A Shal’doreiek Suramarban

Ők az ősi elodázott Highborne álmok megtestesítői.

Hihetetlenül mágikusak – számukra a Nightwell (Éjkút) mágiája szó szerint étel és ital – és a Nightborne-ok (Éjszülöttek) Suramar hatalmas városának ősi túlélői, amely számos ma is élő jeles night elf szülőhelye volt. Jarod és Maiev Shadowsong, Malfurion és Illidan Stormrage, Tyrande Whisperwind mind-mind Suramarból származnak. De városról sokáig azt hitték, hogy elveszett abban a szörnyű mágikus robbanásban, amikor a Well of Eternity szétszakította az ősi Kalimdort a mai is ismert kontinensekre.

Lakosain kívül senki sem tudta, hogy Suramar túlélte a robbanást. És az általuk létrehozott védőpajzson belül a Shal’doreiek (vagyis Nightborne-ok az ősi Darnassian nyelven) átvészelték az elkövetkező évezredeket. Ennek a túlélésnek azonban megvolt az ára.

Az ősi múlt

Grand Magistrix Elisande egykor csupán Highborne varázslók egy kisebb csoportjának vezetője volt, akiket Azshara királynő azzal bízott meg, hogy ősi mágikus titkokat és hatalommal rendelkező tárgyakat szerezzenek meg. Követőivel együtt Elisande Suramarban élt, a Well of Eternity túlsó partján Zin-Azsharitól, és a fantasztikus város még Azshara fővárosával is felvette a versenyt pompáját tekintve. Ráadásul a csoport sikeres is volt, számos ereklyét felkutattak, köztük a Titán-koholtak (Titan-Forged) egyik legértékesebb tárgyát: az Eye of Aman’Thult (Aman’Thul szeme). Elisande és varázslói az összeset Suramar páncéltermeibe gyűjtötték össze. Mivel erősen kötődtek Azshara királynőhöz, ezért álmukban sem gondoltak arra, hogy maguk használják az ereklyéket, ahogy Azsuna lázadó elfjei tették.

Nem, Suramar Highborne-jai azután is hűségesek maradtak, hogy Azshara egyezséget kötött a Burning Legionnel (Lángoló Légió).

Még azután is hűségesek maradtak, hogy démonseregek kezdtek átözönleni az Azshara és Xavius által nyitott portálokon. De ezen a hűségen törésvonalak keletkeztek. Világos volt, hogy a démonok nem az elf társadalom érdekeit tartják szemük előtt, és egyáltalán nem érdekelte őket Kalimdor népe. Ennek ellenére, miközben Kur’talos Ravencrest és ellenállói a démonokkal küzdöttek, Elisande nem csatlakozott hozzájuk. Fegyverrel szembeszállni Azsharával őrültségnek tűnt – a királynő olyan hatalmas volt és annyira szerették, hogyan árulhatná el őt Elisande?

Azsuna elpusztítása, amikor Azshara széttörte a Tidestone of Golgannethet és örökre szellemalakra kárhoztatta Farondis herceget és népét, az első vészharang volt. Aztán ezt követte egy másik: Azshara démoni szövetségesei egy újabb portált akartak megnyitni, ezúttal a Temple of Elune-ban (Elune Temploma), amely a Suramarral szemközti öbölben állt. A portál megnyitásához szükséges hatalmas mágikus energia, amit a Well of Eternityből nyernének, Suramar teljes városát képes lehet elpusztítani. Továbbra is meghasonulva önmagával, végül úgy döntött Elisande, hogy nem tudja tovább szolgálni Azsharát. A királynő megőrült, vagy már egyáltalán nem érdekelte a saját népe. Akárhogy is, démoni szövetségeseit meg kellett állítani.

Az ellenállás lépéseként Elisande megrohamozta a páncéltermeket, amelyeket ő maga hozott létre, és a hatalmas Eye of Aman’Thul – amely az egyik Pillars of Creation (Teremtés Oszlopa) volt, amit Azeroth rendezéséhez használtak – segítségével lezárta a Templomban lévő portált, mielőtt még megnyithatták volna. Bár tette égbekiáltó lázadás volt Azshara és a démonok ellen, Elisande mégsem volt képes rávenni magát, hogy aktívan harcoljon a Legion ellen a Kaldorei ellenállás oldalán.

Elisande kétségbeesett terve

Elisande előrelátta, hogy mekkora pusztítást fog okozni a Legion Kalimdoron. De ahelyett, hogy harcolt volna ellene, úgy döntött, megpróbálja menteni, amit tud. És ahogy egykor összegyűjtötte a leghatalmasabb tárgyakat, úgy döntött, hogy most Suramar annyi lakosát gyűjti maga köré, amennyit csak tud.

Az Eye of Aman’Thul segítségével egy védőburkot varázsolt Suramar köré. Ez egy nagyon megterhelő cselekedet voltak, és Suramar nagy része (köztük Elune temploma) kívül esett a védőburkon. Amikor bekövetkezett a Sundering (Szakadás) és a Well of Eternity felrobbant, a burok által nem védett részei Suramar városának elpusztultak, és a tenger mélyére süllyedtek.

A mágikus burokba szorulva a túlélők úgy hitték, hogy ők az utolsó életben maradt Kaldoreiek. Ezért Elisande-hoz fordultak, mint a leghatalmasabb túlélő varázslóhoz, hogy segítsen életben tartani őket. A megmentőjüknek látták a nőt, hiszen végülis ő volt az, aki létrehozta a burkot, amely megóvta őket. Ez azonban egy hatalmas problémát jelentett. Ha a külső világ elpusztult (és minden oka megvolt rá, hogy ebben higgyen), hogyan fogja megetetni népét? Hogyan fognak élni? Az Arcway ősi ley-vonal hálózata, amelyet Suramar alatt építettek, nem elég ahhoz, hogy minden igényüket kielégítse. Elsorvadnak és előbb vagy utóbb éhen, illetve szomjan halnak. Mit kellene tennie?

Ismét az Eye of Aman’Thulhoz fordult válaszért.

A Nightwell születése, a Legion visszatérése

Azt az erőt, amellyel létrehozta a védőburkot, egyesítette a Well of Eternity utolsó megmaradt vizeivel és ebből létrehozta a Nightwellt, mint egy nyers arcane-energiaforrást. A Nightwell lett a Suramarban ragadt elfek mindene. Táplálta a védőburkot és életben tartotta a burkon belül élő elfeket, és masszív ereje mindannyiukat átjárta.

Az évezredek során Suramar elfjei megváltoztak annak következtében, hogy folyamatosan ki voltak téve a Nightwell nyers arcane erejének. Ez volt az ételük, az italuk, ennek segítségével alkották meg fegyvereiket, páncéljaikat és ruháikat. Benne volt a levegőben, amit belélegeztek. Még Quel’Thalas High Elfjei és az ő Sunwelljük (Napkút) között sem alakult ki ez a totális függőség – hiszen a Nightwell nélkül ezeknek az elfeknek nem maradt semmijük. Hatalmas energiáit az Arcwine nevű italba szűrték le, amely minden más táplálék hiányában is életben tudta tartani őket. És ők megváltoztak.

Ezek a változások fokozatosan következtek be, de tízezer év alatt volt is rá idejük. Hamarosan a túlélők Shal’doreinek, az Éjszaka Gyermekeinek vagy Nightborne-oknak kezdték hívni magukat. Elszigetelt társadalom volt az övék, amelyet teljesen egyedülállónak hittek, mint a Sundering utolsó túlélői. Akik ellenszegültek Elisande rendjével, azokat örökre száműzték Suramarból. A Nightborne-ok soha nem ismerték meg a száműzöttek végső sorsát, és nem is érdekelte őket. Mivel a Nightwell keresztül áramlott Suramar szívén, a város alatti régi ley-vonal központot elfeledték és hagyták, hogy az enyészeté legyen. Ha a Nightborne-ok elis gondolkodtak azon, hogy mi volt az ára túlélésüknek és a Nightwelltől való függőségüknek, ezeket a gondolatokat soha nem mondták ki hangosan, mert a száműzetés a szemükben egyet jelentett a halálos ítélettel.

Tízezer éven át Suramar kitartott. Aztán olyan események következtek be, amelyek mindent megváltoztattak. Először is, Elune templomát az Őrző Aegwynn kiemelte a tengerből, valószínűleg Sargeras befolyására, és arra használta, hogy itt tárolja Sargeras avatarjának holttestét és mindazt, amit magával hozott Azeroth-ra. Aztán újra elsüllyesztette, de néhány száz évvel később Gul’dan, az ork warlock ismét kiemelte, majd meghalt a falai között. Végül egy másik Gul’dan érkezett, és kinyitotta a portált, amelyet Elisande olyan régen lezárt. És most, hogy nyitva állt, az Eye of Aman’Thul egymaga kevés volt ahhoz, hogy ismét becsukják.

Sőt, Gul’an és a Legion elkezdte ostromolni Suramart, hogy ledöntsék a védőburkot.

A sötét alku

De Gul’dannak nem állt érdekében elpusztítani Suramart. Nem, ő azt akarta, amit Elisande az Eye felhasználásával létrehozott – hozzáférést akart a Nightwell teljesen egyedi erejével. Mivel az Eye of Aman’Thul erejének segítségével az eredeti Well of Eternity vizeiből hozták létre, ezért a Nightwell nemcsak egy, hanem mindjárt két Titán erejének is raktára volt: Aman’Thulénak és magának, Azeroth-énak. Hogy pontosan mit akart vele Gul’dan, az egyelőre rejtély, de egy egyszerű ajánlattal állt elő Elisande-nál. Engedje, hogy a Legion jelen lehessen Suramarban és hozzáférhessen a Nightwellhez, és akkor népe életben marad. Ha megtagadja, akkor a Legion végül elpusztítja a védőburkot, leigázza Suramart, megöl mindenkit, és akkor is megszerzi a végén a Nightwellt.

Elisande ellenszegült Azsharának és Legionnek tízezer évvel korábban, és azóta minden erejével azon volt, hogy életben tartsa népét és kultúrájukat. Valaha relikviák őrzője volt, de vezető szerepbe kényszerült, szíve mélyén azonban továbbra is egy gondnok volt, de tárgyak helyett most Suramar népe, a Nightborne-ok voltak a felügyeletére bízva. Jobb, ha hagyja, hogy a Legion azt tegyen, amit akar, mintsem, hogy megkockáztassa az ellenállást. Ezért úgy döntött, hogy inkább megengedi, hogy Gul’dan belépjen a Nightholdba és hozzájusson a Nightwell erejéhez, mintsem, hogy lásson minden elégni.

Suramar népe számára ez egy sokk volt. Néhányan, mint az Első Arcanista Thalyssra, azzal érveltek, hogy Gul’dan nem egyezkedne a Nightborne-okkal, ha valóban fel tudná törni a burkot, Elisande azonban nem volt hajlandó vállalni ezt a kockázatot. A Thalyssra által vezetett lázadás végül megbukott Advisor Melandrus árulásának köszönhetően. Így a védőburok lehullott és a Legion besétált Suramarba.

Nightborne, Nightfallen, Withered, és Fal’Dorei

A lehullott védőburok és a várost elözönlő démonok miatt a Nightborne-oknak villámgyorsan rengeteg hatalmas változáshoz kellett alkalmazkodniuk. Az első sokk az volt, amikor rájöttek, hogy nem ők az egyetlen túlélői a Sunderingnek – teljesen megdöbbentek, mikor tudomást szereztek az élő night elfek létéről a Broken Isles-on és azon túl.

De ennél is nagyobb sokk volt az, amikor felfedezték, hogy azok, akiket száműztek Suramarból, nem haltak meg olyan egyszerűen – a Nightwell természetellenesen nagy ereje megrontotta a Nightborne-okat, és azok, akik nem férhettek hozzá, mert száműzték őket, Nightfallenekké (Éjbukottak), kiszáradt lényekké változtak. A Nightfallenek legalább megtartották képességeiket egy bizonyos szintig. Ennél is rosszabb sors várt azokra, akik nem tudtak megfelelő arcane energiaforrást találni, hogy életben tartsa őket, és Witheredekké (Elsorvadtak) váltak: esztelen szörnyekké, akiket csak egyetlen dolog éltetett: manát szerezni bármilyen forrásból. Egy Nightfallen továbbra is képes volt beszélni, gondolkodni, racionálisan cselekedni. Egy Withered semmi más nem volt, mint egy szörnyeteg, amelyet elemésztett a végtelen éhség és harag.

Rajtuk kívül még egy ősi gonosz is megmozdult Suramar alatt a talajban: a Fal’Doreiek, ezek az förtelmes teremtmények, amelyek egyenlő arányban voltak pókok és elfek, utálatosak és baljóslatúak. És bár az ő terveik még ismeretlenek, az biztos, hogy vissza akarnak térni a felszínre és elpusztítani egykori társaikat.

Suramar egy ősi föld, és a Shal’doreiek hirtelen számos veszéllyel találták szembe magukat. Ahhoz, hogy ezt túléljék, a külvilág felé kell fordulniuk, amely elől évezredeken át bezárkóztak.

Forrás: Blizzardwatch – Know your lore

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).