A vanilla raidek története

A vanilla WoW a történet és a karakterek lefektetéséről szólt, egy hosszú saga megalapozásáról. A játékosok feladata a zónák és Azeroth működésének megismerése volt. Aztán 60-as szinten több történetszál is összetalálkozott, és onnantól a történet a raideken keresztül bontakozott ki.

Onyxia’s Lair és Molten Core

Onyxia’s Lair megismeréséhez volt egy felvezető küldetéssorozat – amely ráadásul két eltérő történetet mesélt el az Alliance-nek és a Hordának. Az Alliance története egy sodró, epikus questchain volt, melynek a végén kiderült, hogy van egy csaló Stormwind tróntermében (ez volt a Nagy Átverés nevű küldetés-sorozat). Lady Katrana Prestor ugyanis egyáltalán nem volt hölgy – ő maga Onyxia, Deathwing lánya volt, aki mindenki orra előtt avatkozott bele a királyság ügyeibe. Egy olyan történet volt, melynek során a játékosok behatoltak Blackrock mélyére, hogy kiszabadítsanak egy hőst… és később végignézzék egy hős önfeláldozását. Az Alliance története Onyxiával nemcsak egy sima “a sárkányok rosszak” történet volt – annál sokkal személyesebb volt.

A Horda számára a történet más fordulatot vett. Thrallnak a fülébe jutott, hogy Onyxia mindenféle bűbájjal és megtévesztéssel Stormwind királyi udvara egyik tagjának álcázza magát (ennek is olvasható a története). Thrall tudta, hogy a Horda és az Alliance közötti viszony meglehetősen feszült. Itt és ott is apróbb összetűzések és csaták törtek ki a két frakció között, de Thrall nem akarta, hogy a viszonylagos béke a káoszba fulladjon. Ami még ennél is fontosabb volt, Onyxia otthona Kalimdoron volt, viszonylag közel több Hordás településhez és fővároshoz is. A Horda biztonsága érdekében ki kellett iktatni ezt a sárkányt.

Ezen túlmenően mindkét frakciót egyaránt veszélyeztette az, ami Molten Core-ban rejtőzött. Ott szunnyadt ugyanis a War of the Three Hammers óta Ragnaros, a Tűzúr, miközben elemental szolgái lázasan dolgoztak azon, hogy egy nap végre felébredjen. És azon a dicsőséges napon a frakciók már semmit sem fognak jelenteni – mert az egész világot lángnyelvek fogják borítani. Mondani sem kell, se az Alliance, se a Horde nem volt elragadtatva ettől az ötlettől. Mindkét oldal azon dolgozott, hogy a saját módján végezzen a fenyegetéssel – de az okok mindkét oldal számára azonosak voltak.

Blackwing Lair

Nem a Molten Core volt az egyetlen fenyegetés, amelyet Blackrock Mountains magában rejtett. Ragnaros, tűzelementáljai és az általa rabigában tartott Dark Iron törpök folyamatos harcban álltak a Blackrock felsőbb ormain tartózkodó Sötét Hordával (Dark Horde). Miután Ragnarost eltávolították, a hegy felső részén élők azt csinálhattak, ami jólesett nekik. Ezzel teljesen elégedett volt Nefarian – Onyxia bátyja -, aki azzal töltötte idejét, hogy kísérletezett a többi sárkánynemzetség vérével.

Az Alliance ugyanakkor nem volt elégedett vele, mivel a Blackrcok Mountains szinte az Alliance területeinek szívében feküdt. A Nefarian irányítása alatt álló Blakcrock orkok a Redridge Mountainsban található településeket terrorizálták. A Blackrock Mountain megtisztításával az Alliance vissza tudná állítani uralmát ebben a térségben és végre kiűzhetné a Sötét Hordát. Elméletben helyre lehetne állítani a békét.

A Horda számára a Sötét Horda jelentése egy sértés, egy szégyen volt. Magukat az “igaz Hordának” hívták, és nem ismerték el Thrallt Warchiefjükként. Rend Blackhand vezette őket, és csak és kizárólag Nefariannak köszönhették, hogy éltek és virágoztak. Ha Thrall valaha is békét akar kötni az Alliance-szal és Azeroth többi részével, akkor ezeket a csalókat és védelmezőjüket ki kellett iktatniuk.

A Véristen feléledése

Stranglethorn dzsungeleiben egy új ellenség éledt fel, aki egyaránt fenyegetést jelentett az Alliance-ra és a Hordára. Évekkel korábban az Atal’ai papság – a troll papok egyik befolyásos csoportja – egy ősi isten avatarját hívta elő. A papokat a Gurubashik többi része legyőzte és kiűzte Stranglethornból a Zandalarik segítségével. Azonban ekkor sem csillapodott az a szándékuk, hogy Hakkart, a Soulflayert erre a világra idézzék. De végül rájöttek, hogy nem tudják Hakkart megidézni abban a templomban, amit számára építettek a Swamp of Sorrowsban. Őt a Gurubashi Birodalom ősi fővárosában kell megidézni – Zul’Gurubban.

Ezért beköltöztek oda, és szolgasorba vetették a Gurubashik számos Főpapját azért, hogy segítsenek nekik a Véristent újra életre kelteni. Ezek a próbálkozások felhívták magukra a Zandalari törzs figyelmét. A Zandalarik egyszer már megoldották ezt a problémát és legyőzték Hakkart, és nem akarták hagyni, hogy újra visszatérjen. Azonban egymaguk kevesek voltak hozzá és most nem volt egy egységes Gurubashi Birodalom, amellyel szövetkezhettek volna. Helyette volt az Alliance és a Horde.

A Zandalarik nem törődtek a frakciók széthúzásával. Őket csak az érdekelte, hogy végezzenek ezzel a fenyegetéssel és megakadályozzák Hakkar visszatértét. Ezért mindkét oldalról toboroztak bajnokokat, nem azért, mert bármelyiket is kedvelték volna, hanem mert ők voltak az egyetlenek, akikkel együttműködhettek. Ez volt a Zandalarik első megjelenése is – egy semleges csoport, amellyel még reputationt is lehetett szerezni. Akkor még nem tudtuk, hogy milyen fenyegetést jelenthetnek maguk a Zandalarik. Segíteni próbáltak nekünk és Azeroth-nak, és ez mindkét frakció számára elég volt ahhoz, hogy beleegyezzünk az együttműködésbe.

Ahn’Qiraj

Az egyik legepikusabb történetszál Silithus sivatagjából érkezett, amelyet a vanilla WoWval játszók többsége lakatlannak gondolt. A Scarab Wall, vagy Scarab Fal mögött elzárva egy ősi templom terült el, tele ellenségekkel, akiket alig ismertünk és értettük. A Qirajik azonban előbújtak a falak mögül és a Bronz Sárkányok aggódni kezdtek miattuk. Ők ugyanis tudták, hogy mi rejtőzik Ahn’Qiraj mélyén – és hogy meg kell állítani, mielőtt még a Qirajik és az általuk imádott Old God felemésztené egész Azerothot.

De először is újra meg kellett nyitni a Scarab Falat. Ehhez pedig egy Jogart kellett újjáépíteni. Az újjáépítés során megismerkedtünk az eredeti War of the Shifting Sands-szel (Áradó Homok Háborúja)… és az Alliance játékosok többet is megtudhattak Fandral Staghelmről. Hirtelen a karakter, aki csak egy púp volt a hátunkon, egészen más megvilágításba került. Fiának elvesztése brutális volt – nem csoda, hogy időnként bunkó volt. Még mindig gyászolt, ezer év eltelte után is. Adott egy szimpatikus vonást a karakternek, aki eddig csak egy nyers figura volt leginkább. Az Alliance és a Horde emellett azt is felfedezte, hogy hol volt Brann Bronzebeard – ami eddig a pontig rejtély maradt.

És a Qiraji fenyegetés meglehetősen nagyméretű volt, olyan, amellyel egyik frakció sem tudott a másik ellenében megbirkózni. Ezért a Harmadik Háború óta az első alkalommal az Alliance és a Horde egyetlen, hatalmas sereget alkotott – a Might of Kalimdort (Kalimdor Hatalma). Együtt álltak a frontvonalban, amikor Ahn’Qiraj Kapui megnyíltak és teljes erővel kitódult rajta a Qiraji sereg. Ez egy igazi, egész szervert felölelő csata volt, amely a Qirajik visszavonulásával ért véget… és azzal, hogy megrohamoztuk Ahn’Qiraj Templomát.

Nem tudtuk akkor még, hogy valójában milyen horrorisztikusak is az Old Godok.

Naxxramas

Magasan az Eastern Plaguelands felett szunnyadt Naxxramas rettegett citadellája a vanilla WoW nagy részében. De a citadella csak kivárta az időt, míg az Argent Dawn és a Scarlet Crusade a Plaguelandsben kóborló élőholt Scourge hordáival megküzdöttek. A Kel’Thuzad vezetése alatt álló Naxxramas volt a Scourge jelenlétének szíve a Plaguelandsen – az élőholt járvány forrása, amely éveken át kísértette Lordaeron lerombolt vidékét.

Az Argent Dawn egyaránt üdvözölte az Alliance és a Horde játékosai. Semleges szervezet volt, amely nem a frakciók konfliktusaira, hanem a Scourge még fennálló fenyegetésére koncentrált. Végül az Argent Dawn erőfeszítéseinek és a Scarlet Crusade folyamatos támadásainak köszönhetően Naxxramas védelme kellően meggyengült ahhoz, hogy a játékosok beléphessenek a belsejébe. Ott a Scourge rémségeivel és magával Kel’Thuzaddal találták szembe magukat.

A Naxxramast körülölelő lore különösen izgalmas volt. Nem minden volt rendben az Argent Dawnnal sem, ahogy azt a játékosok felfedezhették, amikor Kel’Thuzad filaktériáját (phylactery) elvitték Inigo Montoy Atyának. Montoy túlságosan a kezei között akarta tudni azt a dolgot – és ez a történetszál később a Wrath kiegészítő során köszönt vissza,

Ami ennél fontosabb volt, hogy a mágusokat megbízták azzal, hogy keressék meg Atiesh-t, a Greatstaff of the Guardiant. A varázsbot egykor Medivh tulajdona volt, azonban a Harmadik Háború során Dalaran pusztulásakor darabokra törték. És néhány szerencsés kalandor számára egy rég elveszettnek hitt bizonyos penge is felbukkant…

A Corrupted Ashbringer magában rejtette Highlord Mograine szellemét, aki nem örült annak, hogy a saját fia, Renault ölte meg őt. Ha a pengét visszavitték Scarlet Monasterybe, egy igazi áll-leejtős lore-esemény bontakozott ki, amelyben Mograine végre bosszút állhatott. Ami a pengét illeti… azt sajnos nem lehetett megjavítani.

Folytatódó történetek

A vanilla raidek kirakó-szerű természete hasonló volt a szintezés során átéltekhez – kicsit szétszórt volt. A raideknek igazán nem sok közük volt egymáshoz. De mindegyik raid a saját lendületes történetét mesélte el, ezzel pedig lerakták az alapjait a WoW állandóan folytatódó történetének. Naxxramas visszatért a Wrath of the Lich King során. A Blackrock Mountainban tett erőfeszítéseinket a Cataclysm során megtorolták. A Zandalarik oldalt váltottak és a Mists of Pandaria során tértek vissza. És C’Thun csak az első pillantásunk volt az Old Godok szörnyű igazságára – amely fenyegetéssel a mai napig küzdünk.

A vanilla WoW talán nem volt olyan egybefüggő történet, mint az azt követő kiegészítő. De alapvető szerepet játszott abban, hogy a WoWot azzá tegye, ami ma is. Talán nem mesélték el olyan elegánsan ezeket a történeteket, mint később, de annak a sztorinak az alapköveit rakták le vele, amelyet még tizenhárom évvel később is folytatnak és továbbra is szerte a világon milliókat nyűgöz le és szegez a játékhoz.

Forrás: Anne Stickney: The story progression of classic WoW raids /Blizzardwatch/

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..