Az Arcan’dor, a Fal’doreiek és a Withered-ek

A történelem egy érdekes dolog Azerothon. Vannak olyan nagyobb tendenciák, amelyek időről-időre megismétlik önmagukat – az Old Godok megpróbálnak ismét felemelkedni, a Legion ismét megpróbálkozik a bolygó meghódításával, birodalmak tűnnek fel és buknak el. Ugyanakkor mégsem pontosan ugyanúgy ismétlődnek meg ezek az események. Azeroth-nak már elég hosszú történelme van, és inkább egyfajta hullámzásnak lehet mondani a különböző virágzások és elbukások folyamatos váltakozását.

A mai Suramar története még a Sundering előtt elkezdődött, még a Well of Eternity elpusztulása előtt. Ez a hullám már azelőtt elindult, hogy a Kaldorei Birodalom virágzása elérte volna a tetőpontját, mégpedig a magukat Keepereknek (Őrzők) nevezett csoport segített ennek a hullámnak az elindulásában. És az ő alkotásuk, az Arcan’dor volt az, ami a hullám tetején nekicsapódott az akkor ismeretlen jövő, a mi jelenünk partjának.

Egyensúlyban a Természet és az Arcane

Malfurion előtt voltak más night elfek is, akik egy időben Cenariustól tanultak. Soha egyik sem volt méltó a félisten teljes bizalmára. Egyikük sem ismerte meg a druidák erejének igaz titkait. Ugyanakkor azt a néhány leckét, amelyet Cenarius abban a reményben adott nekik, hogy ezzel visszatérhetnek a kaldoreiek az egyensúly fenntartásához, nem feledték el teljesen. Sok-sok évvel azelőtt, hogy Malfurion Stormrage ezen töredék-tanítások nyomán felkutatta volna a világtól visszavonultan élő Cenariust, más night elfek elnevezték magukat Valewalkereknek (Völgyjárók), a természeti lore őrzőinek. Magányos út volt az övék, mivel népüket egyre inkább lefoglalta az a küldetés, hogy a well of Eternity arcane kisugárzásainak mestereivé váljanak. A hatalmas tó, az erőforrás, amely átváltoztatta őseiket és elffé formálta őket, mindannyiukat hívogatta, és a Valewalkerek sem voltak kivételek.

A kaldoreiek első teljes értékű mágusai megpróbáltak egyensúlyt találni a Wellből kisugárzó arcane használata terén, mivel ez egy nagyhatalmú erő volt, és gyakran fenyegetve érezték magukat általa. Könnyen feléjük kerekedhetett egy ilyen masszív erő. A Valewalkerek voltak azok, akik olyan megoldást javasoltak, amelynek segítségével megtarthatják ősi gyökereiket, elismerhetik ősi kapcsolatukat a természeti világgal, amely kezdett feledésbe merülni. A javaslat bölcs volt, ezért a mágusok és a Valewalkerek összefogtak, hogy egyesítsék tudományukat, és az Arcan’dor lett az eredmény. Ez a fa azért létezik, hogy egyensúlyban tartsa az Arcane és a Természeti mágiát, hogy biztonságos mennyiségben felügyelet alatt tartsa őket, hogy anélkül lehessen használni, hogy elpusztítaná a használót. Ez volt a célja és a feladata.

De az Arcan’dor sebezhető volt a világ számára, amelyben gyökeret eresztett. Állandó energiaáramlásra volt szüksége azokból a ley vonalakból, amelyekből az arcane-t felszívta, ahogyan minden más fának is folyamatos tápanyagellátásra van szüksége. Ha nem tudják fenntartani a pontos egyensúlyt, annak katasztrofális következményei lehettek. Ahogy a night elfeket egyre jobban lefoglalta a Well, elfelejtkeztek az egyensúly fenntartásáról, a Valewalkerek egyre fogyatkoztak, és Arcan’dor titkai évezredek múlva teljesen elvesztek. Csak néhány maradt meg, és amikor a Sundering bekövetkezett, a világ és a ley vonalak teljesen megváltoztak. Akik nem az óceán fenekén kötöttek ki, azok el voltak vágva a ley vonalaiktól, és meghaltak.

Egyet kivéve.

Farodin, Falanaar és a száműzöttek sorsa

A Sundering után az utolsó Valewalker, Farodin, remeteként élt tovább. Látta népét romba dőlni, és világos volt, hogy ebben a megváltozott arcú világban képtelenek lesznek fenntartani a természet és az arcane közötti egyensúlyt. Népének nagy része most már a távoli Kalimdoron élt, amely halvány emlékeztetője volt elveszett méltóságának. Suramar maradékát és környezetét az Elisande által készített buborék uralta, és a buborékon belül élők lassan megváltoztak, kicsavarodtak az Eye of Aman’thullal létrehozott Nightwelltől (Éjkút) való függőségük következtében. A világon mindenhol felborult az egyensúly, és Farodin nem látta, hogy mivel lehetne ezen javítani.

Mégsem volt teljesen reményvesztett. Amikor a Suramarból száműzöttek egy csoportja Fal’dora romos templomához ment, amely egykor szent volt Elune számára, Farodin egy ideig figyelte őket. A Nightwell erejétől való függőségük szánalmas volt az ő szemében, mert egy példája volt annak, hogy milyen messzire süllyedtek az egyensúlytól. És ezért jószívűségből felfedte előttük az egyik utolsó Arcan’dort, és elmagyarázta nekik jelentőségét. A fa segíteni tud egyensúlyban tartani természetüket, segít majd nekik a Nightwelltől való teljes függőségükben, amely folyamatosan elsorvasztotta őket. Ez volt Farodin reménye. És működött is egy ideig.

Vajon a száműzöttek túl mohón szívták ki a fa erejét? Vagy egyszerűen az, hogy már nem volt elég ley vonal, amely táplálta volna őt ebben a megváltozott, Sundering utáni világban? Nehéz megmondani. Amit nem nehéz megmondani, az az, hogy az eredmény egy katasztrófa volt. Suramar száműzötteit a nyers arcane erőnek olyan zuhataga kapta el, amely szörnyetegekké változtatta őket, és széttörte az Arcan’dort, a fát óvó néhány Driádot pedig meggörbítette és kristállyá változtatta. A Falanaar száműzöttek nem voltak ilyen szerencsések.

Fal’doreiek

A Falanaar száműzöttek teljesen torz teremtmények lettek, az elfek és a pókok keveréke. Az elszomorodott Farodin fogta a megmaradt Arcan’dor magot, és a Moonshade Sanctumba vitte, ahol vigyázott rájuk, hogy a Fal’doreiek ne szerezhessék meg. És a dolgok egészen addig így is maradtak, amíg évezredekkel később Gul’dan vissza nem hozta a Legiont Suramarba.

Egy Withered, az egyik Nightborne (Éjszülött), aki elmenekült (vagy száműzték) Suramarból, miután Elisande szövetkezett a Legionnel, Moonshade Sanctumban kötött ki, ahol kapcsolatba került az Arcan’dor maggal, amelynek következtében olyan nyugalmi állapotot ért el, amely lenyugtatta azt az esztelen vágyakozást és éhséget, amely a legtöbb Withered-et az őrületbe kergette. Ahhoz, hogy megértsék ezt a folyamatot, a Nightfallenekkel együttműködő egyik kalandor Falanaarba utazott, ahol tanúja volt annak, ahogy a Fal’doreiek tolvaja ellopta az Arcan’dor magot, majd Farodin segítségével visszaszerezték azt. A mag veszélyben volt a tolvajok átgondolatlan használata miatt, és hogy megőrizzék azt, Farodin elültette Shal’Aranban, ahol a helyet körbehálózó ley vonalakból képes lesz energiát meríteni.

Thalyssrával és a többi Nightfallennel együttműködve Farodin őrködött a fa felett, amíg el nem érte teljes magasságát. Majdnem kidőlt, ahogy az eredeti Arcan’dor is Falanarban, ezért szükségessé vált, hogy magában az Emerald Dreamben erősítsék meg a fát, de miután elég stabil lett és elég ley energiát szedett fel, a fa gyümölcsöket hozott… és a gyümölcs képes volt megfordítani a Nightwelltől való függőséget, amely a Nightborne kultúrát uralta, és a Nightfallenek újra önmaguk lehettek. Többé már nem sorvadtak el a Nightwell nyers arcane energiája nélkül, így az ellenállás végül képes volt közvetlenül Elisande-dal szembeszállni.

Így történt, hogy több mint tízezer évvel később a hullám végül elérte a partot, és az Arcan’dornak sikerült elérnie azt az egyensúlyt, amiért létrehozták.

Forrás: Matthew Rossi: The Arcan’dor, the Fal’dorei and the Withered /Blizzardwatch – Know your lore/

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).