Mesék a Völgyből – A Vén Ri és a millió lélek

Tudom, hogy rengeteg mindent lehetne írnom, és tudom, hogy már ti is nagyon várjátok a fordításokat (jó, ezt inkább csak remélem). A hozenek bemutatását már elkezdtem, Li Li útinaplója is vár, és már legalább 5 Azerothi História történetét gondoltam ki, csak neki kellene ülni.

Mégis, ahogy az ember játszik (két hete végre játszhatok a MoPpal!), óhatatlanul is olyan kincsekre bukkan, amelyet úgy érez, hogy meg kell osztania másokkal. Számomra ilyenek lettek a Wow világában található olvasható könyvek. Van ezek közül, amelyet már lefordítottam (pl. The Green Hills of Stranglethorn Vale, vagy Stalvan Mistmantle legendája), mégis rengeteg más kisebb-nagyobb írás és történet található szerte a játékban. Pandarián még gyakrabban lehet velük találkozni. Ezzel a történettel tegnap futottam össze Halfhill fogadójának külső teraszán, és annyira megfogott, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom veletek, akik esetleg még nem találkoztatok vele, vagy még nem volt időtök/lehetőségetek elolvasni. Remélem, hogy tetszeni fog nektek!


A Vén Ri és a millió lélek
Egy késő őszi estén két jóbarát üldögélt a Lusta Fehérrépa Fogadó deszkáin. Alattuk szunnyadozott Féldomb csendes mezővárosa. Az éji levegő felborzolta szőrüket. Vékony ködréteg ereszkedett rájuk lassan, hogy harmattal borítsa be a völgy dimbes-dombos zöld vidékét, és a Birodalmi Magtár tornya sötét árnyékként tört a csillagokkal borított ég felé.
Az ízletes étkekkel és az őshonos növények pipázásával töltött este a két barátot elmélkedő hangulatba ringatta.
Zhi – aki kettejük közül a fiatalabb és kevésbé tapasztaltabb volt – hirtelen egy elég konkrét kérdést tett fel:
– Mi van, ha mindez nem is létezik?
Öreg barátja, Ri, aki eddig a hátán feküdt kalapját a szemébe húzva, felhúzta szalmakalapját, hogy barátjára pislantson.
– Ezt komolyan kérdezed? – mondta, és barna szemei villogtak a sötétben.
Zhi karjaival végigmutatott a horizonton, bejárva az egész völgyet.
– Mi van, ha csak képek vagyunk valaki festményére rajzolva? – kérdezte. Megvakarta az arcát, és nagyot nyelt. – Mi van, ha csak egy könyv karakterei vagyunk?!
A Vén Ri karjával átfogta a hasát, és mélyen, szívből jövően felnevetett. Kivette Zhi kezéből a pipát és letette a földre.
– Egy ember lelke a szemei mögött lakozik – felelte a Vén Ri végül. – A lényege: a gondolkodása, szeretete, a lény érzelmi magja. A lelkem tesz engem valóvá, ahogyan téged is.
És akkor a Vén Ri felkelt és barátja mögé állt. Kezeivel átfogta Zhi vállát és az alattuk elterülő völgyet figyelte.
– Látod alattunk azt jobbra? A farmerek piacát? – A hűvös őszi sötétben a Féldombi Piac olyan volt, mint egy meleg, sárga fényű sziget a sötétben hullámzó dombokkal szemben. Színes zászlók fodrozódtak a fagyos szellőben, és látni lehetett a standok között nyüzsgő figurákat, akik felszereléseket vásároltak, vagy munkájuk gyümölcsével kereskedtek. Nevetésük és beszédük hangja, ami megkülönböztethetetlen volt egymástól, mégis eltéveszthetetlenül élénk, az egész völgyön át felhallatszott a fogadóig.
– Azoknak az alakoknak, akik ott mozognak, mind lelkük van – folytatta a Vén Ri. – És közösen élünk ezen a területen. Milliónyi lélek, egyetlen világon osztozva. A mi világunkon! Féldomb létezik, amíg te és én együtt tudjuk ezt itt élvezni. – Elégedetten magával a Vén Ri visszatért ülőhelyére és egy újabb italért intett a fogadósnak.
Zhi még egy ideig kint maradt a fogadó teraszának szélén egy faoszlopnak dőlve. Belélegezte a csípős levegőt, és figyelte, ahogy a szentjánosbogarak nekiszökkentek a csillagfényes éjben az alatta elterülő mezőknek.
– Ri – szólalt meg végül, – festmény, vagy sem… ha a lelkeink azért vannak, hogy megosztozzanak egy világon, azt rajtad kívül senki mással nem osztanám meg.
A Vén Ri ismét szemébe húzta a kalapját és jókedélyűen dünnyögött egyetértése jeléül.
A tücskök hangja a piac sürgés-forgásával keveredve visszaringatta a két jóbarátot derűs csendjükbe.
Remélem, hogy tetszett nektek a történet, és szívesen fogadtok ilyet a jövőben is. Ha nektek is van kedvenc történetetek, akkor írjátok meg nekem kommentben! 🙂
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).