Wrathion feladata

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Lehet, hogy mindvégig téves állásponton voltunk vele kapcsolatban. Minden, amit Wrathionról tudunk, olyan, mintha motivációk ellentmondása lenne. Feltűnt Pandarián, és úgy tűnt, hogy nagyon szívén viseli ennek a világnak a sorsát. De amikor nem alakultak a dolgok elképzelése szerint, akkor segített megszervezni Garrosh Hellscream megszöktetését. Hogy így viselkedjen valaki, aki annyira hangoztatja, hogy milyen fontos a mi világunk védelme és megóvása, legalábbis különösnek mondható.

Amennyire aktív volt Pandarián, azt vártuk, hogy Draenoron és a Legion támadásakor is az lesz. Mindkétszer majdnem biztosra vettük, hogy fel fog bukkanni. Minden, amit tudtunk róla, a feladatáról, ezt suggallta. De lehet, hogy mindvégig tévedésben voltunk. Hiszen Wrathionra mindig úgy gondoltunk, mint egy sárkányra.

Csakhogy ő nem az… legalábbis nem teljesen.

Ez egy összeesküvés-elméletről szóló poszt lesz, ezért néhány eleme puszta spekuláció, ami ugyanakkor valós lore tényeken alapul. A cikk végén apróbb spoilerek előfordulhatnak a 7.3-as patchből.

Létrehozás

Wrathion valójában három különböző fekete sárkány fúziója (létrejöttének története itt olvasható) – kettő sárkánytojásé és egy sárkány holttestéé. Dr. Blam utalt rá, hogy Nyxondra tojását már korábban megmachinálták – manipulálták – de nem tudjuk, hogy pontosan milyen mértékben. Akármit is tett Rhea Nyxondrával, az most már a múlté, tekintve, hogy mindketten meghaltak. De azt tudjuk, hogy Rhea nem találta meg valójában azt, amit kutatott – egy módszert arra, hogy megtisztítsa a Fekete Sárkánynemzetséget. Ez a mi munkánk volt, amikor elvittük a három sárkány Dr. Blamnak.

Blam hallott róla, hogy a Titánok hozták létre a sárkányokat. Ezért elküldött minket egy romos területre, hogy szerezzük meg az Eye of the Watchers (Őrzők Szeme) nevű ereklyét. Amikor visszavittük neki, akkor a szerkezet azonnal működésbe lépett, és bejelentette, hogy egy célkitűzést vizsgál. Amikor ezt a célkitűzést azonosította, utána megvizsgálta mindkét tojást és a holttestet, majd a háromból egyetlen megtisztított fekete sárkánytojást hozott létre.

Wrathion nem létezne az Eye of the Watchers nélkül. Úgy mutatkozott be nekünk, mint egy fertőzéstől mentes fekete sárkány – de ő ennél sokkal több. Sajátos módon ő egy Titán mérnöki munka eredménye – egy Titán-koholt (Titan-forged). Talán az első igazi Titán-koholt Azerothon azóta, hogy évezredekkel ezelőtt a Forge of Wills (Akarat Kohója) legyártotta a Titán-koholtak második generációját. Gondoljuk csak végig: Miért akarta Deathwing olyan kétségbeesetten elpusztítani Wrathiont? Olyannyira, hogy személyesen vette kézbe az ügyet és jelent meg előttünk? Mivel egy tojás megöli a Fekete Sárkánynemzetséget?

Vagy azért, mert Wrathion esetleg magában hordoz egy olyan protokolt, ami nemcsak a Fekete Sárkánynemzetség elpusztítását hozza magával, hanem az ő mestereik, az Old Godok elpusztítását is? Mert ő a megoldás a problémára, amire a Fekete Birodalom (Black Empire) bukása óta próbáltak a Titánok választ találni?

Protokol: Célpont

Mi volt Wrathion első cselekedete rögtön a megszületése után? Megtisztította a világot a Fekete Sárkánynemzetségtől. Részben azért, mert “elmondhatatlan szenvedést” okoztak, de főleg azért, mert veszélyt jelentettek Wrathion számára. Ha életben akart maradni, akkor nekik meg kellett halniuk. Rhea megoldása nem valaminek a befejezése volt, ahogy tűnt – pusztán a kezdete valami egészen újnak. És ha nemcsak fekete sárkányként tekintünk Wrathionra, hanem titán szerkezetként, akkor ez a tette inkább csak az első lépcsőfoka egy hosszú folyamatnak.

Deeathwing volt az egyik első és leghatalmasabb lény, aki az Old Godok befolyása alá került. Ő és nemzetsége dolgozott a legtovább céljaik eléréséért. Így ők voltak az Old Godok egyik legerősebb szövetségesei is. A Cataclysm során az volt a mi célunk, hogy kiiktassuk ezt a sereget, ami Deathwing rendelkezésére állt, mielőtt még őt magát közvetlenül megtámadtuk volna. Wrathion célja más volt – kiiktatni az Old Godok szövetségeseit, mielőtt még magukat az Old Godokat vette volna célba.

Miután ezt a célkitűzését elérte, Wrathion eltűnt. És távolléte során volt egy látomása a Legion eljöveteléről, és ez jelentette a következő akadályt számára. Nem harcolhatunk eredményesen az Old Godokkal szemben, ha lefoglal minket a Legion. És nem harcolhatunk eredményesen a Legionnel szemben, ha lefoglal minket az egymás elleni harc. Ezért Wrathion megpróbálta meggyorsítani az Alliance és a Horde közötti konfliktust (erről itt olvashattok), hogy végül egyesüljünk, így készen álljunk a Legion legyőzésére, ha ők megérkeznek.

Csakhogy mi nem az ő elképzelése szerint cselekedtünk. Szabad akarattal rendelkezünk – és ez a szabad akarat volt az, ami miatt Varian Wrynn hagyta, hogy a Horda tovább létezzen minden bűne ellenére. Van, aki szerint ez hiba volt Wrathion tervében, más viszont gondolhat arra, hogy ezzel csak egy újabb lépcsőfokot és állomást ért el a folyamatban.

Protokol: Analízis

Annak ellenére, hogy Tong rangja szerint “csak egy pincér”, nagyon jó meglátással élt a legendary küldetés végén. A Horda és az Allaince nem a másik ellenében erősek; azért erősek, mert van a másik. És ezt az évek során újra és újra bebizonyítjuk. Amikor maga a világ van veszélyben, akkor képesek vagyunk ideiglenesen félretenni a gyűlöletet és együttműködni a másikkal. Ha hiányzik a külső veszély, akkor újra egymás ellen fordulunk. Persze, az egész azzal indult, hogy a Hordát ideküldték Azerothot meghódítani. De a hódítás helyett a bolygó befogadta őket, és velük együtt Azeroth erősebbé vált.

Akkor miért segített Wrathion megszökni Garrosh Hellscreamnek? És miért nem volt jelent a WoDban? És miért nincs jelen a Legionben? Mivel Wrathion feladatának második fokozata ezután az elemzés után vette kezdetét – erősek vagyunk és egy közös ellenféllel szemben képesek vagyunk egységesen fellépni. Így a következő logikus lépés az volt, hogy nem kell tovább az Alliance és a Horde közötti ellentétet szítani, hanem meggyorsítani az Azeroth és a Burning Legion közötti konfliktus bekövetkezését.

Garrosh Hellscream ebből a szempontból lényegtelen volt. Az egész Iron Horde lényegtelen volt. Igazából egyetlen lényeges dolog volt az egész WoDban, egyetlen dolog, ami elkísért minket vissza Azeroth-ra: Gul’dan. Ha Garrosh nem utazott volna el abba az alternatív idősíkba, akkor lehet, hogy soha nem érkezett volna meg Azeroth-ra Gul’dan. És akkor a Tomb of Sargeras (Sargeras Sírja) ki tudja, hogy még milyen hosszú ideig maradt volna lezárva.

És azalatt a hosszú idő alatt az Old Godok még mélyebbre tudtak volna hatolni Azeroth belsejében. Wrathion nem hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Készen álltunk arra, hogy szembeszálljunk a Legionnel, ezért el kellett érnie, hogy ez bekövetkezzen.

Protokol: Kilépés

Miért nem volt jelen Wrathion a WoDban? Mert nem kellett ott lennie. Megtettük helyette, amit kellett. Ha közvetlenül beavatkozik, arra lehet, hogy felfigyel a Legion, hogy valami nagyobb erő is van a háttérben és az mozgatja a szálakat. Csendben, szemlélőként jelen volt – de nem avatkozott közve. Vegyük észre, hogy mikor is tűnt fel Wrathion a WoDban? Akkor amikor átadtuk a Tomes of Chaost – amikor Cordana kijelenti, hogy Gul’danhoz és Legionhoz csatlakozik. Ez az a pillanat, amikor a nő megszökik.

Amikor legközelebb látjuk Cordanát, akkor pontosan oda vezeti Gul’dant, ahova kell – a Vault of the Wardensbe Azerothon. Ott megpróbálják megszerezni Illidan testét annak érdekében, hogy Sargeras szelleme számára gazdatestként szolgáljon. Alapvetően ez az a pillanat, ami beindítja a Legion kiegészítő eseményeit. Wrathion látta ezt, de nem avatkozott közbe – ehelyett elrepült. Nem azért ment oda, hogy megakadályozza az esemény bekövetkezését; azért ment oda, hogy biztos legyen abban, hogy bekövetkezik.

Wrathion ennek megfelelően hiányzik a Legion kiegészítőből is – semmit nem hallottunk róla azon kívül, hogy egy pillanatra felbukkan az Obsidian Dragonshrine-ban Northrenden. Akkor is a saját szórakozása céljából látogatja meg a szentélyt. Hiszen nincsen értelme, hogy ő maga harcoljon a Burning Legion ellen – neki csak biztosítani kellett, hogy mindez bekövetkezik. És amikor a fogaskerekek megfelelően beindultak, akkor nyugodtan hátradőlhet és hagyhatja, hogy a dolgok a tervnek megfelelően történjenek.

Protokol: Megtisztítás

Ha úgy tekintünk Wrathionra, mint egy Titán-koholt teremtményre, akkor ő se nem jó, se nem gonosz – ő egy gépezet. Semmilyen morális elkötelezettség vagy etikus ideológia nem vezérli őt. Csupán a saját programját hajtja végre, az előre eltervezett protokolt. De mi áll ennek az egésznek a hátterében? Mit is próbál meg Wrathion elérni?

Ennek megfejtése érdekében vizsgáljuk meg újra, hogy mit is tett Wrathion, miközben nekünk osztogatott parancsokat Pandarián. Blacktalon ügynökei Pandaria vizeit vizsgálták meg, mind a Valley of the Four Windsben, mind a Vale of Eternal Blossomsban. Ezek a vizek ugyanazok, amelyekből a Well of Eternity is felépült – Azeroth megsebzett világ-lelkének vére. Több információt szeretett volna megtudni a mogukról, főleg azok után, hogy tudomást szerzett a moguk Titánokkal való kapcsolatáról.

Aztán elfogyasztotta Thunder King szívét, Ra-den erejét, és Aman’Thul utolsó maradványát. Abban a pillanatban tudomást szerzett a Pantheon sorsáról – és valószínűleg Azerothéről is. Úgy hiszem, hogy ez volt az a pont, ahol elkezdte megérteni, hogy miért is hozták őt létre, mit is csinál pontosan és miért is csinálja azt. Addig a pontig Wrathion ösztönösen cselekedett… vagy legalábbis ő így gondolta. Valószínűleg addig a pontig mindig a Burning Legiont tartotta a legnagyobb veszélynek.

Azt hiszem, Wrathion célja a MoPban nemcsak Azeroth megőrzése és védelmének megerősítése volt – ami önmagában egy elég nemes ok – de az is, hogy megértse, ő maga honnan ered. Hogy rájöjjön, hogy mi az ő feladata ebben a világban. Erre jött rá Pandarián, és ennek megfelelően cselekedett annak érdekében, hogy elérje a végső célt.

Azeroth megtisztítását.

Eye of the Watchers

Az az ereklye, ami közreműködött Wrathion létrehozásában, nemcsak egy egyszerű ereklye volt – az Eye of the Watchersre Badlandsen bukkantunk rá. Ez ugyanaz a hely, ahova Archaedas menekült azután, hogy felfedezte Loken árulását. Tyr, Archaedas és Ironaya tisztában volt Loken korrupciójával, és ellopták a Discs of Norgannont annak érdekében, hogy kivizsgálják Loken bűneinek kiterjedtségét. De lehet, hogy nemcsak a lemezeket vitték magukkal, és nemcsak ezzel foglalkoztak ott ezen a kietlen területen. Nyilvánvaló volt, hogy az Old Godok elzárása hibás lépés volt… ezért lehet, hogy más megoldás után kutattak.

A válasz ott rejlik Wrathion létrehozásának metódusában. Ő nemcsak egy megtisztított fekete sárkány – hanem élő, lélegző bizonyíték arra, hogy a Pantheonnak volt igaza. Hogy Sargeras tévedett. Van rá lehetőség, hogy megtisztítsanak egy világ-lelket, anélkül, hogy elpusztítanák azt. Wrathion a kicsinyített kísérleti mása annak, hogy hogyan szabadítsunk meg egy teremtményt az Old Godok fertőzésétől, és ez a kísérlet sikerrel jár. Teljességgel elképzelhető, hogy most éppen ezt a kísérletet akarja Wrathion végrehajtani kozmikus méretekben is.

Ennek érdekében pedig szüksége van néhány dologra. Őt három dologból hozták létre. Az egyik egy vad fekete sárkánytojás volt. Szerencsénkre van egy vad Titán tojásunk, az Azeroth-ban rejtőző világ-lélek. Kellett hozzá még egy másik tojás, és egy fekete sárkány holtteste.

Hát nem értelemszerű ezek után, hogy idehozták nekünk Argust és feltételezhetően magát a Sötét Titánt?

Nem tudjuk még, hogy mi fog történni a 7.3 után. Azt tudjuk, hogy Azeroth-nak rémálmai vannak – a Legionről és az Old Godokról is. Természetesen ez az egész cikk puszta spekuláció – de kíváncsian várom, hogy mikor fog Wrathion ismét aktív szerepben felbukkanni, és mi lesz ez az aktív szerep Azeroth jövőjében.

Forrás: Anne Stickney – Know your lore, Tinfoil Hat Edition: Wrathion’s tasks /Blizzardwatch/

4 thoughts on “Wrathion feladata

  • August 23, 2017 at 12:50 pm
    Permalink

    Na neee….. ez most szó szerint kikészített. Wrathion, te aljas gazember… pedig azt hittem legalább ő csak egy egyszerű feka és kész. Erre meg ez. Gratula, most döntöttem el, hogy feliratkozom a következő két kiegre is.

    Reply
    • August 23, 2017 at 4:30 pm
      Permalink

      Csak nehogy megbánd azt a feliratkozást! :)))
      Amúgy a kommentedet imádtam 🙂

      Reply
  • August 25, 2017 at 6:52 am
    Permalink

    Üdvözletem! Látok fantáziát ebben az egészben. Még meg tud lepni a blizz ha akar 🙂 Köszönöm a cikket, szép munka.

    Reply
  • August 26, 2017 at 9:38 pm
    Permalink

    hát igen nagy csavar lenne a blizztől ha ezt meglépné. De egyáltalán nem bánnám, sőt… 😀

    Reply

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.