A vanilla WoW története

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

4 évvel jártunk azután, hogy Arthas élőholt seregével örökre megváltoztatta Azeroth gondolkodását, amikor mi, játékosok is saját karaktereinkkel Azeroth földjére léphettünk. Ezalatt a négy év alatt jó pár esemény történt, amelyről eddig nem is tudtunk: a Sylvanas Windrunner, a Banshee Királynő vezette élőholtak Thrall Új Hordájához csatlakoztak, míg Kalimdor éjelfjei, akik korábban hármas szövetségben álltak a Jaina Proudmoore vezette lordaeroni menekültekkel és Thrall Hordájával, úgy döntöttek, hogy csatlakoznak az emberekhez az orkokkal szemben. Az Archimonde legyőzésével elnyert béke elkerülhetetlenül lassan háborúba csúszott.

Azeroth lakói

A Harmadik Háborútól teljesen távol maradt emberi királyság, Stormwind újjáépítése befejeződött, de ettől még itt se volt minden rendben – az újjáépítésben vezető szerepet játszó kőművesek lázadása a város falain is túlterjedt, illetve a király, Varian Wrynn egy diplomáciai körút során rejtélyesen eltűnt, és helyette kisfia, a gyermek Anduin irányította a várost. Uralkodása inkább jelképes volt, és a valódi hatalom Highlord Bolvar Fordragon, valamint Lady Katrana Prestor kezében volt.

Miközben arról suttogtak, hogy a királyság romba fog dőlni, amivel külső területei védtelenekké válnak az olyan fenyegetésekkel szemben, mint amit a Defias jelentett Westfallban, vagy a Dark Riderek és a worgenek Darkshire-ben, illetve a Blackrock orkok Lakeshire-ben, az általunk irányított hősök fellépésére volt szükség ahhoz, hogy kiderítsék a bajok forrását.

És nem Stormwind volt az egyetlen város, amely belső problémákkal küzdött, miközben a Légió az egész világ létét fenyegette – a gnómok királyságát, Gnomeregan városát egy árulás és a földalatt tanyázó troggok támadása gyötörte. Köszönhetően egy bizonyos Sicco Thermaplugg rosszindulatú tanácsának High Tinker Gelbin Mekkatorque és az őt követő gnómok kénytelenek voltak Ironforge-ba menekülni és hontalan „vendégekként” élni törp szövetségeseiknél, mivel az egykor büszke Gnomeregan egy nukleáris tarló volt, ahol troggok tanyáztak, és a teljesen megőrült Thermaplugg irányított.

A Horda oldalon a dolgok nagyjából változatlanok voltak azóta, hogy négy évvel korábban megalapították Durotart – ahogy már korábban szó volt róla, Thrallt meggyőzte Sylvanas arról, hogy a Forsakenek csatlakozzanak az orkokhoz, valamint a Vol’jin vezette Darkspear trollokhoz és a Cairne Bloodhoof vezette taurenekhez. Érdekes, hogy Cairne egyik sámánja, a rejtélyes Elder Crone, akit Magatha Grimtotemnek hívtak, volt az egyik legfőbb szószólója a forsakenek csatlakozásának. Vajon miért tette ezt egy tauren sámán? Cairne tisztában volt azzal, hogy nem bízhat meg teljesen Magathában – ezért is engedte meg neki, hogy a taurenek új fővárosában, a nemrég épített Thunder Bluffban legyen a székhelye, hiszen így szemmel tarthatta őt is és Grimtotem törzsét is, akik szokatlanul ellenséges és fajgyűlölő taurenek voltak.

Miközben a Forsakenek igyekeztek hozzászokni az élethez, amit a Horda jelentett, a saját problémáikkal küzdöttek. Túlélő emberek egy fanatikus csoportja, akik magukat a Scarlet Crusade-nek nevezték, semmilyen különbséget nem láttak a Scourge és a Forsakenek között, ezért a Tirisfal Glades szívében található központjukból, a Scarlet Monasteryből indították meg hadjáratukat az élőholtak elpusztítására. Emellett a Scarlet Crusade-nek Hearthglenben és Tyr’s Handnél is volt bázisa, amelyek révén az egykori Lordaeron teljes területét lefedték.

A Darkspearek Durotar déli partja mentén, egy apró faluba kényszerültek, mivel egyik tagjuk elárulta a törzset. Zalazane, a troll witch doctor, aki nagyerejű sötét mágia segítségével saját törzsének tagjait kényszerítette szolgasorba, maga kívánta irányítani a Darkspeareket, mivel úgy hitte, hogy Vol’jin eladta a Darkspear trollokat a Hordának és Thrall ideáljainak. A Sen’jin Village-ben élő Darkspearek legnagyobb erőfeszítései ellenére is Zalazane uralkodott az Echo Isle-okon hosszú évekig.

Emellett a Kalimdoron élő Alliance tagoknak is megvolt a maguk gondjai. Theramore városának emberei, akik éppen csak túlélték a Horda négy évvel korábbi támadását, továbbra is kétes békében éltek a Horda erői által dominált keleti parton. Jaina Proudmoore vezette őket, és úgy tartották, hogy ide, Theramore-ba tartott Varian Wrynn király egy állítólagos béketárgyalásra a Hordával, amikor eltűnt. Kalimdor északi és nyugati részét az éjelfek, vagy kaldoreiek uralták – akiket szintén belső ellentétek osztották meg, köszönhetően annak, hogy a Harmadik Háború után Malfurion Stormrage különös módon ismét álomba merült, így a Futóhomok Háború (War of the Shifting Sands) hőse, Fandral Staghelm lett a druidák vezetője, azonban ő folyamatos rivalizálásban állt az éjelf társadalmat immár tízezer éve vezető Tyrande Whisperwinddel.

Nordrassil majdnem teljesen elpusztult, ezért Fandral és néhány druida azt javasolta, hogy hozzanak létre egy új világfát, amely helyettesíteni fogja a korábbit, valamint ennek révén visszanyerhetik annak áldásos hatását, amely népüket kortalanná és gyakorlatilag halhatatlanná tette, és amelyet azzal vesztettek el, hogy a Légió inváziója végén felégették Nordrassilt ahhoz, hogy megölhessék Archimonde-ot. Azonban a sárkány aspektusok áldása és a Well of Eternity jelenléte nélkül semmi sem garantálta, hogy ez az új világfa működni fog – hiszen egy korábbi világfa létrehozása Northrenden totális kudarcot eredményezett. De amikor Malfurion hirtelen egy rejtélyes álomba merült, amelyből nem tudták felébreszteni, Fandral lett az éjelf druidák vezetője, és lassan sikerült meggyőznie a többieket tervéről. Négy év alatt Teldrassil kiemelkedett az óceánból Kalimdor északi részén, és ágai között létrehozták az éjelfek új fővárosát, Darnassust. Azonban a fát nem áldották meg az aspektusok, így nem hozta vissza a halhatatlanságot, sőt, ami még rosszabb, úgy tűnt, hogy az ágak árnyaiban különös és rosszindulatú teremtmények bujkálnak. Még néhány furbolg is itt telepedett le, de ők is elvadult őrültekké változtak.

Fandral és Tyrande vetélkedése a hatalom fölött megosztotta népüket, és Teldrassil problémája mellett kevés időt töltöttek azzal, hogy az Azsharához hasonló területeket felügyeljék, amely az ősi Highborne éjelfek egyik központja volt. A jövőben majd ez a feledékenység megbosszulja magát.

Az egyre növekvő hullám, amely elönti majd a világot

Ahogy az események haladtak, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy vannak olyan erők, amelyek ezt a világot fenyegetik. A sokféle néven futó Shadow Council a Horda társadalmának árnyékában rejtőzött, és próbált módot találni arra, hogy az orkokat újra a démonok szolgálatába állítsa. Ez arculköpése volt Grom Hellscream önfeláldozásának, és Thrall azt a megoldást választotta, hogy hagyta, hogy a Hordában warlockok is legyenek, akiket szemmel tud tartani és ki tudja választani közülük a veszélyes egyedeket.

A Forsakenek egy sor szörnyű kísérletbe kezdtek bele, miközben igyekeztek az utolsó élő embereket is elpusztítani azokon a területeken, amelyeket most már magukénak tartottak – ezek közé tartozott Alterac, Hillsbrad és az egykor Gilneashoz tartozó Silverpine régiója; ezek a területek amúgy sohasem tartoztak Lordaeronhoz. A Forsakeneket már nem érdekelték a határok, csak a Banshee Királynő nevében aratott győzelmek számították. És eltekintve azoktól az emberi városoktól, amelyek hűségesek maradtak Stormwindhez, az egész terület viszonylag gyorsan a Forsakenek irányítása alá került. Egy időben Southshore igyekezett nagyobb ellenállást tanúsítani, és itt számos kisebb csata zajlott a Horda és az Alliance között ezért a stratégiailag jelentéktelen holtágért.

Idővel más területeken is folyamatos csatározások törtek ki: Alterac hegyei között, Arathi Highlands völgyei között, a Warsong klán által elfoglalt szurdokokban az éjelfek területén. Mindegyik újabb csatamező tovább mélyítette a Horda és az Alliance között tátongó szakadékot és egyre jobban sodorta őket az elkerülhetetlen végjáték felé. Ennek ellenére sem az Alliance, sem a Horda nem egymás ellen fókuszálta a legnagyobb erejét. A Lich Kinghez hűséges Scourge és a nekromágus lich, Kel’Thuzad a sötét varázslatok tudástárát halmozta fel Scholomance-ban,valamint zabolátlanul garázdálkodtak Stratholme lángokban álló romjai között. Az ősi Highborne szentélyt, Dire Mault démonok, impek, ogrék és más szörnyetegek népesítették be, akik egész Dél-Kalimdort veszélyeztették.

A középpontban azonban egy hatalmas vulkán állt, amely már többször fontos szerepet játszott a történelmben: a Blackrock Mountain. A hegy több népnek is otthona volt: a Három Pöröly Háborúja (War of the Three Hammers) óta itt éltek a Dark Iron törpök, akik Blackrock Depths néven egy méreteiben és kinézetében Ironforge-dzsal vetélkedő várost hoztak létre. Rajtuk kívül ez a hegy volt az otthona az Alliance-t behálózó összeesküvésnek és az ebben részt vevő Blackrock orkoknak (akik egyébként a Második Háború vesztes csatája után menekültek ide a hegy gyomrába), akik a régió egyik fő veszélyforrásai voltak. Ezek az orkok kijelentették, hogy ők alkotják az igazi Hordát, ezért kifejezetten veszélyt jelentettek Thrall hadfőnök számára és mindarra, amit elért, miután a Hordával átkelt Kalimdorba.

Hamarosan azonban egy sokkal nagyobb rejtélyre is fény derült, amikor Marshall Windsor felfedte, hogy a Stormwindet és így az emberek királyságát irányító Lady Katrana Prestor valójában maga a fekete sárkány, Onyxia, Deathwing lánya volt. Windsor az életét adta azért, hogy kiszabadítsa Bolvar Fordragont a nő mágiája alól, és ezzel fény derült az igazságra. Azonban a Blackrock Mountainhoz indított expedíciók még egy Onyxiánál is nagyobb veszélyre bukkantak – az itt élő Dark Iron törpök ugyanis valójában a Tűzúr, Ragnaros szolgái voltak, és az elementál lord egy titáni harcba bocsátkozott a hegy feletti uralomért a Blackrock orkokkal és az őket valójában irányító mesterükkel, Lord Victor Nefarius-szal, aki a hegy tetején lévő bástyájából irányította az eseményeket. Ha még lehetett a helyzetet fokozni, ráadásul az is kiderült, hogy a Dark Ironok császára, Dagran Thaurissan elrabolta Magni Bronzebeard lányát, Moira Bronzebeard-öt. Így aztán a hegy elleni támadások megsokszorozódtak.

Hatalmas és kellemetlen igazságok is felszínre kerültek: Moira hercegnőt valójában nem rabolták el, hanem maga választotta Dagrant és éppen terhes volt az Azeroth hősei által megjelölt néhai Császártól. Ragnaros a hegy olvadt magját uralta és be is népesítette azt a Firelandsről származó elementál seregekkel. Miután ezekkel az erőkkel leszámoltak és Ragnarost visszaűzték egykori otthonába, Firelandsbe, megkezdődött a hosszú hegymászás a csúcs felé, hogy leszámoljanak Lord Nefarius-szal, aki nem volt más, mint Onyxia fivére, a fekete sárkány Nefarion. Azonban Onyxia és Nefarian halála sem jelentett békét Azeroth lakói számára: új fenyegetések jelentek meg ugyanis.

Hatalmas fenyegetések és a katasztrófa hírvivői

Az első fenyegetést négy hatalmas zöld sárkány jelentette, akiket megrontottak és kicsavartak, és akik egykor az éjelfek által felügyelt, rég elfeledett portálokon keresztül jelentek meg. Ezek a sárkányok, akiket csak a Rémálom (Nightmare) Sárkányainak neveztek (nevezetesen Ysondre, Taerar, Emeriss és Lethon) láthatóan az Emerald Dreamben ólálkodó félelmetes erő áldozatai voltak, és egy rémálommal teli tárgy végül ijesztő nyoma volt annak, hogy hol is lehet valójában Malfurion Stormrage. De csak ezután jött a java.

A Horda és az Alliance hősei által folytatott hosszas nyomozás felfedte, hogy különös rovarszerű lények egyre nagyobb területet fertőznek meg – a Horda csapatai a Barrens déli részén találkozhattak velük, míg az Alliance csapatai Feralasban botlottak beléjük. Hamarosan úgy tűnt, hogy ezek a rovarok Kalimdor egész déli részét benépesítik; végül a Tanarisban és Un’Goro Craterben folytatott kutatások Silithus elhagyatott sivatagja felé mutattak. Azokban a sivatagokban egy valódi fenyegetés öltött testet – visszatértek a Silithidek, akik mögött ott állt Ahn’Qiraj egész hatalmas Qiraji serege, hogy ismét háborúba taszítsák a világot, és elpusztítsanak, illetve rabszolgasorba vessenek minden más élőt a kontinensen, ahogy azt tették ezer évvel ezelőtt a Futóhomok Háború (War of the Shifting Sands) során. A múltban csak kevesen tudták, hogy ki is állt valójában a Qiraji fenyegetés mögött: az Old God, C’thun. Hamarosan egy Kalimdor Hatalmának (Might of Kalimdor) nevezett sereg jött létre, amelyben egyaránt helyet kaptak a Horda és az Alliance erői, és akiket az ork háborús hűs, Varok Saurfang vezetett, hogy szembeszálljanak C’thun végtelen seregével, miközben egy kisebb elit erő behatolt a Qiraji romok közé, hogy ott gyengítsék meg az ellenséges sereget, mielőtt még mélyebbre hatoltak volna a Templomvárosba, hogy végük megöljenek egy istent.

Ugyanebben az időben egy másik isten emelkedett fel Stranglethorn dzsungeleiben – a rettegett Véristen, Hakkar, akit már egyszer a Swamp of Sorrowsban található, Atalaiok által uralt Sunken Temple-be idéztek, majd megöltek, azonban most néhány gyanútlan kincsvadásznak köszönhetően kiszabadult, akik egy álcázott Hakkar-imádó kérésére megszerezték az isten lényegét. Az ősi Véristen visszatérésétől rettegve az ősi Zandalari törzs legképzettebb tagjai közül néhányat a Gurubashik városába, Zul’Gurubba küldött, hogy megakadályozzák Hakkar feltámasztását, végül azonban ők maguk is a Véristen szolgái lettek. A kétségbeesett Zandalarik ezután az új hősök felé fordultak segítségért, legyenek Hordások, vagy Alliance-hoz tartozók, hogy ostromolják meg a várost annak érdekében, hogy elpusztítsák a megrontott papokat és végül magát Hakkart.

De még ezeknek a hatalmas fenyegetéseknek a legyőzése is csak pillanatnyi megnyugvást hozott Azeroth életébe. Scholomance kifosztása és a Stratholme elleni támadás ugyanis nem maradt észrevétlen. Kel’Thuzad maga irányította a hatalmas égben szálló nekropoliszt, Naxxramast Stratholme fölé, ahonnan a Scourge seregeit Kalimdorra és az Eastern Kingdomsra engedte, hogy megmutassa erejét. Azonban ez a támadás egy ellentámadást szült, és a folyamatos csatározásokban megedzett hősök az Argent Dawnnal, sőt, a Scarlet Crusade néhány tagjával együttműködve végül legyőzték Kel’Thuzadot, amulettjét pedig egy bizonyos Father Inigo Montoynak adták, aki rejtélyes módon eltűnt vele.

A Portál kinyílik

Kel’Thuzad legyőzésével és Naxxramas hirtelen távozásával úgy tűnt, hogy végre eljön a béke, vagy legalábbis lehetősége lesz rá. De ekkor a Sötét Portál úgy tűnt, hogy évtizedes nyugalma után éltre kelt, és az örvénylő portálon át démonok egy csapata támadta meg Azerothot. A rettegett Doom Lord, Kazzak, aki Blasted Lands déli részén pusztított, megtalálta a módját, hogy hogyan meneküljön el Azeroth-ról a portálon keresztül, és a Highlord Kruul vezette szolgái elkezdték Azeroth városait ostromolni, mintegy előjátékaként egy nagyszabású inváziónak. Hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek ennek a fenyegetésnek, az többet kívánt annál, mintsem, hogy csak legyőzzék azokat a csapatokat, akik már átjöttek – miután a Légió kisebb seregeit az Alliance és a Horda csapatai legyőzték, világos volt, hogy mi lesz a következő lépés.

A Sötét Portál nyitva állt. És a portálok két irányban működnek. Elérkezett az idő, hogy hőseink maguk mögött hagyják Azerothot, és felfedezzék, hogy mi rejtőzik a világokat összekötő sötét és félelmetes kapu túloldalán.

Forrás: Know Your Lore

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.