Vérpatás Baine – Ahogy előttünk apáink 3. rész

Nem sokkal az utolsó támadást követően egy késő éjjelen a Narache Tábor néhány taurenje gyűlt össze a tűz körül. A quilboar támadások erősödtek, és egyre több és több vizet szívtak ki földjeikből, hogy másoknak küldjék.

A legidősebb beszélt először.
– Nem erre a célra kell használni a földjeinket. Baine eddig a nagyhangú Garrosh összes apró-cseprő követelésének engedett. Meddig fogunk még itt ülni és nézni, ahogy lassan mindenünket odaadja az orkoknak?

Egy fiatal tauren hozzátette: – Nemcsak mi érezhetünk így. Beszélt bármelyikünk is más törzsekkel?

Az első felszólaló felsóhajtott.
– Én igen, de tudjátok, hogy milyen csökönyösek tudnak lenni a Kőpatások és a Dühösacélosok. Nem látják át teljesen, hogy Baine tettei milyen hatással vannak Mulgore-ra, mióta az apja eltávozott.
– Baine talán nem olyan, mint az apja, de biztos vagyok abban, hogy azt teszi, ami a legjobb nekünk. Csak a népünk érdekét tartja szeme előtt.
– Lehet, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé veszélyes lenne itt élni. Mi, Messzevándorlók nem az a törzs vagyunk, akik szeretnek egy helyben maradni; miért nem állunk tovább? Emlékeztek, amikor még évekkel ezelőtt a csordát követtük? Most van egy föld, amit az otthonunknak hívunk, de ennek a szabadságunk volt az ára – sóhajtott fel, és intett a társainak. – Emlékeztek: minden hónapban más mintázata volt az égboltnak? Miért kell egy darab földhöz kötnünk magunkat, amikor mindig is szabadok voltunk?
– És pontosan merre kellene mennünk?

Az idős tauren megvonta a vállát és a tűzbe bámult.
– Nem mondtam, hogy ez egy tökéletes terv…

***

Baine megbízta Hosszúléptűit, hogy tartsák szemmel a quilboarok mozgását és az utóbbi hiper-agresszív támadásokat. A quilboarok mindig is ellenséges teremtmények voltak, és most csak növelték a viszályt. Habár megerősítette a felderítők hálózatát, még mindig történtek támadások, amelyekre nem érkezett válasz. Már egy ideje nem beszélt Hamuullal, és remélte, hogy az idős fődruida talált valamilyen nyomokat.

Végül Baine Dörgő Meredély alján találta meg Hamuult, aki éppen a vadvilágot szemlélte. Mivel nem akarta megzavarni tanácsadóját, Baine csendesen szólt: – Szükségem lenne a tanácsodra, Hamuul.

– Rendben van, fiatal Baine – állt fel Hamuul mosolyogva. – Tudod, hogy minden segítséget megadok neked, amit tudok.
– Mint tudod, nemrég beszéltem a felderítőkkel a quilboarok legutóbbi támadásáról. Még mindig zavarodottak, és nem tudnak nekem választ adni. Tudom, hogy az utóbbi időben gyakrabban léptél kapcsolatba a Föld Anyával. Talált bármit, ami megvilágíthatja ezt a rejtélyt?

Hamuul megragadott egy marék füvet, megszimatolta, majd a szélre bízta. Nézte, ahogy földet ér, majd megrázta a fejét.
– Sajnos, eddig nem. A földdel való kommunikáció időigényes, Baine, különösen ilyen zűrzavarban. Folytatom a meditációimat. Nem árt, ha egy-két sámánnal is konzultálsz…

***

Baine megrázta a fejét, miközben a magában mormogó Hamuul távozását figyelte. Túl sok minden történt az apja távollétében. Nem volt biztos abban, hogy hogyan fogja megoldani ezt, de eltökélte, hogy megtalálja a módját. Túl sok harc volt az utóbbi években, és egy békés megoldás erre a problémára úgy hatna, mint a friss szellő.

Ahogy visszatért a felvonókhoz, Baine egy csapat felszerelt taurennel találkozott. – Messzevándorlók? Utazáshoz készülődtök?

Azok egyszerre bólintottak, és a csoport vezetője így szólt: – Nagyon sajnáljuk, Főtörzsfőnök, de nem maradhatunk tovább Mulgore-ban.

Baine egy pillanatra lehunyta a szemét. Amikor újra kinyitotta, minden korábbi meglévő jókedve elszállt.
– Szeretném, ha maradnátok, Szürkepata. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek nem nehéz idők, de most mindennél fontosabb, hogy egységesek maradjunk.

Az idős tauren bólintott.
– A szavaid igazak, de kevés dolgot tehetünk mi itt. Emlékszel a régi életmódunkra? Még vannak földek, amelyeket nem szennyezett be a háború. Az élet békés és szabad lehet, ha újra elvándorlunk.
– De már nem lehet úgy élni, mint régni. A nomád életmód egy sokkal nagyobb világot kíván, olyat, amelyet nem csökkentenek a háborúk és hódítások. Ha egy helyben maradunk, van egy otthonunk, és ha mint nép egységesek maradunk, akkor tudjuk úgy megvédeni, ahogy megérdemli.

Szürkepata kezdte kellemetlenül érezni magát. – Sajnos Mulgore, mint annyi más föld, mára Garrosh akaratának egyszerű kiterjesztésévé vált. Mi csak egy olyan földre akarunk költözni, ahova nem ér el az ő arroganciája. Nagyra értékeljük, hogy apád távozása után magadra vetted a vezető köpenyét, de túl sok ez a változás.

Baine fogcsikorgatva felelt: – Garrosh a Horda vezetője, és arrogáns vagy sem, mi ugyanennek a Hordának fogadtunk hűséget. A Horda több, mint a vezetője; egy állhatatos és egységes elképzelés, amelyet Thrall és az apám hívott életre. Ha adtok esélyt neki, akkor túl tudunk lépni ezeken a problémákon, és a Horda megmenekül külső és belső ellenségeitől egyaránt. Ezt megígérhetem.
– Ahogy mondod, Főtörzsfőnök.

Baine kurtán bólintott, és a felvonóval visszatért Dörgő Meredélybe. Messzevándorló Szürkepata így szólt csapatához: – Térjünk vissza Narache Táborba, és készüljünk fel az utazásra. Kell egy kis idő az előkészületekhez, mielőtt távozhatunk.

***

Pár nappal később Hamuul egy nagydarab, tiszteletet parancsoló orkkal tért vissza Baine-hez a városba. Az ork mélyen meghajolt és így szólt:

– Swart vagyok a Borotva dombokról, Főtörzsfőnök. Örülök, hogy végre találkozhatok veled.

Baine válaszul bólintott és így szólt: – Én is örülök. Hamuul már beszélt rólad, és az ő barátait a legszívélyesebben üdvözöljük Dörgő Meredélyben. Minek köszönhetem látogatásodat?

Hamuul válaszolt helyette.
– Jó híreket hozunk. Békés módon kívánsz véget vetni a quilboarokkal való konfliktusunknak. Nem volt egyszerű, de úgy hisszük, találtunk egy megoldást.
– Ó, ezek valóban kiváló hírek – mosolyodott el Baine. – Az apámat mindig lefoglalták más ügyek ahhoz, hogy több figyelmet fordíthatott volna rájuk, de mindig is sejtette, hogy meggyőzhetők. Kérlek, folytassátok.
– Mély meditációba kezdtünk már egy ideje – folytatta Hamuul – és úgy gondoljuk, hogy végül megtaláltuk a zavargások forrását. Swart?

Swart megköszörülte a torkát. – A quilboaroknak vannak képzett egyedei, akiket Vízkeresőknek neveznek, akik a mostani földrengések után úgy tűnik, hogy elveszítették azt a képességüket, hogy vizet találjanak. Mivel kétségbeesetten vágynak a friss vízre, ezért nappal sokkal agresszívabban támadnak, azonban éjjel visszahúzódnak otthonaikba a szurdokokba. Úgy érezzük, hogy egyszerű a megoldás: találni nekik ott helyben egy vízforrást. Valahogyan – nézett rá Hamuulra.
A tauren elmosolyodott. – És itt jövök én a képbe…

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).