T&K – A tauren történelem

Láttátok valaha, ahogy az emberek egy mészárosbárddal levágnak egy tehenet? A nagy farmokon muszáj sok marhát levágniuk, és nem akarják, hogy a tehenek nagy hűhót csapjanak vagy felökleljék az embereket, mert ezzel a többi tehenet is felingerelnék. Békésnek és nyugodtnak kell maradniuk, hogy a csorda többi része ne tudja, hogy éppen mi történik. Így azt csinálják az emberek, hogy vesznek egy öreg kőkalapácsot egy fejsze pengéjével a másik oldalán, és az első tehenet odacsalogatják a vágóhídra. Ezután nagy lendületet vesznek és pontosan a szeme között megütik az állatot. Ezután a tehén csak áll és egy árva hang nélkül bámulja a falat, mialatt az emberek megfordítják a mészárosbárdot és elvágják a torkát. Így minden felhajtás nélkül összeesik a tehén, és meghal.
A taurenek jók. Erősek, mint a hegyek, nyugodtak, mint a folyók, és annyiszor bebarangolták egész Kalimdort, hogy minden kavicsot név szerint ismernek. De néha, amikor a szemükbe nézek, ezzel az üres, bárdra-várós, csodálkozó-tehén kifejezéssel néznek vissza rám. Nézzétek, az a helyzet, hogy Kalimdor síkságai örök időktől fogva a taurenek otthonai voltak. Sose akartak feltalálni különböző modern találmányokat, mivel mindig is azt gondolták, hogy ez rossz. Bár a taurenekben soha nem volt hajlam a modern technológiák iránt, de láttam a Nagy Felvonót (Great Lift) Ezer Tűsziklánál (Thousand Needles) és láttam Dörgő Meredély (Thunder Bluff) háromszintű városát. A taureneknek van tehetségük a találmányok iránt, ez biztos.

De őket nem érdekli ez a tehetség. Meg akarják őrizni azt az életmódot, ahogyan mindig is éltek. És ez az, ahol a gondjaik erednek.
Nos, a probléma igazán akkor kezdődött, amikor öt évvel ezelőtt Vérpata Cairne (Cairne Bloodhoof) összefutott Thrallal. Addigra Végzetpöröly már halott volt, és Thrall a saját ura volt a Horda új hadfőnökeként. Az volt az elképzelése, hogy az orkok fejlődése a sámánista hagyományok újrafelfedezésén és a jelenlegi szokásoknak – miszerint öljünk meg minden lényt, aki él és mozog ezen a földön – az elfelejtésén alapul. Az elődök imádatának és a szellemekkel való beszélgetéseknek a napjai már nagyon régen elmúltak, és Thrallnak segítségre volt szüksége. Amikor találkozott Cairne-nel, felismerte, hogy a tauren meg tudná neki adni ezt a segítséget. És Cairne látta a lehetőséget az orkokban; ezért hajlandó volt visszavezetni őket a helyes útra. Mindez a Harmadik Háború felfordulása és baklövése között történt. Az orkok támogatása elméletben jónak hangzott, de a taurenek hamarosan úgy találták, hogy a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bekapcsolódnak a háborúba. Azt, hogy éjelfeket ölnek, embereket győznek le, fákat vágnak ki, hogy ostromgépeket építsenek. Természetesen a taurenek megpróbálták enyhíteni a rombolást, ahogy tudták. A taurenek mindig is erős harcosok és kemény vadászok voltak, de soha nem találkoztak még a tömeges hadviseléssel.
A Harmadik Háború elég kemény időszak volt a taurenek számára, mivel próbálták megtalálni a helyüket ebben a konfliktusban. Készségesen az új szövetségeseiknek adták az erejüket, de valami abban, hogy éjelfeket és embereket (és törpöket és nemes elfeket) öljenek, nem tűnt számukra jónak. Talán érezték, hogy milyen őrültség, hogy a halandó népek egymásnak esnek. De végül egész jól jöttek ebből ki; a háború után a taurenek és az orkok elüldözték a kentaurokat és Dörgő Meredély egyetlen éjszaka alatt úgy emelkedett ki egy rakás fatörzs tetején, mint ahogy egy hatalmas gomba előbújik a földből. Elsimították néhány nézeteltérésüket az éjelfekkel; mára a tauren druidák is Holdtisztásban (Moon Glade) képezik magukat.
A taurenek úgy festik le a népüket, mint a Horda gyógyítói és tanácsadói. Tudják, hogy hogyan tartsák meg a földeket boldognak, segítenek az ork sámánok képzésében és általánosságban a taurenek azok, akik tudják, hogy igazából mi zajlik.
Vagy legalábbis így mondják. Aztán elég ránézned a Grimtotem törzsre – róluk még később beszélek. Elég legyen annyi, hogy vannak taurenek, akik úgy gondolják, hogy az erőszak tökéletesen alkalmas módja a problémák kezelésének. És meg kell nézni azokat a fiatal taureneket, akik a nagy város – ez Orgrimmar – felé veszik az irányt, hogy harcosoknak tanuljanak. Őszülő ork veteránok történeteit hallgatják és azzal a gondolattal térnek haza, hogy nincs dicsőbb annál, mint harcba bocsátkozni, hogy néhány bádogba öltözött ember dárdát szúrjon a beleidbe. És látni kell a Dörgő Meredély alatt ólálkodó Elhagyottakat (Forsaken) is, akik a Sámánasszonynak (Elder Crone) suttognak, elviselve természetszerető szövetségeseiket, miközben ők teljesen természetellenes teremtmények maradnak.
Biztos, hogy mindezt már a taurenek is észrevették. Szívükben jók, és Vérpata Cairne a valaha volt legjobb vezetőjük (habár most már ő is öregszik). De néha, amikor a szemükbe nézek, azon tűnődök, hogy vajon látják-e a szemük közé repülő bárdot. És a kéz, amely elvágja a torkukat, nem szükségszerűen a Szövetség lesz.
(Forrás: Wow RPG Horde Player’s Guide 146-147.p.)
Tauren mitológia
Hajnali ködök
Az Emlékezés Kora előtt a szelíd Földanya rálehelt a hajnal aranyszínű ködfátylaira. Ahol a borostyánszínű felhők megpihentek, ott búza- és árpamezők végtelen folyama jött létre. Ez volt munkáinak gyűjtőmedencéje – az élet és a remény hatalmas kosara.
A Földanya szemei leragyogtak a földekre, amelyekbe életet lehelt. Jobb szeme, An’she, a nap, meleget és fényt adott a földnek. Bal szeme, Mu’sha, a hold nyugalmat és álmot a hajnal ébredező teremtéseinek. Olyan volt tekintetének ereje, hogy a Földanya mindig becsukta egyik szemét, ahogyan az égbolton fordult. Így, az ő szerető tekintete változtatta a nappalt éjszakává a világ első hajnalán.
Amikor a jobb szeme leragyogott az arany hajnalra, a Földanya szelíd kezei körülölelték az aranyszínű mezőket. Ahol karjainak árnyéka áthaladt, ott egy nemes nép emelkedett fel a gazdag talajból. A Shu’halok, vagyis taurenek felkeltek, hogy hálát mondjanak és imádkozzanak az ő szeretett anyjukhoz. Ott, a hajnal végtelen mezőin a föld gyermekei megesküdtek az ő kegyelmére, és megfogadták, hogy áldani fogják nevét, amíg a végső sötétség nem borul a világra.
A Földanya bánata
Ahogy a föld gyermekei bebarangolták a hajnal földjeit, a föld mélyéről származó sötét suttogásokra figyeltek fel. A háború és a csalás művészetéről suttogtak a gyermekeknek. Számos Shu’halo az árnyak befolyása alá került, és a rosszindulat és gonoszság útját választotta. Tiszta testvéreik ellen fordultak, és otthagyták ártatlanságukat.
A Földanya, akinek szíve nehéz lett gyermekei helyzete miatt, nem tudta elnézni gyermekei elhullását. Bánatában kiszakította magából a két szemét és a végtelen, csillagos égboltra helyezte őket, hogy ott pörögjenek. An’she és Mu’sha könnyíteni szeretnének a másik bánatán, de csak egymás sápadt fényét tudják üldözni az égbolton. Az ikrek még mindig üldözik egymást a világ minden fordulásával.
Habár nem látott, a Földanya mégsem tudott hosszú időre leszakadni szívének világától. Fülét a szeleknek tartotta és úgy hallgatta mindazt, ami történt a hajnal mezőin. Az ő nagyszerű szíve mindig a gyermekeivel volt – és az ő szerető bölcsessége soha nem szakadt el tőlük.
A Fehér Szarvas és a Hold 

Tisztalelkű gyermekei bátor szívébe a Földanya elültette a vadászat szeretetét. Mivel az első hajnal teremtményei szilajak és vadak voltak. Elrejtőztek a Földanyától és a föld árnyékos és vad helyein találtak maguknak vigaszt. A Shu’halok vadásztak ezekre a bestiákra, ahol rájuk bukkantak és megfogták őket a Földanya áldásával.

Egy nagyszerű szellem ugyanakkor ki tudott térni előlük. Apa’ro egy büszke szarvas volt hófehér bundával. Agancsai megkarcolták a mennyek tetejét, és erős patái kilyukasztották a világ mély helyeit. A Shu’halok a hajnali világ minden sarkában vadásztak Apa’rora – és hamarosan csapdába is csalták.
A kiutat keresve, a nagyszerű szarvas átszökkelt az égre. Habár úgy tűnt, hogy ezzel a menekülése biztosítva van, hatalmas agancsai beragadtak a csillagok közé, amelyek szorosan tartották. Hiába rúg-kapált, Apa’ro nem tudta magát kiszabadítani a mennyekből. Ekkor talált rá Mu’sha, miközben bátyját, An’shet üldözte. Mu’sha meglátta a beszorult szarvast, és azonnal szerelmbe esett. Az okos hold egyezséget kötött a szarvassal – kiszabadítja őt a csillagok fogságából, ha viszontszereti és véget vet magányának.
Mu’sha szerette Apa’rot és gyermeke fogant tőle. A gyermek, egy félisten, ahogy néhányan kijelentenék, az éj árnyas erdőiben született. Cenariusnak nevezik, és az ébredező világ és a mennyek királysága közötti csillagos úton jár.
Az Erdők ura és az első druidák
Idővel a gyermek Cenarius egészen büszke apja termetéig nőtt. A fák és csillagok testvéreként a nagyszerű vadász bebarangolta a világ távoli helyeit is, és a hajnallal harmonizáló dalokat énekelt. Minden teremtmény fejet hajtott az ő kegyelme és szépsége előtt – nem volt senki annyira elragadó, mint a hold és a fehér szarvas fia.
Végül Cenarius összebarátkozott a Shu’halokkal, és a változó világról beszélt nekik. A föld gyermekei testvérüknek tekintették, és megesküdtek neki, hogy segítenek megvédeni az élettel teli földeket és nagyszerű Földanyájuk szeretett teremtményeit.
Cenarius megtanította a föld gyermekeit, hogy hogyan beszélhetnek a fákkal és a növényekkel. A Shu’halokból druidák lettek nagyszerű mágiákat hajtottak végre, hogy meggyógyítsák a földeket. Számos generáción keresztül a Shu’halok együtt vadásztak Cenarius-szal és megvédték a földet a benne mélyen rejtőzködő árnyéktól.
A kentaurok gyűlölete
Ahogy a hajnal ködfátyolai halványultak és az Emlékezés Kora elmúlt, a félisten Cenarius a maga útját járta a világ rétjein. A Shu’halok szomorúak voltak a távozása miatt, és sokat felejtettek az általa tanított druidizmusból. A generációk váltakoztak, elfelejtették, hogy hogyan beszéljenek a fákkal és a föld vad dolgaival. A mélyből származó sötét suttogások ismét eljutottak a fülükig.
Habár a föld gyermekei kizárták a gonosz suttogásokat, egy szörnyű átok sújtotta vándorló törzseiket. A nyugat fekete földjeiről gyilkos teremtények hordája érkezett – a kentaurok. A pusztító és kannibál kentaurok úgy zúdultak rá a Shu’halokra, mint a pestis. Habár a bátor vadászok a Földanya áldásával a szívükben harcoltak, a kentaurokat nem tudták legyőzni.
A Shu’halok arra kényszerültek, hogy maguk mögött hagyják ősi szállásukat, és örökkön-örökké a végtelen pusztákon vándoroljanak nomádként. Úgy tartják, hogy egy nap visszatér majd a remény – és a Shu’halok széttöredezett törzsei a Földanya szerető karjai között új otthonra lelnek.
 
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

One thought on “T&K – A tauren történelem

  • 2011-12-27 at 6:21 du.
    Permalink

    Hmm. tanulságos, bölcsek csak erontják a taurenekket az orkok meg a háború.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..