Összefoglaló lore a 7.3-as patch eseményeihez

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Az Univerzum kezdete

Természetesen a kezdetektől érdemes elindulnunk, a teremtés hajnalától, amikor csak a Fény (Light) és a Void létezett. A két ellentétes, ugyanakkor elválaszthatatlan energia között húzódó feszültség végül egy sor katasztrófaszerű robbanáshoz vezetett, amely kialakította a teremtés szövetét és létrehozta a fizikai univerzumot, a Great Dark Beyondot (Nagy Túlnanni Sötétség). Nagyon sok különböző dolog jött létre a két ellentétes erő találkozásából, köztük a titánok is. Az ő szellemük, amiket világ-lelkeknek hívunk, bizonyos bolygók tüzes magvában alakultak ki. Hosszú időkön át szunnyadtak, majd élő világokként ébredtek fel, szemük úgy világított, mint a fénylő csillagok.

Elkezdték vizsgálni ezt a fiatal kozmoszt, és teljesen megragadta őket annak rejtélyei. A Great Dark Beyond távoli sarkaiba vándorolva hozzájuk hasonló bolygókat kerestek. Senki se tudja, hogy mikor ébredt fel az első titán, de a legendák szerint ő volt Aman’thul, aki ébredése után testvéreit kutatta és segített nekik felébredni szunnyadásukból. Ezután ők is csatlakoztak hozzá, és együtt létrehozták a Pantheont, amelynek tagjai a következők voltak: Aman’thul, a Pantheon Highfatherje, Sargeras, a Pantheon védelmezője, Aggramar, a hatalmas Sargeras hadnagya, Eonar, az Életkötő, Khaz’goroth, a világok formálója, Norgannon, az égi mágia és lore őrzője, valamint Golganneth, az egek és az üvöltő tengerek ura.

A Void Lordok

A Pantheon folyamatosan kutatta az univerzumot további világlelkek után, miközben rendet teremtettek a bolygókon, amelyeken jártak, azonban az idők során egyre kevesebb világlélekkel találkoztak. Emellett a fizikai univerzumon és dimenzión kívül éltek olyan lények, a Void Lordok, akiknek nem tetszett az univerzum mostani állapota, és az örök kín birodalmává akarták átalakítani. Figyelték a titánokat munkájuk közben és megirigyelték hatalmukat, ezért megpróbálták megrontani őket és a saját akaratukhoz láncolni őket. Hiába volt azonban a Void Lordok minden próbálkozása, úgy tűnt, hogy a titánok immunisak voltak a rontásukra. Ekkor a Void Lordok úgy döntöttek, hogy nem számít, hogy egy kifejlett titánt már nem képesek elérni, akkor megpróbálják megrontani őket még szunnyadó állapotukban, amikor világlélekként egy bolygóban rejtőznek. Azonban a titánokhoz hasonlóan ők sem tudták, hogy mely bolygók rejtenek magukban világlelket, ezért összefogtak és sötét teremtményeket, kinövéseket igyekeztek átpasszírozni a fizikai univerzum határán, hogy ők talán majd rábukkannak egy világ-lélekre. Halandó világokat és mindent beszennyeztek, amelyet el tudtak érni, miközben vakon kerestek egy még szunnyadó titánt.

Azeroth és az Old Godok

Idővel ezeket a gonosz teremtményeket, akiket a Void Lordok átküldtek a fizikai univerzumon, Old Godokként ismerjük majd meg, és terveiket végül Sargeras fedte fel. Sargerast meglehetősen lefoglalta az univerzumban élő démonok iránti harc, ezért pontosan tudta, hogy milyen módszerekkel vallassa ki azokat a nathrezimeket (dread lordok, rémurak), akik egy Old Godok által megrontott bolygó szomszédságában tanyáztak, amely bolygó ráadásul egy titán lelket rejtett magában. A nathrezimektől megtudta, hogy amennyiben a Void erői sikerrel megrontanak egy még szunnyadó titánt, az egy elmondhatatlanul sötét teremtményként fog felébredni, és nincsen olyan erő a teremtésben, amely szembeszállhatna vele, még a Pantheon sem. Idővel ez a megrontott titán elemésztene minden anyagot és energiát az univerzumban, ezzel pedig a Void Lordok uralma alá hajtaná a létezés minden porcikáját.

Sargeras, a Pantheon legyőzhetetlen bajnoka abban a pillanatban megtudta, mit jelent a félelem. Hatalmát összeszedve kettévágta a megrontott bolygót, a benne élő világ-lelket, hogy elpusztítsa még azelőtt, hogy fenyegetést jelentene az univerzumra. A Pantheon többi része nem volt túlságosan elégedett ezzel a tettével, hiszen az életük nem a pusztításról szólt. Amúgyis olyan kevés titán létezett, és most Sargeras még azok közül is elpusztított egyet. Biztos lett volna jobb megoldás is, hogy hogyan küzdjenek meg a Void Lordok tervével, azonban Sargerast nem sikerült meggyőzniük. Egyre növekvő félelemmel gondolt arra, hogy a lét maga már hibás, és csak ha elégetnek minden teremtményt, akkor van esélyük a titánoknak meghiúsítani a Void Lordok végső célját. Sargeras elméjében még egy élettelen univerzum is tetszetősebb volt, mint az, amit a Void uralna. Az élet már egyszer gyökeret vert a kozmoszban, lehet, hogy miután teljesen megtisztítanák minden korrupciótól, az élet újra gyökeret tudna verni.

Sargeras ötletétől elborzadva a Pantheon megpróbálta észérvekkel meggyőzni bajnokát, Sargeras azonban hajthatatlan volt, és ha nem állnak a többiek melléje, akkor elhatározta, hogy egymaga fogja végrehajtani tervét. Miközben Sargeras elindult, hogy kiszabadítsa az általa korábban elfogott démonokat és létrehozza a Burning Legiont (Lángoló Légiót), a Pantheon rábukkant egy világlélekkel rendelkező bolygóra. Ezen a világon, Azerothon is megtelepedtek már az Old Godok, de a Pantheon keményen dolgozott azon, hogy megoldást és lehetőséget adjanak a szunnyadó titánnak arra, hogy harcoljon az Old Godok ellen, ahelyett, hogy egyszerűen elpusztították volna. Megalkották a Titán-koholtak (Titan-forged) seregét, amelyek élére titán őrzőket állítottak, és háborút kezdeményeztek az Old Godok Fekete Birodalmával (Black Empire) szemben, melynek során rájöttek arra is, hogy az Old Godok kitépése a bolygóból elég rossz következményekkel jár, ezért úgy döntöttek, hogy inkább bebörtönzik őket a bolygó mélyére.

Sargeras a Pantheon ellen

Miután munkájukat elvégzettnek tekintették azzal, hogy rendet teremtettek Azerothon, a titánok búcsút intettek őrzőiknek, és elhagyták őket, hogy szembesüljenek azzal, mit is művelt Sargeras. Lángoló Hadjárata (Burning Crusade) az egész kozmoszon át dühöngött. Aggramar igyekezett szembeszállni egykori mentorával, azonban a Mardum megnyitásával felszabadult fel-energiával torzult Sargeras hatalmas fölényben volt vele szemben. Egy kétségbeesett utolsó ellentámadással Aggramar minden erejét összeszedve sújtott le Sargerasra, amellyel mindkettejük pengéjét széttörte. Innét kénytelen volt visszavonulót fújni és visszatérni a Pantheonhoz, akik még egyszer megpróbálták jobb belátásra bírni Sargerast. Aman’thul mesélt neki Azeroth-ról, a szunnyadó világ-lélekről, amelyben több potenciál rejlik, mint a Pantheon bármely tagjában, aki felébredve elég erős lehet ahhoz, hogy majd legyőzze a Void Lordokat. Sargeras figyelmesen hallgatta egykori társát, azonban álláspontján nem változtatott. Aggramar hitt abban, hogy az egykori bajnok szíve mélyén még él a nemesség parányi szikrája. Utolsó eszközként leengedte mindkét karját és úgy közelített a bukott titánhoz, felidézve dicsőséges csatáik történeteit a démonokkal szemben, emlékeztetve Sargerast szent esküjükre, amit a teremtés védelme érdekében tettek. De Sargeras már nem hallgatott senkire. Bánatos és dühödt kiáltással lesújtott Aggramarra, fellel átitatott törött pengéje szinte kettévágta az előtte álló titánt.

Az elképzelhetetlen gyilkosságon feldühödve a Pantheon teljes támadást indított Sargeras és Légiója ellen, azonban Sargeras fellel tüzelt hatalmán ők se tudtak túltenni. A bukott titán fel tűzzel égette meg egykori társait egészen addig, míg megtörte ellenállásukat. Hogy biztosítsa végüket, Sargeras egy hatalmas fel vihart idézett elő, ami elemésztette volna testüket és lelküket egyaránt. Azonban, mielőtt még a pusztító energia végigsöpörhetett volna a legyőzött titánokon, Norgannon egy utolsó kísérletet tett arra, hogy elkerüljék a semmivé válást. Az univerzum nyers energiáit használta fel ahhoz, hogy egy védőburkot képezzen a Pantheon titán lelkei köré, majd kilökte magukat a Great Dark Beyondba. Miközben a titánok testetlen lelkei a kozmoszon át repültek, Sargeras fel-vihara elmosta fizikai formájuk maradékát. Mivel nem tudta, hogy a titánok lelkei túlélték a harcot, Sargeras kinyilvánította, hogy a Burning Legion (Lángoló Légió) győzött. Nem volt többé Pantheon, ráadásul most már tudomása volt az Azeroth-nak hívott nagy hatalmú világ-lélekről is. Igaz, annak holléte továbbra is rejtély maradt a számára. Ettől függetlenül, mivel nem volt már Pantheon, ami szembeszállhatott volna vele, tudta, hogy idővel rá fog bukkanni a világ-lélekre.

A titánok lelkei pedig visszatértek Azeroth-ra abban a reményben, hogy találnak maguknak egy fizikai testet, mielőtt meggyengült szellemeik az enyészeté lennének. Az általuk létrehozott őrzők lettek a kiválasztott gazda-testek, és míg a legtöbb őrzőnek fogalma sem volt róla, hogy mi történt velük, azt érezték, hogy hirtelen a Pantheon erejének egy részét kapták ajándékul. Ugyanakkor arról nem tudtak, hogy szeretett készítőik lelkének maradéka egyesült az ő testükkel. Mivel nem értették a hirtelen jött hatalmat, ezért próbáltak kapcsolatba lépni a Pantheonnal, azonban nem kaptak választ. Ez a mély csend nyugtalanította az őrzőket, és hosszú időre teljesen megukba fordultak zavarodottságukban. Keeper Ra volt az, aki végül rájött arra, hogy mi történt a Pantheonnal, ez azonban olyan mély depresszióba sodorta őt, amelyet a Villámkirály Lei Shen teljes mértékben kihasznált, miközben Keeper Tyr az újonnan kapott erejét mind arra áldozta, hogy megállítsa a C’Thraxxikat.

Sargeras és az Eredarok

Sargeras tudta, hogy rengeteg nagyerejű harcos van a Burning Legion seregében, azonban neki eszes és ravasz népekre is szüksége volt ahhoz, hogy vezessék csapatait. Talált is egy bolygót, ahol megfelelő nép élt ahhoz, hogy szolgálják őt; a világot Argusnak hívták, és a rajta élő különösen fejlett és intelligens faj az Eredar volt. A nép vezetői Archimonde, Kil’jaeden és Velen voltak, őket egy elegáns és ragyogó lény képében közelítette meg Sargeras, és igyekezett rájátszani ki nem mondott vágyaikra azzal, hogy tudást és elképzelhetetlen hatalmat ígért nekik. Számtalan világot mutatott nekik, amiket uralmuk alá hajthatnak, olyan primitív helyeket, amelyeket az eredarok a béke és az intellektus szentélyeivé alakíthatnak át. Megesküdött, hogy nemcsak a lét legmélyebb titkait osztja meg az Eredarokkal, de a végső választ is arra, hogy mi a teremtés alapvető hibája. Cserébe Argus népének teljesen Sargeras hatalmas munkájának kell szentelnie magát… és segíteni neki abban, hogy helyrehozza az alapvető hibát.

Velen szökése

Archimonde volt az első, aki igent mondott Sargeras ajánlatára, és Kil’jaeden szintén hajlandó volt elfogadni azt, amit mutattak neki. Egyedül Velen hezitált és meditált egy ősi ereklye, az Ata’mal kristály előtt, amikor szörnyű látomása volt arról, hogy milyen lesz az Eredarok jövője, ha csatlakoznak Sargerashoz. Szörnyen deformált, démoni lények lennének, akik mérhetetlen gonoszsággal hajtanák végre Sargeras utasításait. Velen figyelmeztette társait arra, hogy mit látott, ők azonban csak legyintettek rá. Mivel félt attól, hogy Archimonde és Kil’jaeden megölik, ha tovább ellenkezik, Velen látszólag együttműködött velü, miközben titokban a naaruk segítségével azt tervezte, hogy megszökteti népét. Felkereste azokat, akikben megbízhatott, és amikor Sargeras felbukkant, hogy megrontsa népét, Velen a követőivel együtt egy hatalmas naaru dimenziós hajóba, a Genedarra menekült és örökre elhagyták szülőbolygójukat. Ettől a naptól kezdve Velent és követőit Draeneiekként, vagy száműzöttekként ismerték, miközben a Légió elől menekültek, mivel Kil’jaeden rettenetesen feldühödött társa árulásán és megesküdött arra, hogy soha nem hagy fel a levadászásukkal, hogy bosszút állhasson rajtuk.

Etherealok

A naarukkal az oldalukon a draeneiek folyamatosan menekültek. A naaruk olyan szent lények, akik szintén a teremtéskor jöttek létre, mint a titánok, azonban nekik volt egy sötétebb oldaluk is. Ha egy naaru megbetegedett vagy kimerült, akkor szent fénye egy sötét állapotba fordult át, ahonnan még regenerálódhatott, de innét még további mélységekbe is lehetett taszítani, ahogy azt M’uru esetében láttuk, akinek energiáit a blood elfek szívták el, és ennek köszönhetően egy Void isten lett belőle. A papok order halljában aztán most láthattuk, hogy igazából még egy Void Istent is helyre lehet állítani és újra holy állapotba hozni, ahogy azt a papok tették a Void isten Sarakával, akit visszafordítottak és Saa’ra lett belőle. Emellett még léteznek Voidwalkerek is a teremtésben, azonban sem a Void isteneket (Void God), sem a Voidwalkereket nem szabad összekeverni a Void Lordokkal, akik valójában a teremtés dimenzióján, a fizikai univerzumon és a Twisting Netherön túl léteznek. A Voidwalkerek egyik példája Dimensius, a Mindent felemésztő (Dimensius the All-Devouring), aki az Etherealok általunk is ismert állapotáért felelős.

Az Etherealok anyabolygója K’aresh volt, amelyet Dimensius megtalált, és számtalan átjárót nyitott rajta a Voidba és a Twisting Netherbe, hogy K’aresh arcane és sötét energiákban fürödhessen. Az ebből az energiából adódó fejlett technológiát igyekezett használni az egyik halandó nép, amely mágikus védőburkokkal akarta körbekeríteni városait, azonban csak részben volt sikeres; habár a sötét energiákat sikeresen blokkolták, a szabadul áramló arcane energia hullámai széttörték a halandók fizikai testét, és lelküket annyi energiával járták át, aminek segítségével fizikai test nélkül is képessé váltak létezni. Ennek a fajnak a tagjai, akiket etherealoknak hívunk, megbűvölt ruhadarabokkal vonták körbe magukat, hogy minimális fizikai védelmet biztosítsanak lelkeik számára. Ez a megváltozott állapot tette lehetővé számukra, hogy harcolhassanak Dimensius-szal szemben. Ugyanakkor az évek során Dimensius elég erős lett ahhoz, hogy más Void lényeket is maga mellé idézzen, ezzel pedig elűzte otthonukból az etherealokat a Twisting Netherbe.

Draenor és Kil’jaeden

A menekülő Draeneiek végül egy általuk Draenornak nevezett bolygóra jutottak, ahol aztán Kil’jaeden és a Légió is rájuk talált. Kil’jaeden és Gul’dan irányítása alatt az itt élő orkokból létrehozták a Hordát, és mivel a draeneieknek semmilyen eszközük nem volt arra, hogy erről a bolygóról elmeneküljenek, ezért a Horda megkezdte a kiirtásukat. Nagyon sok Draenei veszett oda a háborúban, a legtöbb várost is elpusztították, ugyanakkor Velennek és kisebb csoportoknak sikerült elmenekülniük Kil’jaeden haragja elől. Az utolsó megmaradt város Shattrath volt, és több Draenei is vállalta, hogy a városon belül maradnak és kitartanak az utolsó leheletükig, hogy úgy tűnjön, az orkoknak sikerül az összes draeneit megölniük. Gul’dan és az o warlockjai egy speciális fegyvert hoztak létre az ostromhoz, melynek során az ismert betegséget, a vörös himlőt (red pox) keresztezték a saját mágiájukkal, amely betegségnek az eredete még az arakkoa isten, Sethe átkához kötődött. Ezt az őrült kombinációt egy illékony készítmény formájában eresztették rá a védőkre, amely sűrű ködbe borította Shattrath falait, miközben a Draeneiek bőrét égette és tüdejüket marta.

Ami még ennél is rosszabb volt, azok, akik túlélték Shattrath ostromát és nem végzett velük a szörnyű járvány, mutáns lényekké alakultak, akiket Krokuloknak, vagy Brokeneknek (Töröttek) hívtak. A két legismertebb Broken Akama és Nobundo, akik arra is rájöttek, hogy a betegség következményeként megszakadt kapcsolatuk a Holy Lighttal. A legszerencsételenebb Brokenek még tovább mutálódtak, és Lost Ones, Elveszettek lettek belőlük, akik végül teljesen elvesztették az eszüket is, míg végül a legtöbben saját magukat ölték meg. Akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy egyáltalán nem fertőződtek meg, azok attól féltek, hogy ez a Broken állapot fertőző. Olyan kevesen maradtak a Draeneiek, hogy azt a drasztikus döntést hozták, hogy száműzték a Brokeneket, köztük Nobundot is. Nobundo ezután éveken át próbált sikertelenül újra kapcsolatba lépni a Lighttal, míg végül egy teljesen más hang válaszolt a hívására. Az elementálok voltak azok, és így ő lett az első népéből, aki a sámánizmus útjára lépett, majd egy nap visszatért Velenhez, hogy a többi Draeneinek is megtanítsa azt, amit ő tanult az elemektől.

A Sötét Portál és a Háborúk

Miután a Horda végzett küldetésével, nem maradt számukra ellenség Draenoron, akivel harcolhattak volna. Ez pedig probléma volt, mivel Gul’dan ajándékának elfogadása után démonvér is csörgedezett az ereikben, ami állandó vérszomjat generált bennük, emellett pedig a rengeteg fel energia a bolygójukat is teljesen megrontotta. A Sargeras befolyása alatt álló Medivh kapcsolatba lépett Gul’dannal és ketten együtt létrehozták a Sötét Portált (Dark Portal), amely összekötötte Draenort és Azerothot. A terv az volt, hogy a Horda segítségével meggyengítik Azeroth védelmét, hogy előkészítsék a terepet a Légió újabb inváziója számára (ekkor már 10.000 évvel a Légió számára balul sikerült Ősök Háborúja (War of the Ancients) után vagyunk).

Sargeras Azeroth létezéséről tudott a Pantheontól, azonban a hollétéről egészen addig nem, amíg a Highborne elfek olyan mértéktelenül nem használták az arcane energiát, hogy azt a Twisting Netherben is észlelték. Valószínűleg Sargeras elég messze lehetett ekkor Azeroth-tól ahhoz, hogy egyszerűen csak felbukkanjon, ezért inkább úgy döntött, hogy egy hatalmas portált nyit a bolygón, amelyen keresztül teljes hatalmával megérkezhet. A War of the Ancients során járt a legközelebb ahhoz, hogy ezt megtegye, azonban a Kaldorei ellenállás végül elvágta Sargeras útját. Ezután egy Avatar képében jelent meg Azerothon, őt azonban Aegwynn legyőzte, majd a Horda segítségével próbáltak meg Azeroth-ra eljutni, azonban a Második Háborúban a Horda is vereséget szenvedett. A Harmadik Háború során Azeroth-ra érkezett Archimonde, a Nordrassil részbeni feláldozásával azonban őt is legyőzték, majd Kil’jaeden érkezett volna Azeroth-ra a Sunwellen keresztül, azonban ezt is megakadályoztuk. A legutolsó próbálkozása Varimathrasnak volt, aki az Undercity iránt folytatott csata során akarta Sargerast Azeroth-ra hozni.

Vagyis időről időről Azeroth lakosai lezárták az átjárókat, és megakadályozták, hogy a Légió elfoglalja ezt a világot. Ha visszamegyünk az Első Háború idejébe, akkor a Hordának sikerült legyőznie Stormwindet, a túlélő emberek pedig Lordaeronba menekültek. Itt létrehozták a Lordaeroni Szövetséget (Alliance of Lordaeron), az első paladinokat és rendjüket, az Order of the Silver Handet (Ezüst Kéz Rendje), akik készek voltak szembeszállni a Hordával. A paladinok közül Turalyont és Uthert arra kérte Anduin Lothar, hogy legyenek a helyettes parancsnokai. Mivel minden szövetségesre szüksége volt ehhez a háborúhoz, ezért Lothar az Arathi vérvonalára hivatkozva segítségadásra szólította fel Quel’Thalas high elfjeit. A high elfek királya, Anasterian Sunstrider már hallotta a szóbeszédeket a délen felbukkanó különös teremtményekről, azonban nem tartotta őket nagy veszélynek. Ezért csak egy kis elf csapatot küldött a Szövetség számára, seregét pedig Quel’Thalasban tartotta. Azonban nem mindenki engedelmeskedett neki. A kiválóan képzett íjász kapitány, Alleria Windrunner a király parancsával ellentétben csapatával együtt délre ment. Elhitte, hogy a Horda sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint azt népe gondolja, és elhatározta, hogy saját szemével nézi meg, mire is képesek az orkok. A háború során a Szövetség számos vezető tagja között kötődött barátság, sőt, Alleria és Turalyon még ennél is közelebbi kapcsolatba került egymással. Az elf és az ember két különböző világból érkezett, de egy háború olyan közel hozta őket egymáshoz, ahogy semmi más nem tudta volna. Ahogy a hónapok teltek, úgy ismerte meg Alleria és Turalyon egymást egyre jobban és kerültek egyre közelebb egymáshoz.

A Szövetségnek sikerült egészen Blackrock Mountainsig (Feketeszikla-hegység) visszaszorítani a Hordát, ahol megtörtént a végső összecsapás Orgrim Doomhammer és Anduin Lothar vezetésével. Sokáig egyik harcos sem adott teret a másiknak, azonban Orgrim sokkal nagyobb volt, mint ellenfele. A Warchief pörölye egyetlen csapásával széttörte Lothar hatalmas kardját. A Szövetség parancsnoka térdre esett és a következő csapással Doomhammer széttörte Lothar koponyáját. Az orkokat feltüzelte, hogy Warchiefjük végzett az ellenség parancsnokával, és még erősebben folytatták a támadást. Orgrim terve majdnem kifizetődött, amikor látta a bánatot és kétségbeesést ellenségei szemében. A Szövetség katonái elcsüggedtek, sokaknak már erejük sem volt a harc folytatásához. Turalyon azonban nem adta meg magát a bánatnak vagy a kétségnek. Ezeknek az érzéseknek nem volt helye a csatatéren. Lothart már nem hozhatták vissza. Ezek az érzések nem bosszulják meg elesett barátjukat. Ezért a fiatal paladin szabadjára engedte holy erejét. A Fény világított Turalyonból, elvakítva mindenkit maga körül, beleértve Orgrimot, és egy pillanatra megállította a harcot. Ekkor a paladin felvette Lothar törött pengéjét, és ájultra ütötte vele a meglepett orkot. Aztán embereihez rohant és azt kiáltotta nekik, hogy ők Lothar fiai és lányai, és nekik kell folytatniuk azt, amit ő elkezdett, hogy megszabadítsák ezt az világot a Hordától.

Azok az orkok, akik megadták magukat, táborokba kerültek, míg a Horda egy része visszamenekült a Sötét Portálon át, ezzel felfedve a Portál helyét a Szövetség számára. Khadgar segítségével lezárták a Portált, bár tudták, hogy a Draenor és Azeroth közötti kapcsolat továbbra is megmaradt, és a Horda egy napon akár vissza is térhet. És pontosan így történt. A Horda ez alkalommal bizonyos nagyerejű ereklyéket akart megszerezni Ner’zhul számára, hogy további portálokat nyithasson más világokra. Turalyon, Alleria, Khadgar, Kurdran Wildhammer és Danath Trollbane vezette Lothar fiait és lányait a Sötét Portálon át Draenorra, hogy ott vegyék fel a harcot a Hordával, és megakadályozzák, hogy más bolygókon is ugyanolyan pusztítást vigyenek véghez, mint amit Azerothon tettek. Végül sikerült megállítaniuk a Hordát, Ner’zhult azonban nem, akinek sikerült megnyitnia portáljait és gyorsan elmenekülni az egyiken. Az éveken át feltől fertőzött Draenor ekkorra már teljesen instabillá vált. A Szövetség Expedíciója kénytelen volt ismét lezárni a Sötét Portált annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy a pusztítás és a robbanás Azerothon is éreztesse a hatását. Ezzel pedig vállalták, hogy többet nem térnek vissza szülőbolygójukra, hanem a Draenorból megmaradt Outlanden maradnak.

Alleria és Turalyon

Jópár évvel később a Sötét Portált újra megnyitották, és Outlanden rábukkantunk az egykori Expedíció tagjaira, kivéve Alleriát és Turalyont. Sőt, Outlandre velünk tart közös gyermekük, Arator is, akit még valószínűleg Azerothon megszült Alleria, és bár a fiú gyerekkorának részletei máig tisztázatlanok, egy visszatérő álom miatt szülei keresésébe kezdett. Azonban még Khadgar sem tudta megmondani, hogy merre vannak barátai. Időről időre kaptunk ötleteket, hogy merre lehetnek, azonban egészen a Légió legújabb támadásáig kellett várnunk arra, hogy fizikai bizonyítékunk is legyen hollétükről. Thas’dorah felkutatása közben ugyanis Vereesa rájött arra, hogy nővére egy Niskara nevű bolygón járt, azonban mire odaért, már csak az íját találta meg, nővérét nem.

„Érzem, ahogy azok a szemek a lelkembe látnak. Nem szabadítottál ki… én… elég! Tudnom kell, hogy Alleriát tényleg fogva tartották-e, vagy ez az egész csak egy csapba, hogy tőrbe csaljanak. Vajon meddig volt itt? Napokig? Évekig? Évszázadokig? A mágusnak igaza volt… az idő nem jelent semmit ezen a helyen.”

Xe’ra és a Fény Szíve

Az idő tényleg nem ugyanúgy működik a Twisting Nether mélyén, azonban sajnos ekkor még nem találtunk rá Alleriára. Helyette kaptunk egy másik jelet: a Fény Szívét, az elsődleges naaru, Xe’ra magját. Az ereklyével együtt egy figyelmeztetés is érkezett magától Turalyontól, az Army of the Light (Fény Serege) utolsó segélykérése. A magnak Velen prófétához kellett eljutnia, aki Xe’ra vérvonala utolsó tagjának, O’rosnak a segítségével akarta feltárni a magban rejlő információt. A Legion azonban már támadott, hogy még azelőtt elpusztítsák O’rost, hogy az információt megszerezhetnénk. Ekkor úgy tűnt, a Fény Szíve felnyithatatlan lesz számunkra. Csakhogy volt még egy ereklyénk, a Tears of Elune (Elune könnyei), amelyek feltárták a Fény Szívének titkát előttünk, amely szerint nem volt éppen okos dolog megölni Illidan Stormrage-et a Black Temple tetején, de szerencsére a Fény Szívének segítségével most visszahozhatjuk a démonvadászt az élők közé. A feltámasztott Illidan aztán mellettünk állt végig, míg lezártuk Sargeras Sírját (Tomb of Sargeras).

A Fény Szíve még egy üzenetet rejtett magában, ez alkalommal Aratornak címezve, amely szerint a dreadlord Balnazzart küldték Azeroth-ra annak érdekében, hogy elpusztítson mindent, ami fontos az ott élők számára. Ezt követően a paladinok és a papok közösen dolgoztak azon, hogy megállítsák Balnazzart. A csata végén magától az Army of the Lighttól érkezett a segítség, akiket egy holy dreadlord, Lothraxion vezetett. Róla egyelőre még nem tudunk túl sokat, de talán a következő patchben ez változni fog.

Ilyen előzmények után jutunk el oda, hogy Velen próféta vezetésével Azeroth hősei elindulnak Argusra, hogy ott végezzenek a Burning Legionnel egyszer és mindenkorra.

Forrás: Lore with Nobbel87: Preparing for Patch 7.3 Argus /Wowhead/

4 thoughts on “Összefoglaló lore a 7.3-as patch eseményeihez

  • August 29, 2017 at 7:07 am
    Permalink

    Arra leszek kíváncsi hogy ezután még mit fog kitalálni a Blizzard
    Remélem úgy alakítja a storylinet hogy még pár kieg legyen de kicsit már látszik a vége a wownak:/
    Amúgy nagyon jó ez a weboldal végre van mit olvasnom csak így tovább:)

    Reply
  • August 29, 2017 at 9:08 pm
    Permalink

    Nekem nem tiszta h Illidan kinyír egy naruut és utána minden ok? Akkor most Illidan erősebb minden fénnyel biró egyednél? Velennél is? Akkor mi hogy győztük le anno?

    Reply
  • August 29, 2017 at 9:12 pm
    Permalink

    Meg ezek után Velen meg Khadgarék hogyan fognak viszonyulni Illidanhez? Kinyírtál egy Naruut á semmi baj ő is csak egy újabb sacrafice! Illetve ezek után a többi naruu hogy fog viszonyulni Illidanhez?

    Reply
  • August 29, 2017 at 10:12 pm
    Permalink

    Hát Xera nem csak egy naaru,ő egy naaru prime(valami főfő szupernaaru) ám rávílágított szerintem hogy a wowban nincs jó és rossz energia vannak az energiák meg akik használják őket.Az hogy fanatikusan lightosítani akarta ilidant nem épp a csupajóindulat jele…Ha már eröltetsz valamit akkor már oda bármilyen nemes cél

    Reply

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.