Vérpatás Baine – Ahogy előttünk apáink 5. rész

A Kor’kronok elitek voltak, halálosak és a meglepetés erejével támadtak. A sötét zeppelinek csendben kúsztak a levegőben a kora hajnali órában, majd a quilboarok által megszállt területek mellett leereszkedtek. Garrosh-sal az élükön, a harcosok köteleken ereszkedtek le, majdnem a quilboar járőrök fejére. Villámgyorsan villantak meg a pengék, és máris tíz quilboar feküdt előttük mozdulatlanul.  Csak egy kis visítás hagyta el az egyik ellenség ajkát, de a bejárat melletti őrök azonnal vizsgálódni kezdtek a lyukon át. Ők is hamar pengék és kardok csapásainak áldozataivá váltak, ahogy a döbbent tömegbe berobbantak. Mivel a zeppelinek biztonságos távolságra távolodtak, a Kor’kronok elindultak lefelé az alagutakban, és minden ellenállást gyorsan és hatékonyan szüntettek meg.
A csata rövid volt, de intenzív, és a quilboarok olyan hevesen védték a területeiket, amely még Garrosh-t is meglepte. A szűk alagutakban folyatott harcokhoz szokott quilboarok még az agyaraikat is bevetették, ha kellett, és értelmetlen buzgalommal támadtak. Nem féltek meghalni otthonuk védelmében. Garrosh magában mosolygott, ahogy egyik quilboar a másik után esett el előtte. Majd ő megtanítja őket ma arra, hogy mi a félelem.

Néhány perccel később a csoport elérte a fő termet Garrosh vezetésével, aki diadalmasan lengette maga előtt Üvöltővért, készen arra, hogy lesújtson vele. Büszkén bólintott. A padló tele volt holttestekkel és a harcosok nehéz légzésén kívül más hangot nem lehetett hallani. A harcosok jelek és nyomok után szimatolták, hogy eldönthessék, a számtalan járat közül melyiket kell követni. Néhány perccel később dulakodás hallatszott a hátuk mögül, és lassan megfordultak, arra számítva, hogy a megmaradt quilboarokat is megöljék.
Azonban néhány eltévedt járőrnél többen voltak, az egész alagút tele volt bestiákkal. Az újonnan érkezők megálltak egy pillanatra, észrevéve, hogy több tucatnyi testvérük hever a padlón. Garrosh odakiáltott nekik:
– Ma mindannyiótoknak meg kell fizetnie. Ma tanúi lesztek a Horda haragjának!
Garrosh jelére a Kor’kronok a csoport felé zúdították fejszéiket, több tucat visítás tört fel és visszhangzott az egész barlangban. De a quilboar még nem indítottak támadást. Újabb fejszék repkedtek, de továbbra sem mozdult egy vadállat sem.
 – Mi ez?! – ordította Garrosh. – Ilyen könnyen megadjátok magatokat? Nem fogok megkegyelmezni nektek, hanem leváglak titeket ott, ahol álltok!
Egyszerre az összes quilboar egyként emelte fel a fegyverét és visított fel. A Kor’kronok mögötti barlangból kitörtek, és ahogy az orkok megfordultak, azt látták, hogy hullámokban tört fel egyre gyorsabban a különböző lyukakból, alagutakból és tetőkből a több száz vadállat.
– A bal szárny felé lendítsetek, nyomjátok őket előre! – kiáltotta Garrosh. – Ne hagyjátok, hogy elvágjanak minket a felszíntől! – A harcosok a quilboarokra vetették magukat, a hátuk mögött tartva a kijáratot. Üvöltővér csak egy elmosódott folt volt, ahogy énekelt a levegőben, hogy a fő támadókkal találkozzon. Reccsenve estek el, de elesett testvéreik helyére egyre több bestia érkezett.
– Előre! – érkezett a parancs, és a harcosok még keményebben támadták a védekező malacokat és röfögőket, de a quilboarok habozás nélkül visszaverték a támadásokat. Különböző színű fénycsóvák világították meg a Kor’kronok eltorzult arcát, ahogy a quilboar sámánok villámokat idéztek közéjük. Mennydörgésszerű üvöltések visszhangoztak a barlangban, valahányszor a villámok célt értek. Garrosh nehezülő szívvel vette észre, hogy minden egyes fénycsóvánál egyre kevesebb harcosát látja. Ahogy elhullottak, kiesett kezükből a fáklya, és a földön gyorsan kihúnyt a fényük. Garrosh újult erővel üvöltött fel, és még dühödtebben harcolt. Pokolsikoly volt, és egy Pokolsikoly sem lett áldozata ilyen szánalmas lényeknek. Majd ő kivezeti a harcosait innét.
Körbelengette Üvöltővért, egyre gyorsabban és gyorsabban, és a levegő megtelt a fejsze mozgásának ijesztő dalával. Az üvöltése visszaverődött az alagutakról és válaszul még több szörnyeteg visított fel. Quilboarok repkedtek minden irányban, vagy terültek el a fejsze előtt, ahogy Garrosh egyre előbbre nyomult, de a számuk végtelen volt. Nem volt enyhülés, nem volt visszavonulás, és Garrosh-t egyre mélyebbre és mélyebbre nyomták a barlangban, ahova már a fény sem hatolt be a felszínről. Most már egyedül volt, sötétség vette körül és végeláthatatlan quilboar-tömeg, amely félelmetesen visított felé. Elkezdték rángatni a páncélját, harapdálni és karmolni az előbukkanó húst, és egyre mélyebbre nyomták az alagútban.
Nem volt más hátra, vissza kellett vonulnia abba az irányba, amelybe nyomták, egyre csak lefelé. Érezte meleg leheletüket és hallotta izgatott sikongásaikat. Megfordult, a felszínhez visszavezető út után tapogatózva, de csak egy rövid mellékjáratot talált, amely hirtelen véget ért. Végül hátát az alagút falának vetette, Üvöltővér pedig beakadt egy kiszögellésbe oldalt és nem lehetett kihúzni.
Egy rekedt üvöltéssel Garrosh nekilendült a sörték és kardok áradatának. Kicsavart egy lándzsát az egyik támadó kezéből, hogy azután egy másik fejébe nyomja. Eközben a szörnyeteg által tartott fáklya, az utolsó fényforrás is kihúnyt. Minden sötét lett. Közben egyre csak jöttek, és bár egyedül volt, elveszve a sötétben, Garrosh nem akart megállni, amíg mindannyian holtan nem fekszenek előtte. A karjai már fáradni kezdtek, a lélegzete szaggatottabbá vált, de attól csak támadt minden keze ügyébe kerülő fegyverrel. De ahogy egy szörnyeteg elhullott, azonnal egy másik lépett a helyére.
Lassan kezdték eltiporni, és egyre több quilboar-támadás ért célt. Homályosan látott egy fényt, amely áthatolt a sötétségen, de a tudata az előtte lévő harccal volt tele. Ahogy a fény egyre világosabb lett, sok támadó megállt, és Garrosh enyhe zűrzavart hallott a fő járat felől. Hirtelen egy hihetetlenül világos fény töltötte be minden irányban az alagutat, és a forrása lépésről lépésre egyre közelebb jött. A körülötte lévő quilboarok felkiáltottak mérgükben, és visszafordultak arra, amerről jöttek. Habár szinte megvakult a fénytől, Garrosh látta, ahogy a szörnyetegek jobbra-balra repkedtek, mintha nem lennének többek, egyszerű játékbabáknál.
A fény egyre fényesebb lett, és megközelítette a kanyart, ahol az utolsó állását felvette. A sarokból látta Baine-t, kétoldalt Rúnatotem Hamuullal és egy maroknyi Napjáróval. Baine lekiáltott az alagútba:
– Ne mozduljatok, testvéreim! Nem kell félnetek a sötéttől! – Közben a Félelemtörő világosan izzott a kezében, fényesebben, mint a Napjárókból áradó Fény maga. Baine azon merengett homályosan, hogy vajon Anduin Wrynn értékelné-e, hogy az ajándékát arra használják, hogy egyik bestiát a másik után öljék meg a törp fejszével addig, amíg a quilboarok tömegesen nem kezdenek el visszahúzódni a lenti lyukaik biztonságos sötétjébe.
 Baine a Hadfőnök oldalához rohant.
– Garrosh, fogd a fegyvered, és menjünk. El kell tűnnünk innen, mielőtt oldalba támadnak minket. – Talpra állította Garrosh-t és segített neki kihúzni a fejszét a falból, ahova belenyomta. – Siess.
Gyorsan tették meg az utat a felszín felé, és a padlót elborító testektől eltekintve az út tiszta és akadálymentes volt. Baine számított a jó szerencséjére, hátha teljesen szétverték a quilboarokat, ahogy áthaladtak egy sokkal nagyobb barlangba. Amikor elérték a túloldalt, Hamuul kérte, hogy álljanak meg. Letérdelt, és motyogni kezdett, a megfelelő iránymutatást keresve, hogy melyik a helyes út a szabadba. Ahogy ott állt, és intett az út felé, a barlang falai összetörtek. A csoport megpördült, hogy szembenézzen az újabb támadással, de a támadókat meglátva hirtelen megálltak.
Garrosh a lármát túlszárnyalva kiabálta:
– Mik azok?
Baine tett egy óvatos lépést hátrafelé.
 – Bárcsak tudnám, Hadfőnök …
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).