Azerothi HistóriákCikkekWarcraft történelem

Rogue szervezetek

Bár a legtöbb rogue „szabadúszó”, vagyis szabadon felbérelhető bárki által, vannak sokan, akik egy-egy szervezethez csatlakoznak és annak keretében végzik munkájukat. Rogue szervezeteket mind az Alliance, mind a Horda oldalán találhatunk, ahogyan vannak a két frakciótól független szervezetek is.

SI:7

Talán a legismertebb rogue szervezet Stromwind titkosszolgálata, amelyet sir Mathias Shaw vezet, és a Sotrmwind Assassins (Stormwindi Bérgyilkosok) nevű szervezetből nőtte ki magát. Egyes feltételezések szerint Anduin Wrynn kérésére alakult meg a szervezet, aki személyesen kérte meg Shaw-t, aki akkor már a Stormwind Assassins vezetője volt, miután nagymamája, Pathonia rá hagyta a szervezetet, hogy hozzon létre egy szervezetet, amely segít kinyomozni, hogy hová tűnt apja, Varian király. Anduin egy olyan szervezetet akart, amely sokkal messzebbre képes elérni az állami szerveknél, és amely a többi Alliance szervezettel együttműködve információkat tud szerezni és azt megosztani másokkal is, különösen, hogy ebben az időben az Onyxia befolyása alatt álló Stormwindi Nemesek ettől mereven elzárkóztak. Mivel Shaw eddigre már elég sok kapcsolattal rendelkezett, így Anduin és Bolvar Fordragon támogatásával hamar létrehozott egy szervezetet, amely lefedte az egész Eastern Kingdomsot, sőt, Kalimdoron is voltak ügynökei.

Miután Varian visszatért, ő maga is felismerte az SI:7 jelentőségét, és azóta is több alkalommal maga is igénybe vette a szervezet szolgáltatásait. Az SI:7-ről és Mathias Shaw életéről további információt ebben a cikkben olvashattok.

Hidden Circle (Rejtett Kör)

A Hidden Circle is egy Alliance rogue szervezet, amelynek elsősorban törpök és gnómok lehetnek a tagjai. Központja Ironforge-ban, a Forlorn Cavernben található. A szervezet vezetője Hulfdan Blackbeard, egy rogue tréner, és úgy tűnik, hogy a szervezet számára fontosabb saját zsebének megtömése, mintsem az Alliance érdekében való cselekvés. Éppen ezért a Hidden Circle a tolvajok céhének is tekinthető, szemben a kémkedésre szakosodott SI:7-tel és a bérgyilkosságra szakodosott Deathstalkerekkel szemben. Úgy érezték, hogy Magni Bronzebeard király kicsit bőkezűbb is lehetne velük szemben, főleg ami a drágakő-bányászatból eredő profitot illeti. Mivel tudták, hogy a király egy elfoglalt személy, ezért saját kezükbe vették az ügyet, és pár drágakövet innen is, onnan is igyekeznek megszerezni.

Ehhez a tevékenységhez egyébként kezdő rogue-ok segítségét is igénybe vették. Azonban miután pár üzenetet közvetítenek számára, Hulfdan elzavarja őket. Később megint hívatja őket, mert „Stinkbeard (Büdösszakáll) király” – ahogy ő hívja Magnit – tudomást szerzett róluk, és a szervezet több tagját is letartóztatta. Ráadásul az ifjú, frissen beszervezett rogue-ok közreműködéséről is tudomást szerzett a király, ezért Hulfdan az ifjú kalandorokat egy tapasztaltabb és nagyobb szervezet, az SI:7 gondjaira bízta.

Defias Brotherhood

Talán túlzottan nem kell bemutatni ezt az egykori kőművesekből, bérgyilkosokból, tovajokból, kalózokból és útonállókból álló szervezetet, amely majdnem a pusztításba sodorta Stormwind királyságát. Miután Stormwind újjáépítése után a Kőművesek Céhe nem kapta meg megérdemelt bérét a Nemesek Házától, Edwin VanCleef vezetésével felkelést szítottak Stormwindben, amelyben meghalt Varian Wrynn felesége, Tiffin is. Ezután a felkelésben résztvevőket száműzték a városból, ők pedig elhatározták, hogyha törvényes úton nem jutnak hozzá jussukhoz, megszerzik azt törvénytelen eszközökkel.

Így váltak az egykori kőművesek közönséges banditákká, akik a királyság vidékein átutazók kirabolásával jutottak pénzhez. A száműzöttek számára ez hamarosan életformává vált, és a hozzájuk csatlakozókkal együtt megalakították a Defias Testvériséget. A szervezet virágzása idején több száz tagja volt, amellyel egy kisebb sereget is ki tudtak állítani. Mivel a Stormwind City Guardok (városi őrök) képtelenek voltak visszaszorítani a Testvériséget, ezért a környékben lakó farmerek és falusiak megalakították saját seregüket, a People’s Militiát annak érdekében, hogy leküzdjék a Testvériség jelentette veszélyt.

Mivel a Testvériség tagjai nem részesültek katonai kiképzésben, így mindenki azt gondolta, hogy hamar szétverik őket, azonban a szervezet alapításában részt vevő kézművesek és bádogosok különféle fegyverekkel és robbanó-eszközökkel segítették a rablókat. A hozzájuk csatlakozó goblinok segítségével teljesen megbénították a Westfallban élő farmereket, felégetve földjeiket és terményeiket. Egy időben még a Stormwindi börtönben, a Stockades-ben is átvették az irányítást. Ez annak is köszönhető volt, hogy igen magas szinten is volt támogatójuk, mint Lord Gregor Lescovar, a stormwindi nemes, illetve végső támogatójuk Lady Katrana Prestor, vagyis Onyxia volt. Edwin VanCleef a szervezet bázisának az elhagyatott Halott Tárnákat (Deadmines) jelölte ki, és onnan irányította a szervezetet.
Végül az Alliance erői a People’s Militiával karöltve megtámadták a Halott Tárnákat, megölték Edwin VanCleefet, fejét pedig bizonyítékként magukkal vitték Stormwindbe. Később, a Cataclysm után kiderült, hogy a szervezetet VanCleef lánya, Vanessa felélesztette, azonban ezt az utóvirágzást is legyőzték az Alliance seregei.

Syndicate (Szindikátus)

A szervezet elsősorban Alterac Királysága bukásának köszönhette létrejöttét a Második Háború során. Aiden Perenolde király a Lordaeroni Szövetség (Alliance of Lordaeron) tagja volt, azonban jóval nagyobb ambíciói voltak, mintsem, hogy az aprócska Alteracot irányítsa, helyette egész Lordaeront akarta. Amikor a Horda titokban megkörnyékezte Aident és nemeseit, ők egyetértettek abban, hogy segítenek az orkoknak és cserébe nekik nem esik bántódásuk. Ez a segítségnyújtás azt jelentette, hogy egy biztonságos átjárót biztosítottak a Horda számára a területükön, mellett információkat és stratégiai tanácsokat is megosztottak velük. Tyr’s Handnél egy parasztlázadást szítottak, Dalaranból mágusokat raboltak el, kalózokat béreltek fel, hogy megöljék Fényhozó Uthert (Uther the Lightbringer).

Amikor a Szövetség rájött Perenolde király árulására, a seregek felégették a királyság fővárosát. Mivel Aiden egy király volt és a szövetségük tagja, ezért úgy érezték, hogy nem ölhetik meg csak úgy, mert ez rengeteg problémát okozna. Helyette házi őrizetbe vetették Dandred’s Foldban található udvarházában. És mivel egyik nemesben sem bíztak meg, így az egész királyságot a Szövetség gyámsága alá vetették, kihirdették a statáriumot, és a Hordával való leszámolás után kívánták annak sorsát végleg rendezni. Aiden persze kihasználta az időt, amíg nem vele foglalkoztak, és a birtokában lévő Medivh Könyvével (Book of Medivh) megvásárolta a Horda csapatait, hogy űzzék el az Alliance seregeit a földjéről.

Ez volt az utolsó csepp a Szövetség poharában, Aident árulónak nyilvánították és vérdíjat tűztek ki a fejére, népét megfosztották földjüktől és a Hroda legyőzését követően száműzték őket. Aidennek a Horda sem volt hajlandó a továbbiakban segíteni, mivel nem akartak ők sem egy köpönyegforgatót a nyakukba, emellett több gondjuk is nagyobb volt nála. A feldühödött Perenolde úgy döntött, hogy egy időre eltűnik, hogy kitervelhesse bosszúját. Elkezdett embereket összegyűjteni maga köré, akiket hozzá hasonlóan száműztek, majd az egykori királyság területén élő parasztokat kezdték el zaklatni, földjeiket feldúlni, őket pedig kirabolni. Így került kapcsolatba még több tolvajjal és banditával, akik meglátták a profit lehetőségét egy nagyobb szervezet megszervezésében. Hamarosan a Szindikátusnak (Syndicate) kezdték hívni magukat.

A Harmadik Háború lehetőséget adott nekik, hogy még több kárt okozzanak. Korábbi hibájából tanulva Perenolde nem próbált meg az ellenséggel egyezkedni, helyette meggyőzte követőit, hogy lassan foglalják el egykori földjeiket, amelyeket a járvány és a Scourge pusztítása után üresek maradtak. A tőlük rettegő parasztság nem jelentett nagy ellenállást számukra. Mire a Szövetség olyan állapotba került, hogy aggódni kezdjen miattuk, addigra a Szindikátus már egy jelentős részét felügyelte az Alterac Hegységnek (Alterac Mountains) és az Arathi Felföldnek (Arathi Highlands). Azonban egykori királyságának és az őt száműzők területének megszerzése sem volt elég Aiden számára. Azonban a szervezetbe tartozó egykori nemesek, köztük a saját lánya és fia sem akarta, hogy teljes kontrollt gyakoroljon felettük, hiszen korábban is ez vezette el őket a kitaszítottsághoz. Ők is saját területeket akartak, ezért elkezdtek saját követőket gyűjteni maguk közé. Ezek a belső ellentétek és viták oda vezettek, hogy Aident elfogták és bebörtönözték. A szervezet felett Aiden fia, Aliden Perenolde vette át az irányítást személyes befolyásának köszönhetően. Emellett megengedte a nemeseknek, hogy egy-egy meghatározott részeit irányítsák a földeknek. Ennek az lett a következménye, hogy a nemesek kezdtek visszatérni régi szerepkörükbe, hogy másokkal végeztetik el a piszkos munkát, ők pedig irányítják az eseményeket és az embereket maguk körül.

Azonban most már nemcsak az Alliance-szal kell szembenézniük, hanem a környéken található Ravenholdt szervezettel is, valamint a Hordával, akik közül az orkok nem igazán szeretik őket, mivel a Szindikátus tagjai lenézik őket, emellett Sylvanas Úrnő inkább saját maga számára szerezné meg ezeket a területeket. Mire a Cataclysm bekövetkezett, Hillsbrad Foothillsből teljesen ki is űzték a szervezetet. A Szindikátus ma az egykori Shadow Council egyik utód szervezetével, az Argus Wake-kel is kapcsolatban áll. Legnagyobb bázisa Stromgarde Keep, ahol Lord Falconcrest vezetésével igyekeznek ellenállni az őket támadóknak.

Ravenholdt

A szervezet, amelyet a Bérgyilkosok Ligájának (The Assassin’s League) is neveznek, az egyik legkülönlegesebb ilyen jellegű szervezet, mivel teljesen független szervezet. Ravenholdt Lord Jorach Ravenholdt otthona, akiről nem tudjuk, hogy ténylegesen nemesi származású-e, vagy csak felvette a lord előnevet. Amit tudunk az az, hogy főleg rogue-ok képzésére specializálódtak, és szoros kapcsolatban állnak más rogue szervezetekkel. Bár a legtöbb tagja ember, más népekből is vannak itt tagok, mint Smudge Thunderwood, a törp, vagy Master Kang, az ork, illetve a vérelf Myrokos Silentform.

Elképzelhető, hogy Lord Jorach egy kisebb nemes volt Alteracban, és a szervezetét azért hozta létre, hogy szembeszállhasson és megvédhesse a környéken lakókat a megalakult Szindikátustól. Úgy tűnik, hogy Jorachnak nem egy nép vagy egy szervezet, frakció érdekei számítanak, hanem a saját területe, amelyen ő lehet az úr, és megvédi a környéken élőket.

Ravenholdt rogue-jai segítettek Wrathionnak elszöknie a vörös sárkányoktól, majd ők lettek azok, akik segítettek neki a fekete sárkányok megölésében is, illetve kapcsolataik révén rogue kalandorokat hívtak, hogy segítsenek Wrathionnak.

The Shattered Hand (Széttört Kéz)

Ez a hordás rogue szervezet azért különleges, mert egy ork klánból fejlődött ki. A klán a nevét arról kapta, hogy tagjai saját maguk kezét vágták le, és helyettesítették azt egy fegyverrel. A klán főnöke Kargath Bladefist volt, és klánja nagy részével ő is Draenoron maradt, amikor a Horda megtámadta Azerothot. A Draenoron maradt klántagok a bolygó elpusztulása után Hellfire Citadelben rendezkedtek be, és egy fel ork szervezetté váltak.

A klán néhány tagja azonban átjött Azerothra, és később Thrall új Hordájában alakultak újjá, mint Thrall orgyilkosa. Tevékenységük fő központja Orgrimmarban a Cleft of Shadows lett. Megtartották egykori nevüket, azonban képességeiket új célokra kamatoztatták, sőt, megengedték, hogy más törzsek tajgai is, pl. trollok, csatlakozzanak hozzájuk.

Mint a rogue szervezeteknél szokás, a hűségük nekik is megkérdőjelezhető. Van egy tagjuk, Zando’zan, aki azt állítja, hogy látja előre Thrall halálát, azt azonban nem tudjuk, hogy ezzel arra akar-e célozni, hogy a szervezet tervezi Thrall megölését. Mindenesetre Garrosh hatalomra kerülése után is maradtak a Warchief szolgálatában. Garrosh azzal bízta meg őket, hogy támadják meg a Halott Tárnákat, és onnan hozzák el neki Juggernaughtot, akinek nagy hasznát tudja majd venni az Alliance-szal szembeni háborúban.

Deathstalkers (Halálvadászok)

Ez a szervezet a Forsakenek orgyilkos céhe, amely Varimathras elit testőrségeként is funkcionált, és ő is irányította őket. Ezek a rogue-ok Azeroth legjobban kiképzett és legveszélyesebb rogue-jai. Nemcsak amiatt kivételesek a képességeik, mivel két élethossz alatt is gyarapíthatják tudásukat, hanem azért is, mert élőholt létükből fakadóan nincs szükségük evésre, ivásra, pihenésre, sőt, levegőt sem kell venniük. Emiatt megszakítás nélkül képesek céljukért küzdeni. És mivel a legtöbben egykor a Scourge tagjai is voltak, ezért visszanyert szabad akaratuk rendkívül erős és páratlan.

Néhány Deathstalkers csatlakozott a Bosszú Keze (The Hand of Vengeance) nevű sereghez, akik Northrendre mentek, hogy legyőzzék a Lich Kinget. Ennek során volt az, hogy Varimathras puccsot hajtott végre Undecityben annak érdekében, hogy a Burning Legiont Azeroth-ra idézze. Miután Varimathrast legyőzték, a szervezet sorsa is kétségessé vált, de úgy tűnik, a szervezet tagjai hűségesek maradtak Királynőjükhöz és a mai napig őt szolgálják. Segítettek Sylvanasnak Gilneasban, ahol Belmont lett az orgyilkosok vezetője. Ő volt a legtöbb katonai megmozdulás irányítója a Gilneas-szal vívott háború során, ő számolt le a feléledt Lord Godfreyval, és végül ő toborzott sereget Shadowfang Keepbe, hogy annak új mestereit legyőzzék.

Néhányan azt gyanítják, hogy a Deathstalkerek eredetileg a Blackthorn vezette Bandita Sereg tagjai voltak, akiket a Harmadik Háború után maga Sylvanas élesztett fel élőholtként.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

6 thoughts on “Rogue szervezetek

  • Egy kérdés,van a HearthStone-ban a rouge hősnőről írás?Mert az ő történetét nem nagyon ismerem,azt hiszem Valeera a neve.

    Reply
    • Helyesbítek,van a HearthStone-ban a rouge hőst betöltő elfről írás?

      Reply
      • Ha Valeera Sanguinarra gondolsz, róla nincs külön írásom, de a Wowlore Kisokosban találod a Wow-képregény összefoglalójának linkjeit a régi Történelemórában. Abban a történetben főszerepet játszott, onnét sok mindent megtudhatsz! 🙂

        Reply
  • Egy kérdés,van a HearthStone-ban a rouge hősnőről írás?Mert az ő történetét nem nagyon ismerem,azt hiszem Valeera a neve.

    Reply
    • Helyesbítek,van a HearthStone-ban a rouge hőst betöltő elfről írás?

      Reply
      • Ha Valeera Sanguinarra gondolsz, róla nincs külön írásom, de a Wowlore Kisokosban találod a Wow-képregény összefoglalójának linkjeit a régi Történelemórában. Abban a történetben főszerepet játszott, onnét sok mindent megtudhatsz! 🙂

        Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .