A Wrath of the Lich King története 3. rész

Utolsó részéhez érkezet a WotLK történetét feldolgozó sorozat (itt az első és a második rész linkje annak, aki lemaradt). Lássuk, hogy hogyan birkóztak meg Azeroth hősei Ulduarral és Icecrown Citadellel, illetve a kiegészítő címpszereplőjével, a Lich Kinggel.

A két halálisten

Akik rögtön Icecrownba mentek, sok mindent megtudhattak: a Lich King igazi természetét egy Matthias Lehner nevű szellem kisfiú tárta fel, aki elmondta az igazságot Arthasról és northrendi tetteiről, hogy hogyan tépte ki a saját szívét és zárta az Icecrown Citadel mélyén, ami egy tiszta Saronite-ból készült hatalmas építmény-komplexum, amely Saronite-ot a gleccserek alatti földből bányásztak ki vrykul rabszolgamesterek segítségével, akik ostorokkal hajszolták foglyaikat az ő ‘halálistenük’ nevében. És ezalatt az idő alatt a rabszolgák többször is fellázadtak, de nem a fogvatartásuk miatt, hanem a Saronite okozta elmebaj miatt, egy másik halálisten őrületbe kergető suttogásai miatt.

Miután végigküzdötték magukat a gleccserfal hasadékáig, az Argent Crusade-del és az Ebon Blade-del együttműködő hősök felismerték, hogy az Alliance és a Horde csak az idejét és az embereit vesztegeti el azzal, hogy egymással, illetve a Scourge-dzsel harcolnak. Miközben próbálták a harcokat az élőholtak ellen terelni, ezek a hősök segítettek az Ebon Blade-nek elfoglalni egy területet a Scourge bázisaként szolgáló Shadow Vaultban, ahonnan nemcsak Arthas vrykul szolgáit tudták megtámadni, hanem a Scarlet Onslaughtot is, akik egy katedrális erődöt hoztak létre az Icecrown partja közelében található egyik szigeten.

Érdekes módon az igazság Yogg-Saronról és a Saronite-ról mégis Storm Peaksben derült ki. Itt a helyi vrykulok elkerülték, hogy a Lich King hódolóivá váljanak, ellentétben a Howling Fjordban King Ymiron vezetése alatt élők (aki készséggel állt a Lich King oldalára, miután felébredt egy mágikus álomból), mégpedig azért, mert az itt élő vrykulok egy másik istent imádtak, a titokzatos Thorimot. Azok, akik Storm Peaks felfedezésére indultak, hamarosan rájöttek, hogy a Titánok jóval többet tettek annál, mintsem hogy itt hagytak néhány relikviát és romot – itt hagyták Ulduart, és annak őrizetére hatalmas lényeket, Watchereket, vagyis felügyelőket rendeltek. És hogy miért tették mindezt? Ulduar legmélyére ugyanis a Titánok maguk láncolták oda a hatalmas Yogg-Saront. Ulduarból indultak ki az Old God csápjai, hogy az őrületet és az ő romlott, megkövült vérét (hiszen a Saronite maga Yogg-Saron része volt, az ő megkövesedett ére) egész Northrenden szétterjesszék. És az Old God már majdnem kiszabadult láncaiból. Az egyik felügyelője, Tyr, teljesen eltűnt, míg a többiek Ulduar belsejében vesztek el… mind, kivéve Thorimot, aki a temploma tetején merengett felesége, Sif elvesztésén.

A hősöknek sikerült Thorimot rávenni a harcra, és ő Loken után kezdett kutatni, aki a fivére volt és a Titánok elsődleges választottja, de rá kellett jönnie, hogy Loken csak félt vele szembeszállni a Temple of Storms tetején, ahol Thorim ereje a legnagyobb volt. Ezért Loken úgy manipulálta a hősöket, hogy megtalálják Thorimot és feltárják előtte Loken szerepét Sif halálában, mivel tudta, hogy ez majd arra ösztökéli Thorimot, hogy szembeszálljon Lokennel, melynek helyét így Loken választhatta meg. Yogg-Saron segítségével Loken képes volt legyőzni Thorimot, akire szükségük volt Ulduarban, mert csak a felügyelőknek volt hozzáférésük az Old God kiszabadításához. A hősök, akiket Loken kihasznált, feldühödtek a felügyelő fortélyán, ezért megrohamozták a Halls of Lightningot, és elpusztították az elsődleges választottat. Ez azonban mind része volt Yogg-Saron tervének, mivel Loken halála volt a fő jel, hogy Ulduarba idézzék Algalon the Observert, aki az egész bolygó újraformálásához szükséges jelzést kiadhatta, amellyel minden életet eltörölhetnek az újrakezdéshez. Az Old Godnak pedig úgy tűnt, hogy ennek az eseménynek a bekövetkezte a leghőbb vágya.

A világ megmentése

Hát így álltak az események az utolsó előtti pillanatban. Közben más veszélyforrások is megjelentek: a fekete sárkány Sartharion három másik hatalmas twilight sárkánnyal az oldalán twilight tojások kikelését felügyelte távoli mestere, Deathwing akarata szerint, valamint Naxxramas nekropolisza is elszenvedte az első támadásokat annak érdekében, hogy megfosszák a Lich Kinget kedvenc szolgájától, Kel’Thuzadtól. Naxxramas elpusztításával a feltámasztott frost wyrm, Sapphiron feladta a Focusing Irishoz vezető kulcsát, és így Malygost már magában az Eye of Eternityben lehetett megtámadni. A vörös sárkánynemzetség segítségével a halandók végül győzedelmeskedtek Malygos felett, aki az első Aspect lett, aki meghalt. Halálával véget ért a Nexus Háború, cserébe a kék sárkánynemzetség is követet küldött a Wyrmrest Temple-be. De Malygos halálhírével egy időben érkeztek meg a hírek Ulduarból, hogy az Old God hamarosan kiszabadul.

Miközben az Argent Crusade azzal volt elfoglalva, hogy Icecrownon belül egyelőre ismeretlen okokból egy hatalmas komplexumot hozzon létre, a Horde és az Alliance hősei megtették azt, amire a vezetőik képtelenek voltak, és személyes ellentéteiket félretéve közösen néztek szembe az Ulduar titán komplexumába zárt Old Goddal. Miután átverekedték magukat a sok különös mágikus és mechanikus lényen, a négy Watcherrel kellett leszámolniuk, akiket mostanra teljesen megőrjített az Old God romlottsága. De miközben kiszabadították a felügyelőket és rávették őket, hogy a magát halálistennek nevező Yogg-Saronnal szembeni végső leszámolásban segítsenek nekik, egy sokkal borzasztóbb veszély jelent meg. Loken megölésével ugyanis aktivizálták Ulduar elsődleges rendeltetését, és hamarosan megérkezett Algalon, a Megfigyelő, hogy elbírálja, vajon Azerothot már annyira megfertőzte az Old Godok romlottsága, hogy további léte nem engedhető meg. De a hősök hamar rájöttek, hogy mindkét veszélyforrást ki kell iktatniuk, ha nem akarják hagyni, hogy a világukat elpusztítsák: ezért az Old Godot le kellett győzniük, Algalont pedig meg kellett állítaniuk. Csodával határos módon mindkettőt teljesítették: Yogg-Saron hatalmas megtestesülését látszólag megölték (habár vitatható, hogy egy Old God vajon képes-e meghalni), Algalont pedig meggyőzték az ellene harcolók, hogy érdemes a halandók életét megtartani, és ezeknek a halandóknak az életigenlése megkérdőjelezte mindazt, amiben eddig hitt. Algalon ezért azt a jelet küldte el a Titánoknak, amivel Azeroth újra-formálását megakadályozhatta.

Az Icecrown elleni menetelés

Tehát a dolgok jól álltak. Yogg-Saron „halott” volt, Malygost legyőzték, és már Algalon sem számított, ezért minden szem Icecrown és a Lich King felé fordult. De az Argent Crusade-nek volt egy meglepetése – azalatt az idő alatt, amíg a többiek Ulduart járták be és legyőzték Yogg-Saront, ők egy óriási kolosszeumot építettek a Storm Peaks melletti határhoz közel (mivelhogy onnan szerezték a köveket) és ahelyett, hogy rögtön támadást indítottak volna, egy viadalt hirdettek mindegyik frakció hősei számára, és azzal érveltek, hogy ahelyett, hogy a teljes haderő megrohamozná Icecrown Citadelt, amivel csak alapanyagokat nyújtanának a Scourge részére, inkább csak Azeroth legerősebb védelmezőit válasszák ki erre a feladatra. Hogy a Crusade miért érezte úgy, hogy egy arénában vívott párharcok során kiválasztani a hősöket jobb metódus, mint az, hogy egyszerűen azokat a hősöket válasszák ki, akik elpusztították Naxxramast, megölték Malygost és Sarthariont, valamint legyőztek egy Old Godot és megakadályozták a világ végét, az teljesen érthetetlen számomra. De a bajnokság, amelyen Tirion Fordring elnökölt, kezdetét vette, és be is bizonyította, hogy a Horde és az Alliance képtelen az együttműködésre, tekintve, hogy Varian király és Garrosh Hellscream csak válogatott sértéseket voltak képes egymás fejéhez vágni, és mindkét frakció bajnokai közül páran meghaltak a harcokban.

Végül a Lich King volt az, aki eldöntötte a kérdést. Miután megérkezett a viadal helyszínére, kijelentette, hogy a kolosszeum, ami a viadalok helyszíne, az ősi Nerubian birodalom egykori területén épült fel, és ezt a birodalmat jelenleg ő irányítja teljes egészében. A Frostmourne segítségével tönkretette az aréna padlóját, a hósök pedig az egykori Azjol-Nerub mélységébe zuhantak, ahol a már kétszer felélesztett Anub’arak várt rájuk. A rovar harmadik halála azonban az utolsó is volt, és a széttört aréna romjai alól felmászó hősöket most már nem lehetett eltántorítani. Ők vezették a támadást Icecrown ellen, és a Lich King legrémisztőbb és legerősebb szolgáival szálltak szembe.

Ugyanebben az időben a blood elfek és high elf kuzinjaik rájöttek, hogy a Nővér Penge, a Quel’Delar, amit régóta elveszettnek hittek, valójában egy Lana’thel nevű blood elf nő Northrendre hozta, aki akkor halt meg Kael’thasért, amikor a herceg Illidannak segített, hogy megakadályozzák, hogy Arthas elérje a Lich Kinget. A nőt később Queen of the Darkfallenként, vagyis a néhai blood elfekből feltámasztott élőholt hercegek vezetőjeként élesztették újjá, és a vámpírkirálynő haragjában összetörte a pengét. Azonban a pengét újjá lehetett, és újjá is kovácsolták az Arthas és szolgái elleni harcokhoz.

A Forge of Soul és a Pit of Saron elleni rajtaütések során Arthas számos szolgáját kiiktatták, és egy titokra is fény derült: a hírhedt rúnapengét, a Frostmourne-t többször felügyelet nélkül tartották a citadella mélyén Halls of Reflectionnek nevezett termekben. Sylvanas Windrunner és Jaina Proudmoore képviselői is a pengét keresték, de végül kiderült, hogy azt Arthas herceg két egykori szolgája, Falric és Marwyn őrzi, akik halálukban is szolgálták urukat. Miután kiszabadultak a csapdából és legyőzték az őröket, a Lich Kinggel vívott csata a túlélésért folyt, ahogyan az élőholtak elözönlötték őket és pánikszerűen elmenekültek egy nehézfegyverzetű léghajón (gunship). Nyilvánvalóvá vált, hogy lehetetlen volt a kardot ellopni a tulajdonosától, és hogy Arthas számára már nincs megváltás. Tirion megtudta az igazságot a Lich King megfagyott szívéről azoktól, akik korábban találkoztak Matthias Lehnerrel, és arról, hogy Arthas teljes lényét feladta azért, hogy a Lich King legyen, és ezzel tartja vissza a Scourge-öt attól, hogy egyszerűen ész élkül kiáramoljon Icecrownból, hogy mindent elpusztítson, ami az útjában áll.

A Citadella önmagában is számos próbatételt rejtett. Darion Mograine, az Ebon Blade vezetője az Arthast megölni szándékozó hősöket egy saját rúnakard ígéretével csábította, amely akár éppen olyan erős lehet, mint maga a Forstmourne – és egyvalaki meg is szerezte magának a Shadowmourne-t, hogy ezt a félelmetes új fegyvert Arthas ellen fordítsa. A citadella belsejében kiderült, hogy Arthas nem ölte meg Bolvar Fordragont, hanem helyette a férfi tűzjárta testét az orom legtetejére hozatta, hogy ott kínozza szellemét és törje meg akaratát. Fordragon azonban még mindig kitartott a Lich Kinggel szemben, ezért a hősök úgy döntöttek, hogy egy mentősereget küldenek abban reményben, hogy hátha a férfi kiszabadulása véget vet a Horde és Alliance közötti konfliktusnak. De legelsősorban Arthas halála, a Lich King elpusztítása volt a végső célja ennek a támadásnak. A missziót azonban a Horde és az Alliance léghajói közötti csata veszélyeztette, az oromhoz vezető kaput pedig a death knight-ként felélesztett Deathbringer Saurfang védte, akinek holttestéért az apja támasztott igényt.

Végül a sok Darkfallen queen, frost wyrm és alkimista mind elhullott azok kezétől, akik Icecrown Citadel lábaihoz értek, akik egész Northrendet bejárták azért, hogy elérhessék a Frozen Throne lávát. És a jeges csúcson végre kiderült az igazság: hogy minden lépés, minden kihívás, amit teljesítettek, minden csata egy része és szeletkéje volt Arthas tervének. Mert azzal, hogy legyőztek mindent, amit Northrend eléjük tárt, a hősök bebizonyították, hogy ők a legerősebb katonák, akiket Azeroth valaha is látott, egy elit harci sereg. És pontosan erre volt Arthasnak szüksége ahhoz, hogy egész Azerothot egyszer és mindenkorra az uralma alá vonja. Azzal, hogy majd megöli és feltámasztja őket, olyan tábornokokat szerez, akik képesek legyőzni bármit, amit a Horde vagy az Alliance az útjukba állít – hiszen végeredményben, nem ők a legjobbak, akiket Azeroth fel tud kínálni? A Frostmourne hatalmát használva a Lich King valóban legyőzte őket, és már arra készült, hogy új seregét felélessze, de rá kellett jönnie, hogy a Light ereje nem felejti el az ő bajnokait – Terenas Menethil király szellemének cselekedetei és a Tirion Fordring kezében hordott Ashbringer ugyanis összetörték a Frostmourne-t és visszahozták a hősöket a halál öleléséből, hogy egyszer és mindenkorra végezzenek a Lich Kinggel. Arthas Menethil, Lordaeron bukott hercege, az apagyilkos és népének árulója, amelynek védelmezésére egykor felesküdött, az orom tetején halt meg.

És Bolvar Fordragon, akit megszabadítottak a kínzásból, ismét megmutatta, hogy mekkora hős is valójában. Mert ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a Scourge elszabaduljon egy gyilkos káoszban, és ezzel még több életet kioltson, felvette a Helm of Dominationt, ami egykor Arthas fejét díszítette, és ő maga lett a Lich King, bezárva a benne lévő mételyt és életet kioltó lángokban álló meggyötört testét a jégkoporsóba.

A Lich King meghalt. A Lich King élt. És egy új fenyegetés jelent meg, ami olyan őrült és pusztító volt, amilyet még nem láttunk. Mert Sartharion halála nem maradt észrevétlen, se megtorlatlan. A Twilight sárkánynemzetség megtámadta a Ruby Sanctumot, megölték a vörös sárkányok őreit, és Halion, a Twilight Destroyer egy még nagyobb sötétség eljövetelét hirdette. A Lich King gyilkosai végeztek Halionnal – de vajon képesek-e végezni az urával?

Mert Deathwing újra felkelt, és a világ meghajlott és széttört, amerre ő járt. A Cataclysm elérkezett.

Forrás: Know Your Lore

***

A Loreturizmus következő állomása az outlandi Shattrath városa lesz 2016. június 17-én 21 órától. Az ingame túráról részletes információt a Facebookon, illetve a Blizzfeeden olvashattok!

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

3 thoughts on “A Wrath of the Lich King története 3. rész

  • 2016-06-11 at 5:30 du.
    Permalink

    Nagyon tetszett ez a sorozat kár hogy vége :/ De 2 dolgot mêg nem értek : 1 miért kellett sholazar basin és kinek kellett. Ott a scourge csak elvétve volt jelen viszont volt jópâr titán eredetű cucc. 2 az icecrownban lévő kissrác MathiAss szelleme ki volt és honnan tudta ezeket a dolgokat.

    Reply
  • 2016-06-11 at 9:42 du.
    Permalink

    Amennyire én tudom, Scholazar olyan terület mint Un’goro Crater: itt kísérletezték ki a titánok a különböző élőlényeket – nem véletlen, hogy van is egy átjáró a 2 terület között.
    Ami Mathiast illeti, javaslom, hogy próbálj kirakni egy másik nevet a Mathias Lehner-ből 🙂

    Reply
    • 2016-06-12 at 12:11 du.
      Permalink

      Köszönöm a választ 🙂 az hogy mathias arthas szíve, vagy a jóság ami benne volt, vagy hívjuk ahogy szeretnénk az számomra világos volt. Amit nem értek az az, hogy miért kellett neki egy új nevet kitalálni. Miért nem dobták csak oda a kis Arthast hogy ő legyen ott. Azt hittem valami magyarázata csak van annak, hogy miért ezt a módszert használták arra hogy megjelenítsék Arthas lelkiismeretét de akkor sajnos nem derül ki. :/ Azért köszönöm ezt a választ is 🙂

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.