a boldogságod is kapcsolatban áll a világgal. Ha boldog szeretnél lenni, a világ többi részét is meg kell próbálnod boldoggá tenni; ha nyitott vagy a világ szépségei iránt, a saját belső szépséged is kibontakozik. Így, ha túlteszed magad a kétségbeesésen, akkor ezt másokban is csökkented. A Szent Fény a lélek energiája, amely megvilágítja a körülötted lévő világot.

Az emberek az elsődleges követői a Fénynek. Korábban a nemes elfek és a törpök is követték a Fényt. A legtöbb Quel’dorei azzal esett ki a tanításából, hogy megadta magát a mágia iránti függőségének, míg Vaskohó törpjei magukévá tettek néhány újfajta hittörekvést, amely titán eredetükön alapul. Az éjelfek, az orkok és a taurenek, bár szintén elismerik a Szent Fény értékeit, alig hallottak erről a filozófiáról.

A Három Erény

Azok, akik a Fényt használják, három erényen keresztül törekszenek azt elérni: a tiszteleten, az állhatatosságon és a könyörületességen át. Mindegyik erény tovább bomlik egy elvre és egy leckére.

Minden lény, amelynek érzései vannak, ugyanúgy kapcsolatban áll a világgal, mint te. Ha tönkreteszed egy másik lény boldogságát, a világ boldogságát is csökkented – és így végső soron a sajátodat is. A Szent Fény gyakorlói tudják, hogy a konfliktusok és a szenvedés elkerülhetetlen, de igyekeznek minimalizálni mások boldogtalanságát.

Amíg az egyén és a világ egyformán fontosak bármely más egyén számára, a Szent Fény filozófiája azt is tanítja, hogy a világ sokkal nagyobb az egyénnél. Míg a világ történései magukkal ragadhatnak egy egyént és egy nap alatt megváltoztathatják, addig egyetlen lénynek évekre van szüksége ahhoz, hogy cselekedeteivel megváltoztassa a világot.

Ugyanakkor, még ha évekbe is telik, az az egyén elkerülhetetlenül megváltoztatja a világot. Az egyén és a világ közötti kapcsolat azt jelenti, hogy mindenképpen hatsz a világra, akkor is, ha ez a hatás nagyon kicsi. Ösztönözhetsz másokat és az ő hatásukat is, így sok kis hatást adhatsz hozzá mások hatásaihoz, amíg jelentős változások nem történnek. Mivel a világ kapcsolatban áll az egyénnel, és az egyén változik, így az, hogy a világ is meg fog változni, hogy megfeleljen az egyénnek, elkerülhetetlen.

Az első két koncepció elvezet a harmadikhoz, a könyörületességhez. Csak egy kapcsolat van közted és a világ között, amely behatárolja, hogy a boldogságod mekkora hatással lehet a világra. Azzal, hogy segítesz valakin, magadat és még azt a személyt is boldoggá teszed. Így a világra tett hatásod megduplázódik. Ugyanakkor erősebbé válsz, és még jobban tudsz segíteni másokon. Az a képességed, hogy hatsz a világra, egyre növekszik.

A könyörületességet körültekintően kell gyakorolni. A túlbuzgó segítők ott is segítenek, ahol nincs is rá szükség, megakadályozva, hogy a másik a saját erejéből tartson ki és fejlődjön. Az ügyetlenek rossz segítséget nyújtanak, ezzel kárt okoznak a jó helyett, és csak növelik a világ szenvedését. A bölcs és könyörületes személyek felismerik mások valódi szükségleteit, aztán támogatják őket abban, hogy saját maguk oldják meg a problémáikat.

A Fény Imádata

A Fény Egyházának óriása befolyása volt Lordaeronban és Quel’Thalasban, és az Ezüst Kéz Lovagjai voltak a leghatalmasabb hirdetői. Aztán ezek a területek – és az Egyház – elbuktak a megállíthatatlan Falka előtt. A Fény Egyháza Viharvárad területén erős maradt, de Kalimdoron csak csekély hatása van. Azoknak, akik az új világra menekültek, egy szervezett egyház támogatása nélkül kell fenntartaniuk hitüket. Néhányan – köztük az Ezüst Kéz rendíthetetlen paplovagjai – egy új egyház alapításán munkálkodnak Kalimdoron.

A Fény követői heves vitákat szítottak, és Lordaeron könyvtárai valamikor sűrűn teleírt szövegekkel voltak tele, amelyek feltárták az etika csodálatos tételeit és a három elv kölcsönhatását. Sajnálatos módon a legtöbb szöveg a háború során megsemmisült. A tudósok csak a Kalimdorra magukkal vitt néhány könyvet tudták megmenekíteni. A Szent Fény kommentárjait most írják újra, és az eljárás új lendületet ad a hagyományos filozófiai gondolatoknak. Ahelyett, hogy homályos részletekbe menő hosszú értekezéseket írnának valamilyen jelentéktelen részletkérdésről, a régi etikai gondolatokat töltik meg új tartalommal a friss elmék.

Néhány dühödt gondolkodó elítéli a régi szövegek újjáformázását, a teljes filozófiát elavultnak és leegyszerűsítőnek hívva. Gondolatok új rendszerét állítják fel, többsége a jövőbelátás és az etikai elhatározás komplex rendszerén alapul. Erősen hallatják a hangjukat tudóskörökben, de kevés hatást érnek el Kalimdor világi népein. A legtöbben ugyanazokat a Szent Fény praktikákat végzik, amiket évekkel korábban megtanultak.

Az Ezüst Kéz Lovagjai

Nem a tudósok az egyetlenek, akiket érdekel a Szent Fény. Az Ezüst Kéz Lovagjai paplovag harcosok szervezete, akik a három erénynek szentelik az életüket. Azzal, hogy egy megszentelt rend uralma alá helyezik magukat, a paplovag harcosok megsokszorozzák erőfeszítéseiket és erejüket egymáson és másokon. A Lovagok hamar rámutatnak arra, hogy az ő életstílusuk nem járható mindenki számára. Sok mindent fel kellett adniuk a hívószó miatt, legelőször is a saját függetlenségüket.

Fényhozó Uther alapította a rendet közvetlenül a Második Háború kialakulása előtt. Az elmúlt pár évben a megszentelt rend stabilitása elég erősen megbomlott, amikor az egyik tagjukat, Arthas herceget megrontották az ördögi erők és halállovaggá vált az élőholtak szolgálatára. A Szövetség egykori kiváló bajnoka az egyik leghalálosabb ellenségévé vált a rendnek. Habár a Fény győzedelmeskedett a sötétség felett a Harmadik Háborúban, a paplovag harcosok nem tudják elfelejteni Arthas árulását és azt, hogy milyen közel volt a rendjük – és egész Azeroth – a pusztuláshoz. Vadásznak az élőholtak és a Lángoló Légió megmaradt tagjaira, akik Kalimdor sötét helyein szétszóródtak, nagy elánnal biztosítva, hogy ilyen tragédia még egyszer nem fog megtörténni.

A Három Erény elvei és leckéi

A Tisztelet elve: Minden dolognak megvan a maga kapcsolata a világgal.
A Tisztelet leckéje: Ne bántsd azt, amit értékelnél, ha a tied lenne!
Az Állhatatosság elve: A világ túl nagy ahhoz, hogy egy nap alatt újjáteremtsük.
Az Állhatatosság leckéje: A kitartás erőt szül.
A Könyörületesség elve: Több fényt vihetsz mások életébe, mint a sajátodba.
A Könyörületesség leckéje: Bátran segíts, de ne kisebbítsd azt, aki kapja.

(Forrás: Warcraft RPG 124-125.p.)

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).