Tirion Fordring és az Argent Crusade

Tirion Fordringnak nem volt semmije. Miután végignézte fia halálát, nem maradt családja, az egykor általa kormányzott várost lerohanta a Scarlet Crusade, és a szervezet, amelynek egykor felesküdött tagja volt, teljesen megszűnt. Ezért Fordring megesküdött, hogy megújtja az Ezüst Kezet (Silver Hand), mint a jó seregét ebben a világban. Nem fogja hagyni, hogy fia halála hiábavaló legyen. Úgysem csak a Scarlet Crusade tagjai voltak az egyetlenek Lordaeronban, akik az eredeti Silver Handből fennmaradtak.

Voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy a Scarlet Crusade alapítói kicsit túlzottan fanatikusak, ezért ők elhagyták egykori társaikat és egy saját szervezetet hoztak létre. Az Argent Dawn (Ezüst Hajnal) célja szintén a Scourge kiűzése volt Lordaeronból, azonban nem voltak olyan előítéletesek, mint a Scarlet Crusade – az ő seregükbe bárki csatlakozhatott, nemcsak az emberek.

És amikor Tirion Fordringnak nem maradt a hitén kívül semmije az életben, természetes volt, hogy a Light’s Hope (Fény Reménysége) felé veszi az irányt.

Az Argent Dawn

Az Argent Dawnnal Tirion képes volt elérni azt, amit szeretett volna – hogy a jó vezérlő ereje legyen a világon. Míg a Scarlet Crusade vakon megtámadott bárkit, akiről azt gyanította, hogy a járvány hordozója, vagy csak szimpatizál a Forsakenekkel, addig az Argent Dawn egy sokkal kevésbé fanatikus utat választott. Komoly kutatásokat folytattak mind a járvánnyal, mind a Scourge-dzsel kapcsolatban, hogy biztosak legyenek abban, hogy mindent tudnak ellenfeleikről, mielőtt még megpróbálnák leteríteni őket.

Persze mivel az Argent Dawnhoz bárki csatlakozhatott – akár Horda tagok is, sőt a Forsakenek is –, ezért nem voltak túlságosan jóban a Scarlet Crusade-hez. Hogy ezen a helyzeten javítsanak, az Argent Dawnon belül egy alszekció jött létre, akiket a Fény Testvériségének (Brotherhood of the Light) neveztek el. Az ő szerepük annyi volt, hogy megpróbáljanak közvetíteni és békés kapcsolatot fenntartani az Argent Dawn és a Scarlet Crusade között.

Az Argent Dawnnak ugyanis szüksége volt a Scarlet Crusade-re, még ha nem is egyeztek meg a módszereik. A Scourge erői állandó veszélyt jelentettek a Plageulandsen (Járványföldek), ahogy Kel’Thuzad erődje, Naxxramas is. Habár volt egy próbálkozás a Naxxramas elpusztítására, ez a kísérlet végül elbukott és az erőd eltűnt, feltehetőleg Northrend jeges ormai közé.

Darion Mograine és az Ashbringer

Amikor az Acherus később Eastern Plaguelandsre (Keleti Járványföldek) költözött, az Argent Dawn rájött, hogy a Scourge elleni háború korántsem ért még véget. És amikor Tirion Fordring meglátta, hogy ki vezeti a Death Knightokat (Halállovagok), valószínűleg picit hibásnak érezte magát – mivel ez az személy Darion Mograine volt, Alexandrosnak, az Ashbringernek a fia. És miért volt a bűntudat?

Mert amikor még teljes elszigeteltségben élt remeteként az Eastern Plaguelandsen, Darion elment hozzá az Ashbringerrel, Alexandros híres fegyverével. Naxxramasból szerezte a fegyvert, ahol elborzadással fedezte fel, hogy apját megrontották és a Négy Lovas (Four Horsemen) egyikévé változtatták. Miután a pengével együtt elmenekült, Darion rájött arra, hogy apja lelkét továbbra is fogva tartja az Ashbringer.

Tirion először nem sokat tudott mondani Darionnak. Végül mégis elmondta a fiúnak, hogy csak a szeretetnek egy olyan cselekedete mentheti meg apja lelkét, amely nagyobb annál a gonosznál, amely megölte Alexandrost. Darion ezt a tanácsot a szívére vitte – szó szerint. A Kel’Thuzad elleni csatában Darion a saját mellkasába döfte az Ashbringert, ezzel kiszabadítva apja szellemét, és annak az ezer bosszúszomjas lovagnak a szellemét, akiket közben megölt.

Darion feláldozta magát, hogy kiszabadítsa apja szellemét – és közben a Scourge seregének tagjává vált.

A Hajnal Fénye

Tirion elkésett, hogy megmentse Taelant – a fiát már senki nem hozhatta vissza a holtak közül. De talán Darion lelkének még nem volt túl késő. Amikor az Acherus halállovagja lecsapott Light’s Hope-ra, Tirion előlépett a csata közepén. Habár a harc elég egyoldalúnak tűnt, Tirion és az Argent Dawn oldalán ott volt az ezer lovag lelke – azoknak a lovagoknak a lelke, akiket Darion szabadított fel. Mivel a Fény is őket támogatta teljes erejével, Dariont és halállovagjait hamar leigázták.

Fordring próbálta meggyőzni Dariont az igazságról, hogy a Lich King átverte őket és csak azért küldte őket ide, hogy meghaljanak. És akkor a felszabadított ezer lovag lelke közül egy előlépett, hogy ő is megszólítsa fiát, és megmutassa neki a múlt egy darabját. Egy olyan darabot, amelyben a fiatal Darion elmondta apjának, hogy az élőholtak ellen akar harcolni – és míg Alexandros kijelentette, hogy erre még nem áll készen, biztosította a fiút arról, hogy amikor majd eljön a napja, ő viselheti majd az Ahbringert és Lordaeron egy jobb hellyé fog változni.

Mikor már úgy tűnt, hogy Tirion szavai és Alexandros látomása kezdenek célt érni, megérkezett a Lich King és felfedte az igazságot. Tényleg csak egy csapda volt az egész csata – egy csali, hogy előcsalogassa Fordringot a bujkálásból. A feldühödött Darion nekirontott a Lich Kingnek, aki egy pillanat alatt lecsapta őt. A Lich Kinget nem érdekelte Mograine. Tudta, hogy Tirion Fordringban hatalmas ereje rejlik a Fénynek… hogy az idős lovag olyan hatalmas, hogy kiváló tagja lehetne a Scourge-nek. De még mielőtt a Lich King legyőzhette volna Tiriont, Darion döntést hozott és odadobta az Ashbringert Fordringnak.

Fordring Fénye

Talán annak az ezer lovagnak a lelke tette. Talán Fordring megingathatatlan hite, amely ezerszeres erővel éledt újjá fia halála után. Akármi is volt, megtette azt, amit oly sokan lehetetlennek tartottak – megtisztította az Ashbringert minden romlottságától, és visszaállította a fegyver korábbi dicsőségét. A megfelelő kézben az Ashbringer egyetlen csapásával élőholtak egész hullámát képes volt lecsapni, csupán hamvakat hagyva maga után.

És Tirion kezében megtette az elképzelhetetlent – lesújtott a Lich Kingre és megsebesítette. A teljesen megdöbbent Lich King gyorsan visszavonulót fújt, maga mögött hagyva Dariont, Acherust és a halállovagok seregét. Valószínűleg abban reménykedett, hogy az Argent Dawn majd végez a halállovagokkal. De Tirion meggyógyította Dariont, és hagyta, hogy sértetlenül keljen fel a földről.

Tirion Fordring tudta, hogy a Lich King megjelenése a Scourge második eljövetelének előhírnöke volt. És tudta, hogy egy nagyerejű seregre lesz szükség Arthas legyőzéséhez. Ezért egységbe szólította az Argent Dawnt és a Silver Handet. Együtt elviszik a Fény tisztító erejét Icecrown Citadelbe, hogy Northrenden mérkőzzenek meg a Scourge-dzsel, mint az Argent Crusade (Ezüst Keresztesek) serege.

Tirion kinyílvánítása után Mograine megesküdött, hogy ő is ezt fogja tenni a Knights of the Ebon Blade-del (Ezüst Penge Lovagjai). Darion tudta, hogy igazán soha nem nyerhet feloldozást – az élőholtak számára nem volt gyógyír. Nem volt visszatérés az életbe. De mindezek ellenére, cselekedhet egy nemes célért, és hozzájárulhat a Lich King legyőzéséhez. Soha nem fogja úgy viselni az Ashbringert, ahogy azt apja megjósolta. De mindent megtehet azért, hogy Alexandros Mograine öröksége tovább éljen, el nem halványuló fényben.

Az Argent Crusade Northrenden

Ahogy Fordring megígérte, az Argent Crusade Northrendre tartott, ahol fáradhatatlanul dolgozott, egyik támadást a másik után vezetve Naxxramas ellen. Tirion minden erejével ennek az új célnak szentelte magát, és talán arra gondolt, hogy ez az a jó, amit hivatott volt keresztülvinni. Nyilvánvaló volt, hogy a Lich King valami kivételeset látott benne – és abban a pillanatban ott, a Light’s Hope-ért folyó csatában, Tirion is meglátta, hogy mi az.

A Fény. Tirion Fordring soha életében, egyetlen pillanatra sem fordult el a Fénytől. És cserébe a Fény sem hagyta őt el sohasem. Még akkor sem, amikor erejétől úgy hitték, hogy megfosztották, a Fény akkor is válaszolt a hívására. Az Ashbringer is telve volt vele, a hitnek egy olyan jelzőfénye volt, amely valószínűleg az egyetlen olyan dologgá tett Azerothon, amely félelmet keltett a Lich King szívében – már amennyi megmaradt belőle.

De Tirion nem vakon támadott. Icecrownban felfedezte, hogy Arthas megfagyott szíve továbbra is sértetlen volt, és Icecrown Citadelből a Cathedral of Darknessbe (Sötétség Katedrálisa) vitték. Tirion arra gondolt, hogy talán a szívben van még valami Arthas elveszett emberségéből – és ezért, ha lehetséges, helyre akarta állítani. Talán arra gondolt, hogy a Lich Kinget is ugyanúgy meg lehet váltani, ahogyan Dariont is megváltotta. Sajnos erre nem volt lehetőség. A szívben nem volt semmi, csupán árnyékok a múltból, ezért Tirion elpusztította, és felismerte, hogy igazán csak egyetlen dolgot lehetett tenni.

Arthasnak, a Lich Kingnek halnia kellett.

Azeroth legnagyobb hőseinek felkutatása

De nemcsak erre jött rá Tirion. Harcolt már szemtől szembe a Lich Kinggel. Még sikerült is megsebesítenie Arthast, de csak azért, mert nála volt az Ashbringer és vele az ezer bosszúszomjas lovag lelke. De az, hogy megsebesítette, egy dolog, az, hogy megölje, meg egy másik… és minden egyes lélekkel, aki elesett a Scourge-dzsel szemben, csak nőtt az ellenség ereje. Ha pusztán egy hatalmas létszámú sereggel ostromolja meg az Icecrown Citadelt, azzal nem megy semmire.

A legjobb katonákra volt szüksége, akiket csak találhatott. Ezért létrehozta az Argent Tournamentet Icecrown egyik eldugott sarkában, hogy letesztelje a katonák harciasságát, és eldöntse, hogy ki a legerősebb közöttük. Kellemes és vidám időtöltésnek tűnhetett távolról, a valóság azonban rideg és komor volt: Tirion Fordring azt próbálta eldönteni, hogy Azeroth hősei közül ki az, aki odadobná magát az Icecrown Citadelnek és magának a Lich Kingnek.

Semmi sem garantálta a sikert. Csak hit és remény volt, az a két dolog, amiben Tirion Fordring igazán bővelkedett. És ezzel a hittel választotta ki seregét. Ezzel hittel egyesítette az Argent Crusade-et a Knights of the Ebon Blade-del, létrehozva az Ashen Verdictet (Hamvas Ítélet). És ezzel a hittel a szívében lovagolt az Icecrown Citadelhez, hogy a Lich King rémuralmának véget vessen.

A Lich King hazardírozása

Icecrown Citadel legmagasabb hegycsúcsán Fordring és kevés kiválasztottja nézett szembe a Lich Kinggel. És habár Fordring már egyszer megsebesítette a Lich Kinget, még egyszer ezt már nem tehette meg, mivel egy vaskos jégtömbbe zárták abban a pillanatban, amikor le akart sújtani. Ezért a védtelen Tirion csak nézhette, ahogy a legjobb és legkiválóbb katonái megpróbálják legyőzni a Lich Kinget… és kudarcot vallanak.

Mivel Tirion azon terve, hogy kiválogassa serege legjobbjait, pont azt adta meg a Lich Kingnek, amire szüksége volt. Azeroth legnagyobb hősei mind egy helyen, készen arra, hogy megölje őket, beleértve magát Tiriont is. Egyetlen csapással a Lich King leütötte őket, és éppen készen állt arra, hogy élőholtként feltámassza őket. És miközben Tirion ezt nézte, csak egyetlen dolgot tehetett – imádkozott.

A Fény soha nem hagyta cserben Fordringot. És ahogy válaszolt a hívására, széttörte a jégtömböt, ezzel lehetővé téve, hogy Tirion egy utolsót sújtson. Az Ashbringer összecsapott a Frostmourne-nal, és nyert, darabokra törve a pengét és kiszabadítva a benne rejlő lelkek végtelen áradatát, akik mind a Lich King ellen fordultak… egyet kivéve. Terenas Menethilnek, Arthas apjának lelke feltámasztotta a legyőzött hősöket, és hagyta, hogy véghezvigyék komor feladatukat.

A Lich King végül elesett.

Mindig lennie kell egy Lich Kingnek

Tirion Fordring és serege megtette a lehetetlent. De Menethil szelleme Tirionhoz szólt, és elárulta a rémisztő igazságot, hogy vezető nélkül a Scourge féktelenül lerohanna mindent. Valakinek fel kell vennie a sisakot. Valakinek Lich Kinggé kell válnia, és vissza kell fognia a Scourge-öt, vagy a világot hamarosan teljesen ellepnék az élőholtak.

És Tirion felemelte azt a koronát. Nem azért, hogy úgy tekintsenek rá, mint megmentőre. Hanem azért, mert abban a pillanatban Tirion végignézett seregén – egy seregen, amely Azeroth legerősebb hőseiből állt, telve reménnyel és győzelmi mámorral –, és úgy érezte, hogy nem hagyhatja, hogy bárki közülük vállalja magára ezt a terhet. Ő már így is túl sokat kért, és a hősök mindent megadtak neki, amit tudtak. A legkevesebb, amit tehetett, az volt, hogy ezt viszonozza.

Végülis már csak egy öregember volt. Nem volt családja, akikhez visszatérhetett. Nem volt felesége, nem volt fia, nem volt újabb nagy cél, amiért harcolhatott volna. Bízott és hitt a Fényben, és hitt abban, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy megmentse őt. Tirion megesküdött fia halálakor, hogy a jó erejét fogja képviselni ezen a világon – és ennél nagyobb jócselekedet nem létezett.

Visszatérés Hearthglenbe

Mielőtt még azonban fejére tehette volna a sisakot, Bolvar Fordragon, akit a Wrathgate-nél történtek után hosszú ideig halottnak hittek, jelent meg a színen. Az élet és a halál közötti állapotban rekedt Bolvart elfogták és megkínozták – de a Lich King legjobb erőfeszítése ellenére sem lehetett őt megtörni. Bolvar erősködött, hogy Tirionra még várnak tettek, amiket véghez kell vinnie, ezért követelte, hogy adja át neki a sisakot és vele együtt a Lich King szerepet. Így hát Tirion visszatért Dalaranba a Lich King legyőzésének történetével.

És Dalaranból Tirion visszatért Hearthglenbe. Ami még megmaradt a Scarlet Crusade-ből, az is darabokban hevert, ezért könnyű volt visszafoglalnia tőlük egykori városát. Ahol egykor egy kicsiny falucska állt, most az Argent Crusade egyik fő bástyája emelkedett. A végzet úgy akarta, hogy egy kis időre megpihenhessen. Ezért Fordring az újoncokat képezte ki, harcolt a Scourge maradékával, és várta, hogy végzet egyszer ismét harcba szólítsa őt.

Mert amikor a világ a legsötétebb pillanatait éli, Tirion Fordring biztosan megjelenik, hogy szembeszálljon vele. A Fénybe vetett megingathatatlan hitével ott fog állni, hogy bajnokaként megvédje mindazt, ami jó, és példát mutasson minden hősnek, aki majd szintén helyt fog állni. A Fényért, Taelanért, és Azeroth fénylő szívéért.

Forrás: Blizzardwatch Know your lore

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).