Turalyon és Alleria sorsa

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Ha a cím alapján nem tudod beazonosítani, hogy kikről is van szó, akkor ajánlom, hogy előbb olvasd el Turalyon, illetve Alleria Windrunner történetét.

A World of Warcraft játék során eddig egyetlen személy emlegette Turalyont és Alleriát, méghozzá a fiuk, Arator, még a Burning Crusade idején, amikor Honor Holdban találkoztunk vele. Azért ment el Honor Holdba, hogy esetleg Danath Trollbane-től többet is megtudjon apját illetően, de Danath nem tudott neki semmit sem mondani. Most viszont, hosszú idő után, hírt kaptunk Turalyonról.

High Exarch

Az első nyomra Turalyon hollétével kapcsolatban akkor bukkanunk, amikor felfedezzük a Light’s Heartot, vagyis a Fény Szívét. Először Khadgartól szereztünk tudomást ennek az ereklyének a létezéséről. Elmondta nekünk, hogy láttak valamit, ami sikoltott az égből, majd lezuhant Suramar partjainál a tengerbe. Mivel valószínűleg a Lángoló Légió (Burning Legion) ugyanúgy észrevette ezt a tárgyat, ezért Khadgar minket küldött el, hogy minél gyorsabban megszerezzük azt. Miután volt egy kis nézeteltérésünk egy mohó óriással, megszerezzük az ereklyét, amelyet elviszünk Khadgarnak, aki aztán előhívja a benne elrejtett üzenetet.

Ez egy hatalmas pillanat, mivel először látjuk Turalyont a World of Warcraft univerzumában, és először halljuk a hangját a Warcraft II: Beyond the Dark Portal vége óta. Most már tudjuk, hogy Turalyon harcban áll a Lángoló Légióval, és valahogy még ezzel az általunk felfedezett ereklyével is kapcsolatban van. Miután Exodarba visszük a Light’s Heartot, még többet megtudunk. Velen Próféta tájékoztat minket arról, hogy ez a tárgy az ősmagja a Naaru prime-nak (elsődleges vagy kezdeti naaru), Xe’rának – a naaru egyike az első lényeknek, akit az univerzum hatalmas rendezése során megalkottak. A General Rakeesh elleni harc – melynek során O’ros életét vesztette – szintén megakadályozta azt, hogy elérjük a Light’s Heartot. Egy időre úgy tűnt, nem fogunk megtudni több dolgot, mint amennyit Turalyon képmása elmondott.

A Windrunnerek öröksége

Eközben azok a Hunterek, akik a Marksmanship Artifact questet csinálták meg, megtudták, hogy Alleria íját, a Thas’dorah-t egy Niskara nevű Légiós portál világon tartották. Alleria húga, Vereesa az Unseen Path jövendő vezetőjével együtt egy rajtaütést szervezett, hogy megszerezzék az íjat a démonoktól. Alleriának azonban semmi jelét nem találták, csak a fegyverének. Vereesa ebből arra következtetett, hogy ez csak azt jelentheti, hogy Alleria elmenekült.

Ez számos kérdést felvet – vajon Alleria és Turalyon együtt vannak vagy külön? Turalyonról kiderült, hogy az Army of Light, vagyis a Fény Seregének oldalán harcol az Argus bolygón. Amikor ugyanis a Light’s Hearton felhasználták az egyik Pillar of Creationt (Teremtés Oszlopa), a Tears of Elune-t (Elune Könnyei), hogy elérjék annak ősmagját, kapcsolatba tudtak lépni magával Xe’rával. A naaru volt az, aki feltárta a szörnyű igazságot – hogy Sargerasnak és a Légiónak már réges-régen sikerült elpusztítaniuk a Titánokat. Szinte semmi nem állhat a Légió univerzumon átívelő masírozásának útjában. Megtudjuk azt is, hogy az Army of the Light, vagyis a Fény Serege valójában egy olyan erő, amelyet a Légió által elpusztított bolygók túlélői hoztak létre. És ez a sereg jelenleg magán az Argus bolygón csatázik a Légióval – és egyelőre vesztésre áll.

Bár lehet, hogy a Fény Serege vesztésre áll, egyelőre még nem veszített.

Üzenet Aratornak

Azeroth paladinjai azt is felfedezhették, hogy soraik között tudhatják Turalyon és Alleria fiát, Aratort is. És Arator az, aki a következő üzenetet kapja Turalyontól, egy olyan üzenetet, amely egy olyan veszélyre figyelmezteti, amely egyszerre személyes és kozmikus is. A Turalyon által küldött üzenetben ugyanis felfedi, hogy “korok óta”, vagyis nagyon régóta harcolnak Alleriával együtt a Lángoló Légió ellen a kozmoszban. A rémúr Balnazzar, aki a Légió azerothi inváziója során visszatért világunkra, külön utasítást kapott arra nézve, hogy pusztítson el mindent, amelyet Turalyon értékesnek tarthat – különösen a fiát.

Turalyon üzenete emellett megerősíti azt, amit korábban már Xe’rától megtudhattunk. A paladin elmondja fiának, hogy Azeroth az utolsó reménység az univerzumban, és Aratornak a többi paladinnal együtt muszáj felvenniük a harcot, vagy a Légió győzedelmeskedik. Azt is megtudjuk, hogy Turalyont úgy ismerik, mint az Army of the Light High Exarch-ját.

Ha az üzeneteket és a Thas’dorah küldetés információit összerakjuk, akkor a következő dolgokra következtethetünk:

  • Amikor Turalyon és Alleria elmenekült Draenor pusztulása után, valószínűleg egy ilyen Légiós portál világon kötöttek ki. Ez a világ hasonló lehetett Niskarához, ahol Alleria menekülés közben elvesztette az íját.
  • Turalyon és Alleria továbbra is együtt vannak, és együtt harcolnak a Légió ellen, ha minden igaz, akkor éppen az Arguson.
  • Egyelőre Turalyon és Alleria mindketten életben vannak.

Aztán még többet megtudtunk, amikor Balnazzar megtámadta Netherlight Temple-t.

Lothraxion

A Netherlight elleni harc során High Exarch Turalyon a paladinok és a priestek megsegítésére elküldi High Commander Lothraxiont, aki egy Fénnyel telített rémúr (dreadlord).

Egy olyan dreadlord, aki a Fénnyel (Light) telítődött.

Talán ez az egyik legnagyobb WTF momentuma a Legion kiegészítőnek eddig: van egy dreadlord, aki az Army of the Lightot szolgálja. Ráadásul Turalyon személyes beosztottja és helyettese. Lothraxiont Azeroth történelmének egyik legnagyszerűbb paladinja küldte Azeroth-ra, hogy az ő és az Army of the Light küldötteként tevékenykedjen és segítsen nekünk. Ebből következik, hogy előfordulhat, hogy Turalyon az egész sereg parancsnoka, de legalábbis egy elég magas szintű tábornok.

De még mindig több információra van szükségünk. Vajon mit csinál Alleria, miközben Turalyon dreadlordokat küldözget Azeroth-ra? Vajon még mindig az Arguson vannak, ahogyan azt a kapott üzenetek sejtetik? Ha Alleria elhagyta az íját, akkor milyen fegyvert visel most? Vajon végül látni fogjuk a Windrunner nővérek nagy családi találkozóját?

És ha egy dreadlordot meg lehet tisztítani a Fény (Light) segítségével, ez jelentheti azt, hogy Sargeras is még megtisztítható?

Rengeteg a kérdés, amelyre egyelőre nem tudjuk a választ. Az viszont biztos, hogy Turalyonról és Alleriaról a Warcraft II óta nem tudtunk meg ilyen sok dolgot.

Forrás: Blizzardwatch – Know your lore

4 thoughts on “Turalyon és Alleria sorsa

  • September 19, 2016 at 8:50 pm
    Permalink

    A dreadlord aki a fényből nyeri az energiáját eléggé érdekes. Illidan anno amikor átállította a démonokat a saját örökké valóság kútjának az erejével felmerült, hogy úgy lehetne a légió ellen harcolni, ha a démonok függőségét felhasználva átállítanánk őket. Ha a fénnyel ezt meg lehet tenni akkor elég nagy fordulópont lenne, de szerintem ez csak egy egyszeri fény-démon kombináció a játékban.

    Reply
    • September 21, 2016 at 12:39 pm
      Permalink

      esetleg “prototipus” s mostmég csak próbálkoznak más démonokkal. mondjuk akk sem világos miért egy nathrezimet s nem egy impet pl
      esetleg egy nagyerejű fényhasználó lelke van benne, s ugy már könnyebb megtisztitani

      Reply
  • September 7, 2017 at 9:11 am
    Permalink

    Xera: Accept the light Illidan, be my light warrior!

    Illidan: Nope thx. Fuk it.

    ~Lothraxion cries in the distance~

    Reply

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.