Li Li útinaplója 4. rész

Negyedik bejegyzés: A Tiltott Rengeteg (Forbidden Forest)

 
Miután felszerelkeztem a Dai-Lo Gazdaságban, felkészültem, hogy a Kóbor Sziget legveszedelmesebb helyére vándoroljak: a Pei-Wu Rengetegbe!
 
A fák itt veszélyesek – és szinte minden pandaren számára tiltottak – és tudtam, hogy ide belopózni trükkös lesz. Dombok és meredek, sziklás hegységek határolják körül a sűrű bambusz-rengeteget, és az egyetlen valamirevaló bevezető utat két masszív kapu védi. Ezek a masszív válaszfalak Madori Falván kívül találhatóak, ahol szinte az egész életemet leéltem. Ez talán kényelmesnek hangozhat, de ebben a térségben mindig vannak pandarenek, így elég nehéz észrevétlenül áthatolni a falakon.
 
 
 

És hogy a dolgok még rosszabbak legyenek, Strongbot pillantottam meg, miközben egy félreeső helyet kerestem, ahonnan megmászhattam volna az első falat. Miért pont ma fürkészett a falu körül? Megkérdezte, hogy mi járatban voltam az Éneklő Medencéknél korábban.
 
– Hogy megtapasztalhassam azt a szépséget és ragyogást, ami az otthonunkat jelenti – volt a válaszom; és még igaz is volt!

 

Akárhogy is, Strongbo csak szűkebbre húzta a szemét és szokásának megfelelően összevonta a szemöldökét. (Ilyenkor azon tűnődök, hogy mennyire hasonlít egy ráncos vénemberhez.) Mivel Bo a dagadt orrával errefelé szaglászott, ezért hazamentem, hogy lefeküdjek pihenni, amíg tiszta nem lesz a környék. Napkelte előtt csöndben kilopóztam az üres utcákra és egy jak-szőr kötél segítségével, amelyet Dai-Loban szereztem, átmásztam a két hatalmas kapun.
 
Hamarosan a nap feltűnt a horizonton, de Pei Wu sűrű lombozata szinte minden fényt meggátolt. Az aljnövényzet magasságában köd terjengett, ami még jobban megnehezítette a látást. De hallottam a hangokat magam körül… nagyon sokat. Közismert, hogy a térség mindenféle teremtményekben gazdag, de csak egy van, amely félelmet kelt minden pandaren szívében: a vérengző Pei-Wu tigris.
 
 
És az egyik rám vadászott. Akárhova mentem, súlyos léptek követtek a távolban. Ha megálltam, a léptek is megálltak. Ha mozogtam, ők is mozogtak. Aztán hirtelen a bestia felém rontott morogva és horkanva. Felvettem a „szilárd ökör” pózt, hogy megvédjem magam, mikoris egy hatalmas alak bukkant elő a ködből – Strongbo volt az!
 
Miért nem tud a saját dolgával törődni? Bo szó nélkül fogott és hazavitt, aztán felébresztette Papust és elmondta neki, hogy besurrantam a tiltott rengetegbe. Papus egy jó órán keresztül szidott le engem, míg végre megnyugodott. Úgy döntött, hogy büntetésként egy egész hetet kell végigszenvednem edzéssel az Éneklő Medencéknél… Bo vigyázó szemei alatt.
 
Próbáltam a Papusnak elmondani, hogy miért tettem, hogy éppen felfedezem a Nagy Teknőst és leírom, hogy milyen csodás az utazásom. Azt hittem, hogy ez majd boldoggá teszi, de úgy tűnt, hogy vagy nem akarta megérteni, vagy egyszerűen nem érdekelte.
 
Papus azt mondta, hogy a büntetésem a következő nap fog kezdődni, és ez azt jelentette, hogy volt időm még egy helyet meglátogatni. Miközben még mindig mérgelődtem azon, ami történt, nyugat felé tartottam, mígnem elértem egy hosszú, széles utat, ami a Botok Ligetébe (Wood of Staves) vezet – a Kóbor Sziget vén pandarenjeinek végső nyughelyére. Egy masszív kőoroszlán, a Vének Őre őrzi a bejáratot, és a nagyerejű lény addig nem enged át, amíg le nem győzöd egy párbajban. (Én voltam az egyik legfiatalabb pandaren, aki kiállta a próbát.)



Évekkel korábban, mielőtt még elhagyta a Nagy Teknőst, Chen bácsi elmesélte nekem, hogy gyakran meglátogatta ezt a helyet, hogy ihletet merítsen. Korábban sosem értettem, hogy miért, de most már tudom. Varázslat lakozik ezen a helyen. Amikor valakit idetemetnek, sétabotját a földbe szúrják és a bot végül egy csodálatos fává nő. Így, számos generációval később egy egész erdő sarjadzott ki – a sziget nagy pandarenjeinek teljes történelme.

 
Még az én családomnak is van itt egy helye… de erről inkább nem akarok írni. Ez alkalommal nem akartam azt a helyet meglátogatni. A Papussal való veszekedés után a legutolsó dolog, amire vágytam, egy újabb szívfájdalom volt.
 
Ahogy a hely egyik legöregebb erdőcskéjén bóklásztam,a Vén Shaopai-ba botlottam, aki a családja kegyhelyénél gyújtott meg egy füstölőt. Ő egy felettébb bölcs pandaren a közeli Reggeli Szellő Falvából (Morning Breeze Village). A Vén egész életét azzal töltötte, hogy bölcs szavakat írt a jövő nemzedékeinek okulására.
Shaopai egy rövid szakaszon velem sétált, miközben a fákra mutatott és elmondta, hogy kikre emlékeznek. Mielőtt visszatért volna a falujába, azt mondta:
 
– Látom, hogy nagyon sok minden jár a fejedben, kicsi Stormstout. Nem az én dolgom, hogy személyes dolgokról kérdezzelek, de fogd meg ezt. – A Vén egy sima, kerek tárgyat tett a kezembe, ami alig volt nagyobb a mancsomnál – egy teljes lapos, sima kavicsot, amit ha hüvelykujjunkkal és mutatóujjunkkal dörzsölünk, elmulasztja a gondokat. – Amikor az élet súlya nyomja a válladat, a gond-kő könnyíteni tud a terheden. A varázslata igen erős.

 

Mindig úgy gondoltam, hogy a gond-kövek haszontalan csecsebecsék, de ha egy olyan lángelme, mint Shaopai hisz a működésében, akkor nekem is hasznomra lehet.
 
Amikor végül elhagytam a ligetet, egy furcsa érzést kerített hatalmába, amitől nem tudtam szabadulni. Hálás voltam Shaopai ajándékáért és azért, hogy annyi nagyszerű helyet meglátogathatok a szigeten, de többet akartam. A Kóbor Sziget gyönyörű és elbűvöl történelmével és csodáival. De számomra ez az otthonom. Már mindent láttam. Miközben odakint egy egész világ vár arra, hogy felfedezzem, és attól félek, hogy soha nem tapasztalhatom meg.
 
A nap többi részét a Nagy Könyvtárban töltöttem, Chen bácsi leveleit olvasva újra és újra. Hiányzott. Papus azt mondogatja, hogy valószínűleg sikerült megöletnie magát az egyik „őrült” kalandján, de én nem így gondolom. Tudom, hogy ott van kint valahol, és tudom, hogy egy nap vissza fog térni.
 
Addig is, életben tarthatom a Vándorlók Útját itt a Nagy Teknősön. Chen bácsi büszke lenne rám… az őseim is büszkék lennének rám. Hiszen mindig is ilyen életre voltunk hivatva! Ahogy Liu Lang egyszer maga mondta:
 
– Minden horizont egy kincses láda; minden üres térkép egy történet, amely arra vár, hogy elmeséljék.
 
Bárcsak a Papus is megértené ezt. Bármit is mond, egy nap igenis nyomot fogok hagyni ezen a világon.
 
És amikor megteszem, talán Chen bácsi is mellettem áll majd.
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).