Azerothi Históriák – Stalvan legendája

Az egész azzal kezdődött, hogy a sötétlaki (Darkshire) Madame Eva rossz előérzettől vezérelve kártyát vetett, és maga a Halál tekintett vissza rá asztaláról. Csak egyetlen rejtélyes nevet sikerült kiderítenie: Stalvan nevét.

Sötétlak névjegyzékében valóban szerepelt egy bizonyos Stalvan Mistmantle úr, lakcímének pedig a Holdpataki Iskolaépület (Moonbrook) volt megadva. Azonban Stalvant nem lehetett megtalálni Holdpatakban, mindössze egy öreg katonaláda maradt utána a kísértetjárta iskolában. Mikor megpróbálták kinyitni a ládát, egy elhagyatott szellem támadt rájuk! Hogy ki lehetett a szellem, azt nem tudni… de Madame Eva megérzése bevált: valami nem stimmelt Stalvannal.

A katonaláda egy poros régi levelet tartalmazott, ami úgy tűnt, hogy soha nem jutott el a címzetthez.

„Tiszteletreméltó Crillian Igazgatónak,

Volt mesterem, azért írok Önnek, mert talán szeretné tudni, hogy mit tett eddig az Ön tanítványa. Megfogadva a tanácsát, tudásomat és bölcsességemet szeretett Viharváradunk kapuin túli utazásaimmal igyekeztem gyarapítani. Útjaim során számos helyre eljutottam, de úgy döntöttem, hogy Holdpatak bájos városkájában telepedek le. A városkát körülvevő Nyugatvég (Westfall) mezői aratáskor a legszebbek.
Még csak egy pár napja voltam itt, amikor azon kaptam magam, hogy a közeli farmok gyermekeit oktatom. Az órák olyan jól mentek, hogy a város polgármestere megbízott azzal, hogy vezessek egy iskolát, és az új iskolaépület munkálatai már el is kezdődtek! Ezüstfenyvesből (Silverpine) Viharváradba és most Holdpatakba – ki gondolta volna, hogy ilyen sokat fogok látni Azerothból!

Meleg szeretettel,

Stalvan Mistmantle”


Időközben Sötétlakban észrevették, hogy van egy frissebb bejegyzés is a névjegyzékben Stalvanról: az aranyvidéki (Goldshire) Oroszlán Büszkesége Fogadó. A fogadós, Farley még emlékezett Stalvanra: egy viharos éjszakán egy küldött futott be a fogadóba, menedéket kérve. Éjfél körül az ember sikoltozva rohant le a lépcsőkön, sápadt arcán félelem tükröződött. A hálóruháját viselve beleveszett a záporesőbe. Azonban a szobájában felejtett egy levelet, amelyet a viharváradi Csatorna Negyedbe címeztek. Soha nem jött vissza érte.

„Kedves Nemes Úr,

Hírét vettem itt Aranyvidéken, ahol ideiglenesen az Oroszlán Büszkesége Fogadóban lakom, hogy tanítót keres a gyermekei mellé. Köszönhetően néhány szerencsétlen eseménynek a környéken, fel kellett adnom igazgatói állásomat a Holdpataki Iskolában. Kérem, fogadja el jelentkezésemet, hogy vállalom az Ön gyermekei oktatását. Crillian igazgató az Akadémiáról szívesen beszél Önnel a képességeimről, ha szükséges.
Személyesen is felkeresem Önt, ha a téli esőzések elmúltával az utak újra járhatóak lesznek.

Addig is,

Ezüstfenyvesi Stalvan Mistmantle”

A Csatorna gondnoka, Folsom emlékezett a családra. Arra is, hogy az apjának kellett feltakarítania a vért a mészárlás után. A Flintridge-tröszt utolsó pénzalapjait is elosztották már. A család utolsó vagyontárgyait hamarosan elárverezik. A vagyontárgyak között volt egy lezárt láda. Amikor megpróbálták kinyitni, ugyanaz a szellem, aki Holdpatakban is felbukkant, ismét támadott. A ládában rengeteg kacat volt: dohos ékszerek, egy családi portré, néhány vadásztrófea és régi könyv. Az alján, egy kerámiaváza alatt egy összegyűrődött papírdarabra bukkantak, ami egy naplórészletnek tűnt.

„… Giles, a fiú egy kicsit izgágának tűnik, és valószínűleg kihívás lesz tanítani. Ugyanakkor az idősebb leány, Tilloa, kivételesen ügyesnek tűnik. Nem tudom nem észrevenni az ő megkapó szépségét. A nőiességének csúcsán van. Gyanítom, hogy az Úr jövőre ki is fogja házasítani őt. De elkalandoztam. Ezen a héten csatlakozom hozzájuk a Kelet-völgyi Favágó Telep (Eastvale Logging Camp) melletti nyári lakjukban, közel a Vörösgerinc-hegységhez (Redridge Mountains). Remélem, hogy ott majd többet tudok írni.”

A Kelet-völgyi Favágó Telepen Haggard marsall emlékezett rá, hogy valóban ismert egy Stalvan nevű figurát, aki erre járt. A szobájában még egy kifakult naplórészletet is őrzött tőle. Ám mielőtt megszerezhették volna a naplórészletet, a szellem ismét lecsapott rájuk!


„… a legkülönösebb és legirányíthatatlanabb érzés. Soha nem éreztem azt, amit ma. Amíg segédkeztem Giles-nek a történelem leckéjében, Tilloa a virágoskertben serénykedett. Néhány perc múlva belépett, és egy skarlátszínű begóniát rakott bele a nyitott tenyerembe, és úgy mosolygott rám, hogy a szívem majd kiugrott a mellkasomból…”

A sötétlaki Skarlát Holló Fogadó tulajdonosa, Smitts olyan ember volt, aki minden helyi történetet ismert. A fogadós éveken át figyelemmel kísérte ennek a Stalvannak a legendáját. Amikor azokat az idelátogató nemeseket megölték, ő maga is együtt nyomozott Haggard marsallal az ügyben. Az általa megtalált dohos részletek bizonyíthatják, hogy az erdőben rejtőzködő őrült ölte meg a nemeseket!

„… biztos vagyok abban, hogy most már ő is ugyanúgy érez irántam. Még a kezemet is megfogta ma reggel. Amikor mosolyog, a szemei fénnyel telnek meg és olyanok lesznek, mint a csillogó gyémántok. Ki nem mondott szavak lógnak közöttünk a levegőben. Őt érzem a szívdobogásomban és a felhevült ereimben.”

„… olyan harag és düh, amiről nem is tudtam, hogy létezik! Hogy merészeli. Ahogy Giles-t tanítottam a számok jelentésére, Tilloa jelent meg előttem egy udvarlóval, kéz a kézben nyilvánosan! Milyen faragatlan fiatalember. Ahelyett, hogy megfelelően bemutatott volna, Tilloa csak annyit mondott: ’Ó, ő a tanítóm, Stalvan bácsi. Nagyon kedves öregember.’ Öreg! Ezekre a szavakra vér szökött az arcomba. Csak egy pár évvel vagyok idősebb, és máris elárul…”

Szürkület-rengeteg (Duskwood) parancsnoka, Althea Ebonlocke egy véráztatta papírdarabot őrizgetett. Amennyiben a kézírások megegyeztek, úgy megtalálták a megoldást egy nagyon régi rejtélyre.

„… a kétségbeesés lefelé húzó spirálja. Először kigúnyolt engem, most meg eljegyezte magát. Ez a kegyetlen perszóna szerelmet tettetett, miközben mindvégig csak bántani akart engem. Egy fekete űr tátong bennem, amely napról-napra csak növekszik. A vér, amit ki fogok ontani, elhalványul a könnyek mellett, amelyeket ejtettem…”

A kézírás megegyezett! Stalvan Mistmantle romlott életet élt. Ártatlanok haltak meg a kezétől. Kétségtelenül számos gaztett elkövetésében volt bűnös. És ekkor Sötétlakot fenyegette, hiszen nem messze a várostól északra lakott. Egyszer és mindenkorra végezni kellett vele! Nehéz küzdelem volt, de győzedelmeskedett a jó a gonosz felett. Szürkület-rengeteg megtisztult a vérszomjától. Halála után Stalvan ujjáról levették családi gyűrűjét, amit Madame Evának adtak, őt pedig a Mistmantle udvarház földjébe temették. Sötétlak biztonságban volt…

… amíg a Kataklizma után egy ismeretlen gilneasi fiatalember nem érkezett a városba: Tobias Mismantle. A fiú elmondta, hogy a bátyját Stalvant keresi. A városlakók azonban nem merték feltárni előtte bátyja bűnös múltját, ezért csak annyit mondtak, hogy meghalt. A fiú tovább erősködött, ezért végül megmondták neki a Stalvantól maradt leveleket és naplórészleteket. Tobias nem akarta elfogadni, hogy a bátyja gyilkos, ezért felkereste Madame Evát, hogy segítsen neki megérteni a miérteket. Madame Eva azonban nem tudott választ adni a fiú kérdésére, de elmondta, hogy kitől kaphat rá választ: Stalvantól.

Tobias az erdőn át a Mistmantle udvarházhoz ment, ahova Stalvan testét eltemették. A családi gyűrű segítségével sikerült is előidéznie bátyját, aki élőholtként jelent meg.

– A gyűrűm… Ki viseli a családi gyűrűmet… Tilloa, te vagy az? – kérdezte az élőholt.
Tobias előrelépett: – Bátyám!
– Tobias! – kiáltott fel meglepetten Stalvan.
– Mondd, hogy nem igaz – kérlelte Tobias. – Mondd, hogy nem gyilkosként haltál meg.
Stalvan azonban csak nevetett. – Minden igaz, öcsém. Minden egyes szó. Talán kételkedsz benne?
– De miért?! Hogy tehetted?
– Tudod, hogy miért! – válaszolta bátyja. – Biztosan érzed te is a dühöt. Olyan őrült és gonosz düh, amely miatt szét akarsz tépni valakit darabokra… Nem érzed most sem?
Tobias teste ekkor átalakult. Rövid időn belül egy worgen állt az élőholttal szemben.
– Ne… NE! HAGYD ABBA! – kiáltotta Tobias.
A két testvér egymásnak esett. Tobiasnak sikerült legyengült bátyja föl kerekednie. Stalvan utolsó szavaival öccséhez fordult mosolyogva:
– Látod, öcsém… nem vagyunk annyira különbözőek…
És ezzel Stalvan Mistmantle másodjára is meghalt.

Felismerve tettét, Tobias visszaváltozott emberré, és visszafutott Sötétlakba. Talán igazuk volt azoknak, akik távol akarták tartani múltjától. Azonban most új életet kezdett. És hogy ez az élet egy szörnyé, vagy egy emberé lesz, csak rajta múlik.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).