Tirion Fordring árulása és visszatérése

Tirion Fordring a Warcraft történelmében már a Második Háborúban megjelent, és a WoW során először úgy találkoztunk vele Eastern Plageulandsen (Keleti Járványföldek), hogy csak egy keserű remetének tűnt számunkra. Pedig minden oka megvolt rá, hogy keserű legyen. Nem önként választotta a remeteséget, hanem elzavarták az Ezüst Kéztől (Silver Hand), elkergették feleségétől, fiától, otthonától. Talán sokan nem is emlékeznek rá, hogy miért, hiszen sokak már csak arra a Tirionra emlékeznek, aki az Argent Crusade (Ezüst Keresztesek) élén a Lich King ellen vezette Azeroth bátor hőseit. Hamarosan búcsút veszünk tőle, és Azeroth egyik legnagyobb paladinjaként fogjuk eltemetni, holott sokáig úgy tűnt, még a történelemkönyvekből is ki fogják írni őt. Ez most az ő bukásának és felemelkedésének története.

Kezdeti évek

Tirion eredetileg Lordaeron harcosa volt, aki 18 éves kora óta lovagként szolgált. De nem sokáig maradt harcos, mivel rátalált a hitre és csatlakozott a Fény Egyházához. Itt Archbishop Alonsus Faol iránymutatása alatt tanult, és mire a Második Háború elkezdődött, már a Faol által kijelölt öt jelölt egyike volt Uther, Turalyon, Gavinrad és Saidan Dathrohan mellett, akik megalapították az Ezüst Kéz Lovagjainak Rendjét (Knights of the Silver Hand).

Paladinként sokkal messzebbre jutott Tirion, mint tette volna azt harcosként. Mint az Ezüst Kéz egyik alapítója, Fordring is harcolt a Második Háború végső csatájában – abban a csatában, amellyel a Szövetség bebiztosította a győzelmét. A háború után megnősült, letelepedett és Hearthglen (Szívszurdok) kormányzója lett, ami egy apró város volt Észak-Lordaeronban. Fordringot mélyen tisztelték, igazságos kormányzónak és háborús hősnek tartották. És amikor felesége, Karandra egy fiúval, Taelannal ajándékozta meg, még az apaságot is megismerhette.

Ha Tirion csak egyetlen dolgot tanult volna a hosszú háborús évek alatt, az az volt, hogy a békének örülni kell. Hogy a békére törekedni kell. Lehet, hogy a háború dicsőséges, de Fordring már leszámolt azokkal a napokkal. Azt akarta, hogy a fia egy olyan világban nőjön fel, ahol nincs háború. Sajnos a világnak más elképzelései voltak: olyan szóbeszédek kaptak szárnyra, hogy az orkok egy lázadást készítenek elő, és a háború újból kitör.

Eitrigg, az ork, akit nem érdekel a háború

Tirion egy vadászaton rábukkant legrosszabb félelmére, az orkokra. Vagyis pontosabban egy orkra, aki egy elhagyatott toronyban élt. De az ő szemében egyetlen ork is elég ok volt a riadalomra, hiszen látta, hogy mi történt a Második Háború alatt. Látta, hogy mire képesek az orkok. Ezért megtámadta őt és természetesen az ork visszatámadott – de miközben harcolt, a romos torony kezdett összeomlani körülöttük. Az egyik kődarab pedig eltalálta Tiriont, aki eszméletlenül hevert el a földön.

Négy nappal később a saját ágyában ébredt fel. Karandra elbeszélése szerint helyettese, egy Barthilas nevű fiatal paladin gyógyította meg, miután sebesülten rátaláltak a lovához kötve. Tirion csak egyetlen dologra tudott következtetni: az ork megmagyarázhatatlan módon megmentette őt. Mivel válaszokat keresett, ezért Tirion visszatért az elhagyatott toronyba, ahol megtalálta a szintén megsebesült orkot. És Tirion legnagyobb meglepetésére az ork képes volt az ő nyelvén beszélni. Eitrigg, ahogy az ork magát nevezte, már elég régóta bujdosott.

Elmesélte Tirionnak a Horda történetét, hogy az orkok hogyan gyakorolták a sámánizmust korábban, és a rontás hogyan vett el tőlük mindent. Mikor erre rájött, Eitrigg teljesen elhagyta a Hordát. Tudomása szerint nem kellett egy második Horda eljövetelétől tartani a szóbeszédek ellenére. Tirion hitt Eitrigg szavaiban, és a becsületére esküdve megígérte, hogy titokban tartja az ork jelenlétét – aztán hazatért.

Eitrigg és Tirion elfogása

De ezért az esküért súlyos árat fizetett Fordring. Miután hazatért, arról tájékoztatta Barthilast, hogy elrendezte a dolgot, ez egy elkülönült eset volt és nincs miért aggódni. Barthilas azonban rögtön gyanakodni kezdett. Hearthglen védelmére hivatkozva megkérte Saidan Dathrohant, hogy utazzon ide Stratholme-ból és maga járjon utána az ügyben. Tirion ellenkezése ellenére Saidan Barthilas-szal értett egyet, és megkérte Tiriont, hogy vezesse őket oda, ahol az orkkal találkozott.

Tirion nem tehetett mást, minthogy beleegyezett, és remélte, hogy Eitriggnek sikerül valahogy elbújnia, mielőtt még rátalálnának. Sajnos Eitrigg még mindig sérült volt a Fordringgal való csatározástól – és ezért könnyen elkapták. Tirion szíve elnehezedett Eitrigg szemének látványától, attól a néma undortól, amit Eitrigg Tirion becsületes esküje iránt érzett. És ettől a tekintettől Tirionban elpattant valami. Az Eitrigget ütlegelő őrökre támadt, ami arra sarkallta Barthilast, hogy árulással vádolja Fordringot.

Így nem Eitrigg volt az egyetlen rab, akit aznap Straholme-ba vittek – Tirion is csatlakozott hozzá. És míg Eitrigget naponta ütlegelték és a biztos kivégzés várt rá, addig Tirionnak az elöljárói elé kellett állnia. Csak annyit kellett volna tennie, hogy azt mondja, amit a bíróság hallani akar – hogy esküdjön fel a Szövetségre. Tirion szívből szerette a Szövetséget, de semmi becsületre méltót nem talált egyetlen, magányos, védtelen, idős ork megölésében, aki ráadásul semmilyen bűncselekményt nem követett el. Ez szembe ment mindazzal, amire Paladinként felesküdött.

Tirion árulása

Mivel Fordring nem volt hajlandó a becsületével szembemenni, ezért Uther megvonta tőle minden hatalmát, kidobta az Ezüst Kézből és száműzetésre ítélte. De a Tirion iránti tiszteletből a száműzetés nem terjedt ki a családjára. Tirion dicstelenül tért haza, ahol nem volt más dolga, mint elmondani a feleségének, hogy mi történt. Karandra nagyon dühös lett. Az ő szemében Tirion elhajított mindent, amit valaha elért az életében azért, hogy segíthessen egy orkon. Nem volt hajlandó a valódi okot meghallgatni, hanem arról tájékoztatta Tiriont, hogy ő és Taelan márpedig Hearthglenben fognak maradni nélküle is.

Tirionnak nem maradt más, mint a becsülete. Írt egy levelet a fiának, amelyben elmagyarázta, hogy miért tette, amit tett, remélve, hogy egy nap legalább majd a fiú megérti őt. Még azon az éjjelen távozott, és Stratholme felé vette az irányt. Mégha saját magát már nem is tudta megmenteni, még nem volt túl késő, hogy Eitrigget megmentse igazságtalan végzetétől. Habár időben érkezett, Fordringot hamar körülvették az őrök – de még mielőtt bármit is tehetettek volna, orkok rohamozták meg a várost, megölve Barthilast. Kihasználva a zűrzavart, Fordring fogta Eitrigget és együtt elmenekültek.

Eitrigg haldoklott és Tirion kétségbeesett: mégis túl későn érkezett. De a Fénybe vetett hitét segítségül hívva rájött, hogy még mindig képes használni az erejét. Uther meg tudta őt fosztani a címeitől, de a Fény nem hagyta el őt. Miután meggyógyította Eitrigget, rájöttek, hogy körülvették őket az orkok. Tirion ekkor találkozott az orkkal, aki ezt az új Hordát vezette. Thrall nem támadott rá, csupán annyit mondott Eitriggnek, hogy nagyon örül, hogy végül sikerült rábukkanniuk. És elmondta, hogy bár Tirion és az emberek úgy gondolják, hogy ez újabb háborút jelent, ő valójában csak össze akarja gyűjteni népét és békében szeretne élni.

A hosszú száműzetés

Évekkel később Tirion álruhában visszatért Hearthglenbe, hogy végignézze, ahogy fiát beiktatják az Ezüst Kéz lovagjai közé. De még azelőtt eltűnt, hogy bárki észrevehette volna őt. Visszatért a száműzetésbe, elfeledve, hiszen tudta, hogy Karandra azt mondta a fiának, hogy apja hosszú évekkel korábban meghalt. Talán valóban ez történt Tirion egy részével: azzal, amely a régi sérelmeket és gyűlöletet hordozta. Azzal a részével, amely olyan elszántan küzdött a háborúban. Azzal, amely képtelen volt úgy nézni egy orkra, hogy ne egy ellenséget lásson benne.

Tirionból már csak a remete maradt meg – talán meg is keseredett. Mivel az egyetlen dolog, amiért kiállt, az egyetlen dolog, amit akart, az a béke volt. Béke az otthonára, a feleségére és a fiára. Eitrigg megmutatta neki, hogy lehetséges a béke az orkok és az emberek között… de a világ többi része ezt nem látta még. Akár a gyásztól, akár a dühtől elvakulva, de ott voltak azok, akik képtelenek voltak megbocsátani – és az ő számuk messze meghaladta a Tirionhoz hasonlóan gondolkodó emberek számát.

Miért száműzték Tirion Fordringet? Sokan azt mondják, hogy azért, mert áruló volt. A Szövetséggel szemben egy ork pártját fogta. De ha megkérdezed őt magát, akkor elmeséli neked Eitrigg történetét, aki vér és becsület által lett a fivére. És elmondaná, hogy mindent feláldozna a Szövetségért, de saját magát nem tudta feláldozni. A száműzetése ellenére Tirionnak megmaradt a becsülete, és habár az Ezüst Kéz nem látta ezt, a Fény minden nap emlékeztette rá.

Az Ezüst Kéz visszatérése

Eastern Plaguelands keleti határának egy rejtett berekben Tirion Fordring az elszigeteltek csendes életét élte. A világ megváltozott, mióta az Ezüst Kéz paladinja volt, és a dolgok nem jó irányba változtak. Lordaeron megszűnt létezni, a Harmadik Háborúban a Scourge teljes egészében kiirtotta, és nem maradt más hátra, csak romok. Egy elveszett királyság romjai, Tirion korábbi életének romjai… és az Ezüst Kéz romjai.

Míg az Ezüst Kéz egy része tovább élt Ironforge-ban és Stormwindben, lordaeroni része – amellyel minden elkezdődött – eltűnt. Arthas árulása, Uther halála és a Scourge felemelkedése tükrében az Ezüst Kéz egy új renddé formálódott. Egy fanatikus renddé, amely elhatározta, hogy teljesen kiirtja a Scourge jelentette fenyegetést Lordaeronban.

A Skarlát Kereszteseknek (Scarlet Crusade) hívták magukat.

Taelan Fordring

A fiatal Taelan Fordring sokáig nem tudta, mi történt az apjával. Csak annyit mondtak neki, hogy Tirion meghalt. Anyja, Karandra odáig ment, hogy még egy hamis sírt is meglátogatott vele, ahova egy játék pörölyt is eltemetett, amit még hetedik születésnapjára kapott apjától. De Taelan birtokában volt apja levele – és Taelan elhatározta, hogy megpróbál olyan fiú lenni, akire büszke lenne az apja, így végül ő maga is, a saját jogán paladin lett.

Amikor a Scourge megkezdte a Lordaeron elleni támadást, Taelan – vagyis Mardenholde ura – felajánlotta Hearthglent az Ezüst Kéz számára, mint egy helyet, ahol szállást és pihenést biztosítanak számukra. De ahogy a Scourge elleni harcok folytatódtak, az Ezüst Kéz kezdett szétesni. Uther halála ágyazott meg az Ezüst Kéz halálának is. Habár Taelan teljes elkötelezettséggel harcolt, és kitartott, ameddig csak bírt, végül Northdale háborúdúlta falujába húzódott vissza.

És itt elkezdett töprengeni – vajon életben vannak-e még az Ezüst Kéz lovagjai? Számít-e még egyáltalán a Scourge mindent beborító erejével és terrorjával szemben? Hitében meginogva Taelan elhajította az Ezüst Kéz zászlaját és megtagadta a rendet, a véráztatta harcmezőn hagyva megtépázott becsületével együtt.

A Scarlet Crusade Nagyura

Kívülről nézve a Scarlet Crusade kitűnő ötletnek tűnt – egy olyan szervezet, amely arra kötelezte el magát, hogy megtisztítsa az élőholtaktól Azerothot. A valóságban azonban a Crusade belső működése tele volt korrupcióval, ami ráadásul teljesen más forrásból eredt. Saidan Dathrohan, a rend vezetője és Grand Crusader, elérte, hogy okos manipulációival Renault Mograine-t az apja, Alexandros ellen fordítsa, és meggyőzte arról, hogy ölje meg a Nagyurat.

Valójában azonban nem Saidan irányította az eseményeket. Miközben társaitól elkülönülve harcolt Straholme egyik ostromában, Dathrohant a rémúr Balnazzar elfogta, megölte, majd magára öltötte a testét. Valójában Balnazzar manipulálta Reanult-t, Balnazzar intézte el Alexandros halálát, és Balnazzar volt a Scarlet Crusade feje.

És amikor Taelen csatlakozott a rendhez anélkül, hogy tisztában lett volna belső romlottságával, Balnazzar volt az, aki az ifjú Fordringot a szárnyai alá vette. „Saidan” irányítása alatt Taelan gyorsan emelkedett a ranglétrán. Amikor Reanult megölték, Taelan lépett a helyére, és ő lett a Scarlet Crusade Nagyura.

Skarlát káprázat

A Scarlet Crusade folytatta a Scourge elleni harcát, de Balnazzar okos húzásai lassan kezdték kifordítani a rendet önmagából. A paranoia végigsöpört az egész renden, arra sarkallva a rend tagjait, hogy ne csak élőholtakat öljenek meg, hanem mindazokat, akik lehet, hogy hordozzák magukban a járványt. És aki meg merte kérdőjelezni a Scarlet Crusade szándékait? Ó, ők egész biztosan megfertőződtek már, vagy legalábbis szimpatizálnak az élőholtakkal. Végülis egyébként miért tiltakoznának vagy vonnának kétségbe egy ilyen nemes célt?

Ami Taelant illeti, ő mit sem törődött ezekkel, megelégedett azzal, hogy Mardenholde-ból irányított, és egyébként szemet hunyt a rendben uralkodó korrupció felett. És a Keleti Királyságokban Tirion Fordring rájött, hogy mi történt a fiával és kétségbeesett. A fia elfeledte a szavait, halottnak gondolja, és így minden elveszett. Keserűsége még tovább nőtt, és csak nézhette, ahogy fia egyre jobban távolodott el a becsületétől és a fénytől.

Egészen addig, míg egy nap egy kóborló kalandor bele nem botlott Fordring táborába. Mivel nem tudta, hogy Fordring valójában kicsoda, a kalandor segített az idős embernek a problémáiban, és ezzel annyira lenyűgözte Fordringot, hogy végül felfedte magát előtte. A kalandor egyszerre volt bátorító és kedves, erős és becsületes – és végül Tirion úgy érezte, hogy mégis van egy halovány remény. Habár Tirion maga nem tudta megmenteni a fiát, talán ez az idegen képes lesz rá.

Az elveszett becsület és emlékek

Tirion meg volt róla győződve, ha egyszer Taelant valaki emlékeztetné rá, hogy ki volt egykor – egy jó és nemes ember, a becsület bajnoka -, akkor rájönne, hogy milyen rossz úton jár most. És remélhetőleg megtagadná a Scarlet Crusade-et és végre újra találkozhatna az apjával. Hiszen Tirionnak is megmaradt a becsülete azok után, hogy száműzték… de elvesztette a családját, és szerette volna visszakapni a fiát.

Ezért a kalandor nekiállt, hogy olyan emlékeztetőket szedjen össze, amelyek Taelant a Scarlet Crusade előtti életére emlékezteti. Az elveszett zászló, amelyet eldobott és elfelejtett Northdale-ben. A pöröly, amelyet apja “sírjába” temetett. És egy családi kép, amelyet akkor festettek, amikor még Taelan kisfiú volt, és amely Caer Darrow szigetén volt elrejtve.

A kalandor a Scarlet Crusade tagjának álcázta magát, így utazott el Hearthglenbe, ahol megmutatta Taelannak apja ajándékait. És Taelen emlékezett rájuk. Bevallotta az idegennek, hogy voltak álmai mindig is: álmok arról, hogy ott áll az apja oldalán, együtt harcolnak a Scourge ellen és dicsőséget szereznek a Szövetségnek és Lordaeronnak. Az ajándékok voltak a bizonyítékok, amelyekre szüksége volt, hogy elhigyje, hogy a Scarlet Crusade egy ámítás, és ő csak a Grand Crusader bábja.

De többé nem.

A porból egy új rend emelkedik ki

Taelan keresztül verekedte magát a Scarlet Crusade-en a Hearthglenből kivezető úton, és eltökélte, hogy ismét találkozik apjával, akit oly régóta halottnak hitt. Rég elfeledett remény járta át a szívét, ahogy közeledtek a főúthoz – de mielőtt még elérték volna, Grand Inquisitor Isillien állította meg őket. Grand Crusader Dathrohan megneszelte Taelan kiszabadulását, és ezt nem hagyhatta.

Taelan Fordring Nagyúr soha nem láthatta meg az apját. Mert mielőtt még Tirion odaérhetett volna, Isillien megölte Taelant. Tirion még éppen időben ért oda, hogy láthassa a gyilkosságot, de ahhoz már túl későn, hogy megmenthesse a fiát. Eltelve a kínnal, Tirion a Fénytől kért erőt, majd bosszút állt Isillienen és könnyedén megölte őt.De Taelan számára ez már túl késő volt. Ahogy fia testét az ölében ringatta, Tirion rájött, hogy bár megölte Isillient, a hozzá hasonló emberekből számtalan van Lordaeronban. Az árnyékban élt, azon búsulva, hogy mit lehetett volna tenni, mit kellett volna tenni. Habár Taelan meghalt, Tirion nem akarta hagyni, hogy halála hiábavaló legyen – és Fordring megesküdött, hogy visszaállítja az Ezüst Kezet, amelynek célja a világot bemocskoló gonosz elpusztítása lesz.Tirion Fordring mindent elvesztett a becsületén kívül, beleértve a családját is. De az övé volt a világ, amiért harcolhatott – és ettől semmi nem tarthatta vissza. Az Ezüst Kéz Nagyuraként eltökélte, hogy egy olyan fényes és békés jövőt fog biztosítani a világ számára, amilyet a fia számára álmodott régen, vagy meghal a cél elérése közben a Fénnyel a szívében.Forrás: Blizzardwatch Know your lore

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).