Az élőholtak történelme

Majdhogynem sajnálom ezeket a fickókat.

Nézzétek, néhány évvel ezelőtt a már halállovag Arthas Quel’Thalas erdeibe vezette a Falkát, hogy a Napkút felhasználásával felélessze cimboráját, Kel’Thuzadot. A támadás során megölte a nemes elfek Íjász Főtábornokát, Szélfutó Sylvanast, és rikoltó szellemé változtatta. Hamarosan Quel’Thalast porig rombolták. Később Arthas kifosztotta Lordaeront, és az egész országrészt a Járványföldekké változtatta, rontást hozva a Tirisfal Tisztásokra és az Ezüstfenyő Erdőre is.

Ekkor Arthas kénytelen volt elhajózni Lordaeronról két (egymással összefüggő) ok miatt: az ereje egyre gyengült, és a Lidérckirály figyelmeztette, hogy a Fagyott Trón veszélyben van, ezért utasította Arthast, hogy jöjjön olyan gyorsan Északszirtre, amennyire élőholtan lehetséges.

Ahogy Arthas ereje gyengült, Sylvanas kiszabadította magát az ellenőrzése alól. Három rémúr fivérnek – Detheroc, Balnazzar és Varimathras – szintén nem tetszett az a mód, ahogy Arthas a Falkát vezette. Úgy gondolták, hogy ők jobb munkát végeznének és határozottan visszavezetnék a Falkát a Légió kontrollja alá. A rémurak, mivel tudták, hogy Sylvanas kiszabadította magát, kapcsolatba léptek vele és elmagyarázták neki, hogy a Lidérkirály ereje gyengül – és ennek eredményeként Arthas ereje is. A rémurak azt javasolták Sylvanasnak, hogy segítsen nekik megbuktatni Arthast. Sylvanas azt válaszolta, hogy talán részt vesz a csapatukban, de csak a saját módján. És úgy is tett.

Sylvanas rikoltó szellemei Arthas szövetségeseinek adták ki magukat és elkísérték őt a Lordaeronról való menekülése sroán. Ahogy a rémurak seregei körülzárták, Sylvanas megjelent és egy mérgezett nyilat lőtt ki a halállovagra. A méreg lassú és fájdalmas volt, de Sylvanas türelmesen végignézte, ahogy ellensége teste elbukik. Ugyanakkor, mielőtt a méreg teljesen átjárta volna Arthast, Kel’Thuzad és seregei jelentek meg. A lidérc megmentette Arthast, Sylvanas és rikoltó szellemei pedig elhajóztak. Ekkora Kel’Thuzad az összes előkészületet megtette, hogy Arthas Északszirtre utazhasson. Távoztában Arthas utasította Kel’Thuzadot, hogy felügyelje Lordaeront és a körülötte lévő területeket, amelyek eddigre már a Járványföldekké váltak.

Sylvanas kinyilvánította, hogy ő és élőholtjai felszabadultak a Lidérckirály ellenőrzése alól. Rögtön nekiindult, hogy területeket foglaljon el a Falka három rémurától és a Tirisfal Tisztásokat meg is szerezte. Varimathras elnyerte a Sötét Úrnő kegyeit, miután felajánlotta neki életét, és csatlakozott az újjászervezett Elhagyottakhoz, mint a haderő tábornoka.

Ezidő alatt Varimathras fivére, Detheroc megbűvölte az utolsó emberi túlélőket is Lordaeronban, beleértve Garithos Főmarsallt is. Sylvanas seregei kiszabadították az embereket Detheroc seregeiből, így a Sötét Úrnő seregeivel együtt legyőzte és megölte a rémurat.

Ezután Balnazzar felé fordultak. A rémúr megerősítette Lordaeron fővárosának romjait, és ellenszegült a város meghódítására törekvő Sylvanas Úrnőnek és az őt hátba támadó bátyjának. Sylvanas felismerte, hogy nem elég erős, hogy egymaga bánjon el Balnazzarral, ezért egy elhamarkodott szövetséget kötött Garithos-szal, aki szintén nem akarta a Falka keze között látni Lordaeront.

A rémúr nem készült fel az Elhagyottak és Garithos seregeinek egyesülésére, és még az éj leszállta előtt végzett fivérével Varimathras. Ezután Sylvanas Úrnő Garithos ellen fordult, és őt, valamint seregét az utolsó szálig lemészárolta; majd kinyilvánította, hogy a város a Tirisfal Tisztásokkal és az Ezüstfenyő Erdővel együtt az Elhagyottak birodalma. Amnesztiát hirdetett minden élőholtnak, aki kiszabadult Ner’zhul uralma alól a Fagyott Trónért vívott csata során, így támogatva meg seregét, ezzel létrehozva az élőholtak népét és nemzetét. Miután felfedezte a szennyvízcsatornákat Lordaeron romos fővárosa alatt, Sylvanas újjáépítette és kiterjesztette a csatornákat, létrehozva a hírhedt Aljavárost, az Elhagyottak erejének központját.

Ugyanakkor hamarosan Sylvanas ráébredt arra, hogy képtelen biztonságban tartani területeit. Az újjáalakult Lidérckirály követelte, hogy Sylvanas és élőholt seregeit csatlakozzanak újra a Falkához, egyre agresszívabb támadásokat indítva a főváros ellen. Ráadásul még a Skarlát Kereszteseknek nevezett emberi frakció is háborút hirdetett Lordaeron minden élőholtjával szemben azzal a reménnyel, hogy felszabadítják a kontinenst és helyreállítják korábbi dicsőségét. A Skarlát Keresztesek nem tudtak, vagy inkább nem akartak különbséget tenni Sylvanas Elhagyottjai és a Falka között, ugyanakkora buzgalommal pusztítva el az Úrnő élőholtjait, mint a Lidérckirályét. Sylvanas lelki szemeivel már látta népének bukását, még mielőtt ambícióit beteljesíthetné, és ez rémülettel töltötte el, ezért szövetségesek után kezdett kutatni. Az emberek számos okból nem kerülhettek szóba. Sylvanas tudta, hogy az emberek nem racionális teremtmények, és sosem hallgatnának meg egy élőholt követet. A Skarlát Keresztesek szintén a Szövetség ellen fordították népét. Helyettük a Sötét Úrnő a másik legnagyobb frakcióhoz, a Hordához fordult.

Az Elhagyottak követeket küldtek Durotarba, remélve, hogy Thrall fogadja majd őket. Annak ellenére, hogy számos követét eltávolították (a Falka eltévedt vagy hitvány tagjai), az üzenete eljutott Thrallhoz.

Meggyőzni a Hordát arról, hogy elfogadják őket, meglehetősen bonyolult volt, de a Rikoltó Szellem Királynő elég találékony. Sylvanas tudta, hogy a Hordának is szüksége van az Elhagyottakra, és félelmetes intelligenciája, valamint ügyes manipulálása ismét bizonyították erejüket. Rábeszélte a Hordát, hogy szövetségeseként az Elhagyottak sok mindent tudnak nekik felajánlani.

Nem tudom, hogy hogyan, de Thrall bevette. Bár nem teljesen. Thrall és tanácsadója, a tauren törzsfőnök Vérpatás Cairne éveken át harcoltak az élőholtak ellen, így gyanakodtak az ajánlatra. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért tette. Elmondta, hogy egy bölcsekből álló tanács, a Földiek Köre kérte meg rá. Kijelentették, hogy az Elhagyottak is ugyanazok ellen a démonok ellen harcolnak, mint Thrall saját népe. Ha hátat fordítana az Elhagyottaknak, megtagadná azokat a szörnyűségeket, amelyek ellen az orkok generációk óta küzdenek.

A Horda szintén nehéz helyzetben volt. Nem volt olyan népes, mint a Szövetség; Azeroth pedig folyamatosan az agressziót látta a Hordában. Még ha Thrall úgy is magyarázta az egyes elszigetelt konfliktusokat, mint egyéni területi vitákat és nem faji agressziót, ő is látta, hogy a Horda és a Szövetség közötti fegyverszünet az összeomlás szélén egyensúlyoz. A világ keleti felén semmilyen ereje nem volt, mivel ekkor még nem találkozott össze az Revanagyar törzzsel. Szövetségesekre volt szüksége, éppen annyira, mint az Elhagyottaknak. Kelletlenül, de befogadta a Hordába az Elhagyottakat.

Sylvanas diplomatákat küldött Durotarba és Mulgore-ba, hogy az Elhagyottakat teljesen befogadják a Hordába. Hasonlóan a Horda is követeket küldött Aljavárosba, hogy rajta tartsa a szemét Sylvanas Úrnőn és hogy ellenőrizhessék, hogy csak a Horda a számára hasznos tevékenységeket folytat. Thrall és Cairne továbbra is gyanakvó az Elhagyottakkal szemben, és jogosan, ha megjegyezhetem. Talán ha tudnák az igazságot, hogy mire készülnek ezekben a napokban az Elhagyottak, akkor lehet, hogy elrendelnék az egész nép kiirtását, és fikarcnyit sem érdekelné őket, hogy ezzel mennyire meggyengítenék magukat. Talán Thrall és Cairne már tudják is, de hisznek abban, hogy a szövetségük előnyei túlszárnyalják a az Elhagyottak elhagyásának lehetséges következményeit.

Mostanában arról hallottam szóbeszédet, hogy az Elhagyottak egy másik frakcióval tárgyalnak. Az informátoraim azt mondják, hogy új szövetséges után kutatnak. Azt, hogy ezzel a Hordához való hűségüket akarják bizonyítani, vagy találtak egy, a Hordánál is jobb szövetségest, nem tudni. Amikor megpróbáltam kideríteni ezeknek a szóbeszédeknek az igazságát, nem találtam semmit. Ez meglehetősen zavaró, hogy úgy mondjam, de gondolom csak idő kérdése, hogy megtudjuk, hogy ezek az élőholt gazemberek mire készülnek.

(Forrás: Wow RPG Horde Player’s Guide 150-151.p.)

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..