A Warlords of Draenor és a történet hiánya (?)

A Wrath of the Lich King vége felé kezdtem el saját accounttal játszani, és teljesen noob játékosként minden erőmet összeszedve szinteztem, hogy elérjem a 80-as szintet, mire a Cataclysm kijön. Azerothot szerettem, Outland magasabb szintű területei már néha unalmasak voltak nekem, Northrend sztoriját viszont nagyon-nagyon szerettem, bár Icecrown Citadel kicsit sok volt. Még szintezés közben megcsináltam a Loremaster of Northrend achit. A Cataclysm volt az első kiegészítő, amit végigjátszottam. Miután elértem a 85-ös szintet, és megcsináltam a Loremaster of Cataclysm-et, ott volt a teljesen megújult Azeroth, hogy friss lendülettel fedezzem fel minden régi terület új történetét különböző altokkal. Bár a Cataclysm raidjeit, így az end contentet sose tudtam kijátszani, tennivalóm mindig akadt, ami a sztorit illette.

Aztán jött a Mists of Pandaria, és ha a lore-kedvelő játékos egy kicsit túl tudott nézni a pandákon, akkor egy kincsesbányára bukkant. Imádtam a questeket, imádtam az új fajokat és történeteiket, az apró sztorikat, amibe úton-útfélen belefuthattam. És bár a daily rendszer idegölő is volt, igenis rengeteg tennivalóm volt 90-es szinten, ha a sztori is érdekelt. Szerettem farmerkedni és megismerkedni a Tillerekkel, szerettem a Golden Lotust, akiknek szép fokozatosan bontakozott ki a történetük, szerettem a Shadow Pant is. Aztán jött az 5.1 és a Landfall, talán a legjobb quest-chainnel, ahol többször is visszanéztem youtube-on a játékbeli apróbb cinematicokat. Bár az 5.3 és az 5.4 nem tudott számomra felérni az 5.1-gyel, de volt történet, haladtunk valamerre, a szálak összeértek és Orgrimmar ostroma szépen lezárta a kiegészítőt, ahol fokozatosan építették fel az egyre feszültebbé váló háborút.

Bevallom, valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik abszolút nem lelkesedtek már a cím hallatán sem a Warlords of Draenorért. És nem az időutazás miatt. Hanem azért, mert egyszerűen nem érdekelt ez az egész múltba révedezős téma, nem érdekelt, hogy a régi Warcraft játékok hangulatát kívánják visszahozni. Ennek ellenére ott voltam a startvonalon és allis karakteremmel igyekeztem megismerni ezt az új világot is. Először nagyon megörültem, hogy nem feltétlenül találkozok orkokkal, hogy megismerkedhetek a draeneiekkel és az arakkoákkal, és a Kirin Tor is itt van Khadgarral… aztán elértem a 100-as szintet és pár nap után úgy éreztem, hogy nekem sztori szempontjából nem tud ez a játék SEMMIT nyújtani. Tudom, garrison és társai, de én ki akartam mozdulni, repuzni, előrehaladni valami történetszálon. A kiegészítő kijötte után 1 hónappal már frozen volt az accom. És igyekeztem magamban keresni a hibát, nem hangoztatni sok helyen, hogy sztori szempontjából mi a véleményem, hiszen azért vannak itt érdekességek. De a MoP után, bevallom, ez nekem kevés.

Aztán a napokban olvastam Anne Stickney cikkjét a Blizzardwatchon. Ha van valaki, aki nagyon szereti ezt a játékot, aki a Blizzard legnagyobb lore-kilengéseit is igyekszik megmagyarázni és pozitív színben feltüntetni, akkor az ő. És mégis, amit ebben a cikkben leírt, az mintha egy az egyben az én gondolataimat tükrözné a WoDról. És úgy gondoltam, hogy kicsit provokáló leszek, és összefoglalom a cikket nektek, hogy utána ti is elmondhassátok a véleményeteket róla, sőt, egyenesen örülnék, ha meg tudnátok győzni arról, hogy Anne (és vele együtt én is) rosszul látjuk a dolgokat.

Ha az ember (mármint én) túltette magát azon, hogy csak orkok lesznek az ellenségek és egy elég bonyolult időutazós, dimenzió-ugrós csavarral kerülünk majd Draenorra, ami elvileg egy öngyilkos akció, akkor azért a béta alapján volt pár olyan történetszál belebegtetve, amit várt az ember. Nekem ilyenek voltak a draeneiek elsősorban, de nyilván mást meg esetleg a Frostwolves klán és Durotan érdekelt jobban. És a questelés nem is volt rossz: izgalmas sztorik, új és ismeretlen népek, belebegtetett ütős történetek; szóval volt pár nagyon jó pillanat a questelés során.

Az első dolog azonban, ami meglepett ezzel kapcsolatban, az az, hogy milyen gyorsan elértem a 100-as szintet. Általában nem hajtok arra, hogy én legyek az első, inkább a magam tempójában haladok, ha tetszik egy történet, akkor nem megyek másik zónába csak azért, mert szintet léptem és ott gyorsabban haladhatnék, hanem maradok és kijátszom a sztorit. Emlékszem, hogy Pandarián milyen lassan haladtam azzal az 5 szinttel, és bár tudom, hogy nyilván itt nem lehetett 10 szint kétszer olyan hosszú, mégis ledöbbentem a gyorsaságon. És főleg azon, hogy miután elértem a 100-as szintet és kijátszottam Nagrandot, ott álltam, hogy akkor most mit csináljak, hogy haladjak a történettel. Mert nem nagyon van tovább történet.

Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy nem lehet mit csinálni 100-as szinten. Lehet instákba, raidekbe menni (már aki tud és szeret), illetve lehet a garrisont fejlesztgetni, meg a legendary questchainnel haladni. Igen, tartalom az van, el lehet vele ütni az időt, ez azonban nem jelenti azt, hogy történet is lenne.

Ráadásul allis oldalról (még csak azzal értem el a 100-at), kicsit furcsán is álltam a történettel. Ugye az a kiegészítő lényege, hogy itt van ez az Iron Horde, meg itt vannak ezek a régi Warlordok, és ezek most meg akarnak minket támadni, és ami a legfontosabb, itt van Garrosh is, aki elmenekült Azerothról. Ehhez képest azután, hogy a kezdő, bevezető questchainben az összes Warlorddal találkozunk, és mindnek a kezéből épphogy csak kislisszanunk, a továbbiakban eléggé békén hagynak minket. Hiszen allisként hol találkoztam az Iron Horde-dal? SMV-ben Ner’zhullal, ami tényleg egy nagyon ütős történet lett, mindjárt a sztori elején. Majd egy keveset Spire of Arrakban, illetve Shattrath-nál, de ott is csak mintegy a végjátékra megérkezve. Orgrim úgy halt meg, hogy két szót nem tudtam meg róla. Aztán ott vannak Nagrandban, ahol a questelés csúcspontjaként megtámadjuk Garrosht, és egy cinematic keretében látjuk, ahogyan Thrall végez vele. És ennyi!

Persze, lehet mondani, hogy de hát ott vannak a follower missionök, akik az Iron Horde-dal harcolnak. De azok a followerjeim és nem én! Vagy ott vannak a garrison missionök, még a garrisonomat is megtámadják, számomra elég derült égből a villámcsapás módon. Vagy ott vannak a dungeonök és raidek, ahol Blackhandet kell megölnünk. Meg főleg ott van Khadgar és a legendary questchain, ahol Gul’dannal és a félelmetes Shadow Councillal kell szembenéznünk.

Csak van egy fontos bibi számomra. Állandóan beszélnek ezekről a személyekről, hogy milyen veszélyesek és ki kell nyírni őket, de a valóság az, hogy nem szembesülök a veszéllyel. Kiűztük őket mindenhonnan, Gul’dannal szinte nem is találkozunk, csak Khadgar erőlteti a dolgot.

Nagyon sokszor hallottam a Wowban, főleg még az első kiegek idején, hogy a legjobb tartalmakat max. szinten lehet csak elérni és kihasználni. Hogy ott történnek az igazán fontos dolgok, azok a tetőpontjai egy kiegészítőnek. És én itt állok 100-as szinten és azt kérdezem, hogy milyen fontos dolog történik velünk. Egyáltalán, minek vagyunk itt? Legyőztük Garrosh-t, egyáltalán minek folytatja még az Iron Horde a tevékenységét és mi a céljuk? Miért nem megyünk egyszerűen haza, elzárva az utat tőlük, hogy a mi Azerothunkra jöjjenek? Minek építünk ki itt ekkora bázisokat?

Ha a MoP-ra gondolok, ott láttuk a fő történetszálat. Kiszabadultak a moguk, veszélyben van Pnadaria és a pandarenek, emellett meg nyílt háború dúl az Alliance és a Horde között a területért és annak alapanyagaiért. Ha elérted a 90-es szintet, további történetszálak vártak rád. Bár baromi unalmas volt a 3. naptól kezdve a daily rendszer, ha elértél egy bizonyos reputation-szintet, a történet haladt tovább és volt jelentősége. Lehet, hogy lassú volt, unalmas, és sokaknak nem érte meg, mert előbb kiszedték instákból azt az itemlevelt, amit ezekkel a reputationökkel aztán kivásárolhattál, de ott volt mellé egy történet, egy mese, aminek a kedvéért sokan – köztük én is – hajlandóak voltak újra és újra ugyanazokat a lényeket legyőzni.

Ezen a rendszeren változtatott most a WoD, hogy elkerülje az unalmas daily repuzást. Csakhogy mintha a nagy garrison fejlesztgetés közben elsikkadt volna a történetszál. A Blizzardnál nyilván tudják, hogy hova akar ez a kiegészítő kilyukadni, hogy sztori szempontjából mi a célja. Lehet, hogy jön a Burning Legion, lehet, hogy mégis Azerothra tud utazni az Iron Horde, lehet, hogy valami egészen más a lényege ennek a mesének. Az nem gond, ha nem lövik el a puskaport az elején. De szerintem fontos, hogy mi, játékosok tudjuk, hogy egyáltalán haladunk valamerre. Hogy van célja annak, amit csinálunk. Hogy van oka annak, amiért itt maradunk ezen az alternatív Draenoron, ahonnan elvileg nincs visszaút, mert egy öngyilkos küldetés, valójában azonban bármikor hazamehetek egy portálon át Azerothra, és nemcsak játékmechanika miatt, hanem a sztori is tartalmazza. Hogy nemcsak nyaralni jöttünk ide, meg a kaland kedvéért, hanem nagyon fontos oka van annak, hogy itt vagyunk. Fontosabb, mint az, hogy esetleg kiszabadítsuk Neptulont a nagák fogságából. Fontosabb, mint az, hogy vannak még Old Godok, akiket le kellene győznünk Azerothon. Mert egyelőre túl vagyunk már a 6.1-es patch bevezetésén is, és nem látom ezeket a célokat.

Legutóbb a MoP bebizonyította, hogy ha a történetről van szó, rengeteg ötlete van a Blizzardnak, és képesek az RTS játékokon túl is ütős történeteket írni. Remélem, hogy a jövőben Draenornak is jut egy igazán ütős történet.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).