Sargeras Sírja 2. rész – Régi barátok /Robert Brooks novellája/

Maiev Shadowsong hangja hűvös volt.

– Végeztél, Főmágus? – kérdezte.

– Majdnem. – Az idő rövid volt. Khadgar az utolsó elementált küldte el egy egyszerű utasítással. – Találd meg Gul’dant. – A könnycsepp formájú, teljes egészében arcane energiákból álló lény elsuhant. Több hozzá hasonló teremtmény járta már a szigetet, partszakasztól partszakaszig, minden árnyékon ellenőrizve. Sajnálatos volt, hogy egy igazi harchoz nem voltak elég erősek, de Khadgar azonnal tudni fog arról, ha bármelyiket elpusztítanák.

Pár perccel korábban Khadgar mintha a rontást érezte volna, de elmúlt. Ha Gul’dan a közelben is volt, valószínűleg visszavonult. Sajnos. – Készen is vagyunk. Bocsánat, Warden. Most pedig beszéljünk a kutatásunkról.

– A te kutatásod, nem a miénk – mondta a nő.

– Á, szóval a Watchereket többé nem zavarják a betolakodók? Jó tudni. – Khadgar hangja továbbra is könnyed volt. – Ha Gul’dant szívesen látják itt, akkor nyilván nincs miért aggódnom.

Maiev nem mulatott rajta. – Ha Gul’dan valóban itt van…

– Itt van – mondta Khadgar.

Ha itt van – ismételte meg Maiev -, akkor leszámolunk vele. Miután átbeszéltük a te kudarcaidat Draenoron.

– Tessék?

– Kölcsönadtunk neked egy Watchert. Egy hűséges és derék nővérünket, aki időről időre kitűnt a többiek közül – kezdte a nő.

– Maiev-

– Aztán egy pár hónapot töltött melletted, és árulóvá vált. Miért van ez Khadgar? Mi van benned, ami egyenesen a Lángoló Légióhoz vezette őt?

– Kérdezd meg Cordanától, amikor legközelebb látod őt – felelte Khadgar olyan nyugodtan, amennyire csak bírt. Ennyi erővel Maiev egy kést is megforgathatott volna a mellkasában. – Nincs kétségem afelől, hogy képes vagy kicsikarni egy választ belőle. De nem ezért vagyok itt.

– Jelentéseket küldött nekünk, Khadgar – mondta Maiev. – Cordanának fenntartásai voltak az ítélőképességeddel kapcsolatban. Komoly fenntartásai.

– Nincs idő-

– “Vakmerő. Arrogáns. Pontatlan. Önfejű. Nehezen fogadja meg a tanácsot.” És ezek csak az első benyomásai voltak. – Maiev és Watcherjei mozdulatlanul álltak, szigorúan, a rosszallás falaként, mely mögött semmilyen érzelem nem látszott. – Lehet, hogy megváltoztál az évek során, Khadgar, de ez túl ismerős számunkra.

– Ha múltbéli hibákról akarsz beszélni, rajta – mondta Khadgar. – Csak néhány hónapba fog telni, míg végigmegyünk az enyéimen. És még néhányba, amíg végigmegyünk a tieiden. – Maiev összehúzta a szemét, de Khadgar tovább folytatta. – Ezt később is megtehetjük. Most forduljunk délnek. – Az óceán felé mutatott. – Biztos vagyok benne, hogy a Watcherjeidet is látták a füstöt a vizen. Ez minden, ami maradt abból a hajóból, amit Gul’dan ellopott. Felégette. És mindenkit, aki rajta volt. – A humor utolsó szikrája is eltűnt a hangjából. – Gul’dan itt van. Hamarosan holttestekre is fogtok bukkanni. – Khadgar észrevette, ahogyan a Watcherek összenéztek. – Á. Már találtatok. Bárki fontos?

A Warden szemei a máguséba mélyedtek. – Néhány Éjbukott. Éppen azért küldtük el veled Coradnát, hogy az ilyen katasztrófákat megelőzzük.

– Az igazi katasztrófa még mindig megállítható. A történelem nem ismétli meg önmagát – mondta Khadgar. – Ez a Gul’dan nem tudta, hogyan kell idejutni. Még csak nem is az ő választása volt, hogy átjött a Fekete Kapun. Valaki irányítja minden lépését az úton.

– Miért? Hova? Sargeras Sírjához? Az üres – mondta Maiev. – Ner’zhul elvette erejének egy részét. Illidan elvette a maradékot.

Khadgar megrázta a fejét. – Maiev. Te is tudod, mit akarnak mesterei: egy nyitott ajtót Azeroth-ra. Korábban már megpróbáltak itt létrehozni egyet. Talán újra meg akarják próbálni.

– Az nem lehet.

– Nem lehetséges neked vagy nekem – mondta Khadgar. – Nincs esély arra, hogy a Légió ennyi erőfeszítést tenne egy hiábavaló elképzelésért. Gul’dan azért van itt, hogy elfoglalja a sírt az ő nevükben. Segíts nekem, Maiev. Te és a Watcherjeid. Együtt meg tudjuk állítani. Hát nem pont ez a kötelességed?

Maiev pislogás nélkül nézte Khadgart. Eltel néhány pillanat.

Aztán meghozta döntését.

– Hozzám – parancsolta. Watcherjei egy szempillantás alatt köréje gyűltek. Gyorsan hangzottak el a parancsszavak. – Mindenki siessen az Áruló Termébe. Lehet, hogy át kell költöztetnünk mindazt, ami ott van.

Khadgar nem jutott szóhoz.

Maiev csapatai szalutáltak és egyszerre válaszoltak: – Igen, Warden Shadowsong! – Habozás nélkül elsiettek és eltűntek déli irányba. Nem a sír felé. Éppen ellenkezőleg.

Khadgar nem szólt semmit. Nem tudott. Maiev arra utasította a Watcherjeit, hogy távozzanak. Ők nem fognak segíteni. – Maiev, mit csinálsz? – kérdezte végül.

Maiev szembefordult vele. Mivel alárendeltjei elmentek, szavai úgy hangzottak, mint kalapácsütés az üllőn. – Képtelen voltál megállítani Gul’dant Draenoron. Képtelen voltál megállítani itt. Ellopott egy hajót, ugye? Olyan bonyolult lett volna egy varjúnak lenyomozni egy lassú vitorláshajót? Egy óceánnyi kudarc.

Khadgar nem akart hinni a fülének. – A Lángoló Légió maga áll velünk szemben. Semmit sem tudsz arról, hogy mivel néztünk szembe Draenoron – mondta.

De Maiev még nem végzett. – Gul’dan azelőtt kihajózott a Törött Szigetekre, hogy te utol tudtad volna érni. És aztán mi történt? Egy kis tűz lehetővé tette, hogy elmenekülhessen és az út többi részét átússza?

Egy kis tűz.

Egy kereskedőhajó volt. Számos utassal a fedélzetén. Amikor Khadgar először észrevette a hajót, Gul’dan összegyűjtötte a felnőttek összeaszott, megnyomorított holttesteit a hajó fedélzetén, a gyerekeket pedig élőpajzsként sorba állította vele szemben.

Aztán egyetlen szikrányi fel tűzzel…

Az emléktől Khadgar dühös lett, és gondolkodás nélkül mondta: – Elfelejtettem. Te soha nem szenvedtél el ilyen sorscsapásokat. Emlékeztess: hány nővéredet hagytad hátra meghalni, miközben Illidant üldözted?

Totális csend honolt a fennsíkon. Minden egyes másodperc csak növelte a köztük lévő szakadékot.

Amikor Maiev válaszolt, a véglegesség szólt belőle.

– Minden segítség, amit adhatnék, elpazarolt lenne. Ezenkívül tévedsz. Nem maradt semmi a sírban. Minden erőt, ami egykor benne volt, most Illidan maradványai tartalmaznak. Azok vannak a páncélteremben. Az lesz a Légió igazi jutalma. Az az, ami felé Gul’dan tart. Ezért oda szólít engem a kötelesség, hogy megállítsam őt – mondta.

Khadgar elnyomta a nyers választ. Igazán szüksége volt a nő segítségére. – Warden Shadowsong – mondta és szinte könyörgött -, te ismered a sírt. Én nem. Lehet, hogy ez lesz a döntő előny.

Maiev elfordult. – Sok szerencsét, Főmágus. Amikor rájössz a hibádra, engem a páncélteremben találsz. Sokkal több mindenről kell beszélnünk. – A Watcherjei után futott.

Khadgar nem szólt utána. – Hát legyen – mondta gyengén. Maiev pillanatok alatt eltűnt, és Khadgar már varjú alakban körözött az égen. A hajóroncsok felett körözött, próbálta Gul’dant észlelni. Nem tudta. Nem érzett más jelenlétet, csak a bujkáló Éjbukottakat. Vagy talált Gul’dan magának egy utat az öblön át Thal’dranath felé, vagy észak felé menekült, Suramar és Highmountain irányába. Egyik veszélyesebb lehetőség volt, mint a másik. Khadgar átrepült a nyílt tengeren, a sötét sziget felé tartva, amelyből egy ősi, elhagyott épület emelkedett ki.

Évek, talán évtizedek óta most először esett igazán kétségbe. Még amikor átvágott a Sötét Portálon abban az öngyilkos küldetésben, az sem töltötte el ilyen rettegéssel. Akkor az Iron Horde célja tiszta volt: hódítás. Khadgar kudarca a saját halálát jelentette volna. Még a sikerhez is szükség lehetett volna a végső áldozatra. Volt valamifajta béke érzés ezzel szembenézni. De a Lángoló Légió… Khadgar már olyan régóta tanulmányozta, és még mindig nem fedte fel valódi célját. A Légió számára Azeroth leigázása is csak egy eszköz a cél érdekében. Mi történik azután, hogy rabszolgasorba hajtanak vagy elégetnek minden élőlényt? Nem tudta. És félt a választól.

Ez volt az egyik oka annak, hogy miért foglalkozott annyit Gul’dannal, amikor Draenoron volt. Sokat lehet tanulni abból, ahogy az ellenfél mozgatja a bábuit.

És a Légió valószínűleg Sargeras Sírja felé hajította bábuját – gondolta Khadgar. Maievnek részben igaza volt: régesrég elvittek arról a helyről minden használhatót. Az ottragadt nagákat a Kirin Tor pucolta ki, és az ott maradt nagyerejű ereklyéket, lett légyenek bármilyen csekélyek is, a Watcherek felügyeletébe adták. Tekervényes arcane zárakat és védővarázslatokat helyeztek el az egész építményen, amelyek elég erősek voltak ahhoz, hogy távoltartsák a tolvajokat, kalandorokat és baljós egyéneket.

Egy erősen motivált, igazán nagyerejű egyén tud csak betörni. Ami azt jelenti, hogy Gul’dannak nem sok problémát fog okozni. Csak idő kérdése, hogy kiderüljön, hogyan szándékozik belépni-

BUMM.

Nos. Egy rejtély megoldódott – gondolta Khadgar. A tompa, távoli zajt egy pillanattal előbb hallotta meg, mint ahogy egy erőteljes légrobbanás rázta volna meg az eget. Varjúszemeivel azonnal lefelé pillantott Thal’dranath szigetének irányában, miközben a szél megremegtette szárnyait. Porfelhő szállt fel Sargeras Sírjától. Arrafelé ereszkedett.

A bejárat romokban hevert, teljesen szétrombolva. Khadgar spirál alakban ereszkedett a földre, tollai hússá és ezüst hajjá változtak, rugalmas, földet érő talpai elkezdték kitölteni a bélést puhatalpú csizmájában. Egy pillanat alatt történt mindez, mint mindig. Azok közül a trükkök közül, amiket valaha mentorától tanult, még mindig ez volt a személyes kedvence. Ahogy lábai földet értek, szélesre tárta karjait elsöpörve a ködként szálló port és szétzúzott kavicsokat. Minden akadály – mágikus és fizikai -, ami elzárta a sírt a világ elől, eltűnt. Csak fel törmelék maradt utána. Ez Gul’dan műve volt.

Khadgar mozdulatlanul állt. Hallgatott. Érzékelt. Érezte a mágia távoli rezdülését. Gul’dan már odabent volt. Már munkálkodott.

Különösen kockázatos lenne egyedül megtámadni, és túl sok időbe telne folyosóról folyosóra végigjárni a sírt. A belseje olyan volt, mint egy labirintus. Nem lenne egyszerű Gul’dan lépéseit követni.

Hacsak…

Nem. Ez egy buta ötlet volt.

Khadgar mély lélegzetet vett. Kifújta. Még mindig buta ötlet volt. De jobb nem jutott eszébe.

– Hát akkor – mondta zordan. Akár be is jöhet.

Khadgar besietett és rögtön fájdalommal találkozott. Egy sötét medence nyílt meg a lába alatt. Nyöszörgő voidwalkerek jöttek át egy másik létsíkról, megragadva lábait, érintésük jeges harapásként égetett, szorításuk pedig olyan erős volt, hogy szétporlasztotta a csontot. Khadgar egy arcane robbantást idézett elő alaktalan arcukba, és szabadon tovább botladozott.

Gul’dan csapdája kudarcot vallott. Az első csapdája. Természetesen még sok másik lesz. – És ez jó – mormolta Khadgar. Amikor egy elágazó folyosókkal teli terembe ért, mindegyik folyosóba energia-hullámokat küldött.

A baloldali folyosóban tűz ütött ki. Tökéletes.

Khadgar balra fordult, és átrohant a lángokon. Száz méterrel később volt egy másik elágazás. Ez alkalommal az északi folyosó vibrált. Khadgar mégcsak nem is lassított, miközben szétnyitotta azt a csapdát.

Gul’dant pórázon vezették. Ez nyilvánvaló volt. Nincsen ideje hamis csapdákat lerakni. Khadgar továbbfutott. Gul’dan csapdáit tudja követni. Ez végülis nem volt egy rossz terv.

Teremről teremre, átjáróról átjáróra. Khadgar folytatta a futást. Gul’dan csapdái gyengék voltak, gyorsan összeeszkábált dolgok. Khadgar nem volt hajlandó lassítani. Ez mentette meg az életét, amikor egy hatalmas villámcsapás érkezett egy váratlan irányból. Ha Khadgar egy lépéssel hátrább lett volna, a sistergő zöld tűz éle éppen a szívébe csapott volna és nem a köpenye hátulját szaggatta volna szét.

Ahogy egyre beljebb futott a sírban, Khadgar felfigyelt a falakra írt elegáns vonalakra. Arcane rúnák? Nagyon különös hely volt számukra. Ismeretlenek voltak, és sokkal fejlettebbek, mint amilyeneket Khadgar valaha is látott. Ez nyugtalanító volt. Néhány világított közülük. Ez sokkal nyugtalanítóbb volt. Gul’dannak semmilyen tapasztalata nem volt az arcane-nal.

Vagy mégis? Khadgar gondolatai cikáztak. Mi történik? Ezt a helyet évszázadokkal korábban Aegwynn erősítette meg, a valaha volt legerősebb Őrző. Akármit is tett ő itt, az jóval meghaladta Khadgar saját képességeit.

És Sargeras befolyása alatt állt, amikor ezt tette.

Ez a gondolat hirtelen megállásra késztette Khadgart. Egy másik csapda, csupán pár lépésnyire tőle, kilőtt és felrobbant. Eltakarta magát egy bosszús morgással, de semmit nem érzett. Az egyik rúnát az előtér mennyezetébe vésték. Körültekintően tanulmányozta. Igen, soha nem látott ehhez hasonlót, de ahogy a széleit megfaragták, ahogy az energia áramlott benne – annak ismerős célja volt.

Egy ilyen rúnát egy zár részeként lehet használni.

Nem egy zár, jött rá iszonyodva. Ez a rúna egy kulcs apró részlete volt. Egy hatalmas, rejtett kulcs, amelyet magába a sír szerkezetébe építettek be. Az egész komplexitása… kozmikus volt. Khadgarnak semmilyen más szó nem jutott eszébe. Olyan volt egyetlen rúnából megérteni az egészet, mintha egyetlen vízcseppből akarta volna megismerni az óceánt.

– A Fény segítsen mindannyiunkat – sóhajtotta Khadgart. Nem volt kétséges, hogy mit nyitott a kulcs. A Lángoló Légió nagyon-nagyon régen megpróbált itt egy portált létrehozni. A Légió erejét nyugvóvá fordították. Minden Kirin Tori tudós egyetértett volna ebben.

A Lángoló Légió tud valamit, amit te nem, vagy különben nem lenne itt a bábjuk – emlékeztette magát Khadgar.

Aegwynn szándékosan építette meg ezt a kulcsot? Vagy Sargeras dolgozott rajta keresztül, olyan fondorlatosan forgatva ki a tetteit, hogy a nő észre sem vette? Khadgar nem tudta. Amit ki bírt silabizálni, az az, hogy azt a rúnát előre megfontolt szándékkal helyezték ott el. Ha megpróbálná megbabrálni, valószínűleg semlegesítené az ő erejét. Vagy egyszerűen visszafordítaná rá a varázslatot. Az ilyen típusú dolgok általában halálosak szoktak lenni.

Újra futni kezdett. Gul’dan közel volt. Ha Khadgarnak sikerülne a Légió egyetlen bábját kiütnie a szigeten, a démonok terve semmivé foszlana.

A folyosók hamarosan ugyanabba az irányba fordultak. Khadgar hagyta, hogy tolják előre, előre a pulzáló fel energia robbanásai felé. Nem volt több csapda.

Egy keskeny, díszes ajtón át Khadgar egy nagyon magas szobába ért, amelynek mennyezete az árnyékba veszett a magasban. És a szoba közepén ott volt a zsákmánya.

Gul’dan guggolt, és apró mozdulatokat tett a padlón található világító csempék felett. Fejét elfordította, és Khadgar látta, hogy vörös szemei nagyra nyíltak a meglepettségtől.

Khadgar gondolkodás nélkül előrelépett. – Túl régen volt, öreg barátom. – Halálos energia támadt fel a főmágus kezében. – Már nagyon vártam rá.

Gul’dan rámordult. – Valóban?

Zöld tűz találkozott a lila erővel.

Sargeras Sírja megremegett. A harc elkezdődött.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

3 thoughts on “Sargeras Sírja 2. rész – Régi barátok /Robert Brooks novellája/

  • 2016-12-26 at 8:44 du.
    Permalink

    4.resz mikorra vathato? Ez a tortenet nalam top szinten van

    Reply
    • 2016-12-26 at 8:56 du.
      Permalink

      Amikor időm lesz és elkészülök a fordítással 🙂 Ígérni nem vagyok hajlandó semmit, mert úgyse tudom betartani 😛

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.