A Fejnélküli Lovas története

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Készüljetek, a harangok megkondultak!
Óvjátok a gyengéket, véneket és ifjakat!
Mind fizet, ki a véghez jön – KIÁLTS a kegyelemért!
A végítélet napja jön!

Hallow’s End alkalmával a Fejnélküli Lovas (Headless Horseman) megjelenik, és ahol feltűnik, lángba borulnak az épületek. Azeroth hősei közül senki sem tudja, hogy ki ő és mit akar, csupán az árvaházak beöltözött vezetői mondanak róla néhány mondatot:

A Fejnélküli Lovas valaha az Ezüst Kéz (Silver Hand) lovagja volt, egy hős bajtárs paladinjai között, de elátkozták. A Skarlát Kolostor (Scarlet Monastery) megőrjítette, és most azt hiszi, hogy ő él és mi vagyunk a halottak. Mostanra a szenvedélye már nem szolgálja a Fényt. Mindenszentek Éjszakájának eljöttén komorságot és tüzet terjeszt Azeroth falvaiban.

Aztán napvilágra került a Fejnélküli Lovas tragikus története. Egy olyan emberé, aki hitt a Fényben, aki hűen szolgálta azt, védte és óvta családját és népét, ám egy tragikus korban ő maga is tragédia áldozatává vált. Sir Thomas Thomsonnak hívták.

A Második Háborúnak már rég vége volt, és bár az orkok kiszabadultak az internáló táborokból, ahova bebörtönözték őket, sokkal fontosabb dolgok miatt kellett aggódni. Az eredeti Szövetség szétforgácsolódott, Gilneas egy hatalmas fal mögé bújt, Ezüsthold (Silvermoon) nemes elfjei (high elves) visszavonultak Quel’Thalas erdejei közé, és mosták kezeiket emberi szövetségeseik tetteiért, akiket felelősnek tartottak erdőik felgyújtásáért. De mindezen túl egy új fenyegetés ütötte fel a fejét: egy rejtélyes járvány, amely Lordaeron embereit fertőzte, egy szörnyű Falka (Scourge), amely járta a vidéket és megölt mindenkit, aki a hatalmas élőholt sereg útjában állt.

Sir Thomas Thomson az Ezüst Kéz lovagja volt, aki Uther és Arthas herceg oldalán harcolt, amikor a fiatal herceg a járvány forrása után nyomozott. Amikor Arthas elrendelte Stratholme felgyújtását, Sir Thomas azok között volt, akik Utherral egyetemben megtagadták Arthas parancsát és hagyták, hogy a herceg maga gyújtsa fel a várost. Thomas először és leginkább egy jó ember volt, egy jó paladin, aki csak Lordaeron népének jólétét tartotta szem előtt – és mint az Ezüst Kéz jó paladinja, úgy szerette volna megvédeni Lordaeron népét, hogy közben nem gyilkolja le őket vakon.

Az első tragédia, amely Sir Thomas életét megkeserítette, egy apró faluban történt, ahol állomásozott. A falu készletei fogytán voltak, ezért egy gabona-szállítmányt küldött nekik Rivendare báró, egy gazdag nemes, aki Sir Thomas véleménye szerint nagylelkű ember volt, aki mindig megosztotta vagyonát népével. Sajnos Rivendare indítéka egyáltalán nem a jócselekedet volt, és a falu egy éjszaka leforgása alatt átváltozott, és a környéken emberek ezrei lettek az élőholt Falka újdonsült tagjai. Thomasnak, aki azon az estén böjtölt, hogy kitisztuljon a feje, keresztül kellett verekednie magát a faluból, miközben minden fertőzött lakost megölt, akit tudott, hogy végső nyugvást hozzon számukra.

Teljes egészében magát hibáztatta az esetért, azt bizonygatva magának, hogy tudnia kellett volna, hogy rá kellett volna jönnie Rivendare tervére, de az Ezüst Kéz többi tagja megnyugtatta, hogy semmit sem tehetett volna. Ez akkor történt, amikor Alexandros Mograine Vaskohóba (Ironforge) utazott, hogy megkérje a törpöket, hogy kovácsolják meg a misztikus pengét, a Hamuhozót (Ashbringer), hogy felhasználhassák a Falka serege ellen. A kimerült Sir Thomast, aki még mindig magát hibáztatta, függetlenül attól, hogy mit mondott az Ezüst Kéz, hazaküldték, hogy pihenjen és regenerálódjon.

De miközben hazafelé tartott feleségéhez és két gyermekéhez, szörnyű hírek kezdtek terjengeni – olyan hírek, hogy a fiatal herceg, aki arra utasította őket, hogy gyújtsák fel Stratholme-ot, teljesen felfoghatatlan dolgokat tesz. Terenas Menethil király halott volt, Arthas ölte meg, és a Falka erősebb volt, mint valaha. Thomas ismét magát hibáztatta és az Ezüst Kezet, hogy nem vették észre az Arthasban egyre növekvő romlottságot, amely a mostani helyzethez vezetett. És amikor a gyermekei könyörögtek neki, hogy magyarázza el, hogy miért tette Arthas azt, amit tett, Thomas elmesélt nekik egy történetet, egy egyszerű, rímes mesét egy hercegről, aki önzetlenül harcolva halt meg, hogy megmentse apját, a királyt. „A király megmenekült; az átok megtört. A herceg vére, az ő vétke kiegyenlítődött.” Amikor Thomas fia megkérdezte, hogy ez mit jelent, Thomas így felelt:“- Azt kérdezted, hogy miért tette Arthas azokat a csúnya dolgokat. Azért, mert az volt a könnyebb út. Sokkal nehezebb lett volna maradni és Lordaeronért harcolni. A jó emberek így halnak meg. De senki nem mondta, hogy könnyű lesz a Fényt követni. Nehéz dolog önzetlennek és becsületesnek lenni. Nehéz dolog a jó harcot vívni. Ha nem lenne az, nem lenne hősies sem.”

És dióhéjban pontosan ez volt Sir Thomas – önzetlen, hősies, igyekezett mindig jót cselekedni, és összetört, amikor nem sikerült, akkor is, ha az nem az ő hibája volt. Sir Thomas megtudta, hogy Büszkerév Jaina (Jaina Proudmoore) igyekszik összegyűjteni az embereket, hogy Kalimdor távoli kontinensére utazzanak, és arra kérte a feleségét, hogy fogja a gyerekeket és menjenek. A felesége ezt elutasította, és arra kérte, hogy hadd maradhasson mellette, és azzal érvelt, hogyha elmennek Kalimdorra, valószínűleg soha többet nem látják egymást újra. A férfi beleegyezett, hogy maradjanak, de a másnap reggel hallott sokkoló hírek miatt mégis megváltoztatta véleményét.

Fényhozó Uther (Uther the Lightbringer), aki az Ezüst Kéz szeretett vezetője volt, elesett Arthas herceg és a Falka kezétől, ahogyan egész Andorhal. Sir Thomas, akit teljesen lesújtott szeretett mentora és barátja halála, könyörgött a feleségének, hogy menjenek Kalimdorra – már eddig is olyan sok mindenkit elveszített, nem bírná elviselni, hogy őket is elveszítse. A felesége, akit meglepett férje bánatának mélysége, beleegyezett, és másnap távozott a gyermekekkel. Sir Thomas visszatért a paladinokhoz, és négy éven keresztül Alexandros Mograine alatt harcolt a Falka ellen. Teljes volt a hite vezetőjében, eltökélt volt a folytatódó harcokban, és az Ezüst Kéz oldalán szinte teljesen eltelve a bosszúval harcolt, minden csapása, amellyel a Falkát sújtotta, egy csapás volt azok ellen a tragédiák ellen, amelyek megfertőzték az életét, amióta a járvány betette a lábát szeretett Lordaeronjába.

Az emberek élnek és az emberek meghalnak – ezalól Mograine nagyúr sem volt kivétel. Mograine-t a saját fia gyilkolta meg, habár halálának módja és oka nem volt ismert bajtársai előtt. És a Hamuhozó bukásával az Ezüst Kéz is elbukott, és egy új rend jött létre. Egy rend, amely meg kívánta tisztítani a földet a rajta vándorló élőholt szennytől bármi áron. Ez a rend volt a Skarlát Keresztesek (Scarlet Crusade). Sir Thomas gondolkodás nélkül csatlakozott az Ezüst Kéztől a Skarlát Keresztesekhez – végül is mindkét szervezet célja az élőholtak elpusztítása volt. De ahogy a Skarlát Keresztesek ereje nőtt, úgy nőtt a szervezet célja is – egyre homályosabbá és homályosabbá vált a határvonal a kegyelem, a tisztesség és az azonnali, hidegvérű gyilkolás között. A városokat „átvizsgálták” a járvány érdekében, de a járvány jelenléte meghatározásának módszerei céltalanok voltak és általános jelleggel a városlakók halálához vezetett, függetlenül az egészségi állapotuktól.

Thomas nem értette ezt a módszert, és amikor megkérdezte, hogy miért cselekszenek a Keresztesek akkor is, amikor semmilyen látható jele nincs a járvány, a magyarázat elég kitekert volt. Elmondták, hogy a járvány először fertőzött gabonákon keresztül terjedt, de most, hogy ezt a módszert felfedték, a Lidérckirály (Lich King) más módszereket is kigondolt. A világ hitszegőkkel van tele, akik eladták a lelküket a Lidérckirálynak a halhatatlanságért cserébe a Keresztesek szerint.

Azok a városok, amelyek más városok menekültjeit befogadták, azonnal gyanússá váltak. A lakosok, akiket „túl egészségesnek” ítéltek, nyilvánvalóan a Lidérckirály szövetségesei voltak; máskülönben nem lennének olyan egészségesek. Azok a városok, amelyek mentesek voltak a járványtól, nyilván arra voltak, hogy még több embert odacsábítsanak, hogy a Lidérckirály minél könnyebben élőholtat csinálhasson belőlük. Ez egy abszolút és félelmetes érzés volt – különben miért lennének falvak, amelyeket megkímél a járvány, ha nem azért, mert valahogy már felkészültek a fogadására?

Sir Thomas megint összetört, és bolondnak tartotta magát, amiért ezt nem látta olyan tisztán, mint a Skarlát Keresztesek többi tagja. Először Rivendare árulása, majd Arthasé – hány alkalommal csináltak már belőle bolondot, hányszor csapták be, hány ezren haltak már meg az ő tudatlansága miatt? Ez megbocsáthatatlan volt – azonban a Skarlát Keresztesek biztosították arról, hogy ez nem az ő hibája volt, de megkérték, hogy most már tegye azt, amit meg kell tennie. És ő megtette – megölt több ezer ártatlan ember, mivel a fejében mind járkáló holtak voltak. Csak még nem tudtak róla.

Soha nem ötlött fel Sir Thomasban, hogy pontosan ugyanazt a gyilkolást végzi, amelyet Arthas herceg tett, amikor felgyújtotta Stratholme-ot évekkel korábban. Sir Thomas Thomson olyanná vált, amely ellen teljes szívével kiált, amit megmagyarázhatatlan rossznak tartott négy évvel korábban.

Két hónappal később a Skarlát Keresztesek ismét egy maroknyi egészséges emberre bukkantak, és kijelentették, hogy a falu ismét egy olyan csoport, amelyet arra szántak, hogy a Falka tagjává váljon, és elrendelték a falu megsemmisítését. Sir Thomas volt a csapat vezetője, és egy nő és fia estek máris pengéjének áldozatául. A velük gyalogló leány egy pillanattal előbb megfordult, mint ahogy a végzetes csapás lesújtott volna rá, és elborzadt szemekkel nézett kivégzőjére – és Sir Thomas ekkor ismerte fel a lánya szemeit.

Amint kiderült, felesége és gyermekei nem mentek Kalimdorra a többi túlélővel. Helyette Lordaeronban maradtak, közel a szeretett férjhez és apához, aki most hidegvérrel lemészárolta őket. Sir Thomas a Fényhez könyörgött kegyelemért, de a Fény nem tudott neki kegyelmet adni. És ahogy próbált megbékülni azzal, amit tett, Sir Thomas teljesen átadta magát a bánatnak. A Skarlát Keresztesek visszavitték őt a kolostorba, és szobái közé zárták, és várták, hogy túljusson bánatán.

De a szobájából a gyász könnyeinek hangja helyett embertelen hangok hallatszottak. Nevetés, ordítás, zokogás – amelyet különös kis versikék szakítottak meg, amelyek mintha egy bukott férfi mesés történetét illusztrálták volna. A Hallow’s End napja volt.

Dathrohan Főkeresztesnek volt egy ötlete, hogy hogyan lehetne segíteni Sir Thomasnak. A Hallow’s End egyik szereplője volt a Vesszőből font ember, vagyis a Wickerman, amelyet a Hallow’s End fesztivál alatt ünnepélyesen felgyújtottak. Úgy mondták, hogy ha valaki egy ágat dob a tűzre, elégethet vele bármit, amelyet nem akar magával vinni a télbe – félelmet, bánatot, régi szerelmet, haragot, mindet maga mögött hagyhatja.

Így Dathrohan rávette Sir Thomast, hogy csatlakozzon hozzájuk még egyszer az élőholtak elleni harcban, Hallow’s End alkalmával, hogy segíthessenek Thomasnak a múltbéli hibáit végleg maga mögött hagyni. De ahogy Sir Thomas szinte barbár dühvel támadt az élőholtakra, több százat megölve közülük, majdnem legyőzte őt a Falka. Bajtársai mind odaugrottak, hogy megvédjék és segítsenek neki – és ekkor jöttek rá, hogy Sir Thomast nem pusztán a bánat kerítette hatalmába. A férfi ellenük fordult és keresztül száguldozott rajtuk, miközben pengéjével olyan élesen csapkodott körülöttük, ahogyan a járkáló holtakat ölte meg.

Sir Thomas Thomson teljesen megőrült.

Túl sokszor szedtetek rá, de most már tisztább a szemem!
Mind fertőzöttek vagytok, mind meghaltok; a Fény győz majd halálotok felett!
Ez a föld lesz halotti máglyátok… és a tisztító tűz töri meg az átkot!

A Skarlát Keresztesek kénytelenek voltak megölni tagjukat, így lefejezték Sir Thomast és az egykori vitéz paladin testét visszavitték a Skarlát Kolostorba. Dathrohan azt mondta, hogy maga készíti elő a testet a hamvasztásra, amellyel a Keresztesek elesett társa előtt tisztelegnek. De a dolgok ismét nem egészen úgy voltak, ahogy tűntek. Dathrohan valójában a rémúr Balnazzar volt, aki évek óta Dathrohan testében élt.Az egyetlen égető érzés, amelyet Sir Thomas teste érzett, a fel energia égetése volt, amellyel Balnazzar feltámasztotta a halott paladin holttestét. Balnazzar már évekkel korábban belebújt a Főkeresztes testébe és ő volt a Skarlát Keresztesek igazi vezetője – de ez csak egy báb volt, egy álarc, amely mögé bújva Balnazzar folytatni tudta bosszúállását a Lidérckirály ellen, Sylvanas ellen, maga az emberiség ellen.

Egy hibákkal teli élet után, amelyben túlságosan megbízott másokban, túlságosan vak volt ahhoz, hogy lássa a többiek indítékait, Sir Thomas végül végül mind közül a legnagyobb áldozatává vált. Balnazzar feltámasztotta Sir Thomast a halálból, és erőt adott neki, hogy a halott paladin mindazt keresztül vihesse, amelyre kárhoztatva volt. Bármi is volt Sir Thomas döntése életében, Balnazzar tudta, hogy az halált fog eredményezni – halálát azoknak, akiket Balnazzar el akart pusztítani.

Érted harcoltam… hiába harcoltam.
Most üvölts, kiálts, sikíts fájdalmadban!
Ezen az éjszakán nincs könyörület
Hallow’s End napján, amikor a fejnélküli lovas eljöhet!

A mai napig Sir Thomas holtteste lovagol az égen Hallow’s End eljöttével, és az épületeket lángba borítja, hogy megtisztítsa szeretett szülőföldjét bármilyen fenyegetéstől. Életében Sir Thomas feltétel nélkül megbízott a körülötte állókban, amely bajtársai, szeretett mentora, Uther, több ezer ártatlan ember és végül szeretett felesége és gyermekei halálához vezetett. Halálában Sir Thomas annyira megőrült, hogy azt sem veszi észre, hogy ő maga a halott. Halálában is kétségbeesetten folytatja harcát a Falka ellen, amely bárhol és bárki lehet – és ki tudja, hogy hol és mikor fog lecsapni?

Őrületében az élőholt Falkát látja azon megrettent ártatlanok arcában tükröződni, akik otthonát felgyújtja. Kérlelhetetlenül bámul rá azok arcából, akik meg kívánják védeni az ártatlanokat. És ez csillog azon kalandorok és hősök szemében, akik el akarják őt távolítani és azt a halált kívánják neki megadni, amelyet oly sok évvel ezelőtt megtagadtak tőle.

És Hallow’s End napján Azeroth hőseinek végül sikerült megállítaniuk az őrült lovast. És ez volt az a pillanat, amikor az egykori paladin, aki oly hősies és önzetlen volt, utoljára megjelenhetett Azerothon:

– A dühöm volt a börtönöm, és ti kiszabadítottatok engem. Habár azt hittem, hogy amit teszek, az helyes, a lelkem most siratja a horrort és halálokat, amelyeket én okoztam Azeroth jó embereinek. Köszönöm, hogy visszavezettetek a Fényhez. Remélem, többet nem térek le az útról./Forrás: Wow-Insider/

 
Oszd meg:

One thought on “A Fejnélküli Lovas története

  • November 19, 2014 at 2:50 pm
    Permalink

    Nagyon jó volt tetszett!

    Reply

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.