Mesék a Völgyből – A Vén Ri és a millió lélek

Tudom, hogy rengeteg mindent lehetne írnom, és tudom, hogy már ti is nagyon várjátok a fordításokat (jó, ezt inkább csak remélem). A hozenek bemutatását már elkezdtem, Li Li útinaplója is vár, és már legalább 5 Azerothi História történetét gondoltam ki, csak neki kellene ülni.

Mégis, ahogy az ember játszik (két hete végre játszhatok a MoPpal!), óhatatlanul is olyan kincsekre bukkan, amelyet úgy érez, hogy meg kell osztania másokkal. Számomra ilyenek lettek a Wow világában található olvasható könyvek. Van ezek közül, amelyet már lefordítottam (pl. The Green Hills of Stranglethorn Vale, vagy Stalvan Mistmantle legendája), mégis rengeteg más kisebb-nagyobb írás és történet található szerte a játékban. Pandarián még gyakrabban lehet velük találkozni. Ezzel a történettel tegnap futottam össze Halfhill fogadójának külső teraszán, és annyira megfogott, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom veletek, akik esetleg még nem találkoztatok vele, vagy még nem volt időtök/lehetőségetek elolvasni. Remélem, hogy tetszeni fog nektek!


A Vén Ri és a millió lélek
Egy késő őszi estén két jóbarát üldögélt a Lusta Fehérrépa Fogadó deszkáin. Alattuk szunnyadozott Féldomb csendes mezővárosa. Az éji levegő felborzolta szőrüket. Vékony ködréteg ereszkedett rájuk lassan, hogy harmattal borítsa be a völgy dimbes-dombos zöld vidékét, és a Birodalmi Magtár tornya sötét árnyékként tört a csillagokkal borított ég felé.
Az ízletes étkekkel és az őshonos növények pipázásával töltött este a két barátot elmélkedő hangulatba ringatta.
Zhi – aki kettejük közül a fiatalabb és kevésbé tapasztaltabb volt – hirtelen egy elég konkrét kérdést tett fel:
– Mi van, ha mindez nem is létezik?
Öreg barátja, Ri, aki eddig a hátán feküdt kalapját a szemébe húzva, felhúzta szalmakalapját, hogy barátjára pislantson.
– Ezt komolyan kérdezed? – mondta, és barna szemei villogtak a sötétben.
Zhi karjaival végigmutatott a horizonton, bejárva az egész völgyet.
– Mi van, ha csak képek vagyunk valaki festményére rajzolva? – kérdezte. Megvakarta az arcát, és nagyot nyelt. – Mi van, ha csak egy könyv karakterei vagyunk?!
A Vén Ri karjával átfogta a hasát, és mélyen, szívből jövően felnevetett. Kivette Zhi kezéből a pipát és letette a földre.
– Egy ember lelke a szemei mögött lakozik – felelte a Vén Ri végül. – A lényege: a gondolkodása, szeretete, a lény érzelmi magja. A lelkem tesz engem valóvá, ahogyan téged is.
És akkor a Vén Ri felkelt és barátja mögé állt. Kezeivel átfogta Zhi vállát és az alattuk elterülő völgyet figyelte.
– Látod alattunk azt jobbra? A farmerek piacát? – A hűvös őszi sötétben a Féldombi Piac olyan volt, mint egy meleg, sárga fényű sziget a sötétben hullámzó dombokkal szemben. Színes zászlók fodrozódtak a fagyos szellőben, és látni lehetett a standok között nyüzsgő figurákat, akik felszereléseket vásároltak, vagy munkájuk gyümölcsével kereskedtek. Nevetésük és beszédük hangja, ami megkülönböztethetetlen volt egymástól, mégis eltéveszthetetlenül élénk, az egész völgyön át felhallatszott a fogadóig.
– Azoknak az alakoknak, akik ott mozognak, mind lelkük van – folytatta a Vén Ri. – És közösen élünk ezen a területen. Milliónyi lélek, egyetlen világon osztozva. A mi világunkon! Féldomb létezik, amíg te és én együtt tudjuk ezt itt élvezni. – Elégedetten magával a Vén Ri visszatért ülőhelyére és egy újabb italért intett a fogadósnak.
Zhi még egy ideig kint maradt a fogadó teraszának szélén egy faoszlopnak dőlve. Belélegezte a csípős levegőt, és figyelte, ahogy a szentjánosbogarak nekiszökkentek a csillagfényes éjben az alatta elterülő mezőknek.
– Ri – szólalt meg végül, – festmény, vagy sem… ha a lelkeink azért vannak, hogy megosztozzanak egy világon, azt rajtad kívül senki mással nem osztanám meg.
A Vén Ri ismét szemébe húzta a kalapját és jókedélyűen dünnyögött egyetértése jeléül.
A tücskök hangja a piac sürgés-forgásával keveredve visszaringatta a két jóbarátot derűs csendjükbe.
Remélem, hogy tetszett nektek a történet, és szívesen fogadtok ilyet a jövőben is. Ha nektek is van kedvenc történetetek, akkor írjátok meg nekem kommentben! 🙂
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.