Tyrande és Malfurion – A hit magjai 2. rész

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Holdtollú Shandris tábornok kihúzta magát, ahogy a fogadó tetejének esőáztatta gerendáin egyensúlyozott. Körülötte egy tucat Vigyázó telepedett le elcsigázottan és összetörten, de eszük ágában se volt megadni magukat. Ismerős jelre emelte fel a kezét.

– Tűz!

Az íjászok nyilaikat az alattuk hullámzó naga seregbe lőtték. Fáradtak voltak; csak a nyilak fele ölte meg célpontját, köztük Shandrisé is, amelyet egy naga szirén szeme közé lőtt. Erősen tekergett egy pár pillanatig, mielőtt kígyószerű alakja eltűnt volna a hullámok között, de tíz másik emelkedett rögtön a helyére. A nagák elemükben érezték magukat a vízben, és az erősítés gyorsabban érkezett, mint ahogy Shandris és a Vigyázói meg tudták volna őket ölni.

– Készüljetek fel! – parancsolta Shandris, ahogy egy vízfal emelkedett fel a tajtékzó tengerből. A hullám nekiütközött a fogadó meggyengült homlokzatának, eláztatva a tábornokot és seregét. A bal oldalán álló Vigyázó, Nelara, nehezen tartotta magát és félig lecsúszott a tetőről, mielőtt Shandris utánanyúlt volna és elkapta volna a karját. Egy kis segítséggel a tábornok felhúzta a Vigyázót és ismét talpra állította. Lepillantva látta, hogy a fogadó alját egyre jobban lepi el a víz.

– Ki kell hoznunk a túlélőket, és egy magasabban lévő területre kell vinnünk őket – rendelte el Shandris. – Ez az épület bármelyik pillanatban összedőlhet. Nelara, vidd őket a toronyba! Jobbra tőlem mindenki kövesse őt – jelezte a Vigyázók felének. – Ott jobbak lesznek az esélyeink.

Nelara bólintott és a tető szélére evickélt, majd leugrott az alatt lévő erkélyre. A többiek követték őt, és Shandrisnek megrándult az arca, amikor észrevette a fáradtságot lépteikben.

– A többieknek: akkora felfordulást kell okoznunk, hogy az ellenség ne is vegye észre, hogy a többiek elmentek. Ash karath! – kiáltotta a tábornok, majd felemelte az íját és dühösen kilőtt néhány nyílvesszőt. Tudta, hogy seregének sikere egy hajszálon függ. A koncentráció legkisebb hiánya is halált jelenthet a többiek számára.

Nagy megkönnyebbülésére az elfek új erőre kaptak. Nyilak záporoztak a vízbe, amitől a nagák szétoszoltak és dühükben sziszegtek. A támadás lelassult, és úgy tűnt, mintha igazából visszavonulnának. Percekkel később már egyikük sem látszott tisztán – csak az árnyékuk a víz alatt. Shandris egy rejtett pillantást vetett a fogadó hátsó részére. A sziget nagy részét víz borította, de a Vigyázók és a civilek így is jó tempóban haladtak a torony felé. Amikor visszafordult a tengerhez, rájött, hogy hova tűntek el a nagák.

A harcosok hatalmas kagylók alá húzódtak vissza, amelyek elég nagyok voltak ahhoz, hogy egyszerre tíz naga is aláférhessen, és pajzsként használták a nyilakkal szemben, miközben lassan előre haladtak. Shandris jelezte a Vigyázóknak, hogy szüntessék be a nyilazást.

– Csatlakozzatok a többiekhez. Ezt majd én elintézem. – A többi éjelf kétkedő pillantásokat vetettek egymásra, és csak hosszas hezitálás után mozdultak meg. – Nelarához. Most! – tette hozzá.

Anélkül hogy megvárta volna őket, Shandris a tetőről az alatta lévő vízbe ugrott. A nagák megfordultak, és újult erővel rohantak feléje. Nem tehetett róla, de csak hosszú, eltorzult múltjukra tudott gondolni. Az arisztokratikus Nemesenszületettek, akiket Azshara királynő vezetett, bolond módon megidézték a Lángoló Légiót erre a világra, és hagyták, hogy a démonok tomboljanak, amíg le nem győzte őket az éjelfekből és más népekből álló egyesített sereg. A harc után a túlélő Nemesenszületettek a tenger fenekére kerültek, ahol korábbi alakjuk förtelmes mutációjává változtak… nagákká.

Bár fiatal volt abban az időben, Shandris maga is harcolt a háborúban Tyrande oldalán. Bár a nagák nem tudták visszaszerezni őseik dicsőségét, ő mégis ugyanazzal az elszántsággal gyűlölte őket. Most azonban csak várt, hagyta, hogy addig jöjjenek, amíg az időzítés megfelelő nem lesz. Becsukta a szemét, és egy ősi imát kezdett mondani Elunenak, minden egyes szót hittel és áhítattal ejtett ki, ahogyan arra a holdistennő papnőjeként Tyrande tanította nagyon régen. A hüllők körülvették a tábornokot, és hallotta, ahogy nem egy felnevet felnevet közülük, miközben befejezte a megszentelt szavak elmondását.

Elune válasza gyorsan érkezett. Energia-csapások hulltak a körülötte lévő nagákra, miközben azok hitetlenül bámultak. Amikor az utolsó halálsikoly is elhalt, Shandris komor elégedettséggel vette szemügyre a holttesteket.

– A hitetek mindig gyenge volt, mocskos Nemesenszületettek.

Kockázatos lépés volt, de működött. Habár Shandris feleolyan hatalmas volt, mint mentora, Tyrande, mégis büszke volt a templomban töltött fiatal éveire. A képzése nagyobb erőt adott neki, mint amennyit bármelyik Vigyázó elérhetett, és biztos alternatíva volt, amikor sem az íjak, sem a nyilak, sem a kardok nem voltak elegek. De az ima kiszipolyozta: nem mondhatta ki anélkül, hogy nagy árat ne fizetett volna érte.

A hullámokkal küzdve Shandris a partra úszott, majd miután lábával elérte a talajt, vánszorogni kezdett a vizen keresztül a menekülő civilekhez és Vigyázókhoz. Valami gond volt; nem voltak annyian a parton, mint amikor utoljára látta őket. Ahogy közeledett feléjük, látta, ahogy Nelara és társai egy sokkal nagyobb myrmidon csoporttal néztek szembe. Holdtollú Erőd lakosai pánikszerűen rohangáltak körülöttük menedéket keresve – és minden egyes lakos olyan ismerős és fontos volt Shandrisnek, mint szívének egy darabja.

Quintis Jonespyre kutató rohant a többiek előtt, egy kockázatos rést nyitva a Vigyázók és a közeledő myrmidonok egy újabb csoportja között, miközben menedéket keresett. Shandis emlékezett hosszú beszélgetéseikre Agancssisakos Fandrallal kapcsolatban. Mindketten hiába remélték, hogy Tyrande hivatalosan is megfeddje Agancssisakost különös tevékenységeiért, de a főpapnő emlékeztette őket arra, hogy a Cenarion Kör az ő fennhatóságán kívül tevékenykedik. Ugyanakkor Quintis eleget látott ahhoz, hogy a többiek előtt észrevegye az Agancssisakosban növekvő árnyat, és elég okos volt ahhoz, hogy tudja, hogy biztonságban lesz a fődruidától mindaddig, amíg Shandris irányítása alatt van az erőd.

De Quintin bölcsessége sem tudta őt megmenteni most. A myrmidonok vezetője észrevette a sprintelő éjelfet és felemelte fegyverét. Shandris felkiáltott, hogy figyelmeztesse Quintint, de éppen akkor nézett fel, amikor a naga tridentje belemélyedt a hátába.Tehetetlen bizonytalansággal bámult rá, aztán összeesett, vére elsötétítette a vizet, amíg lassan bele nem olvadt a tengerbe.

* * * * *

A hajnali fényt eltakarta a viharos égbolt, de Darnassus lakói a szokásos órában tértek nyugovóra szobáikban. Néhányuk számára ez talán megnyugvást jelentett – az ismerős rutint a dühöngő katasztrófa kibontakozásában. Mások számára mentséget jelentett, hogy egyedül lehessenek gyászukkal. Tyrande számára pedig lehetőséget jelentett az elszökéshez.

A főpapnő gyorsan körülnézett, majd kilopódzott a templomból egy csendes ösvényen, amely a neves épület háta mögött haladt Darnassusban. Szükségtelen volt, de aggódott amiatt, hogy észrevétlen maradjon ezen az estén. Miután elfordult az egyik sarkon, elérte a szerény hajlékot, amelyen a férjével osztozott.

Tyrande kinyitotta az ajtót, és egy fénysugár világította be a sötét fapadlót. A szobák üresek voltak. Feltételezte, hogy Malfurion még mindig az enklávéban van, és elkezdett összepakolni az előtte álló veszélyes utazásra. Nem tartott sokáig, amíg Tyrande átcserélte templomi köntösét fém páncélzatára, amely egy Vigyázóéra emlékeztetett. Csak az egyszerű félhold fejékjét hagyta fenn, mint státusza szimbólumát.

Egy hatalmas láda tartalmát vizsgálva Tyrande félrerakta az íját és tegezét, majd előszedte gyönyörűen megmunkált holdcsatabárdját. A homályos fény a fegyver három pengéjére esett, miközben kibontotta csomagolásából, és érezte, hogy mindazok az áldások, amelyeket kapott, erősebbek voltak, mint valaha. Ha Morthis jelentése helyes, szüksége lesz rájuk – ugyanúgy, mint minden más előnyre – ahhoz, hogy sikerrel járjon.

Tyrande megfordult, hogy elhagyja a szobát, amikor egy ismerős tárgy került a szeme elé. Egy hatalmas ültetett növény volt az előtte lévő polcon, szív-alakú levelei kecsesen ölelték körül ágait. A növény neve alor’el volt, vagyis „szerelmesek levele”, és bár évezredekkel ezelőtt nagyon elterjedt volt, mostanra szinte teljesen kihalt egész Kalimdoron.

Valahogy Shandris mégis szert tett egyre és Tyrande-nak és Malfurionnak ajándékozta az esküvőjük napján. Tyrande félénken mosolygó fogadott lánya olyan boldog volt, hogy midnen vendégnek elmesélte, hogy egy ősi, de teljesen alaptalan kaldorei legenda szerint az alor’el csak akkor virágzik, ha egy tökéletes szerelmespár birtokában van. Természetesen Shandris biztos volt benne, hogy Malfurion és felesége az ideális jelöltek, akiken le lehet tesztelni a legenda igazságát. A többi vendég nevetett és tósztokat mondott részükre, kifejezve azt, hogy bíznak bennük, de a növény eddig csak egyetlen rügyet hozott.

Ettől még olyan ajándék volt, amelyet csak Shandris adhatott. És Tyrande remélte, hogy nem ez volt az utolsó ajándéka.

One thought on “Tyrande és Malfurion – A hit magjai 2. rész

  • October 31, 2011 at 9:40 am
    Permalink

    Ez az írás is nagyon jó lett várjuk a fojtatást! (csak egy hiba: ,,hogy midnen vendégnek elmesélte”)

    Reply

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.