A Burning Crusade története – 1. rész

Vajon felkészültünk voltunk arra, ami várt ránk a Sötét Portál (Dark Portal) túloldalán? Hiszen semmit sem tudtunk Outlandről, és nem is hallottunk róla azóta, hogy Illidan az Arthas-szal vívott csatája után, ahol a halállovag a Fagyott Trón (Frozen Throne) lábánál erősebbnek bizonyult nála, elhagyta Azerothot és egy portálon keresztül éppen Outlandre távozott. A legyőzött Illidan úgy tűnt, hogy megőrült, legalábbis fivére, Malfurion ezt mondta Remulosnak, hogy a megaláztatásba beleőrült Illidan ezt a csatát játssza le a fejében újra és újra, de ezen alkalmakkor ő jön ki győztesen a párbajból. Ennyit tudtunk, és ezt is csak hallomásból Malfurion elfogott szellemétől. A Harmadik Háború óta senki sem látta Outlandet, és a Sötét Portál egy kráter mélyén állt azóta, hogy Khadgar megpróbálta lerombolni azt, és látszólag nem működött a portál.

Aztán kinyílt. És démonok özönlöttek át rajta.

A démoni seregekkel való küzdelem csak egy pillanatnyi haladék volt – a Horda és a Szövetség hamar rájött, hogy saját csetepatéik értelmetlenek, ha a Lángoló Légiónak (Burning Legion) egy átjárója van Azeroth-ra, amelyen keresztül bármikor megtámadhatja. Ezért mindkét frakció expedíciókat állított össze, majd megszerezték a portál feletti uralmat az outlandi oldalon is, és a Második Háború vége óta először tette be a lábát a Szövetség és a Horda az egykor Draenorként ismert széttört világra.

A világ, amely nem a miénk

A világra, amelyet Ner’zhul portáljai téptek darabokra, ahol valamikor az orkok és a draeneiek békében éltek egymás mellett. Mostanra azonban már csak egy darabokból álló világ volt, amely a Twisting Netherben (Örvénylő Űr) keringett, és amelyet a hataloméhes Áruló, Illidan Stormrage irányított. Mióta ugyanis elhagyta Azerothot, Illidan a vérelfekkel (bloodelf) és vezetőjükkel, Kael’thas Sunstriderrel (Napjáró Kael’thas), valamint a kígyószerű nagákkal együtt ellenőrzése alatt tartotta Outlandet és annak számtalan átjáróját.

A Lángoló Légió is kiszemelte magának Outlandet abban bízva, hogy annak portáljait használva számtalan, eddig fel nem derített világra juthat el. Ha a démonok sikerrel jártak volna, akkor mindent elpusztító hadjáratuk elől egyetlen világ sem maradhatott volna biztonságban. Ezenkívül a démonok vezetője, Kil’jaeden sem felejtette el Illidan kudarcát a Lich King legyőzésében. Habár Illidan irányította a hatalmas Fekete Templomot (Black Temple), tudta, hogy a Lángoló Légió vissza fog térni és igyekezett erre felkészülni. Szövetségeseivel együtt igyekezett a portálokat zárva tartani, és a saját haderejét folyamatosan növelni.

Azonban közvetlenül azelőtt, hogy a Sötét Portál megnyílt volna, Outlanden az események kezdtek kicsúszni az egykori éjelf (nightelf) irányítása alól. Illidan a szövetségét a maga személyével tudta nagyrészt egyben tartani. A Lady Vashj irányította nagák úgy tűnt, hogy személyes hűségből szolgálják Illidant, illetve azért, mert valamilyen egyezség állt fenn Illidan és királynőjük, Azshara között. Ennek megfelelően a nagák igyekeztek megszerezni az irányítást Outland fő vízellátási központja felett Zangarmarsh-ban. Kael’thas Sunstrider azonban népe érdekében csatlakozott Illidanhoz. A démonvadász ugyanis azt ígérte neki, hogy találnak egy megoldást a vérelf mágia-függőségére, amely már olyan súlyos volt a Napkút (Sunwell) elpusztítása óta, hogy az népe teljes kihalásával fenyegetett. De az idő egyre múlt, és Illidan csak a saját erődjében merengett, ami miatt a Sin’doreiek koronázatlan királya egyre türelmetlenebb és bosszúsabb lett. Illidan ígérgetései lassan üres frázisokká váltak, ezért Kael’thas úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért egy saját sereget és bázist épít ki.

Illidan seregein és szövetségesein kívül azonban mások is éltek szétszórva Outland területén.

A megmaradt draeneiek közül sokan Megtörtekké (Broken) váltak az őket érő fel hatására, amely miatt egykori énjük torz változatai lettek, akik a Fénytől elzárva az életükért és épelméjűségükért küzdöttek. Máshol az elzárt területekre menekült orkok egy új démoni fertőzés-forrást fedeztek fel és kezdtek el használni. Ezek az újonnan átalakult fel orkok Hellfire Citadelből (Pokoltüzes Citadella) terjeszkedtek szét, amely erőd a Horda fő alapbázisa volt az Első és a Második Háborúba. Habár ezek a vad és veszélyes orkok nem csináltak titkot abból, hogy kik ők, az rejtély volt, hogy honnan szerezték ezt az új démoni fertőzést.

Nem sokkal a Sötét Portál megnyitása előtt Outlandre érkeztek dimenzionális erődjük, a Tempest Keep segítségével a naaruk is. Ezek a hatalmas energia-lények felismerték, hogy a Twisting Netherben keringő elhagyatott és széttört pusztaságok milyen stratégiai jelentőséggel bíznak, és megesküdtek, hogy legfőbb ellenségeiket, a Lángoló Légiót, bármi áron, de legyőzik. Amikor a naaruk többsége elhagyta az erődöt, hogy Outland lepusztult területeit felfedezze, Kael’thas kihasználta a kinálkozó alkalmat a támadásra. Vérelf seregével hamar túljutott az automatikusan beépített védelmi rendszeren, és átvette az irányítást az egész dimenziós hajó felett. Az erőd dimenziókon túli technológiáit elkezdte a saját céljaira felhasználni, és segítségükkel elkezdte magának, Netherstormnak a kaotikus energiáit kihasználni. Elfogta az egyetlen őrnek ittmaradt naarut, és ezzel egy olyan folyamatot indított el, amely nemcsak saját Azerothon maradt népét, de a Velen irányítása alatt álló draenei túlélők életét is örökre megváltoztatta.

Illidan minden igyekezete ellenére a Sötét Portál megnyílt, és a Horda és a Szövetség tagjai Outlandre érkeztek, hogy felvegyék az elkerülhetetlen harcot a Lángoló Légió démonjaival. Ennek érdekében mindkét frakció új szövetségesekkel gyarapodott.

A draeneiek menekülése

A démonvérrel átitatott orkok hadjárata a draeneiek ellen brutálisan hatékony volt. A draeneiek közel nyolcvan százaléka elesett a harcokban, és a kisszámú túlélők Velen vezetésével bujkálni kényszerültek az orkok elől. Velen látnoki képességeivel azonban látta a jövő néhány mozzanatát, ezért a túlélőket – draeneieket és megtörteket egyaránt – egy merész ellentámadásra vezette, hogy kiszabadítsák a vérelfek uralma alól Tempest Keep egyik strukturális elemét, amely maga is egy dimenzióhajó volt, majd ennek a hajónak, az Exodarnak a segítségével elmenekültek Outlandről.

Az Exodaron maradt vérelfeknek azonban sikerült szabotálniuk a hajót, amely így belecsapódott célállomásába, az Azuremyst Isle-be (Azúrködös Sziget), és a draeneiek ezzel Azeroth-ra érkeztek. A draeneiek közül azonban néhány hős igyekezett ellátni a sebesülteket, megmenteni a vérelfektől a többieket, és próbáltak szembeszállni a környék jelentette veszéllyel, a szatírokkal és a nagákkal. Végül legyőzték a vérelfeket és egy Sironar nevű eredart, majd egy békés megállapodást kötöttek az ide érkező Szövetség flottájával, akik felajánlották nekik segítségüket és társaságukat – így a draeneiek a Szövetséghez csatlakoztak.

A vérelfek öröksége

Amikor Kael’thas Sunstrider a legerősebb vérelfekkel együtt csatlakozott Illidan Stormrage seregéhez, egyetlen követet, Grand Magister Rommath-ot küldte vissza Azeroth-ra azzal az üzenettel, hogy egy nap Kael’thas visszatér hozzájuk Quel’Thalasba, és a paradicsomba fogja vezetni népét. Rommath emellett azt is megtanította az itt maradt vérelfeknek, hogy hogyan manipulhatják minél hatékonyabban az arcane energiákat. Újult reménnyel telve a vérelfek újjáépítették fővárosukat, Silvermoont (Ezüsthold), és az elmúlt évek eseményeitől megviselt Quel’Thalas lakosai igyekeztek visszagyűjteni erejüket annak ellenére, hogy jövőjük továbbra is bizonytalan maradt.

Miután Kael’thas elfogta M’urut, a herceg a naarut ajándékként Silvermoonba küldte mágia-forrásnak. Hűséges követője, Grand Magister Rommath, aki Kael’thas mellett volt a Harmadik Háborúban és akkor is, amikor Garithos majdnem kivégezte őket, Illidantól eltanulta azt a technikát, amelynek segítségével különböző mágia-forrásokból kiszívhatták az energiát, így képes volt M’uruból is kiszívni. Ezt a technikát, amelynek segítségével mágikus erővel rendelkező élőlényekből kiszipolyozhatták a mágiát, a többi vérelfnek is megtanította (habár úgy mondta, hogy mindezt Kael’thas tanította).

Rommath azt is eltitkolta a többiek elől, hogy hercegük kit is szolgál valójában, amely később arra kényszeríti majd, hogy válasszon Kael’thas és a népe közül. De Kael’thas utasításait se követte feltétlenül, mivel kísérletezni kezdett M’uruval, hogy hogyan lehetne a Fény energiáját közvetlenül az elfogott naaru testéből kinyerni. Így született meg az egykori papnő, Liadrin vezetésével a Vérlovagok Rendje (Order of the Blood Knights), akik nem az odaadásukkal nyerték el a Fény használatát, hanem egészen egyszerűen ellopták azt. Rommath még egy fontos dolgot tett: elárult egy titkot a kormányzóként Quel’Thalast irányító Lor’themar Theronnak, amelyet aztán a saját előnyükre használhattak: hogy Outlanden csodálatos módon a Kargath Bladefist (Pengeöklű Kargath) vezette fel orkokon kívül más orkok is élnek, akik nem tartoznak Illidan seregei közé.

Lor’themar ezt az információt, valamint a Forsakenektől (Elhagyottak) és vezetőjüktől, az egykori Íjász-parancsnok Sylvanas Windrunnertől (Szélfutó Sylvanas) a déli határnál érkező segítséget felhasználva felvételt nyert népe számára a Hordába. Egykori szövetségeseiket, az embereket rasszista idegengyűlölőknek tartották Garithos cselekedeteinek köszönhetően, aki majdnem kiirtotta a teljes Sin’dorei lakosságot, ezért hátat fordítottak nekik és egy új, nekik megfelelő szövetségest kerestek, aminek segítségével képesek lesznek csatlakozni hercegükhöz az ígért paradicsomban Outlanden. A maguk részéről a Thrall vezette orkok nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy találnak-e még fertőzéstől mentes orkokat Outlanden, akiknek segítségével újra kapcsolatba kerülhetnek a Légió eljövetele előtti ork életmóddal.

Így álltak az erőviszonyok – a draeneiek vissza szerettek volna térni otthonukba, hogy még többet megmentsenek fajtársaik közül. A vérelfek szerették volna megtalálni elveszett hercegüket, aki majd ígérete szerint felszabadítja őket a mágia-függőség alól. A Szövetség szeretett volna véget vetni a Sötét Portálon érkező démonok áradatának, hiszen a Portál csak pár napi járásra volt Stormwindtől (Viharvárad). A Horda pedig újra kapcsolatba szeretett volna lépni gyökereivel azon a széttört világon, ahonnan az orkok eredetileg származtak.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

2 thoughts on “A Burning Crusade története – 1. rész

  • 2016-06-20 at 6:55 du.
    Permalink

    Szia!

    Ezek a történetek mennyire fedezhetőek fel magában a játékban? Gondolok itt főképp a vérelf vonalra. M’uru sorsa, Vérlovagok Rendjének megalakulása, plusz olyan apróságok, hogy Kael’thas adja le a drótot, hogy vannak megrontatlan orkok Peremvilágon? Vannak olyan küldetések, amikben ezeknek a nyomai fellelhetőek?
    Válaszod előre is köszönöm!

    Üdv
    Fanta

    Reply
  • 2016-06-20 at 7:27 du.
    Permalink

    Szia!
    A blood elfek csatlakozása a Hordához a Ghostlands-i questek zárása, és igen, ott van egy levél, amelyben Lor’themar elmondja Thrallnak (vagy legalábbis utal rá), hogy vannak mag’harok Outlanden. A Blood Knightok kialakulása az teljesen hiányzik, arról egy külön novella, a Blood of the Highborne szólt, de a játékban a 2.4-es patchig M’uru valóban Silvermoonban volt.
    Ha eddig nem játszottad ki, játszd végig a blood elf kezdőt és a Ghostlandset, és olvasd figyelmesen a quest szövegeket, mert ott van elrejtve rengeteg apróság 🙂

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.