Argus bukása 1. rész

Az eredarok otthona. Velen és a draeneiek szülőbolygója. A Burning Legion székhelye. Egy világ a Twisting Nether és a Great Dark Beyond határán. Argus jelenleg is, a múltban is és a jövőben is az univerzum egyik kulcsbolygója. A Burning Legion átjáró-rendszerének szíve, a Sargerite Keystone teszi lehetővé, hogy Argusra lehessen utazni, de akkor a Legion saját erejének középpontjában kell szembeszállni a démoni sereggel, annak teljes dühével kell szembenézni.

De mielőtt még a Legion szívévé vált volna, valami egészen más volt. Számos generáción át Argus volt az otthona egy mesteri Arcanisták által alkotott bölcs civilizációnak, amelynek eredete az írott történelem előtti időkig nyúlik vissza. Ezüst folyók szegélyezték felszínét, hatalmas fák és szikrázó hegyek uralták domborzatát. Mielőtt még a Legion erre a világra jött volna, Argus egy élő bolygó volt. Most elátkozott és forrongó, olyan erős fel korruptsággal teli, hogy a világ egész darabkái lebegnek el a void felé, és a Legion hadihajói keringenek a pusztulat körül.

De hogyan vált ilyenné Argus?

Az Aranykor

Argus eredarjai az egyik legintelligensebb és leghatalmasabb halandó nép voltak az univerzumban. Történelmük nagy része odaveszett Sargeras eljövetelével, de az olyan relikviák, mint az ata’mal kristályok léte arra utal, hogy a múltban kapcsolatban állhattak a naarukkal. Mikor 25.000 évvel ezelőtt Velen először meditált az ata’mal kristály előtt és kapcsolatba lépett a naarukkal, addigra népe már elfelejtette a kristályok eredetét, és nem tudtak semmit a naarukról. Az eredar civilizáció magasan szervezett és összetartó társadalom volt, amelyet ketten irányítottak abban az időben, amikor a bukott titán, Sargeras figyelmét először felkeltették. Kil’jaeden és Velen volt a Második Duumvirátus két tagja, amely arra utal, hogy valamikor korábban már előfordult, hogy két személy irányította együtt az eredarokat.

Abban az időben Sargeras arra próbált megoldást találni, hogy hogyan irányíthatná a démonok légióját, akiket maga köré gyűjtött. A Bukott Titán mérhetetlenül hatalmas volt, de a démonok nagyon kaotikus és szervezetlen népek voltak természetüknél fogva. Mindegy volt, hogy Sargeras milyen erős vagy fenyegető volt, ő sem tudott mindenhol ott lenni egyszerre, hogy a démonok összes csapatát felügyelni tudja. Muszáj volt valahogy minimális rendet teremtenie a démonok között, hogy alkalmasak legyenek az általa elérni kívánt cél, az univerzumban lévő összes élet kioltására.

Az eredarok tökéletesek voltak. Intelligensek, nagyerejűek, mindenek felett kétségbeesetten vágytak a tudásra, és Sargeras tudta, hogy egy ennyire összetartó és együttműködő társadalom kiváló hátteret fog seregei számára biztosítani. De jelen állapotukban használhatatlanok voltak számára. Társadalmuk egy békés utópia volt. Velen és Kil’jaeden közösen kormányoztak – ami az egyikből hiányzott, azt a másik kompenzálta. Hogyan fogja Sargeras ezt a népet a saját szolgálatába állítani?

A válasz, mint oly sokszor a Legion történetében, a warlockok voltak.

Az első Man’ari

A Sargeras eljövetele előtti években Arguson élt egy Thal’kiel nevű mágus. Ő volt a Wakenereknek (Ébredők) nevezett rend vezetője, amelynek tagjai között volt egy ambiciózus és tehetséges tanítvány, akit Archimonde-nak hívtak. Néhányan arról suttogtak, hogy Archimonde ambíciói messze meghaladták mesteréét, de Thal’kiel csak irigy pletykának tekintette a szóbeszédet. Wakenerjeivel együtt túlságosan lekötötte az a munka, hogy új módszerekkel aknázzák ki Argus lenyűgöző arcane mágiáját, amelyekkel szülőbolygójuk városait is megtervezhették, valamint magának a kozmosznak a titkait is kikémlelhették.

Mint minden eredar, Thal’kiel is szomjazott a tudásra. Akaratát kiküldte a végtelenbe, varázslatai az univerzum határáról érkeztek vissza. Az egyik ilyen próbálkozása során egy nagyerejű energiával, a fellel és egy sötét jelenséggel találkozott, aki arról suttogott neki, hogy mi mindenre lehetne képes ekkora méretű energiával. És Thal’kiel figyelmesen hallgatta.

Amikor legközelebb előbújt dolgozószobájából, magával hozta a démonok idézésének tudását. Ezt megosztotta a Wakenerekkel is, mivel Thal’kielnek elege volt régi életéből és az arcane-ból. Teljesen a fel mágiának és a démonok idézésének szentelte magát, az új kornak, amelyet népe számára jövendölt. Olyan biztos volt magában Thal’kiel, hogy még egy demonstrációt is tartott új házikedvenceiből a Duumvirátusnak. De míg Thal’kiel arra számított, hogy Kil’jaedent és Velent is lenyűgözi tudása és hatalma, addig nem ez történt. Helyette Velen eltiltotta Thal’kielt attól, hogy valaha is újra megidézzen egy démont, és kijelentette, hogy a fel mágia elátkozott.

Egy olyan személy számára, aki soha nem találkozott a kudarccal, főleg nem ilyen mértékben (eddigre fél Argus településeit Thal’kiel tervezte és építette meg), ez a rendreutasítás összetörte benne mindazt, ami régi énjéből megmaradt. Visszavonult saját lakosztályába, és amikor újra előbújt, végtelen düh töltötte el és ráncosította meg. Eltökélte, hogy magával húzza Argust abba az új korba, amelyet a felben látott, és hamarosan Wakenerjei éjt nappallá téve idéztek meg és rejtettek el egy démoni sereget. Egy olyan sereget, melynek csak egy célja volt – legyőzni a Duumvirátust, és Thal’kielt tenni meg Argus diktátorának.

Archimonde, a hős

Csak egyetlen Wakener nem kívánt Thal’kielnek segíteni terveiben, és az a tanítványa, Archimonde volt. A Wakenerek tervezett puccsa előtti este elment a Duumvirátushoz és elárult nekik mindent – mestere terveit, a démoni sereget, és hogy hogyan lehet a Wakenerek védelmén áthatolni. Hogy miért tette? Voltak, akik úgy tartották, hogy merő ambícióból, de ha így is volt, ezt sikeresen elrejtette Kil’jaeden és Velen elől, akik úgy tűnt, elfogadták őszinteségét, és még azt is megengedték, hogy ő vezethesse az ellentámadást a Wakenerek erődje ellen.

Archimonde egy csapat mágussal együtt behatolt egykori mestere otthonába, hatástalanította a védelmi rendszert és megzavarta a Wakenerek szertartását. A Wakenereket és démonjaikat legyőzték, Thal’kiellel pedig maga Archimonde végzett. Visszavitte magával a fejét, a Wakenerek többi tagját pedig kardélre hányták elrettentésül, hogy figyelmeztessenek mindenkit arra, mi az ára a démonokkal való szövetkezésnek. Thal’kiel nevére ezentúl csak úgy utaltak, hogy a Man’ari (természetellenes), hogy ezzel is megmutassák hatalmas becstelenségét. Archimonde-ot pedig hősként és megmentőként köszöntötték. Megőrizte mestere fejét, ráadásul  a saját birtokában tartotta, hogy további mágiát nyerjen belőle. Ennek oka az volt, hogy Arhicmonde-ot továbbra is érdekelte mindaz, amit Thal’kiel szolgálata során tapasztalt, és az összes eredarhoz hasonlóan nagy volt benne a tudásvágy. Meg akarta érteni azt az erőt, amelyet mestere igyekezett kiaknázni.

Idővel Archimonde Velennel és Kil’jaedennel egyenrangú pozícióba emelkedett, és ezentúl triumvirátusként irányították egész Argust. Messze túlszárnyalta egykori mesterét. Mégsem volt elégedett.

Folyt. köv.

Forrás: Matthew Rossi: Know your lore – The Fall of Argus Part One /Blizzardwatch/

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..