Lore LeckékVideók

Új rovat a Wowlore Fordításokon! – Lore Leckék

Azt hiszem, ennél bátrabb próbálkozásom még nem volt ezzel a bloggal kapcsolatban az elmúlt 4 évben. Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen tartalommal lehetne újabb közönséget szerezni magamnak és az oldalnak a már meglévő törzsgárdám mellé. És bár tudom, hogy nagyon sokan szeretitek a cikkeimet olvasni, most mégis úgy döntöttem, adok egy esélyt a videó-formátumban való megjelenésnek.

Lehet, hogy ebbe a próbálkozásba belebukok. Nagyon új még nekem és sok mindent kell a nulláról megtanulnom. Egyelőre a felszerelésem se a legprofibb, de higgyétek el, hogy igyekeztem ezzel a videóval is tartalmas és értékes munkát elétek tárni, de rengeteg gyerekbetegsége van még a dolognak.

A videók egyébként egy új sorozatot képeznének (ha beválik és nektek is tetszeni fog), ez lenne a Lore Leckék, ahol az alapoktól kezdve vennénk végig Azeroth történetét. Célom az, hogy mind a lore-ban járatlan, azzal még csak ismerkedő játékosoknak egy kiindulópontot adjak úgy, hogy közben a lore-ban jártas olvasók is hasznos és számukra is érdekes információkhoz jussanak. A sorozat 1. része majd a Titánokkal foglalkozna, majd végigvennénk magának az univerzumnak a felépítését, ezt követően Azerothot, szép lassan és fokozatosan. Amennyiben beválik, akkor 2-3 heti rendszerességgel jelennének meg ezek a videók, és reményeim szerint az oldal többi rovatát sem hanyagolnám miatta.

Ez a mostani videó még nem része teljes egészében a sorozatnak, egyfajta bevezető rész, amely egy Wow-Insideren megjelent cikket mutat be nektek.

De hogy ne csak olvassatok, hanem hallgassátok is, íme itt a videó:

Várok minden építő és (önbizalmat) romboló kritikát tőletek!

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

13 thoughts on “Új rovat a Wowlore Fordításokon! – Lore Leckék

  • Én szívesen tennék néhány építő és talán egyben romboló kritikát is.

    Szerintem fantasztikus ötlet, hogy videó formájában mesélsz. Nagyon bánom hogy nem értek angolul, pedig van egy nagy Lore mester a Youtube-on, Nobbel87. Az ő videóit hasznosnak tartom, és biztos sokkal többet tudnék meg a Warcraft-ról, ha lenne némi angol tudásom.
    (Nekem is tervbe van véve némi Warcraft történet áttekintő videózás, de ez picit átcsapott WoW videók szinkronizálásába. Fordítani könnyebb mint saját tudást prezentálni.)

    A te ismereteid szerintem alkalmasak az ilyen videók készítéséhez, szóval én csak támogatni tudlak. DE!

    Ha lehetek picit önbizalom romboló, az előadói készséged nem a legjobb. Az információkat előadni tudni kell. Érteni kell ahhoz, hogy az ember a hallgató figyelmét le tudja kötni. Neked ez még nem megy. Nagyon rossz, hogy érzi az ember, ahogy adott pillanatban próbálod összerakni a mondatokat, és ez nem jó.

    Végül a harmadik megjegyzésem/tanácsom, ahonnan te döntesz, hogy merre mész tovább. Nagyon erősen azt ajánlom, hogy minden egyes mondatodat írd le előre. Legyen egy kész szöveged, amit aztán előadsz (nem csak fölolvasol!). Ez nem könnyű, de egy következő videóban érdemes lenne így próbálkozni.
    Itt egy példa, amikor valaki előadja a lore-t: https://www.youtube.com/watch?v=s-0EA_0C2oU
    Viszont ha már leírod, amit mondani akarsz, ha már gyűjtöttél pár képet. Nos.. abból blog bejegyzés is lehetne, nem? Én alapvetően nem szeretek olvasni, de a te írásaidat szívesen olvasom. Jól írsz, ez a véleményem.

    Szóval a lényeg: Írd le előre a szöveget, amit elmondasz! Ha már leírod, a te döntésed, hogy abból blogbejegyzés vagy videó legyen. Viszont ha videót szeretnél, ahhoz még fejlesztened kéne az előadói készségedet.

    Üdv
    Fanta

    Reply
  • Nekem tetszik az új rovat. Hiánypótló a WoW lore magyar kedvelőinek. Remélem sok videót láthatunk még tőled. Viszont csak egyetérteni tudok Fanta megjegyzésével. Építsd fel jobban az előadni kívánt történetet. Hatalmas tudással rendelkezel a WoW lore-al kapcsolatban, amit eddig írásaidon keresztül osztottál meg velünk, de ez egy kicsit más műfaj. Egyébként ha leírod a videó anyagát, azt szerintem a videóval együtt is megoszthatod. Én mindenesetre már várom a következő videót.

    Üdv:
    Woolfie

    Reply
  • Szintén örülök az új videós sorozatnak, jó ötlet és tetszik.
    Annyival egészíteném ki az előzőket, hogy ha tegyük fel meglenne az egész szöveg ami le van írva, de túl monoton lenne egybe elmondani(úgy érzed), akkor vágást is lehet használni bele ha értesz hozzá:D nem tudom érthető-e amit fogalmaztam, de most pl a Hollywood News Agency style-ra gondolok:D azok a vágások szerintem ‘lazábbá’ teszik az egész egybevágó szöveget, és talán átlátható.

    Reply
    • ja még annyi, hogy a Well of Eternity történetnek a végén nem azt írták le, hogy Cenariusnak Ysera az anyja? mert mikor szegény Malorne bácsi nyakát kitörte a magas szürke kecske, és ezt végignézte Ysera, kicsit bepipult a démonokra, aztán a végén mondott valami olyat is hogy vigyázzatok a fiamra(miközben kimentette a sok démon közül, és letette a night elfekhez), vagy hülyén emlékszek?
      Ja meg mikor Malfurion először találkozott az Emelard Dreamben Yserával és mondta, hogy Cenariusra küldte, Ysera hirtelen leordította hogy ne merjen rá hivatkozni. (vagy valami ilyesmi, de lehet megkoptak az emlékek)

      Reply
      • Ezzel kapcsolatban maga Knaak ismerte el, hogy valóban félrevezető volt, ahogy a regényben megírta. Cenarius „biológiai” anyja Elune, azonban a félistent Ysera nevelte fel, így ő a „nevelőanyjának” tekinthető.

        Reply
  • Válaszolok mindannyiótoknak egyben. Köszönöm, hogy meghallgattátok és köszönöm, hogy leírtátok a véleményeteket ezzel kapcsolatban.

    Abban teljesen igazatok van, hogy ez a videó nem a legjobban sikerült, ami az én előadásomat illeti, ezt én is észrevettem. De ezek alapján légyszi ne vonjátok le azt a következtetést, hogy nem tudok jól előadni, mivel csak egyetlen videóról van szó. (Ha a Sün Balázst mondtam volna el, abból láttátok volna 🙂 ).

    Igazából itt sajnos a lustaság győzött nálam, mivel még egyszer fel kellett volna vennem ezután, akkor sokkal gördülékenyebben ment volna, Csak este 11-kor lusta voltam ismét 25 percet beszélni. Egyébként nekem a videóban, vagy podcastban pont az lenne a lényeg, hogy nem kéne lefordítanom a szöveget. Ez egy 10 oldalas cikk volt, az kb. 4-5 óra fordítási munkát jelentett volna, míg elmondani 25 perc volt. Az angol nyelvű lore-videóknak megvan az az előnye, hogy ők csak felolvassák a szöveget, ami készen van számukra. Fordítani sokkal hosszabb ideig tart, meg akkor már meg is lenne a bejegyzés. A videóval viszont új embereket tudnék elérni a youtube-on keresztül.

    Abban igazatok van, hogy sokkal több tájékozódási pontot le kell írnom magamnak. Viszont a következőkben rövidebb videókra készülök, úgyhogy azoknál biztos többször is felveszem őket a megfelelő eredmény elérése érdekében.

    Szóval arra kérlek titeket, adjatok a dolognak még egy esélyt 🙂 Ha mégsem válik be, akkor abbahagyom, nem erőltetem. De a legelső cikkeim nekem se a legjobban sikerültek voltak (vissza lehet keresni őket), abba is kellett egy kis idő, hogy belerázódjak a saját stílusomba.

    Reply
    • Apró megjegyzés:
      Soha ne úgy kalkulálj, hogy elsőre tökéletesen fel tudod venni. Magamból indulok ki, nálam kettő a minimum, de egyes részeket háromszor is felveszek. Szóval egy 25 perces előadásra minimum egy órát kell rászánni, és plusz egy óra, hogy esetleg összevágod a hangot, a botlásokat és hasonlókat kiszeded, sustorgásokat lehalkítod… stb. Arról nem is beszélve, amíg megtervezed, hogy miről akarsz beszélni. Egy fél órás videó készítése simán elvesz három órát.

      Fanta

      Reply
    • Szerintem egyikünk se leszólni akart, persze ez csak 1 videó, ez alapján nemtudjuk eldönteni, hogy „tudsz-e előadni”, elsőre nem lehet tökéletes munkát kiadni, de én várom a további videókat, ehhez is idő kell természetesen mire megtalálod azt a stílust amiben szeretnéd előadni a videókat.

      Reply
    • Természetesen egyikünk sem elvenni akarta a kedved a videóblogtól, hanem rámutatni, hogy hol, hogyan tehetnéd még jobbá ezt a projectedet. Én mindenképpen örülnék neki ha folytatnád.

      Reply
      • Nem vettétek el a kedvemet, csak Fantának az a mondata, hogy „Neked az még nem megy, hogy előadd” és aközött, hogy ebben a videóban nem ment az előadás, azért van némi különbség a két mondat között, és csak erre reagáltam. Abban teljesen igazatok van, hogy ez a videó előadás szempontjából nem lett a legjobb, de igyekszem fejlődni 🙂
        A többit meg tudjátok be női szeszélynek.

        Reply
  • Szia,szerintem ez egy fantasztikus ötlet és első videónak is remek volt.Annyi lenne a hozzászólni valóm,hogy ha tudod a háttér zajokat esetleg tompítsd,mert néha elég zavaróak.:) És egy kérdés a végére.Tervezel egy youtube csatorna létrehozását, amin wow loreos tartalmakkal foglalkozol vagy már van neked?Ha van megköszönném ha leírnád a nevét.Sok sikert a további videókhoz és remélem,hogy folytatni fogod a ezt a rovatot

    Raszimov

    Reply
    • Szia!
      Köszi szépen a visszajelzést, egy jobb mikrofon beszerzése folyamatban, de adományoddal te is hozzá tudsz járulni a fejlődésemhez! 🙂
      A videónak szerkesztettem csatornát, ezt Lore Leckéknek hívják, ide fogom majd a többi videót is feltölteni, ha elkészülnek. Más wowval kapcsolatos videóanyagom és csatornám egyelőre nincs 🙁
      mgitta

      Reply
  • Nagyon jó ötlet ez! bár van pár magyar nyelvű lore-al foglalkozó videó youtubeon, de azok se egy átfogó videósorozat. Szóval jó lenne ha az lenne ez! Sok sikert kívánok, és első videónak jó volt 🙂
    Igazából az előadás móddal nem volt nagy problémám, inkább egy kondenzátoros mikrofont kell beszerezned! 🙂

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .