Li Li útinaplója 11. bejegyzés – A Rettegett Puszták

Életemben először igazán félni – valójában rettegni – még a Kóbor Szigeten féltem. Kicsi kölyök voltam, és a Nagy Könyvtárba mentem, hogy a Teknős Könyvét olvassam. Néhány oldalt olvastam, amikor egy üveg tintát öntöttem rá a pergamenre. Megpróbáltam letörölni a pacákat, de csak még rosszabb lett a helyzet. Ekkor bepánikoltam, és a könyvet a könyvtár egyik poros sarkába dugtam, és reméltem, hogy örökre titok marad a tettem.

A következő három nap rettegésben telt, mert biztos voltam benne, hogy elkapnak. Alig tudtam enni vagy aludni. Alig hagytam el a szobámat. A félelem úgy erőt vett rajtam, mint a gonosz erdei manók Mei nagyi rémtörténeteiben. A harmadik nap végén a könyvtár gondnoka rájött arra, hogy mit tettem. (Szerencsére volt nekik a könyvből egy másolatuk.) Büntetésként a papusom leírattatta velem „Liu Lang dalának” szövegét ezerszer, de ez nem nagyon érdekelt. A legszörnyűbb rész az a három, félelemben töltött nap volt.

Azóta nem féltem így semmitől… egészen addig, amíg meg nem érkeztem a mantidok otthonába, a Rettegett Pusztákra. Amikor beléptem a vidékre, távolabb voltam a Kígyó Gerincétől, mint szerettem volna. Egy hatalmas szurdok választotta el a Townlong Sztyeppéket a Rettegett Pusztáktól. Nyugat felé tartottam a szakadék mentén, amíg találtam egy természetes hidat – egy hatalmas, kivájt fatörzset – amin át tudtam menni.
A Félelem Sha-ja Townlong kifordított képmásává változtatta ezt a vidéket. A földfelszín ugyanaz volt – füves dombok, sziklák és égig érő kypari fák -, de minden furcsának és természetellenesnek tűnt. Egy csomó sötét felhő egyetlen nagy, dühös örvénnyé egyesült a fejünk felett. Körülötte kísérteties fényben világított az ég. Fehér és fekete sha energiáik foltjai bukkantak fel mindenfelé a földön. A Teknős Könyvének tintapacáira emlékeztettek. Valójában valahányszor lélegzetet vettem, vagy megtettem egy lépést, kirázott a hideg, ahogyan újraéltem azt a három, szörnyű napot.
El akartam futni. Meg is tettem volna, ha nem Chen bácsi járt volna az eszemben. Meg kellett találnom a Naplemente Sörkertet.
Minél jobban koncentráltam a helyre, annál jobban lenyugodtam. Folyamatosan ismételgettem a nevét a fejemben, miközben egy kypari fa alja felé tartottam (amit Kor’vessnek hívtak, mint később megtudtam). A kiálló gyökerek olyan nagyok voltak, hogy boltíves folyosót képeztek felettem. Csillogó borostyánkő darabkák gyűltek összes az ágakon, lusta szentjánosbogarakként lebegve. Mindenfelé boltozatos ajtónyílásokat és lépesmézes ablakokat láttam a kypari törzsébe építve. Volt valami bogárszerű ezekben az építményekben, aztán rájöttem, hogy biztos a mantidok építették őket. A bogarak a fák belsejében éltek!
Szerencsére egyetlen mantidot sem láttam magam körül – legalábbis élő példányt nem. Mindenütt bogártetemek hevertek, mint valami csatatéren. Attól még óvatos voltam és a kypari gyökerének árnyékában maradtam, miközben azt kerestem, hogy merre lehet a sörkert.
Az első nyomom egy fahordó volt, amit egyértelműen pandarenek készítettek. Világos borostyánkő szemek vették körül a roncsot. Aztán eszembe ötlött: nem lehet, hogy a Rettegett Pusztákon élő pandarenek vadásznak a kypari nedve után? Ebben lehetett valami. A mantidok sokféle dologra használják a borostyánkövet, fegyvereket készítenek belőle vagy otthont építenek. Még azt is hallottam, hogy ennek a csöpögő cuccnak gyógyító ereje van. Más szavakkal, kiváló alapanyag egy jófajta ritka sörhöz.
 Még jó egy órába telt, mire megtaláltam a Kor’vesshez közel egy másik kypari fánál a sörkertet. Könnyű fegyverzetbe öltözött pandarenek dolgoztak az egyszerű tábor körül. Gőz csapott fel a forrásban lévő árpával és komlóval teli üstökből. A fa nedvei széles sugárban folytak a várakozó hordókba. Mindent egybevetve a helynek volt egyfajta meghitt hangulata, mégha kicsit durva is volt a szélein.
A sörkertbe belépve ismerős hangot hallottam.
– A Shado-pan utoljára a Rettegett Puszták felé látta jönni – mondta Chen bácsi. A tábor végén szúrtam ki, ahogy három másik pandaren mellett állt.
– Akkor mire várunk? – kérdezte valaki. Egy idősebb hölgy volt, haja két copfba volt megkötve. Belerúgott egy kövér pandarenbe, aki a földön horkolt. – Kelj fel, Nagy Den! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy még egy Stormstout-ot elveszítsünk.
– Engem kerestek? – szóltam közbe.
Egyszerre minden fej felém fordult. A meglepettség Chen bácsi arcán leírhatatlan volt.
– Li Li! – kiáltotta és felkapva szorosan magához ölelt. Hirtelen minden félelmem elillant. Éppen elkezdtem bocsánatot kérni azért, hogy kérdezés nélkül otthagytam a sörfőzdében, amikor Chen bácsi leállított.
– Hogyan haragudhatnék rád, amiért egy felfedezésre indultál? – mondta. – Én ezt tettem egész életemben. Csak örülök, hogy épségben vagy.
Chen bácsi elmagyarázta nekem, hogy miért nem találkoztunk a Kígyó Gerincénél. A mantidok több helyen is megtámadták a hatalmas falat, így vágva el az ő útját. Mikor végre legyőzték a bogarakat, rátalált Minre, a Shado-pan monkra, aki elmondta, hogy mi történt velem. A nagybátyjám éppen ekkor tért vissza a sörkertbe, és épp egy keresőjáratot szervezett.
Egy keresőjáratot tele Stormstoutokkal! Hannak, Mamának és nagy Dannek hívták őket.
– Egyedül átvágtál Townlongon és a Rettegett Pusztákon? – kérdezte tőlem Han.
– Persze, hogy egyedül! – csípett bele az arcomba Mama. – Hiszen egy Stormstout, nem igaz?
Nagy Dan horkantott egyet, felkelt és megdörzsölte a szemeit. Szerintem nem túl sokszor szokta ezeket a mozdulatokat végezni. Csendben végignézett rajtam, majd így szólt:
– Úgy… úgy néz ki, mint Evie.
Mama, Chen bácsi és Han bólintottak, majd lehorgasztották a fejüket. Amikor megkérdeztem, hogy kicsoda ez az Evie, kivezettek a sörkertből, le a Rettegett Pusztákat határoló szurdokig. A szakadék szélén egy sírkő emelkedett ki a földből. Evie-nek emelték.
Evie Stormstoutnak.
A Rettegett Pusztákon való vadászat közben halt meg, és a sha vagy egy mantid ölte meg (vagy a kettő kombinációja). Chen bácsi volt, aki megtalálta. Soha nem találkoztam ezzel a lánnyal, mégis hiányzott nekem. Ha Nagy Dan azt mondja, hogy hasonlítok Evie-re, akkor ez azt is jelentheti, hogy a személyiségünk is azonos volt? Lehet, hogy jóbarátok lehettünk volna, vagy akár nővérek is?
A sha és a mantidok elpusztítottak minden esélyt arra, hogy választ kapjak ezekre a kérdésekre. Mérges voltam, nemcsak Evie miatt, hanem minden más miatt is, amit a Pandarián való utazásom során láttam. Így vagy úgy, de a sha gondokat okozott az egész kontinensen. Még hány ártatlannak kell meghalnia úgy, mint a kuzinomnak?
– Visszaviszlek a Négy Szél Völgyébe – mondta Chen bácsi. – Ott kellene maradnod, amíg nem végzünk a shaval és a mantidokkal. Nem biztonságos egy ilyen pusztaságot felfedezni, mint ez.
– Nem – feleltem. A felfedezés volt a legutolsó dolog, amin járt az eszem. – Ideje van a felfedezésnek, és ideje van a harcnak és annak, hogy álljuk a sarat. Ezt te írtad nekem az egyik leveledben. Nos, követni fogom a tanácsod. Itt akarok maradni, hogy segíthessek.
Féltem attól, hogy Chen bácsi visszautasít és mégis visszaküld a völgybe, de néhány pillanattal később egy mosoly jelent meg a szája szélén.
– Hmm. Úgy beszélsz, mint egy igazi vándor.
Ezzel visszatértünk a sörkertbe. Sok mindent kellett megtervezni. Talán nem a frontvonalban fogok a sha és a mantidok ellen harcolni, de mindent megteszek, hogy segítsek, akkor is, ha csak főzést vagy kötszer-szabdalást jelent. Gondoskodom róla, hogy Evie halála ne legyen hiábavaló…, hogy Buwei és Kicsi Fu visszatérhessenek a szülőföldjükre és új életet kezdhessenek…, és hogy mindenki, akivel utazásaim során találkoztam, a sha befolyásától mentesen élhessen.
Gondoskodom róla, hogy legyen egy Pandaria, amit felfedezhetek, ha ennek az egésznek vége lesz.
– Li Li Stormstout
                                              
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).