Sheilun, Staff of the Mists (a Ködök Varázsbotja) – a Mistweaver monkok fegyvere

Ismered Shaohaot? Kangot, az Első Hajnal Öklét? Xuent, a Fehét Tigrist? Ismered azokat a szörnyű próbatételeket, amelyeken a pandaren nép keresztülment évezredekkel ezelőtt?

Sheilun az élő bizonyítéka annak, hogy a viszály elviselhető, a diktatúra túlélhető, a katasztrófa átvészelhető… és hogy egy érző szív mindezt képes lehetővé tenni. Sheilun nagyszerűen fog átsegíteni az elkövetkezendő csapásokon. Viseld büszkén, és használd arra, hogy a bajtársaid épségben hazatérhessenek.

1. rész

“Furcsának hangzik nagyerejűnek hívni Sheilunt, nemde? Nem lehet vele egy csapásra szétlapítani egy hegyet, nem lehet vele egyetlen suhintással élve felégetni ezer ellenfelet. Mások talán ezt csalódást keltőnek találják. De te egy monk vagy. Tisztában vagy vele, hogy az erő számos formát ölthet. Mások a sziklákról lezuhanó vízesés ereje után áhítoznak. Te a mély folyó nyugodt, ellenállhatatlan erejét keresed, azt, ami szurdokokat vág a legkeményebb kőbe, és egyetlen fodrozódás nélkül képes harcosokat elsöpörni sodrásával. Sheilun ennek az elképzelésnek a megtestesítője.”

-Master Xunsu, a Terrace of Endless Spring (Örök Tavasz Terasza) Mistweavere

Ez a varázsbot számos csatát látott Pandarián. Ott volt, amikor egyetlen rabszolga megbuktatta a rabszolgatartók birodalmát. Ott volt, amikor egy császár egy egész földrészt mentett meg a haláltól.

Sheilun magába foglalja az ősi napok és az ősi szellemek örökségét. Azok kezében, akik másokat segítenek, ez a varázsbot valóban igen nagy erővel bír.

2. rész

Jóval a Hasadás (Sundering) előtt, jóval korábban, minthogy Azeroth déli részét Pandaria néven ismerték volna, az élet robbanása következett be egy különleges völgyben. Négy állatszellemet vonzott magához a hely, az Örök Virágzás Völgye (Vale of Eternal Blossoms), és lenyűgözte őket annak potenciálja… és annak ereje. Abban az időben sötét erők is szemet vetettek a völgy titkaira. Egy titán őrző és az ő mogu serege védte meg a földet a mantidoktól és más külső fenyegetésektől, de senki sem tudta, hogy pontosan mi növekszik.

Ez a négy szellem úgy döntött, hogy ez a hely lesz az otthonuk. Ők Xuen, a Fehér Tigris, Yu’lon, a Jáde Sikló, Chi-Ji, a Vörös Daru és Niuzao, a Fekete Ökör voltak. Később úgy ismerték őket, hogy az August Celestialok (Magasztos Égiek).

Az ő gondoskodásuk alatt számos különböző életforma alakult ki az Örök Virágzás Völgyének közelében. Közéjük tartoztak a bölcs jinyuk, a bajkeverő hozenek és a békés pandarenek. Istenként tisztelték az August Celestialokat, és cserébe a szellemek tudást és iránymutatást biztosítottak számukra. Egy időre béke honolt ezen a vidéken.

3. rész

Azonban nem tartott sokáig a béke a völgyben. A Villámkirály (Thuner King) terrorja mindent széttört.

Egy Lei Shen nevű mogu hadúr fellázadt mestere, Ra-den őrzővel szemben, megszerezte a hatalmát és minden moguk császárává koronázta magát… és mindazok uralkodójává, akik az ő felségterületén éltek. Rabszolgasorba taszította azokat, akik megadták neki magukat, és megölte azokat, akik nem. Először a kezdetleges, apró jinyu birodalmat és hozen riválisait hódította meg. A pandarenek Kun-Lai Summit zord környezetébe menekültek, hogy védelmet kérjenek Xuentől, a Fehér Tigristől.

Xuen egy időre menedéket biztosított számukra. De hamarosan Lei Shen Kun-Lai lábaihoz vezetett egy sereget. Ahelyett, hogy támadást indított volna, párbajt ajánlott; lépjen elő Xuen és mérkőzzön meg a Villámkirállyal. Ha győz, akkor a pandarenek szabadon élhetnek. Ha veszít, rabszolgasorba veti az összeset. Ha elutasítja, mindannyiukat kivégzi.

Xuen elfogadta a kihívást. Az erő Celestialja és a Villámkirály közötti párbaj napokig megrengette az egeket. Végül Xuen elbukott. Lei Shen nem ölette meg; ehelyett felvitte a legmagasabb csúcsra, a Neverest Hegyre, és odaláncolta, arra kényszerítve, hogy végignézze, ahogy a pandarenekből rabszolgák válnak a következő évezredekre.

Bár Xuent bebörtönözték, mégsem volt tétlen. Itt kezdődik igazán ennek a varázsbotnak a története.

4. rész

Évezredeken át volt magányos Xuen, és nem tudott mást tenni, mint végignézni, ahogy a mogu birodalom megbocsáthatatlan kegyetlenséggel viseltetett szolgáival szemben. Aztán meglátta, hogy a lázadás magjai gyökeret vertek.

Minden egyetlen pandarennel, Kanggal kezdődött, aki úgy gondolta, hogy az, hogy a mogu birodalom a rabszolgamunkára támaszkodik, valójában gyengévé teszi. Megtanult fegyverek nélkül harcolni, kihasználni ellenfelei erejét velük szemben, és ezt másoknak is megtanította. Hamarosan követőivel együtt megszökött Kun-Laiba, ahol titokban fejlesztették képességeiket és filozófiájukat. Egy nap Kang felmászott a Neverest Hegy tetejére, hogy meditáljon, de helyette rátalált Xuenre.

Az elszigeteltség nem tette se dühössé, se keserűvé a Fehér Tigrist. Csupán még jobban vágyott rá, hogy segítsen. Kangot és a többi monk növendéket az erő útjaira tanította – nemcsak nyers erőre, hanem a kitartás erejére. – Nézzétek meg az apró életeket, amiket itt, a magaslatokban találhattok – mondta nekik Xuen -, és meg fogjátok ismerni az erőt.

Kang körülnézett, és szétszórtan elhelyezkedő, egymástól különálló fákat látott növekedni Kun-Lai hegygerincének vonalában. Kicsavarodottak és bütykösek voltak, de hamarosan megértette, hogy annak is kell lenniük. Ki kell bírniuk a harapós szelet és a kíméletlen havas esőt. Törzseiknek robosztusnak és erősnek kell lenniük, gyökereiknek pedig mélyre kell nyúlniuk.

Azok a fák alkották a monkok kolostorának falait, és ellátták őket fával, amiből az első fegyvereiket faragták – nem pengéket, ahogyan az ellenségeik, hanem botokat. Kang a sajátját elvitte Xuenhez, aki megáldotta azt. Kang “Sheilunnak” nevezte el a fia után, aki még évekkel korábban halt meg a moguk kegyetlenségének következtében.

Kang évekig viselte Sheilunt, a Pandaren Felkelés egész ideje alatt. Nem a bot nyerte meg a háborút. Kang szavai voltak azok, amik felvillanyozták a moguk rabszolgáit, és Kang volt az, aki előre vezette őket akkor, amikor minden elveszettnek tűnt. Néhanapján Sheilun csak egy vándorbot volt. De voltak napok, amikor ez volt minden, ami megakadályozta, hogy a moguk kardjai és fejszéi beleszúrjanak szívébe.

Sheilun ott volt azon a napon, amikor Kand meghalt, amikor életét adta, hogy megbuktassa az utolsó mogu császárt. Önfeláldozásával az egykori rabszolga felszabadította egész Pandariát.

5. rész

Sheilunt visszavitték a kolostorba a hegyek közé, hogy csendes szimbólumaként szolgáljon annak, hogy a belső harmónia erejével mi mindent lehet elérni. A kolostor ugyanakkor egyáltalán nem volt csendes. Soha nem volt még ennyire mozgalmas.

Xuen figyelmeztette a monkokat, hogy bár szabadok, de most már övék a felelősség, hogy megvédjék Pandariát azoktól a gonosz elméktől, akik maguknak akarják megszerezni. Százévente a mantidok, ezek a veszélyes, rovarszerű teremtmények, elárasztották a földet. Az útjukban csupán azok a bátor lelket álltak, akik a Serpent’s Spine (Sikló Gerince), ennek a hatalmas falnak a tetején harcoltak ellenük, ami megóvta Pandariát a mantidok pusztító csonkításától.

A Kun-Laiban maradt monkok ezért annak szentelték magukat, hogy felkészüljenek erre a fenyegetésre. És százévente pandaren monkok sorakoztak fel a Serpent’s Spine tetején, hogy szembenézzenek a mantidok mindent elárasztó hullámaival, és kockára tegyék az életüket azért, hogy megvédjék földjeiket. Xuen mindig megengedte egy mistweavernek, hogy Sheilunt viselhesse ebben az évszázados harcban.

Nem lehet megmondani, mennyi életet mentettek meg azok, akik viselték ezt a botot. Azt is lehetetlenség megmondani, hogy viselői közül hányan haltak meg Pandariát szolgálva. De önfeláldozásuk nem volt hiábavaló. A fal még ma is áll.

6. rész

Közel tízezer évvel ezelőtt ez a bot Pandaria utolsó császárának birtokába került. Talán te is hallottad már a történetét. De kérlek, értsd meg: mielőtt Shaohao Császárból egy legenda vált volna, ő egy tapasztalatlan, bizonytalan fiatal pandaren volt, aki egyáltalán nem volt tisztában azokkal a terhekkel, amiket magával cipelt.

Shaohao koronázásának napján egy Kun-Laiból érkező monk hozta el neki Sheilunt ajándékként. Az újdonsült császár nem volt tisztában jelentőségével. Azt sem ismerte fel, hogy a monkot Xuen, a Fehér Tigris küldte; azt hitte, hogy ez csak egy  csinos fegyver. Shaohao azt hitte, hogy kényelmes és könnyű élet vár majd rá. Pandaria generációk óta békés vidék volt. Miért hitte volna, hogy ez megváltozhat?

7. rész

Egy jinyu vízbeszélő (waterspeaker) látomása a jövőről volt az, ami megrengette Shaohao önbizalmát; hamarosan, nemsokára, egy démoni sereg fogja megtámadni Azerothot, és a károk katasztrofálisak lesznek. Pandaria nem fogja túlélni a pusztítást, amit magával hoz.

Shaohao mélyen elcsüggedt. Tanácsért folyamodott Yu’lonhoz, a Jáde Siklóhoz, aki elmondta neki, hogy nem fog senkit se megmenteni, ha nem fékezi meg az érzelmeit, amelyek kiestek az irányítása alól és veszélyesek voltak.

Shaohao bejárta Pandariát olyan bölcsesség után kutatva, amely megmentheti földjeit. A botot, Xuen ajándékát magával vitte. Ez az utazás örökre megváltoztatta Pandariát.

Shaohao egy barátjával, a bajkeverő és játékos Majomkirállyal (Monkey King) indult útnak. Mielőtt még messzire juthattak volna, hatalmas szél vette körül őket. Magával vitte a Majomkirályt, és eltűnt vele a távolban. Ehhez fogható eseményt még sohasem látott Shaohao, és hamarosan alig bírta rávenni magát, hogy folytassa útját.

Kétség és csüggedés töltötte be a császár elméjét… és hamarosan elméjén kívül is megjelentek, szörnyű lények alakját felöltve. Amikor a Jáde Sikló elmondta neki, hogy az érzelmei veszélyesek, a sha-król beszélt, egy bukott Old God ősi árnyairól. Az ijesztő Kétség Sha-ja és Kétségbeesés Sha-ja megtámadták Shaohaot. Hogy eltávolítsa őket, Shaohaonak meg kellett hallgatnia Chi-Jit, a Vörös Darut, és elengednie azokat az érzelmeket, megszabadítva magát a terheitől.

Folytatta barátja felkutatását, és követte őt át a Serpent’s Spine-on a mantidok földjéig.

8. rész

Amikor Shaohao végignézett a mantidok földjén a Serpent’s Spine-ról, megdermedt a félelemtől. Keresztülmenni az ő területükön a biztos halál kockázatával járt. A Félelem Sha-ja megbénította testét és gondolatait. Niuzao, a Fekete Ökör volt az, aki emlékeztette arra, hogy a félelem csak az elméjét irányítja, nem a lábait. Shaohao ezt megértette, kirángatta magát a félelemből és tovább sétált.

Shaohao megmentette a Majom Királyt a mantidok karmából és mindketten biztonságban visszatértek. Most, immár félelem, kétség és csüggedés nélkül Shaohao úgy hitte, hogy készen áll arra, hogy szembeszálljon a Lángoló Légió hatalmával.

De nem látta szükségesnek, hogy egyedül szálljon szembe. Egy sereget akart, amit irányíthat, ezért megmászta Kun-Lait… és végül szemtől szemben állt Xuennel.

9. rész

A Kun-Lai tetején lévő kolostor megváltozott az évek során. Amikor egykor az egyetlen menedéke volt a szabad elméknek, az mostanra a vidék legelkötelezettebb harcosainak kiképzőtere lett. Ők voltak azok a lelkek, akik azért gyakoroltak, hogy harcoljanak a mantidokkal és Pandaria más ellenségeivel.

Shaohao magabiztosan érkezett közéjük, és azt követelte, hogy hódoljanak be neki. Xuen látta, hogy magával hozta a koronázási ajándékát, Sheilunt, de hogy nem jelent többet számára, mint egy egyszerű járóbot. A Fehér Tigris azt is látta, hogy a császár számos nagyon veszélyes érzelemtől megszabadította magát… de nem a haragtól. Nem, Shaohao haragja a Légió iránt csak vakmerővé és pimasszá tette.

– Miért harcolsz? – kérdezte Xuen.

– Hogy elpusztítsam a démonok hordáit! Hogy szétzúzzam mindazokat, akik szembeszállnak velem! – jelentette ki Shaohao.

Xuen egy egyszerű kihívást javasolt: – Üss le egyetlen monkot közülük, és mindannyiuk felett parancsolhatsz. – Shaohao elfogadta. Újra és újra meglengette Sheilunt, de semmit sem ütött le. A monkok túl képzettek voltak. Könnyedén kikerülték őt.

Shaohao megalázottsága és dühe egyre nőtt, és végül kirobbant. Hatalmas sötétség tört fel belőle, és haragjában Shaohao eltörte Sheilunt a térdén, és szabadjára engedte a Düh Sha-ját. Amikor visszanyerte önuralmát, egy monk feküdt holtan a földön, Shaohao mértéktelen aggressziójának áldozataként.

Xuen látta, hogy a császár szíve összetört az élet miatt, amit elvett. Aztán Shaohao alázatosan letérdelt, elfogadta kudarcát, és örökre megszabadította magát a haragtól.

– Újra megkérdezem, miért harcolsz? – szólt Xuen.

– A népért, akiket védelmezek – felelte Xuen. – Értük odaadnám az utolsó leheletemet is.

Shaohao most már készen állt rá, hogy beteljesítse végzetét. Az eltört bot egyik felét magával vitte, és visszatért az Örök Virágzás Völgyébe, hogy felkészüljön arra, hogy megmenti Pandariát.

10. rész

A Légió északon támadott. A Well of Eternity (Örökkévalóság Kútja) partján hatalmas csata bontakozott ki. És hamarosan, nemsokára, véget fog érni.

Shaohao visszatért népéhez, és próbált beléjük magabiztosságot önteni, de nem sikerült. A Sundering már itt volt, és annak kavargó dühe örökre megváltoztatja Azeroth felszínét. Nem lehetett semmit sem tenni, amivel ezt megállíthatták volna.

Shaohao annyit tudott tenni, hogy megóvta őket a megsemmisüléstől. Kezében Sheilunnal Shaohao az utolsó lélegzetét annak szentelte, hogy megvédje a földjét és mindazokat, akik rajta élnek. Ez a bot számtalan életet mentett már meg korábban – és egyetlen pillanat alatt számtalan újabb életett mentett meg.

Megszabadulva terheitől és negatív érzelmeitől Shaohao eggyé vált a földdel. Sheilunon keresztül a szelleme átformálódott, és mint egy hatalmas köd, úgy borította be Pandariát.

Pandariát elúszott, és mentesült a káosz alól, amely markában tartotta a világ többi részét. A Sundering kikerülte a földet, és évezredeken át a köd továbbra is megvédte Pandariát.

Habár Shaohao eltűnt azon a napon, Sheilun megmaradt.

11. rész

Sheilunt nem sokkal Shaohao átváltozása után találták meg. A monkok a Terrace of Endless Springhez vitték, hogy ott őrizzék évezredeken át biztonságban.

Néhány generációval ezelőtt egy mistweaver mester hosszan írt a bot a történetéről és jelentőségéről.

“Nem Sheilun volt az, amely arra buzdította Shaohaot, hogy áldozza fel önmagát. Nem Sheilun volt az, aki Kang lázadását szította, amellyel megmentette népét. Nem Sheilun volt az, aki állva tartotta Serpent’s Spine-t számtalan mantid ciklussal szemben. De mindezen eseményeknél ott volt, méghozzá olyan személyek kezében, akik képesek voltak cselekedni. Ez a tökéletes társa mindazoknak, akik hajlandóak mindent feláldozni azért, hogy másokat megmentsenek. És hiszem, hogy még nem találta meg végső viselőjét.”

-Master Xunsu, ae Terrace of Endless Spring Mistweavere

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.