A Császár terhe

A mai alkalommal Pandaria utolsó császáráról, Shaohao császárról lesz szó, aki elrejtette Pandariát a kíváncsi szemek elől.

Shaohao a Tian Kolostorban tanult, majd 10.000 évvel ezelőtt császárrá koronázták. Megkoronázása után a hagyományoknak megfelelően a jinyuk bölcs és nagyszerű látnokához, a Vízbeszélőhöz (Waterspeaker) fordult jóslatért. A fiatal és könnyűszívű császár jó híreket várt a prófétától jövendő uralkodásával kapcsolatban. A Vízbeszélő meghallgatta a hatalmas folyó dalát, a szemei azonban félelemmel teltek el.

„És a Vízbeszélő varázslók királyságát látta maga előtt, amely hatalmas kutat vett körül, és ebből a kútból démonok tömegét idézték meg. Zöld tűzeső hullott az égből és a világ összes kontinense meghasadt.” /részlet a Terhek könyvének 1. fejezetéből/

A Vízbeszélő a kaldoreiek romlottságát és a Hasadást látta maga előtt. A pandarenek ezért egy ajándékot küldtek a kaldoreieknek, egy dobozt, amely tartalmazta az összes arcane energiát, amelyre a szükségük lehet. A doboz üres volt, az üzenet egyértelmű, azonban Azsharát ez sem állította meg.

Shaohao császár megrettent a Vízbeszélő látomásától, és elhatározta, hogy bármi áron, de megmenti birodalmát ettől a szörnyűségtől. Ezért elindult, hogy tanácsot kérjen a Pandariát őrző négy Magasztos Égitől (August Celestials). Először a Jáde Kígyóhoz (Jade Serpent) fordult, aki a Neverest hegy tetején élt.

„Elhagyatottan és remény nélkül mászta meg a Neverest hegy meredek emelkedőit az utolsó császár. A jég tőrként hasította fel selyemköpenyeit és a harapós szél megvetéssel fújta körbe utazása során. Csak a hegy legtetején talált csendet és nyugalmat a császár, és itt tudott beszélni a Jáde Kígyóval, a bölcsesség szellemével.” /részlet a Terhek könyvének 3. fejezetéből/

A Jáde Kígyó azt tanácsolta Shaohaonak, hogy szabaduljon meg terheitől, tisztítsa meg szellemét és váljon eggyé a földdel. A császár nem teljesen értette ezt a tanácsot, azonban további választ nem kapott a hideg hegycsúcson. Így lehangoltan ballagott le a hegyről, hogy beszélhessen társával, a Majomkirállyal arról, hogy mi legyen a következő lépés.

„Ezt követően Shaohao három napon és három éjen át meditált, mivel a Jáde Kígyó tanácsa nem volt érthető számára. Hogyan tudna valaki megtisztulni az összes kétségétől? A várakozástól kimerülten Shaohao útitársa, a Majomkirály egy különösen grimaszoló arcot faragott ki bambuszból. Arra sürgette a császárt, hogy tegye a kétség álarcát az arcára…” /részlet a Terhek könyvének 5. fejezetéből/

Igazából a Majomkirály csak tréfálkozni akart Shaohaoval, ennek ellenére a maszk működött – ugyanis ahogy Shaohao levette arcáról a maszkot, kétségei fizikai formát öltöttek. A császár hét hosszú órán át küzdött a Kétség Sha-jával, de végül legyőzte és elzárta.

Ettől kezdve a császárnak egy csöppnyi kétsége sem volt afelől, hogy megmenti Pandariát a Hasadástól (Sundering). A hit teremtményévé vált.

„A Jáde Rengetegben (Jade Forest) aratott győzelme után, bár Shaohao császár eltelt bátorsággal, mégis a bizonytalan jövőn rágódott. Ezért tanácsot kért a Vörös Darutól (Red Crane), a remény szellemétől a Krasarang Vadon mélyén. A Vörös Daru elmondta a császárnak, hogy a remény mindannyiunkban ott él, ha elég mélyen nézünk magunkba. Ezzel a Majomkirály bemutatta Shaohao császárnak a Kétségbeesés maszkját. A végtelen szomorúság elrettentő képét. A császár felvette a maszkot és kihúzta magából a saját reménytelenségét…” /részlet a Terhek könyvének 9. fejezetéből/

A Kétségbeesés Sha-ja elleni küzdelem négy napon és öt éjszakán át tartott, miközben zuhogott az eső. De a Vörös Daru és a Majomkirály segítségével eltüntették Shaohao összes kétségbeesését és bánatát.

Ettől a naptól kezdve a Császár tudta, hogy a jövő fényes. A remény teremtményévé vált.

„Habár Shaohao császár megtisztult terheitől és kétségeitől, még mindig félelem töltötte el. Ezért a Fekete Ökörhöz (Black Ox), a bátorság és állhatatosság szelleméhez fordult, aki a falon túli sztyeppéken élt. A Fekete Ökör, a Vörös Daru, a császár és a Majomkirály hosszú időn át beszélgettek a félelem természetéről, amíg végül a Majomkirály ihletet kapott, és cselekedett. Elkészítette a félelem maszkját, amelynek látványa is rettegéssel töltött el mindenkit. A császár remegő kezekkel öltötte magára a förtelmes maszkot, hogy levethesse magáról saját félelmeit…” /részlet a Terhek könyvének 14. fejezetéből/

A Félelem Sha-ja elleni küzdelem egy hét és egy napon át tartott, amely idő alatt a legenda szerint egyszer sem kelt fel a nap. Amikor végül a Sha-t legyőzték és a földbe zárták, Shaohao császár örökre megváltozott, mivel többé már nem érzett félelmet. A bátorság teremtményévé vált.

„Eltelve magabiztossággal és bátorsággal, Shaohao császár azt gondolta, hogy semmi sem tudja megállítani őt. De a Vörös Daru noszogatására tanácsot kért a Fehér Tigristől, az erő szellemétől. A Fehér Tigris egy veszélyes vakmerőséget látott Shaohaoban, ami gyakran társul azokhoz, akik nem ismerik a félelmet. Ezért összegyűjtötte Pandaria legjobb harcosait, hogy letesztelje a császárt.

Shaohao császár kapott egy tíz láb hosszú botot, amivel az egyik harcost meg kellett támadnia. Órákon át harcoltak, de a harcosok túl gyorsak és túl hajlékonyak voltak az edzetlen császárnak. Mérges lett, átkozódni kezdett és végül eltörte a botot a térdén.” /részlet a Terhek könyvének 19. fejezetéből/

A császár megalázkodva kérdezte a Fehér Tigristől, hogy mi volt a gond, és megtudta, hogy a saját indulatai tették gyengévé. Ahhoz, hogy megmenthesse Pandariát, Shaohaonak le kellett győznie a saját dühét, gyűlöletét és indulatait.

Ezzel a Majomkirály ismét akcióba lendült, és három maszkot faragott ki. A császár egymás után magára öltötte az összes maszkot, és barátai, valamint Pandaria legerősebb harcosainak segítségével legyőzte a Düh Sha-ját, a Gyűlölet Sha-ját és az Erőszak Sha-ját, majd mindhármat a föld mélyébe zárta.

A császár örökre megváltozott, ahogy utazása utolsó szakaszára érkezett, és a türelem, a szeretet és a béke teremtményévé vált.

Ugyanakkor tudta, hogy a Sha sötét energiái – amelyek olyan negatív érzelmek megtestesülései voltak, amint a düh, a félelem, a gyűlölet, vagy a kétségbeesés – hatalmas veszélyt jelentenek a pandarenek számára, ha hagyja, hogy megrohasszák a földet. Ezért Pandaria legerősebb harcosait megbízta azzal, hogy tartsák vissza és felügyeljék a Sha-t. Ekkor hajtottak térdet és tettek esküt az utolsó császárnak a Shado-Pan rend első tagjai. Ma ugyanazon a helyen, ugyanazokat a szavakat mondják azok, akik a rend tagjai kívánnak lenni.

Mindezek után Shaohao császár felkereste Pandaria megszentelt vizeit, hogy ezek erejét használja fel arra, hogy megmentse Pandariát a Hasadás pusztításáról, amely elpusztítja a világ többi részét.

„A végső nap hajnalán az ég zöld tűzben fürdött, és maga a föld is félelemtől remegett. De a Császár nem félt. Elméje minden kétségtől és tehertől mentes volt. Lakomázott és hangosan énekelt, miközben az ég megnyílt. De mivel látta a félelmet és a kétségbeesést alattvalói szemében, Shaohao császár így szólt: Az egyénnek minden napot a maga teljességében kell megélnie és minden éjszakán egy terhétől megszabadult lélek békességével kell aludnia.” /részlet a Terhek könyvének epilógusából/

A legendák szerint ekkor Shaohao császár felment a Végtelen Tavasz Teraszára (Terrace of Eternal Spring), hogy leválassza Pandariát a világ többi részétől. De akárhogyan is probálkozott, hiába mozgott a föld, képtelen volt elmozdítani. Hamarosan kételkedni kezdett, és a Kétség Sha-ja jelent meg keleten. A Sha-tól félni kezdett és a Félelem Sha-ja elkezdte lerázni láncait magáról északon. Kétségbeesetten a Jáde Kígyóhoz fordult segítségért.

A Jáde Kígyó körülvette a Völgyet és így szólt a nehézségekkel küszködő császárhoz:

– Pandaria több, mint csupán a Pandaren Birodalom. A nyugaton élő ellenségeid ugyanúgy részei ennek a földnek, mint birodalmad a fal mögött.

Látva, hogy minden dolog egy végtelen egésszé fonódik össze, és az ő szeretett földje nemcsak a Pandaren Birodalomból áll, Shaohao végre megértette. Botja a földnek csapódott, ahogy a szelleme eggyé vált a földdel. Aztán elszakította magától a világot és Pandaria csendben elúszott az óceánban. És ahogy a császár köntöse üresen a földre hullt, a földet egy áthatolhatatlan köd borította be, amely elrejtette Pandariát a világ többi részétől.

Cho Történetjáró a Sha ismételt megjelenése óta minden érdeklődőnek szívesen elmesélte a történetet:
– Tudjuk, hogy az utolsó és nagyszerű császárunk, Shaohao a Jáde Rengetegben szabadult meg kétségeitől. Hogy a kétségbeeséstől a Krasarang Vadonban tisztult meg. Hogy a Townlong Sztyeppéken lépett túl félelmein. És hogy a dühét, gyűlöletét és indulatait Kun-Lai hegyei között győzte le. Ezt tudjuk, és ezeket a megszentelt helyeket ma templomok jelölik.
– De azt akarom, hogy képzeld el, hogy itt állsz ebben a völgyben, azon a napon, amikor visszatért az utazásáról. Képzeld el, hogy itt vagy, amikor a kapuk megnyílnak előtte. Addigra a császárunk a tiszta fény teremtménye volt: semmi kétség, semmi félelem, semmi gyűlölet… Úgy mondják, hogy ahogy belépett, az összes fa virágba borult, és a mai napig virágoznak.
– Úgy kellene mindannyiunknak élnünk, mint a legmélyebben tisztelt császárunknak. Ha félre tudnánk rakni az összes terhünket és harmóniában tudnánk élni a kozmosszal. EZ, úgy hiszem, volt az üzenete számunkra… mielőtt eggyé vált volna a földdel és elrejtette volna Pandariát a Hasadás terrorja előtt. Köszönjük neked, drága császárunk.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).