Artifact fegyverekCikkekCikkfordításWoW:Legion

A Priest Artifact fegyverek

Legújabb sorozatomban a Blizzardwatch Know your lore rovatában most megjelenő cikkeket fogom lefordítani nektek, amelyben részletesen megismerkedünk a különböző Artifact fegyverekkel, és azzal, hogy milyen következtetéseket lehet levonni a történet szempontjából a Blizzard által kiadott hivatalos leírás alapján.

Személyes érintettségem okán is először a Priest fegyverek bemutatásával kezdjük ezt a sorozatot. A Priesteknél a Shadow Priestek fognak elég jelentősen megváltozni, de emellett a Discipline és a Holy is fontos fegyvereket kap. A mai cikkben a fegyverek és a belőlük levonható következtetések mellett Anne Stickney spekulációját is olvashatjátok a Lightról és a Voidról, amelyek talán egészen más megvilágításba kerülnek a Shadow Priestek kapcsán.

priest_discipline

Light’s Wrath

A hivatalos oldal szerint a fanatikus Scarlet Crusade (Skarlát Keresztesek), akiket annyira lefoglal Azeroth világának megtisztítása az élőholtaktól, egy második Ashbringert próbáltak létrehozni, méghozzá egy staff formájában. Ugyanakkor egy rémúr (dreadlord), aki beszivárgott a rendbe, közbeavatkozott, félbeszakítva munkájukat és egy heves mágikus robbanást idézett elő. A megrongált staff ereje szinte irányíthatlannak bizonyult. Miután többen is megpróbálták a botot biztonságosan viselni, de kudarcot vallottak benne, a Kirin Tor elit mágusai elrejtették, mielőtt még több halálos kárt okozott volna.

A hivatalos leírás szerint a Discipline Priestek a Light és a Shadow közötti egyensúlyt képviselik – mindkettővel harcolhatnak, és a kettő válaszvonalán állnak igazából. A Light’s Wrath eléggé érdekes történetet kapott: eszerint a Scarlet Crusade egy második Ashbringert próbált létrehozni, azonban a rendbe beszivárgott rémúr ezt megakadályozta. A rémúr minden bizonnyal Balnazzar, aki Saidan Dathrohan, a Grand Crusade testét birtokolta a rend megalapításának kezdetén. Teljesen természetes, hogy megpróbálta megakadályozni azt, hogy egy olyan fegyvert hozzanak létre, amellyel egy nap majd a Burning Legion ellen lehet harcolni.

Ami az érdekes, az az, hogy tudomásunk szerint az Ashbringert egy rejtélyes sötét kristály felhasználásával készítették el, amelyet Highlord Alexandros Mograine talált a Második Háború során. A lovag a kristályt egy halott ork warlocktól szerezte, és egyetlen hasonló jellegű kristályról sem hallottunk még. Amikor Mograine odaadta a kristályt a Silver Hand (Ezüst Kéz) vezetőinek, azt javasolta, hogy keressék meg az ellenpárját, ami a Holy Light megtestesülése lehetne. A sötét kristálytól elborzadt vezetők megpróbálták egy Holy varázslattal elpusztítani a kristályt, azonban a kristály magába szívta a varázslatot. Ezután tovább folytatták a Holy varázslatokat, amelyekkel folyamatosan táplálták a kristályt, amely így lassan a Holy Light megtestesülése lett, ahogyan annak megkeresését Mograine szorgalmazta. Ezt az egész jelenetet megtekinthetjük amúgy a Caverns of Time-ban található Old Hillsbrad Foothills instában, csak menjünk Southshore-ba és látogassuk meg az innt.

Mindeddig azt hittük, hogy ez a kristály egy egyedi kristály, hiszen soha, sehol nem került említésre, hogy egy másik kristályt is találtak. De ebből a fegyver-leírásból úgy tűnik, hogy a Scarlet Crusade vagy talált még egy kristályt, vagy azt gondolták, hogy képesek maguk előállítani egy ilyen kristályt. Akárhogy is volt, a próbálkozásuk kudarcba fulladt, és a staffet olyan veszélyesnek ítélték, hogy a Kirin Tor inkább elrejtette. Nem tanulmányozta, nem tesztelte, egyszerűen csak eldugta – mivel senki sem tudta biztonságosan használni a fegyver. Ami az érdekes, az az Ashbringerhez fűződő kapcsolata – és reméljük, hogy a Light’s Wrath felfedezésével még több információt fogunk megtudni az Ashbringer, vagy még inkább a Light eredetéről.

light_beacons

Tuure, Beacon of the Naaru

A fegyver hivatalos leírása a következő: a Holy Light teremtményeiként a jószándékú naaruk kimentették a draeneieket anyabolygójukról, mikor népük nagy részét a Burning Legion démoni szolgájává változtatták át. A démonok majdnem legyőzték a menekülő draeneieket, azonban a naaruk ezzel a jelzőfényes kristállyal védték a menekülteket. Tuure a Fény lényegét egy gyógyító sugárzásban közvetíti, begyógyítva ezzel szörnyű sérüléseket, és visszahozva embereket a halál széléről. Később a kristály egy leigázott világon elveszett a Légió elleni harcban. Azóta nem látta senki.

Az első mondattól kezdve érdekelni kezdett ez a fegyver, de még most sem sikerült megfejtenem – különösen a „Holy Light teremtményei” fordulatot. Ezt többféleképpen lehet értelmezni: a Naaruk képviselik a Holy Lightot, vagy a Naaruk szó szerint tényleg a Holy Light teremtményei – vagyis a Holy Lightból jöttek létre. Ők a Holy Light fizikai megtestesülései. Ezt már a Burning Crusade kiegészítőben is alátámasztották a blood elf paladinok, akik a Lightot közvetlenül M’uruból szívták ki. De ezt a tényt még nyíltan soha nem mondták ki egyik megközelítésből sem, és sajnos ez a kijelentés sem alkalmas arra, hogy eldöntsük, melyik értelmezése a helyes a Naaruknak.

A Tuure egy olyan jelzőfény-kristály (beacon crystal), amelyet arra használtak, hogy megvédje azokat az Eredarokat, akik elmenekültek az Argus bolygóról és akiket ma Draeneieknek hívunk. Argus nem az egyetlen bolygó volt, ahonnan elmenekültek – a Burning Legion folyamatosan üldözte a menekülőket több tízezer éven át Argustól kezdve egészen addig, amíg meg nem érkeztek Draenorra. Tuure az egyik ilyen bolygón veszett el, és nem jutott el Draenorra. Feltételezhető, hogy a Holy Priestek valamilyen módon elmennek megkeresni.

Ami igazán lenyűgöz ebben a leírásban az nem a Tuure tulajdonságai, hanem az a tény, hogy ez egy „jelzőfény-kristály”. És amiért ezt lenyűgözőnek találom, az az, hogy nagyon sok ilyen jelzőfény található mind Azerothon, mind Draenoron. Néhányról tudjuk, hogy a titánokhoz kapcsolódnak, míg mások, mint az outlandi Shattrath Cityből kitörő Fény-oszlop, csupán a Naarukból kiáramló Fény-oszlopnak tekinthetők. Mindig is úgy gondoltam, hogy a kettő között valamilyen kapcsolatnak kéne fennállnia, de ezt a lore semmilyen módon nem támasztotta alá. De úgy tűnik, hogy a Tuure lesz a legalkalmasabb fegyver a Holy Priestek számára a Burning Legionnel szemben, tekintve a fegyver eredetét, és azt, hogy korábban is arra használták, hogy gyógyítson és védelmet nyújtson a Légió seregeivel szemben. Reménykedjünk, hogy ez alkalommal senki sem veszíti el.

old_gods_chronicle_peter_lee

Xal’atath, Blade of the Black Empire

A hivatalos leírás szerint ezt a félelmetes tőrt egy Old God karmából készítették évezredekkel ezelőtt, és a sötét papok a Black Empire (Fekete Birodalom) virágzása idején áldozati szertartásokat mutattak be vele. Az Old Godok eleste után Xal’atathot a szekta tagjai elrejtették. A történelem folyamán időről időre felbukkant, és elkerülhetetlenül összekapcsolódott néhány szörnyű szertartással vagy katasztrófával. A pengének saját akarata van: hatalmas Void energiákat és elme-mágiát használ ahhoz, hogy valamilyen aljas cél érdekében elérje, amit akar.

Ez az a fegyver, ami nagyon furcsa, és nemcsak abban az értelemben, hogy mi az a Black Empire. Az előzetes kaszt-leírások szerint a Shadow Priesteket végre definiálni fogják és leírják, hogy milyen erőket is használnak pontosan. Ez a Void mágia – az a fajta Void mágia, ami által veszélyesen közel kerülünk az Old Godok területéhez. És emiatt az, hogy a Shadow Priestek választott fegyvere egy Old God karma, egyrészről tökéletes választás, másrészről egy borzalmas ötlet. Emlékszik még valaki, hogy mi is történt azzal a Warchieffel, aki úgy döntött, hogy szabadon engedni egy halottnak hitt Old God meglepően beszédes szívét egy igen jó kis ötlet? Pontosan. A Shadow Priestek olyan mágiával foglalkoznak, ami a Shadow mestereit olyan szószátyár félnótásokká képes változtatni, akik értelmes beszélgetéseket tudnak folytatni Cho’gallal, ami nem feltétlenül jó hír.

És akkor jöjjön az igazán különös dolog – maga a Void mágia. Mikor is hallottunk utoljára Void mágiáról? Ó, igen, ez volt az a mágia, ami K’arából, a megsérült Naaruból áradt akkor, amikor a Naaruk életciklusában éppen Void állapotba lépett. Hagyom, hogy ez egy kicsit ülepedjen. Mert pontosan így van: a Naaruk életciklusának természetes része az, hogy belépnek a Void állapotba. A Void pedig egy olyan mágia, ami nagyon hasonló ahhoz, amit az Old Godok használnak. Azerothon Cho’gall minden vágya az volt, hogy C’thunt, az Old Godot szolgálhassa és megismerhesse. Draenoron Cho’gall minden vágya az volt, hogy a haldokló Naarut, K’urét megismerhesse és az erejét kiszipolyozhassa, hogy felgyorsítsa a Naaru életcikulást, hogy minél gyorsabban Void állapotba kerüljön.

Látjuk már, hogy milyen nyugtalanító párhuzam áll fenn? Mi van, ha olyan kapcsolat van közöttük, amilyenre még nem is gondoltunk? Nos, én végiggondoltam és a következőkre jutottam. Tegyük fel az alufóliás sapkát, mert összeesküvés-elmélet következik!

adal_naaru_shattrath

A naaruk és a Fény

Először is, menjünk csak vissza megint a Tuuréhoz és az ottani leíráshoz: a naaruk mint a Holy Light teremtményei. Ez arra utal, hogy a Naarukat ténylegesen a Holy Light alkotja. Nincs egyértelműen leírva, de amit eddig tudunk ezekről a lényekről, abba beleillik ez a lírás.

Lady Liadrin és a Blood Knightok képesek voltak a Lightot közvetlenül M’uruból kiszívni a Burning Crusade-ben – a naaru úgy viselkedett, mint valami elem, amely Lighttal van megtöltve. És nézzünk szembe a ténnyel – a naaruk nincs a hagyományos értelemben vett, anyagi testük. Békés, nyugodt aura veszik őket körül, mintha csak a Fény sugarait vetítenék ki – mivel ők maguk azok. Olyan vakító rájuk nézni, mint a napba.

És ha tovább akarunk menni ezen az úton, akkor emlékeztetek mindenkit arra, hogy An’she is egy naaru lehet, egy olyan naaru, aki mindenki másnál korábban megtanította a Taureneknek azt, hogy hogyan használják a Lightot. Ezt a tudást valamikor a taurenek elvesztették, majd később újra megismerték azt az Eastern Kingdoms emberei által, de egy olyan népnél, ahol szájról-szájra terjedtek a tanítások, nem nehéz elképzelni, hogy amikor a taurenek ránéztek a naarura, úgy gondolták, hogy ez a nap, mert semmilyen más szóval nem tudták leírni, hogy mi is volt ez a teremtmény.

Akkor tegyünk még egy lépést.

void_naaru_dark_star

A naaruk és a Void

Ez már trükkösebb lesz. A naaruknak van egy természetes életciklusuk, ami úgy tűnik, hogy képes megújulni – ha békén hagyják, akkor a „halál” cikluson átesett naaru változás nélkül képes visszatérni a Light ciklusba. Ez a sötét, „halál” ciklus, a Void ciklus, feltételezhetően nagyon ritka, de mi több alkalommal is találkoztunk vele, és minden alkalommal elmondták nekünk, hogy ez egy természetes állapota a naaruknak. A naaruk nem rémülnek meg tőle, mivel ez a ciklus része.

A Void állapotba került naaruk nem lesznek feltétlenül rosszakaratú lények sem. Valójában éppen elég sötét állapotú naaruval beszéltünk már ahhoz, hogy ennek az ellenkezőjét lássuk – K’ure sajnálta, hogy Void állapotában ork lelkeket fogyasztott el, és azon dolgozott a kalandorokkal, hogy ezt elkerüljék. D’ore sajnálta, amit Void állapota miatt művelt Auchindounnal, de megjegyezte, hogy nem lehet semmit se tenni azért, hogy megállítsák ezt a ciklust, mivel ez egyszerűen része a naaruk természetének.

Ténylegesen csak akkor lettek rosszindulatúak ezek a sötét állapotú naaruk, amikor valaki közvetlenül beleavatkozott a ciklusukba. M’urut arra kényszerítették, hogy a Sunwellt őrizze, és ennek során vált Void istenné. A WoDban K’urét Cho’gall tartotta fogva, és szintén kikényszerítette, hogy Void isten váljon belőle. Úgy tűnik, hogy a Void állapot pontosan olyan, mint a Light állapot – ugyanúgy ki lehet szipolyozni belőle az energiát, csak a jóindulatú Light helyett a sötét és eltorzult Voidot kapod.

yogg_saron_old_god

A Void és az Old Godok

Hogy még trükkösebb legyen a dolog, vegyük bele még azt a tényt, ami a Shadow Priestek kapcsán hangzott el, hogy a Void mágia eléggé az Old Godok területe. Cho’gall kapcsán már említettem, hogy milyen torz párhuzam állítható fel. Adja magát a kérdést: Ez a void mágia ugyanaz, mint a naaruk életciklusa során létrejövő mágia?

Azt hiszem, hogy erre a kérdésre igen a válasz. És ha ez így van: akkor micsodák valójában az Old Godok?

Itt van, amit tudunk: az Old Godok a káosz és a pusztítás ideáját követik. Amikor Azeroth-ra érkeztek, akkor annak lakosait megfertőzték a Curse of the Flesh-sel (Hús Átka) – feltételezhetően azért, mert ezzel az említett teremtményeket könnyebben lehetett befolyásolni. Az Old Godok őrült dolgokat suttognak, és nem úgy tűnik, hogy lenne egy világos cél előttük. Vagy a Titánok alkotásait akarják elpusztítani, vagy káoszt akarnak erre a világra hozni, ami pontosan az ellentettje annak, amit a Titánok akarnak.

És nagyon okosak. Nevetségesen okosak. Nem csupán arctalan lények, hanem terveik vannak a világgal, és eszméletlenül sokáig képesek várni arra, hogy terveik szárba szökkenjenek. Gondoljunk csak a sárkányok lassú megfertőzésétől az ulduari Titán őrzők korrumpálásáig. Kijelentették, hogy a Titánok azért nem alkották újra Azerothot, mert az Old Godok fertőzése már túl messzire ment – ahhoz, hogy elpusztítsák az Old Godokat, magát Azerothot kellene elpusztítaniuk.

shadow-fantasy-header-1-altered

The Curse of the Flesh

Akkor most menjünk tovább ezen a vonalon, mert itt még vannak kiaknázatlan területek és olyanok, amelyeknek még nem látjuk a teljes értelmét. Itt vannak a naaruk, akiknek van egy természetes Void állapota, és itt vannak az Old Godok, akik a Void mágia mestereinek tűnnek. Vajon valahol van egy naarujuk az Old Godoknak? És hogyan hoztak létre egy olyan átkot, amellyel fémből és kőből húst hozhatnak létre?

Mi van, ha ezt nem is ők hozták létre? Mi van, ha egyáltalán nem alkották meg a Curse of the Flesht-t, hanem egyszerűen csak hordozzák magukban? Mi van, ha feltesszük, hogy az Old Godok nem is igazi istenek… egyszerűen csak olyan Void állapotú naaruk, akik maguk is megfertőződtek a Curse of the Flesh-sel?

Gondojuk végig: a naarukat soha nem izgatták az Old Godok viselt dolgai. Őket csak a Burning Legion megállítása foglalkoztatja, de szinte semmit nem mondanak az Old Godokkal kapcsolatban, annak ellenére sem, hogy ezeknek a lényeknek végső soron ugyanaz a céljuk, mint a Légiónak. Valójában ugyanolyan semlegesen viszonyulnak az Old Godokhoz, mint a sötét állapotú naarukhoz – előfordulhat, hogy azért, mert a kettő egy és ugyanaz. Ha így áll a dolog, és az Old Godok tényleg sötét naaruk, akiket megfertőzött a Curse of the Flesh – akkor pontosan hogyan néznének ki azok a naaruk, akik akkor fertőződtek meg, amikor Light állapotukban voltak?

Igen, pontosan erre tartunk.

pantheon_titans_horley

Minden jel arra utal, hogy az emberi faj a titánoktól, vagyis a titán őrzőktől – különösen Tyrtől – tanulták meg a Light használatát. De még egyszer mondom, meglehetősen különös, hogy a naaruk soha nem szólnak semmit a titánokról, ahogyan az Azerothon található Titán technológiák sem említik meg a naarukat. És azért találom ezt furcsának, mert a kettő faj mágiája szinte ugyanaz. A draenei paladinok ugyanazt a Lightot használják, mint az ember paladinok, vagy amit a tauren Sunwalkerek. Az ember azt gondolhatná, hogy valahol a történelem folyamán legalább az egyik kozmikus lény elismeri a másikat, de mindkettő érdekes módon hallgat erről.

Egyszer már írtam arról, hogy a naaruk valójában Titán Paladinok, akik annyira tökélyre fejlesztették a Light használatát, hogy egy ponton testetlenekké váltak és eggyé váltak a Lighttal. De amire most következek, az pont az ellentéte ennek: az, hogy a Titánok valójában naaruk, a Light teremtményei, akik megfertőződtek a Curse of the Flesh-sel. Ez megmagyarázná, hogy a titánok és a naaruk miért nem beszéltek soha egymással – mivel technikailag ugyanaz a nép. És ez megmagyarázná, hogy miért akarnak a naaruk annyira megszabadulni a Burning Legiontől, miközben az Old Godokról tudomást sem vesznek.

Mert Sargeras egy ismeretlen tényező. Mivel ő nem egy sötét, Curse of the Flesh-sel fertőződött naaru. Ő egy Light naaru, aki a Curse of the Flesh-sel fertőződött, és aki hirtelen úgy döntött, hogy átáll a sötét oldalra. Ő egy anomália, és valamilyen oknál fogva nagyobb veszélyt jelent az univerzum számára, mint az Old Godok. Miért?

Mert az Old Godok és a Titánok ugyanolyan ciklus szerint működnek, mint a naaruk. A Titánok kiállnak a rend mellett, míg az Old Godok a káosz erői, és ez annyira hasonlít a naaruk életciklusához, hogy ezért nem is törődnek vele. Ahol az egyik jelen van, ott mindig jelen lesz a másik, hiszen ez a két véglet adja az univerzum tüzét az idők végezetéig. Ugyanakkor Sargeras egyszer és mindenkorra véget akar vetni ennek a ciklusnak… és ez egy olyan dolog, amit a naaruk egyszerűen nem engedhetnek meg.

Akár igaz, akár nem, előfordulhat, hogy soha nem kapunk választ ezekre a kozmikus kérdésekre. Ha azonban feltételezzük, hogy a fenti elmélet igaz, akkor már csak egyetlen kérdés marad, ami megválaszolatlan: honnan ered valójában a Curse of the Flesh és mi is a valódi célja? Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni, azonban a Legion kiegészítő és benne a rejtélyes Pillars of Creation, amit hajkurászni fogunk, talán néhány fentebb feltett kérdésre választ fognak adni.

Forrás: Blizzardwatch, Know your lore

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

12 thoughts on “A Priest Artifact fegyverek

  • Ez elég érdekes elmélet, köszönjük. Azt hiszem lesz min elgondolkodni

    Reply
  • Érdekes, amit írsz, de néhány dologban téves információk alapján viszed tovább a gondolatmenetet.
    Egyrészt az Old Godok már jelen voltak Azerothon, amikor a titánok megérkeztek. Más részről pedig miért akarnák a titánok eltüntetni az összes Curse of Flash-el megfertőzött létezőt, ha ők maguk is hordozzák az átkot?
    Ashbringerrel kapcsolatban pedig szinte 100%, hogy a kristály egy naaru. Lásd a kristály gyógyítása vs Velen és a Dark star. Ugyan az történik.

    Reply
    • Ezt a cikket nem én írtam, a bevezetőben is benne van, hogy ez Anne Stickney cikke és az ő gondolatai 🙂
      Az első felvetéssel egyetértek, valóban egyelőre nem tisztázott, hogy mikor jöttek ide az Old Godok, mikor a Titánok, mikor harcoltak egymással. Remélem, hogy a hamarosan megjelenő Warcraft Chronicles végre tisztába teszi ezeket a kérdéseket.
      A titánok szerintem nem akarják eltüntetni a Curse of the flesh-sel fertőzött lényeket, hiszen akkor Azeroth lakosságának kb. felét ki akarnák irtani (emberek, törpök, mogulok, stb.) Egyedül a troggokat akarták elpusztítani, de ők tényleg eléggé félresikerültek.
      Ashbringer kapcsán szerintem is tuti köze van a naarukhoz, de nem tudom, hogy milyen formában lennének kristályok a naaruk. Mindenesetre érdekes felvetés 🙂

      Reply
  • A Holy staff quest-chain azóta érdekel, hogy a „talentpontjai” kiderültek.

    „A Tuure egy olyan jelzőfény-kristály…”, tehát elvileg egy szimpla tárgyról beszélünk, ami elveszett egy random bolygón, de most hozzánk veti majd a sors. Szimpla tárgyként viszont olyan képességeket biztosít majd neünk, amik K’ure lényéhez kapcsolódnak közvetlenül.
    – Kezdésnek azonnal megkapjuk az Invoke the Naaru-t, ami K’ure másolatát idézi meg x időre a segítségünkre.
    – Félúton kapjuk a Save the Fallen képességet, amivel K’ure visszarántja a halálán levő csapattagot full hp-ra.
    – Végső képességként pedig megkapjuk a Blessing of K’ure-t, amivel egyenesen K’ure „szíve” siet a segítségünkre.
    Szóval nagyon összekötötték a „botot” K’ure-val. Gyanús, hogy a Tuure a Tarecgosa’s Rest-hez hasonlóan egy lélek „tárolóedénye” lesz. Eléggé nagyot szólna, ha egy naaru a karakterünk „őrangyalává” válna. Például elképzelhető az az irány, hogy a hozzánk került botba újra életre kell lehelnünk, amit úgy oldunk meg, hogy a draenori Nagrandban kényszerűségből megölt K’ure bolyongó lelkének felajánljuk a botot, mint lakhelyet.
    Végül is „A Holy Priestek az isteni erőt testesítik meg, és ezért a Fény igazi fegyverét hordozhatják,…”, ahogy mgitta írta/fordította a Blizzard hivatalos leírását a staffal kapcsolatban. Így már nem is elképzelhetetlen, hogy egy naaru minket válasszon „urának”

    Azért ez erősebb lenne sztori szempontjából, mint a „megtisztított kristállyal felbuffoltuk a kardot”. Ashbringer képességei között még utalás sincs naaru eredetre.

    Reply
      • Elképzelésem szép volt, de sajnos ennyire nem törte magát a Blizzard.
        Azért az megnyugtat, hogy eddig a staff megszerzése tűnik a legkeményebb feladatnak a class-fegyverek közül.

        Reply
  • A Holy staff quest-chain azóta érdekel, hogy a „talentpontjai” kiderültek.

    „A Tuure egy olyan jelzőfény-kristály…”, tehát elvileg egy szimpla tárgyról beszélünk, ami elveszett egy random bolygón, de most hozzánk veti majd a sors. Szimpla tárgyként viszont olyan képességeket biztosít majd neünk, amik K’ure lényéhez kapcsolódnak közvetlenül.
    – Kezdésnek azonnal megkapjuk az Invoke the Naaru-t, ami K’ure másolatát idézi meg x időre a segítségünkre.
    – Félúton kapjuk a Save the Fallen képességet, amivel K’ure visszarántja a halálán levő csapattagot full hp-ra.
    – Végső képességként pedig megkapjuk a Blessing of K’ure-t, amivel egyenesen K’ure „szíve” siet a segítségünkre.
    Szóval nagyon összekötötték a „botot” K’ure-val. Gyanús, hogy a Tuure a Tarecgosa’s Rest-hez hasonlóan egy lélek „tárolóedénye” lesz. Eléggé nagyot szólna, ha egy naaru a karakterünk „őrangyalává” válna. Például elképzelhető az az irány, hogy a hozzánk került botba újra életre kell lehelnünk, amit úgy oldunk meg, hogy a draenori Nagrandban kényszerűségből megölt K’ure bolyongó lelkének felajánljuk a botot, mint lakhelyet.
    Végül is „A Holy Priestek az isteni erőt testesítik meg, és ezért a Fény igazi fegyverét hordozhatják,…”, ahogy mgitta írta/fordította a Blizzard hivatalos leírását a staffal kapcsolatban. Így már nem is elképzelhetetlen, hogy egy naaru minket válasszon „urának”

    Azért ez erősebb lenne sztori szempontjából, mint a „megtisztított kristállyal felbuffoltuk a kardot”. Ashbringer képességei között még utalás sincs naaru eredetre.

    Reply
      • Elképzelésem szép volt, de sajnos ennyire nem törte magát a Blizzard.
        Azért az megnyugtat, hogy eddig a staff megszerzése tűnik a legkeményebb feladatnak a class-fegyverek közül.

        Reply
  • Érdekes, amit írsz, de néhány dologban téves információk alapján viszed tovább a gondolatmenetet.
    Egyrészt az Old Godok már jelen voltak Azerothon, amikor a titánok megérkeztek. Más részről pedig miért akarnák a titánok eltüntetni az összes Curse of Flash-el megfertőzött létezőt, ha ők maguk is hordozzák az átkot?
    Ashbringerrel kapcsolatban pedig szinte 100%, hogy a kristály egy naaru. Lásd a kristály gyógyítása vs Velen és a Dark star. Ugyan az történik.

    Reply
    • Ezt a cikket nem én írtam, a bevezetőben is benne van, hogy ez Anne Stickney cikke és az ő gondolatai 🙂
      Az első felvetéssel egyetértek, valóban egyelőre nem tisztázott, hogy mikor jöttek ide az Old Godok, mikor a Titánok, mikor harcoltak egymással. Remélem, hogy a hamarosan megjelenő Warcraft Chronicles végre tisztába teszi ezeket a kérdéseket.
      A titánok szerintem nem akarják eltüntetni a Curse of the flesh-sel fertőzött lényeket, hiszen akkor Azeroth lakosságának kb. felét ki akarnák irtani (emberek, törpök, mogulok, stb.) Egyedül a troggokat akarták elpusztítani, de ők tényleg eléggé félresikerültek.
      Ashbringer kapcsán szerintem is tuti köze van a naarukhoz, de nem tudom, hogy milyen formában lennének kristályok a naaruk. Mindenesetre érdekes felvetés 🙂

      Reply
  • Ez elég érdekes elmélet, köszönjük. Azt hiszem lesz min elgondolkodni

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .