Lordaeron árnyai

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Messze északon az Eastern Kingdoms területén fekszik a Tirisfal Glades (Tirisfali Tisztás). Az elsorvadt erdőkben az itt ragadt emlékek kísértenek – az egykor dicső királyság dísze, amely a kontinens északi határáig terjedt. A síri csöndben, amely itt maradt, egy masszív és gazdag történelmű város romjai találhatók – egy tragikus történet, amely két háború eseményein át ível.

Lordaeron – vagy Capital City (Főváros) – egykor az emberiség haladó gondolkodású, nyüzsgő központja volt, a Fény és a hit őrtornya. Lordaeron kezdeményező ereje nélkül az általunk ismert Alliance sem létezne ma – ami még szívszorítóbbá teszi sorsát. Mert az emberiség bástyájának szívében ma a halál kering, folyamatosan bemocskolva a várost, ahol egykor a legfényesebben világított a Light.

Lordain és a Troll Háborúk

Lordaeron egy olyan tábornokról kapta a nevét, aki a Dark Portal (Sötét Portál) megnyitása előtt 2800 évvel élt a Tirisfal Glades-ben. Thoradin király, az Arathi törzs vezére egyesíteni kívánta az embereket – és ebbe Lordain tábornok és az ő törzse is beletartozott. Az Arathori Királyság része lettek, Lordain pedig hamarosan Thoradin egyik megbízható tábornoka lett. Tábornokként Lordain vezetői képessége és magasan képzett serege felbecsülhetetlen értékű segítség volt az Amani Trollokkal való időnkénti összetűzések során.

Ignaeus Trollbane-nel együtt Lordaint küldték, hogy vizsgálja ki a folyamatos troll betörések okát. Habár felfedezték, hogy az Amanik és a High Elfek háborúban álltak egymással, Arathor először úgy döntött, hogy nem avatkozik be. Később azonban a királyságot egy ajánlattal keresték fel a High Elfek – száz embert kitanítanak a mágia titkaira a segítségnyújtásért cserébe. Thoradin beleegyezett és Arathor királysága csatlakozott a Troll Háborúkhoz.

Lordain nem érte meg a háború végét. Egy stratégiai visszavonulás során Lordain és ötszáz embere felajánlotta, hogy hátramaradnak és a betörő Amanikat feltartóztatják, míg a többiek elmenekülnek. Ez egy öngyilkos küldetés volt és ezt Lordain is tudta. De Tirisfalból származott, ahol Tyr önfeláldozásának legendája és eme eszmének való megfelelés alapvető volt. Lordain és serege hősi halált halt, emlékük legendákban ezer éven át fennmaradt.

Az eszme, amelyhez Lordain ragaszkodott, amit Tyr példáján tanult meg népe  – a nagyobb jóért való önfeláldozás – tovább élt, áthatva a most már egységes emberiséget. A Troll Háborúkat követő években Arathor jópár katonája visszatért Tirisfalban, hogy ott telepedjen le és hozzon létre egy központi erődöt.

Lordain tiszteletére Lordaeronnak nevezték el.

Lordaeron vezetői

Később Arathor hatalmas királysága hét királyságra szakadt szét – Dalaranra, Alteracra, Gilneasra, Stormwindre, Kul Tirasra, Stromgarde-ra és Lordaeronra. Mindegyiknek megvolt a maga uralkodója vagy uralkodó testülete. Lordaeronban a Menethil-ház uralkodott generációkon át. Utolsó királya II. Terenas Menethil volt – egy bölcs, igazságos és szeretett király alattvalói szerint, akinek uralkodása során sokáig béke és jólét volt.

Az Első Háború végén Stormwind romokban hevert, és az elbukott királyság túlélői Lordaeronba menekültek. Terenas király meghallgatta, amit Lothar mondott, és közreműködött a Lordaeroni Szövetség (Alliance of Lordaeron) létrehozásában. A hét királyság közötti egységre volt szükség ahhoz, ha remélni akarták, hogy legyőzhetik az orkok Hordáját. Végül az Alliance győzedelmeskedett és megnyerte a Második Háborút. Orgrim Doomhammert nem ölték meg, de elfogták és a Horda vezetőjét a Capital Citybe vitték.

A béke elkötelezett híveként Terenas valamilyen egyezséget kívánt kötni az egykori Warchieffel. Terenas volt az is, aki fenn kívánta tartani az ork internáló táborokat ahelyett, hogy megölték volna őket. Úgy gondolta, ha elég ideig tartják őket nyugalomban, az orkokból végül kiveszik a hódítás iránti vágy. De Terenas jólelkűsége lett az Alliance of Lordaeron felbomlásának oka. A többi királyság ugyanis szép sorjában elkezdett kihátrálni a szövetségből.

Először a quel’thalasi elfek vonultak vissza, akik az embereket hibáztatták azért, mert nem tudták megmenteni erdőiket. Aztán Greymane vette ki a képből Gilneast, őt követte Trollbane és Strom. Ennek ellenére az Alliance fennmaradt, bár kevesebben voltak – csak Kul Tiras, Dalaran, Stormwind és Ironforge biztosították őt a támogatásukról. De Terenasnak ott volt még a Silver Hand is – saját fia, Arthas is idővel a rend tagja lett.

Lordaeron bukása

12 évvel a Második Háború után egy járvány ütötte fel a fejét Lordaeronban. Senki se tudta biztosan, hogy honnan eredt, de nagyon gyorsan terjedt a királyságban és szörnyű pusztítást hagyott maga után. A fővárosban Terenast meglátogatta egy rejtélyes próféta, aki azt mondta neki, hogy fogja népét, hagyja el Lordaeront és meneküljön Kalimdorba. Terenas figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést… és ezzel megpecsételte a saját sorsát.

Terenas fia, Arthas éppen a járvány kivizsgálásának kellős közepén találta magát, amikor felfedezte a Scourge létét. Utazásai során Arthas megváltozott, és végül a sötétség áldozata lett. Arthas utazásának különös történetei eljutottak Terenashoz is, aki Uther kérelmére visszarendelte a csapatokat – azonban nem történt semmi. Arthas a csapataival együtt Northrendre ment már, és Northrendből sem jött válasz.

Végül Arthas herceg visszatért – diadalmasan, miután győzelmet aratott afölött, amit a jeges északon talált. A Capital City harangjai zúgtak érkezésének tiszteletére, a mellvédekről rózsaszrom-eső hullott üdvözölve Lordaeron elveszett fiának hazatértét. De ahogy Arthas Lordaeron trónja előtt térdelt, egy sötét hang borította el gondolatait. Felkelt, előhúzta újonnan szerzett pengéjét, a Frostmourne-t, majd trokon ragadta apját, Terenas királyt. Apja könyörgéseit figyelmen kívül hagyva Arthas végzett vele. Terenas király koronája egy ma is látható véres csíkott hagyott maga után a trónteremben.

Egyetlen horrorisztikus pillanat alatt a király és Lordaeron királysága meghalt.

Scourge

Mit jelent a Scourge tagjának lenni? Azt, hogy valaki olyan szinten elveszti az akaraterejét, hogy minden identitását is elveszti ezzel. Vagy legalábbis ezt jelentette a Harmadik Háború napjaiban. Arthas egy szörnyű igazságra bukkant rá, amikor a járványt vizsgálta. Az élőholt hordák, amik apja királyságát pusztították, nem újonnan érkezőkből álltak. Lordaeron lakosai voltak, akiktől elrabolták életüket és élettelen szörnyekként éledtek újjá. Ezek a teremtmények csak és kizárólag egyetlen hangot szolgáltak – a Frozen Throne-ba bezárt Lich Kinget. Arthas szintén ezt a lényt szolgálta, ezt a sötét hangot, amely rávette arra, hogy megölje apját.

Terenas halálával a királyság káoszba fulladt. A Scourge ellenállás nélkül söpörte ki mindazt, ami Lordaeronból megmaradt. Sorai egyre duzzadtak minden egyes halállal – a holttesteket meggyalázva felélesztették, és ezzel a Lich King tervei sikerrel jártak. Mert minden rothadó hullában, amely utat tört magának az élők húsán át, egykor egy ember lelke lakozott. Lordaeron elbukott – talán bizonyos mértékben a Burning Legion előtt -, de ami még fontosabb, saját polgárainak zombiagyától és rothadó kezétől.

De a Lich King vasakarata nem volt abszolút. A Harmadik Háború után a Lich King kontrollja alattvalói felett csökkenni kezdett. Ahol egykor az agyatlan Scourge volt… most valami más lett, valami, ami szabad akarattal rendelkezett. És a szabad akarattal együtt visszatértek a szörnyű emlékképek azokról a rémtettekről, amiket elkövettek, azoknak az embereknek az arcairól, akiket megöltek és arról a szörnyű pusztításról, amit a Lich King szolgáiként végrehajtottak.

Lordaeron felébredt. És egykori lakosai pusztán árnyak voltak – kiszikkadt, rothadó húsdarabjai annak, akik egykor voltak. Amikor az emlékek a felszínre törtek, néhányan beleőrültek. Mert a szeretett királyság fájdalmas bukásának emlékképei mellett jött lassan a felismerés is, hogy nincsen mód, hogy valaha is visszaszerezzék egykori életüket.

A Forsakenek felemelkedése

Ezért volt olyan csábító Sylvanas hívása. Egy hideg, barátságtalan világban, egy őrjítően sivár jövőképpel Sylvanas egybehívta őket. Vigaszt nyújtott nekik. Biztonságot ajánlott nekik. De ami a legfontosabb, felajánlotta nekik mind közül a legcsábítóbbat – a bosszú lehetőségét és az eszközöket, amikkel ezt véghezvihetik. Ő volt a biztos pont egy hihetetlenül bizonytalan világban – nem csoda, hogy a szabad akarattal rendelkezők felsorakoztak mellette.

És együtt visszafoglalták a Capital Cityt, kisajátították Lordaeront… bizonyos mértékig. Ahelyett, hogy Lordaeron fővárosának holttestében telepedtek volna le, a Forsakenek alatta hoztak létre egy erődöt, a régi katakombákban, amely az elhunyt királyi család tagjainak holttesteit rejtette, és amelynek tömlöceiben a rabokat tartották. Sylvanas ígéretéhez híven vezette népét, olyan szoros egységbe fogva őket, mint finomra hangolt nyílvesszőit tegezében, halálos pontossággal célozva mindazokra, akik keresztezni merték útjukat vagy meg merték kérdőjelezni létjogosultságukat.

Mert voltak olyanok, akiket már a Forsakenek puszta léte elborzasztott. Voltak olyanok, akik szét akarták szaggatni őket, üldözni akarták őket és kísérteni minden léptüket. Néhányan közülük a szomszédos királyságok lakói voltak. Mások, Lordaeron egykori lakói voltak, akik most elkötelezetten akarták kiirtani azokat a teremtményeket, akik egykor a testvéreik voltak. Sylvanas kezének irányítása alatt a Forsakenek végül beteljesíthették bosszújukat; a Lich King megbukott.

De mi a helyzet Lordaeronnal?

Lordaeron árnyai

Lordaeron királysága egykor a jólét és béke bástyája volt. Népe elkötelezett volt az igazság irányába, a Light irányába, a régi legendák Tyre által először mutatott önfeláldozás irányába. Fővárosa egy biztonságos menedék volt, ahol mindenkit örömmel fogadtak, vezetője egy jó és igazságos király volt, aki mindenkiben a jót akarta látni. Egyetlen végzetes pillanatban érte a vég a királyt, a királyságot és a fővárost egyszerre.

De ahogy újjászülettek a Forsakenek… ugyanúgy Lordaeron is. Ugyanúgy létezik, ahogy lakói is, az állandó elmúlás állapotában. Se nem élő, se nem holt – csak egy szánalmas hely valahol a kettő között. Soha nem tud visszatérni korábbi dicsőségéhez, ahogy soha nem tud igazán békében nyugodni. Mert egykor büszke mellvédei és düledező falai alatt Lordaeron kísértő árnyai lézengenek… örökre élőholtként, az egykor brilliáns királyság emlékeitől kísértve.

Forrás: Anne Stickney: Shadows of Lordaeron /Blizzardwatch/

Oszd meg:

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.