Tyrande & Malfurion – A hit magjai 4. rész

A hit minden dolog kezdete. Ez volt az első lecke, amit megtanult és megjegyzett Elune Nővéreként. Tyrande felidézte magában Dejahna Főpapnő szigorúságát, ahogy a lányokat vizsgálta, készen arra, hogy elküldje azokat a kishitű tanulókat, akik csak azért csatlakoztak a Nővériséghez, mert mágikus képességeik hiányoztak. Ha az arcane-nal tűrhetően bánsz, de nem elég jól, attól még lehetsz varázslónő. Ha tudsz bánni a tűvel és a cérnával, de nem elég jól, attól még lehetsz varrónő. De ha a hited csak tűrhető és nem erős, soha nem leszel papnő.
Különös, hogy mennyire tisztán eszébe jutottak ezek a szavak, miközben megpróbált a hippogriffen fennmaradni. Szembeszél fújt és az eső égszínkék haját a vállára tapasztotta, de elméjének egy része még mindig Suramar régi templomában maradt, ahol Dejahna éles szemei szkeptikusan vizslatták őt.
Miért ezt az utad választottad, Suttogószél Tyrande?

Azért – mondta akkor – , mert meg akarok védeni másokat. Különösen azokat, akiket szeretek. A főpapnő ezután hosszú ideig nézte őt, és Tyrande sohasem tudta meg, hogy pontosan mit gondolt Dejahna erről a válaszról, de már régóta azt gyanította, hogy valahogy ezek voltak az első magjai annak, hogy később az örökösévé nevezte, abban a rövid, feszült csendben.
Sokszor megkérdőjelezte elődjének azon döntését, hogy őt nevezte ki főpapnőnek. Mennyiben lenne más az élete a vezetés terhe nélkül? Akkor is meg kellett volna ölnie a Felügyelőket, hogy biztosíthassa Illidan segítségét a Lángoló Légió ellen? Akkor is tízezer évet kellett volna várnia arra, hogy végre együtt lehessen szerelmével? Talán kevesebbet szenvedett volna népe az Ősök Háborújában, ha egy tapasztaltabb vezetőjük lett volna?
Dejahnának igaza volt: a hit volt az egyetlen vezetője. Most egy nyughatatlan viharon vezette át, hogy megmentse a legtehetségesebb tábornokot, akit valaha ismert, a hatalmas, ám elkerülhetetlen veszélytől. És egyedül volt. Egyetlen szava sem hatotta meg Malfuriont, pedig biztosra vette, hogy úgy lesz… Úgy tűnt, hogy a hit valóban ritka ajándék.
A hippogriff vijjogott, és Tyrande átnézett a madár agancsos fején. Feralas előttük feküdt, de Saldor Sziget alig látszott a ködön át. Valahol a szigeten belül Shandris várt rá. Tyrande-nak hinnie kellett abban, hogy a lánya még mindig életben van.
Megérintette a hippogriff nyakát, jelezve, hogy a délre lévő területen landolhatna. Az erős szélben könnyebb volt érintéssel kommunikálni, és az élőlény mindig megértette a jelet. A hippogriff válaszul nekilódult és szélesre tárta a szárnyait, hogy megpróbálja elhárítani a turbulenciát. Erőfeszítései ellenére az erős szél csak játszott velük, és majdnem az alattuk lévő hullámzó tengerbe lökte a párost. Tyrande a nyereg jobb szélére csúszott, és remélte, hogy ez a súlyáthelyezés segít a hippogriffnek egyenesbe hoznia magát. Egy pillanatra úgy szálltak a levegőben, mint egy falevél, majd a hippogriff oldalra dőlt, és gyorsan a part felé ereszkedett.
Tyrande erősen belékapaszkodott.
– Hát ez vakmerő volt, de hatásos. – A hippogriff büszkén kitárta tollait, ahogy egy talpalatnyi száraz földre ereszkedett éppen Holdtollú Erőd mellett.
– Gondolom, ezért vagyunk most együtt ebben a küldetésben. Maradj közel – mondta a főpapnő, miközben leszállt a madárról, és óvatosan az épület felé lépdelt.
Morthis nem hazudott. Hodtoll egy romhalmaz volt, az épületei omladoztak és elöntötte őket a víz. Mindenütt nagák voltak, fosztogatták a romokat és úgy őrizték a tengerpartot, mintha bármelyik pillanatban erősítés érkezne. Az esőben és a szélben valahogy nem vették észre, ahogy ő délről megközelítette őket. Vagy csak úgy gondolták, hogy egyetlen magányos éjelf nem jelenthet gondot.
Eszébe jutott, hogy talán Shandris még az invázió előtt elmenekült a szigetről, de addig nem tudott megnyugodni, amíg tüzetesen át nem vizsgálja a területet. Shandrisért való aggódása elhatalmasodott rajta, és gondolatai visszatértek a halott lányhoz Rut’theran partján. Tyrande tovább haladt, elérte a legközelebbi épület szélét, miközben egyik szemét az őrökön tartotta. Nem félt attól, hogy harcoljon velük, de a küldetését gyorsabban elvégezheti, ha nem keveredik felesleges összetűzésekbe.
A padló megnyikordult a talpa alatt, és víz folyt le a tetőről, ahogy belépett az ütött-kopott házikóba. Ahogy végignézett a szobán, Tyrande észrevett egy levendulaszín dolgot az egyik közeli könyvespolcon – talán egy fülvég lehet? Előrefutott, remélve, hogy nem ért ide túl későn. A könyvespolc az egyik sarokban állt, és erősen meg kellett lökni, hogy elmozduljon, de a főpapnőnek sikerült oldalra tolnia és megtalálnia alatta a testet. Lenyúlt érte, és felemelte a testet a sáros vízből, amely elöntötte az épületet.
Hamar felismerte hosszú, őszes haját. Holdlándzsás Latronicus az egyik első harcos volt a nagákkal szemben Holdtollú Erődben. Most már Elune karjai között nyugodott. A főpapnő lecsukta a szemét, és egy imát mormolt a halottért. A szavak túlságosan is ismerősek lettek az ajkán az elmúlt napokban.
A szoba többi része egy másik megölt Vigyázó holttestét őrizte még, akit szinte biztos, hogy a nagák öltek meg, és több tucat elhagyott felszerelést, amelyeket tönkretett az árvíz. Ahogy elhagyta a szobát, egy csapat naga felderítő jelent meg, és mind észrevették őt. A főpapnő felemelte karját, elmondta a szavakat, és a holdsugár erejét zúdította ellenségeire, mielőtt megtámadhatták volna. A nagák összeestek támadásától, és ő a fogadóba szaladt, miközben a víz alatt nyomok után kutatott – harc nyomai után, amelyek elvezethették őt Shandrishez és a többi túlélőhöz –, de az árvíz már sárrá változtatta a földet.
Egy árnyék haladt át a fején, és Tyrande vigyázón felemelte csatabárdját. Egy hatalmas madár körözött az égen fölötte. Megállt, és hitetlenkedve nézte a lényt. Meredek szögben ereszkedett lefelé, és az éjelf nő kezdte felismerni a viharvarjú sötét tollazatát és szemének bizonyos villanását. A madár leszállt és egy pillanat alatt szerelme ismerős figurájává változott.
– Sajnálom, hogy megvárakoztattalak – mosolygott rá a férfi.
– Mal… – ölelte át. – Hát mégis eljöttél.
– Most már egyként harcolunk. Barátunk, Broll vette át a helyemet a druida felderítők megszervezésénél, és Merende vette át a te helyedet Darnassusban.
– Köszönöm, szerelmem. Holdtollú Erődnek nagy szüksége van a segítségünkre. Nem találtam egyetlen túlélőt sem, és lehetetlen megtalálni a nyomaikat ebben az árvízben.
A fődruida bólintott.
– Talán tudok ebben segíteni. – Lehunyta szemét, hogy meditáljon, és elméje kinyúljon az elpusztított földre. Széllökések gyűltek Malfurion közé és ő egy masszív ciklonná gyúrta őket. A sáros víz elkezdett fodrozódni és visszahúzódni, ahogy az erős szél visszafújta a tengerbe. Aztán csak a Sardor Sziget romos tája feküdt előttük, feltárva a holttestek nyomait, amelyek az északnyugaton lévő hatalmas fához vezettek.
A varázslat azonban felriasztotta a nagákat. Minden oldalról érkeztek, hogy megvizsgálják, hogy mi okozta a víz visszahúzódását. Amikor meglátták az éjelfeket, a kígyószerű lények felkiáltottak, még több csapatot riasztva. Készen álltak a támadásra. A naga varázslónő, Szenastra úrnő tűnt fel az egyre növekvő csoport közepén. Abból, ahogy az úrnő irányította alattvalóit, Tyrande rájött, hogy ő volt a sereg vezetője.
– Sardor Sziget most már a miénk. A halálodba jöttél, „Felség” – sziszegte Szenastra.
– Nem vagyok királynő – csattant fel Tyrande. – És előbb meghalnék, mintsem ezt a címet viseljem. Mit tettetek a kaldoreiekkel, akik itt éltek?
– A néped már az örök álmot alussza. Nem látod őket? – Szenastra az előttük fekvő testekre mutatott. – Te is csatlakozhatsz hozzájuk, ha kívánod. Szallah úrnő sokkal kielégítőbbnek találná, ha önként teljesítenéd a kérést. Ha nem, magamnak kell ezt elvégeznem – majd jelére egy csapatnyi myrmidon kúszott előre.
Tyrande és Malfurion egymásra néztek.
– Milyen könnyen elfelejtik ezek a bolondok a vereséget – mormolta a főpapnő összeszorított fogai között.
– Akkor emlékeztetnünk kell rá őket – mondta Malfurion. Tyrande gyorsan bólintott. Villámlás szaladt át az égen, ahogy a fődruida belekezdett varázslatába. A sziget feletti felhők még jobban elsötétültek, és a nagák felszegték fejüket. Szenastra egy parancsot sziszegett, és a naga sereg az éjelf páros felé közeledett.
Malfurion csak higgadtan nézett rájuk, várta, hogy az energiák egyesüljenek. Amikor a vihar teljesen kifejlődött, agancsos fejét lassan az ég felé emelte, és az ég minden dühét a naga erőkre zúdította. Villámlás rázta meg a földet – mindegyik villám több ágra osztódott, így egyszerre több tucat nyomorult myrmidont égetett meg. Ahogy a csapatok szétoszlottak a káoszban, Tyrande a varázslónőre összpontosított.
Szenastra úrnő már menekülni próbált, de a főpapnő egy masszív holdtűzcsóvát eresztett rá. A naga megrázkódott egy pillanatra, amíg az energia áthaladt rajta, majd a földbe csapódott és csillogó díszeit elnyelte a sár.
Tyrande a toronyhoz rohant. A bejáratot törmelék zárta le úgy, mintha belülről lenne lezárva. Csatabárdjának néhány dühödt és rettenthetetlen csapásával sikerült rést nyitnia rajta.
A szobában, a földön szétterülő vértócsa közepén Holdtollú Shandris feküdt.
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).