Legendák Odynról

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Odyn tettei az idők során

Odyn egyszer azt mondta, hogy minden vrykul harcosnak van egy története, amit elmesélhet. Vannak, amik a becsületről és az önfeláldozásról szólnak. Mások az erőről és a hódításról.

Azt a célt tűztem ki magamnak, hogy felkutatom és összegyűjtöm ezeket a történeteket, mert én nem vagyok harcos. Elgondolkoztam azon, hogy hol is kezdjem, és tudtam, hogy Odynnal kell kezdenem. Még a vrykulok kiválóságáról szóló legjobb történeteket is eltörpülnek az ő tettei mellett. Ha a vidéket járod, akkor hallhatod, hogy bátor harcosok mekkora ámulattal mesélik el legendáit. Ha mi, wrykulok ki akarjuk aknázni valódi tehetségünket, akkor mindenképpen Odyn nyomában kell járnunk.

Figyelj, és hallgasd meg e történeteket. Vannak, amiket maga Odyn mesélt el és hűen lejegyezték az előttem járó vrykul történet-mesélők.

A Nagy Odyn és a Tűzúr

Vajon miért viseli Odyn, a vas és bronz harcos a Tűzúr jegyét az állán? Öreg Brynjar elmeséli neked! Minden vrykul, akinek a feje még a vállain van, ismeri a történetet a hatalmas Odynról és a Tűzúrról. Nincs nagyobb történet, amely bemutatná az őrző kiapadhatatlan erejét, halhatatlan bátorságát és lenyűgöző méltóságát, mint a hatalmas Odyn szakálláról szóló.

Abban a korban, mielőtt még Odyn örök dicsőségre emelte volna a vrykulokat, ő és őrző társa, a derék Tyr, háborút vívtak Ragnaros-szal, az elemental lorddal. Együtt hatoltak be a behemót felperzselt otthonába, hogy elpusztítsák őt, miközben láva-seregét úgy vágták le, mint a kasza az érett búzát, és a Tűzúr félelmében elszaladt a páratlan bajnokok elől. Azt gondolta, hogy barlangjában el tud bújni az őrzők elől, de akárhová menekült, Odyn és Tyr követték, miközben letarolták Ragnaros birodalmát.

A Tűzúr barlangjában a pokol forrongott és dühöngött, felerősítve az elementál erejét. – Erőteljes vagyok! – kiáltotta büszke Ragnaros. – Gyertek közelebb, férgek, ha mertek!

Milyen öntelt volt a Tűzúr. Milyen bolond, hogy kihívta maga ellen Azeroth őrzőit!

Odyn túl bátor és túl tisztaszívű volt ahhoz, hogy ilyen üres fenyegetések megrendítsék. Az őrző ezer vrykul erejével csapott le a Tűzúrra, éles fénylándzsákat szórva Ragnarosra, míg Tyr ezüst pörölyével sújtott le rá, és hamarosan a szánalmas Tűzúr közel volt a teljes vereséghez.

– Világos, hogy Ragnarosnak esélye sincs az erőnkkel szemben, fivérem – mondta Tyr. – Remélem, hogy nem leszel csalódott, amikor én viszem be a végső ütést.

Odyn nevetett. – Ha! Előbb esek el a Tűzúr előtt!

És ezzel a két hatalmas harcos nekiesett Ragnarosnak, a legjobbakat kívánva a másiknak.  Miután hallotta fogadkozásaikat, az alávaló Tűzúr éjsötét kormot idézett maga köré, hogy elfedje meggyengült alakját. Egyik őrző sem találta meg ellenfelüket egészen addig, míg Tyr fákylaként feltartott világító pörölyével át nem vágta a sötétséget, és le nem sújtott Ragnaros testére. De mielőtt még legyűrhette volna a Tűzurat, Ragnaros gyomrából friss lángvércseppek törtek fel, visszaszorítva Tyrt.

A mi nagyszerű Odynunkat azonban nem lehetett ilyen könnyen legyőzni. – Hadd sújtson le rám a Tűzúr! – mondta Odyn. – Én vagyok Aman’Thul kiválasztottja! senki, még ez az úgynevezett úr sem vetélkedhet az én erőmmel. – Ezzel Odyn nekirontott Ragnarosnak, hagyta, hogy a pokol körülvegye őt, és egyetlen csapással leterítette a Tűzurat.

Estében Ragnaros lángja megcsapta Odynt, a Tűzúr dühével lángba borítva az őrző arcát. A hatalmas Odyn ismét csak nevetett, jókedve megrengette a világ szívét. Ahol egykor a szakálla volt, most már csak izző kő és tűz tengere morajlott! – Fivérem – kiáltotta Tyr – felejtsük el fogadásunkat! Megsebesített a Tűzúr! Hogy fogjuk meggyógyítani sebeidet?

– Csak azért mondod ezt, mert legyőztelek, Tyr. Hagyjad csak! – jelentette ki Odyn. – Most mindenki tudni fogja, hogy legyőztem a Tűzurat, hogy az ereje nem vetekedhet az enyémmel!

– lejegyezte az Öreg Brynjar

A Vándor és a Kígyó

Sok idővel az Árnyék után, sok idővel a Törés előtt, Odyn Elsődleges Kiválasztottként (Prime Designate) trónolt minden dolog felett. Őrzők és titán-koholtak egyaránt engedelmeskedtek jó és igazságos irányításának, mert nem volt nála nagyobb senki. Odyn gyakran járt-kelt a világban, hogy felügyelje szolgáit. Ilyenkor közülük valónak álcázta magát, mert látni akarta, hogy hol is élnek valójában. – A tisztelet, amit egy harcos tanúsít egy idegen felé, mutatja meg vitézségének valódi mértékét – mondta egyszer Odyn.

Időnként egy earthen alakját öltötte fel. Máskor egy óriásét vagy egy vrykulét. De akármilyen volt a kinézete, mindig ült egy-egy varjú a vállain. Képes volt a madarak szemén keresztül meglátni a jót mások szívében. Képes volt az ő fülükön át meghallani, ha valaki hazugságokat terjesztett.

Számos titán-koholttal találkozott utazásai során, és nagyon sokat talált nemes lelkűnek közülük. De mindenek felett a vrykulokhoz vonzódott.

Vrykul-alakban Odyn megvívott harcosaikkal, énekelt történet-mesélőikkel és kovácsaikkal együtt munkálta meg a fémet. – Ezek a vrykulok olyanok, mint én – mondta. – Harcosok, bátrak és makacsok.

Ebben az időben történt, hogy a jégkék színű kígyó, Ysildar előcsúszott a föld fekete vermeiből és vadászni kezdett a vrykulokra. Olyan szörnyű bestia volt, hogy amikor teljesen kinyújtózott, a farka eltűnt a horizonton túl. Képes volt egy tucat vrykult bekapni egyszerre, fémtestüket obszidián fogával szétzúzni. Néhányan úgy tartották, hogy Ysildar egyike volt Freya Őrző állati követőinek, aki beleőrült dühébe. Mások azt mondták, hogy egy sokkal ősibb és elmondhatatlan lény volt, egy rémálom, amely az Árnyék korában született.

Odyn aggódott a vrykulokért. Kész volt arra, hogy levegye álarcát és maga küzdjön meg a bestiával, de úgy találta, hogy nincs rá szükség. A vrykulok egyként harcoltak. Hátrafeszítették Ysildar fémszerű pikkelyeit, és a húsába szúrtak. Kiszúrták a szemeit és kihúzták a fogait.

– Milyen hatalmasak a vrykulok – mondta Odyn azon a napon. – Milyen rettenthetetlen a szívük.

De Ysildar nem volt egy átlagos szörnyeteg, és még a vrykulok sem tudták végleg legyőzni. Ezért Odyn a kígyó farkának hegyéhez sietett. Még egyetlen vrykul sem utazott olyan messze. Amikor egyedül volt, Odyn felöltötte valódi alakját, megragadta Ysildar farkát, és egy hatalmas lendítéssel az ég felé hajította a bestiát. A kígyó olyan magasan repült, hogy elhaladt a nap előtt és a nappalt éjszaka váltotta fel. Átrepült a hegyek és a folyók felett, erdők és mocsarak felett. Néhány nappal később a tengerbe zuhant és annak sötét mélyére süllyedt.

Ysildart soha többé nem látták.

– Leírta Kormyr Sylfverhan

Az Arany és Dicsőség Csarnoka

Két vrykul harcos egyszer azon vitatkozott, hogy hogyan jött létre az Érdem Csarnokai (Halls of Valor). Az egyik úgy tartotta, hogy az erődöt az első vrykul keze alkotta meg, aki ezen a világon járt. A másik kijelentette, hogy a csarnok már korábban is létezett, azóta, hogy Azeroth megszületett.

Vitájuk addig-addig tartott, míg egy másik vrykul le nem ereszkedett közéjük egy viharsárkány szárnyán, hogy véget vessen veszekedésüknek. Nem erőszakkal, hanem szavakkal. Hangja a hegyek súlyát hordozta magában, és lenyugtatta a mérges vrykulokat, majd ezt a történetet mesélte el nekik:

– Mindketten tévedtek az Érdem Csarnokaival kapcsolatban. Hallgassatok figyelmesen, és elmesélem igaz történetét. A csarnok még a Törés előtt jött létre, amikor a titán-koholtak meggyengültek és közönyössé váltak. Belefáradtak az Árnyék ellen folytatott háborúba és a világ újjáépítésébe. Ki hibáztatta volna őket azért, mert egy kis nyugalmat akartak?

– Odyn kivételével a többi őrző elvesztette a hitet magában. Tudjátok, azt hitték, hogy többé nem képesek saját maguk megvédeni a világot, és ezért úgy döntöttek, hogy inkább a proto-sárkányokat bízzák meg őrzőként. Isteni hatalmat akartak adni azoknak a bestiáknak és bíztak abban, hogy ők majd bölcsen használják azt.

– Bolondok! Hogy bízhattak meg azokban a lényekben? A proto-sárkányok az elementálok vérét hordozták magukban, azon esztelen teremtményekét, akik a gonoszt szolgálták az Árnyék idején. Nem számít, hogy milyen nemesnek tűnnek a proto-sárkányok, de vajon a szívüket nem szennyezte be a sötétség? Odyn úgy hitte, hogy de igen. – Bízzatok csak meg ezekben a szárnyas bestiákban – mondta a többi őrzőnek – és majd eljön a nap, amikor felhagynak szent kötelességükkel! Helyette ruházzuk fel a vrykulokat védőkként, és meglátjátok az igazi vitézséget és erőt.

– És mit mondott a többi őrző erre? Nem is érdemes megismételni. Figyelmen kívül hagyták Odyn bölcsességét, és hatalommal ruházták fel azokat az átkozott proto-sárkányokat. A lények azon a napon méretükben és erejükben is megnőttek. Ők lettek a Sárkány Aspektusok és gyermekeik a sárkányok lettek.

– Igen, Odynt megbántották, de ő nem volt haragtartó. Ne is törődjetek azokkal a történetekkel, amelyek másképp szólnak. Ő pusztán a világ jövőjéért és a rajta élő teremtmények biztonságáért aggódott.

– Természetesen volt valaki más is, aki osztotta ezeket a félelmeket, egy Helya nevű varázslónő. Ő Odyn oldalán állt, amikor a többiek hátat fordítottak neki. Ő egy igazi szövetséges volt. Odyn és Helya eldöntötték, hogy saját maguk fogják hatalommal felruházni a vrykulokat és egy sereget hoznak létre, hogy őrizze majd a világot, amikor a primitív sárkányok kudarcot vallanak.

– A többi őrző sipákolt és a lábával dobogott ellenkezésképpen. Ha! Biztosan irigyek voltak, mert nem ők gondolták ki először Odyn tervét. Háromszor nyújtott nekik békejobbot és adott nekik esélyt arra, hogy segítsenek. Háromszor utasította őt el a többi őrző, akik túl büszkék voltak elfogadni az ő nagylelkű ajánlatát.

– Odyn és Helya hamarosan megkezdte munkáját. Kiválasztották Ulduar nagyszerű erődjének egyik szárnyát, és arra kérték a földóriásokat, hogy formálják újra csarnokait és az egészet borítsák arannyal. Így készültek el az Érdem Csarnokai, a hely, ahova az őrző és a varázslónő majd a vrykul harcosokat vihette.

– Amikor az óriások befejezték munkájukat, Helya egy varázslatot énekelt, hogy a helyet a felhők közé vigye. A csarnok felemelkedett az égbe, átlebegett a mennyeken, miközben Odyn és a varászlónő a csarnok falai kzül figyeltek.

Miután a történetet elmesélte, a különös vrykul felült viharsárkánya hátára és az ég felé repült. A viszálykodó harcosok véget vetettek harcuknak, mert a csontjaikban érezték, hogy az idegen igazat beszélt.

– Leírta Yrvar Isilmar

Az Őrző Szeme

Több történet szól Odyn elvesztett szeméről, mint ahány csillag van az égen. Egyesek szerint a hatalmas kígyó, Ysildar tépte ki. Mások szerint az áruló Helya lopta el. De ennek most vége, itt az igazság, mégpedig magától az őrzőtől.

Az Érdem Csarnokai fényesen álltak a világ felett, és a nagy Odyn látta, hogy a termek üresek. – Ezek a csarnokok legyenek végső nyughelyei a legkiválóbb harcosaimnak – mondta. – El kell látogatnom a halál országába, mert csak azután tudom felhozni a legkeményebb, legbátrabb vrykulokat az őket megillető helyre az egekben. Valarjarnak fogják hívni őket, és az elkövetkező évszázadokban e termeket fogják lakni.

A varázslónő Helya kételkedett az őrző tervében. – A halál lényei ősi és hatalmas lények, nagy Odyn – mondta. – Veszélyes beavatkozni az ő birodalmukba, még egy olyan hatalmas lény számára is, mint te. – De Odynt nem tántorította el, ezért megkezdték a szertartást, hogy láthassák az Árnyékföldeket (Shadowlands).

Az Érdem Csarnokainak mélyén Helya az univerzum arcane fonalaiból egy mágikus kört hozott létre Odyn körül. A világ energiáiból kihúzta a legtisztább zöld szálakat, és a legtisztább árnyékből a sötétnél is mélyebb szálakat. És a varázslónő egybefonta őket Odynt körül, míg az Árnyékföldeket övező lepel le nem hullott.

Egy hatalmas szellem jelent meg Odyn előtt a körből, földöntúli ködből gomolyogva alaktalanul, hogy árnyakkal vegye körül az őrzőt. – Mit adsz azért – kérdezte a szellem -, hogy bepillanthass eme világ fátyla mögé?

A bölcs Odyn elgondolkozott a kísértet kérdésén. – Két szemem van – felelte. – Egy, amivel ezen világ halandóit látom és egy a szellemek birodalmába. – És ezzel Odyn kitépte a saját szemét a helyéről és a szellemnek mutatta. A szellem megmarkolta a szemet és egészben lenyelte, és akkor a hatalmas Odyn meglátta.

Ezen az odaadott szemen keresztül a hatalmas Odyn meglátta az Árnyékföldeket. Látta az életet, még a halál földjén is látta, és elégedett volt, mert így a Valarjarja a halandók birodalmán túl is élni fog.

És ugyanakkor látta a halált. Látott megkínzott lelkeket, bánatos lelkeket, és a halottak tetemei ott hevertek körülötte. Látott arc nélküli kísérteteket és alaktalanokat, akiket mind a halál hozott létre. És miközben mindezt látta, még a hatalmas Odyn, az Érdem Csarnokainak ura, Aman’Thul kiválasztottja is félt.

Odyn visszanézett másik szemén a saját világába.

– Mit láttál, nagy Odyn? – kérdezte Helya.

– Láttam a választ – mondta a bölcs Odyn. – Mert az életben ott létezik a halál, és a halálban ott létezhet az élet. De csak élet-teremtmények és halál-teremtmények vannak. Az én küldöncömnek mindkét birodalmat el kell érnie.

És ezzel a nagy Odyn létrehozta a Val’kyrokat, az élet és a halál között lévő teremtményeket, akik majd az Érdem Csarnokaiba szállítják a vrykulokat. – Vrykulokból hozom létre őket – jelentette ki Odyn – és bátorságuk fogja örök időkre megőrizni testvéreiket mint a Valarjar tagjait. Az élethez hasonlóan erőteljesek lesznek. A halálhoz hasonlóan örökkévalók.

– Leírta Rysa Hjafmir

Az első Val’kyr

Hogy született meg az első Val’kyr? Ügyelj rá, hogy ezt ne kérdezd meg Odyntól, hacsak nem akarsz találkozni haragjával. Csak egyszer válaszolt erre a kérdésre az őrző, és az ég elsötétült, a tengerek morajlottak és zúgtak szavai súlyától.

Nem sokkal azután, hogy a varászlónő Helya az egekbe emelte az Érdem Csarnokait, Odyn eldöntötte, hogy hogyan fogja az arra érdemes vrykul harcosok lelkeit a saját birodalmába hozni. Az élő vrykulok segítségét kérte hozzá. Ezek a szolgák fogják feláldozni halandó életüket azért, hogy sokkal hatalmasabb lények lehessenek, akiket Val’kyroknak hívnak majd, és akik az élet és a halál között járva irányítják a lelkeket a csarnokba.

Nos, Helya nem volt elragadtatva ettől az ötlettől. A gondolat, hogy élő vrykulokat ilyen lényekké változtassanak, túl sok volt számára. Felszólította Odynt, hogy gondolja át tervét. Ha nem így tesz, Helya azzal fenyegetőzött, hogy fogja az Érdem Csarnokait és égő, kénköves tárgyként hajítja a földre.

Honnan eredt ez a düh? Még Odyn sem volt biztos benne, de voltak ötletei rá. Talán Helya féltékeny volt, amiért nem őt kérte fel arra, hogy az első Val’kyr legyen. Vagy talán valami igazán sötét és gonosz vert gyökeret szívében. Végülis Helya is tanulmányozta az Árnyékföldeket és annak erejét. Lehet, hogy abból az átkozott birodalomból egy ismeretlen ellenség kapcsolatba lépett vele és megmérgezte elméjét?

Odyn kérte Helyát, hogy gondolja meg magát, de a nő csak még dühösebb lett. Egy énekes-varázslatot kezdett üvölteni, és az őrzőnek nem maradt más választása, mint szembeszállni vele.

Ó, milyen szörnyű csata következett. Lehet, elgondolkoztok azon, vajon hogyan tud bármilyen lény is ellenállni a nagy Odynnak. Nos, Helya tiszteletreméltó erővel rendelkezett. Nem Odyn volt, aki legyőzte a varázslónőt, hanem a saját önteltsége. Olyan kétségbeesetten akart Helya nyerni, hogy az Árnyékföldekhez fordult, hogy megszerezze magának ama birodalom erejét. És cserébe magába szívta az a félelmetes birodalom. Örökre elveszett volna, ha Odyn az élete kockáztatásának árán is nem próbálta volna meg őt kihúzni onnan.

Amikor visszahozta a varázslónőt az élők világába, meglpete amit látott, hogy mi lett az ő kedves Helyájából. A teste szétmorzsolódott, és csak egy eltorzult kísértet maradt. Odyn szíve bánatos volt. Nem küldhette vissza őt az Árnyékföldekre az örök kínok között, de nem is hagyhatta, hogy szabadon járjon a fizikai világban és terrorizálja a halandókat.

A válasz a problémájára magától Helyától eredt. Az Árnyékföldekre tett utazása alázatossá tette. Bocsánatot kért odyntól azért, amit tett, és kérte, hogy változtassa őt Val’kyrrá. Csak az Érdem Csarnokaiért tett szolgálataival remélhetett feloldozást.

Habár a szíve nehéz volt, Odyn engedett Helya kívánságának. És így született meg az első Val’kyr.

Namármost, sok történet van, ami azt állítja, hogy Odyn akarata ellenére kényszerítette Helyát, hogy Val’kyr legyen. Csak egy bolond hisz ilyen szóbeszédeknek. Ez a történet magától Odyntól ered, és hogy kérdőjelezhetné meg bárki az ő szavait?

– Leírta Kormyr Sylfverhan

Az Érdem Csarnokainak lezárása

A vrykul éjszakák rövidke óráiban beszélnek csak arról, hogy hogyan börtönözték be a hatalmas Odyn őrzőt az Érdem Csarnokaiba – abba a csarnokba, amit ő maga alkotott. A legtöbben kijelentik, hogy az első Val’kyr, a varázslónő Helya árulta el őt és jól tudják. (Égjen majd el árulásáért!) De csak kevesen tudják a sötét igazságot őrült tette mögött. Legyen hát ismertetve most.

Az Odyn elleni korábbi lázadás büntetéseként Helya lett az első Val’kyr, és évezredeken át vitte a hős vrykulok lelkét az Érdem Csarnokaiba, ahol az őrző kiképezte őket és a Valarjar tagjaivá tette őket – a vihar harcosaivá. Követői büszkeséggel töltötték el Odynt, mert ők voltak a legkiválóbb harcosok, akiket Azeroth valaha is ismert, és szenvedélyesen védték a világot.

Helya jól és hűségesen szolgálta Odynt, visszanyerve bizalmát…

De a kígyónyelvű manipulátor, Loken, aki az elsődleges szerep után áhítozott és arra vágyott, hogy a többi őrző felett uralkodjon – hogy valójában az egész világ felett uralkodjon – tudta, hogy ahhoz, hogy sikerrel járjon, ki kell iktatnia Odynt és az ő Valarjarját. Ezért Odyn legmegbizhatóbb szolgájához, Helyához ment, és megfűzte őt, gyanakvást és elégedetlenséget keltett a helyzetével kapcsolatban, és meggyőzte őt arról, hogy Odyn arra használta, hogy állandósítsa saját erejét és dicsőségét.

Aztán a szélhámos Loken kijátszotta az aduját, és egy alkut ajánlott: ha Helya megteszi azt, amire kéri, visszakapja majd szabad akaratát. (“Mert mi másért lennél Odyn szolgája, hacsak nem azért, mert rávett arra, hogy azt hidd, a saját akaratodból engedelmeskedsz neki?”) Helya megdöbbent, mert azt hitte, hogy saját akaratából szolgálja Odynt. De Loken meggyőzte őt arról, hogy valójában Odyn titokban az ő akaratához kötötte Helya szolgálatát. Most, hogy dühének kemencéjét megrakták, Helya beleegyezett abba, hogy bosszúból örökre elzárja az Érdem Csarnokait Azeroth többi részétől.

És Loken mosolygott, amikor látta, hogy Helya milyen könnyen hitt az ő javaslatának, hogy ha majd Odyn és a követői foglyok lesznek, a varázslónő foglalhatja el a hatalmas őrző helyét és lehet minden vrykul szellem gondozója!

Imigyen szedte rá Loken a varázslónőt arra, hogy elhagyja Odyn bölcsességének védelmét – hiszen milyen más oka lett volna Helyának arra, hogy ilyen szívtelenül elárulja Odynt? Amikor mestere a legkevésbé számított rá, arcane erejét összeszedve az Azeroth körül keringő kataklizmikus energiákat a saját akaratához kötötte, majd lezárta velük az Érdem Csarnokait és mindazokat, akik ott tartózkodtak!

Loken most már szabadon rászedhette a többi őrzőt is. Ami Helyát illeti, miután megszabadult a szolgaságból, átvette az irányítást a többi Val’kyr felett. De mivel képtelen volt elviselni az aranyszínű csarnok látványát, mert mindig az árulására emlékeztette őt, ezért egy új otthont hozott létre magának lenn a mélyben, Azeroth óceánjai között, ami Helheimként lett ismert.

– Leírta Halsvir Fjinnsonn

Oszd meg:

Leave a Reply

You have to agree to the comment policy.