Azerothi Históriák – A Nightborne-ok és a Void Elfek csatlakozása

A Burning Legion legyőzése után sem köszöntött be a béke időszaka Azerothon. Sargeras kardjával mély sebet ütött a világon, amelyből Azeroth titán vére, az Azerite kezdett el szivárogni. Az értékes ásványkincs megszerzése után azonnal elindult a vetélkedés a Horda és az Alliance között. Az ősi ellenség, Sargeras legyőzése után nem maradt indok, hogy a két frakció megpróbáljon együttműködni. A korábbi feszültségek egyre élesebbek lettek. A háború vihara egyre közeledett. Ebben a helyzetben Sylvanas Windrunner összehívta a Horda vezetőit, hogy közösen próbáljanak új szövetségeseket találni. Lady Liadrin felvetette, hogy a Nightborne-ok is lehetnének ezek a szövetségesek. A Warchief is úgy gondolta, hogy Suramar, annak arcane erőforrásai és lakosai hasznos tagjai lehetnének a Hordának.

Thalyssra elhívása Silvermoonba

Miután Suramar város felszabadításán közösen dolgoztak, a blood elfek diplomáciai kapcsolatot tartottak fenn a Nightborne-okkal. A két nép közötti hasonlóság egyértelmű volt: mindkét népet elárulta vezetőjük a Burning Legionnek és mindkét nép súlyos függőségével volt kénytelen szembenézni arcane energiaforrásának elpusztulása, illetve megvonása után. Lor’themar Theron ezért Silvermoonba hívta First Arcanist Thalyssrát, a meghívást pedig Lady Liadrin és a Horda egyik nagyrabecsült bajnoka személyesen adták át Suramarban, Thalyssra birtokán.

– Üdvözöllek, Lady Liadrin – köszöntötte Thalyssra az érkezőt. – Köszöntelek újra Suramarban. Örülök, hogy sokkal kellemesebb körülmények között fogadhatlak.
– Jó látni a városodat szabadon, First Arcanist – felelte Liadrin.
– És ezért mindkettőtöknek lekötelezettjei vagyunk. Fontosnak bizonyultatok céljaink elérésében.
– Büszke a Horda arra, hogy az oldaladon harcolhattunk a Burning Legion ellen, úrnőm.
– Be kell valljam – kezdte Thalyssra -, amikor először tudomást szereztem a Hordáról, meglehetősen szkeptikus voltam abban, hogy lenne bennünk bármilyen közös. Úgy gondoltam, hogy kalimdori testvéreink a nyilvánvaló szövetségeseink. De arroganciájuk és bizalmatlanságuk hamarosan bebizonyította az ellenkezőjét.

Ezzel a First Arcanist eléjük idézte beszélgetését a night elfek vezetőjével, Tyrande Whisperwinddel.
– Arcanist Thalyssra – szólt Tyrande. – Emlékszem rá, hogy a rended melyik oldalon állt az Ősök Háborúja során. Honnan tudjuk, hogy nem fogsz elárulni bennünket, és nem leszel a következő Elisande… a következő Azshara?
– Nem áll szándékunkban a Nightwell rabszolgái lenni – felelte határozottan Thalyssra. – El akarjuk űzni a Legiont Suramarból és véget vetni Elisande elnyomásának.
– A kaldoreiek azért fognak harcolni, hogy a Legiont legyőzhessük és a Nightwellt elpusztíthassuk. Ezen túlmenően… meglátjuk, hogy Elune bölcsessége merre vezet minket.

– Úgy tűnik, “Elune bölcsessége” elvezette őt attól a köteléktől, amely egykor összekötött minket – folytatta a történetét keserűen és csalódottan Thalyssra. – Akkor legyen.
– Tyrande és büszke fajtája a sin’doreieket is lenézi – jegyezte meg Liadrin. – És mégis, évszázadokon át az ő népe üregekben aludt, vagy a fákon rejtőzött el, miközben az én népem a világ megmentéséért harcolt.
– Az Alliance-t túlságosan behatároltnak, túlságosan elzártnak érzem – vallotta be a Nightborne-ok vezetője. – A népem nem fog újra átélni egy ilyen megbélyegezést. Ezért vagyok annyira hálás Silvermoon meghívásáért. Szeretném megvizsgálni, hogy vajon a nightborne-oknak van-e helye a ti Hordátokban.
– Biztos vagyok benne, hogy a kormányzó úr örülni fog az érdeklődésednek.
– Részemről a megtiszteltetés, Lady Liadrin. Oculeth-nek megvan Silvermoon koordinátái. Összeszedem Silgrynt és Valtroist és találkozunk Silvermoonban.

Váratlan látogató

Liadrin és a Horda bajnoka rögvest Silvermoonba siettek, hogy tájékoztassák Lor’themar Theront a Nightborne küldöttség érkezéséről. A terembe érve meglepve látták, hogy egy váratlan látogató érkezett a fővárosba: Alleria Windrunner. A Farstriderek egykori vezetője a Második Háború vége óta nem járt szülőotthonában. Miután megjárta az univerzumot, megjárta Argust, szembenézett a Voiddal és visszatért Azeroth-ra, muszáj volt elmennie otthonába, megnézni, hogy mi lett egykori testvéreiből. És esetleg választ kapni a kínzó kérdésre: hogyan lehetett testvéréből, Sylvanasból a Horda Warchiefje. Volt még egy másik gondolata is, de ezt négyszemközt akarta megbeszélni Lor’themarral. Ebben a pillanatban azonban egy portálon át a terembe lépet a suramari küldöttség: Thalyysra, Silgryn és Valtrois.

– First Arcanist Thalyssra és tisztelt vendégeink. Üdvözlünk titeket Silvermoonban – fogadta őket Lady Liadrin.
– Öröm látni végre szép városotokat. Köszönöm a meghívásodat, Kormányzó Úr – hajolt meg a blood elfek felé Thalyssra.
– Kérlek, szólíts csak Lor’themarnak. De hová tettem a modorom? Engedd meg, hogy bemutassak egy másik vendéget, Lady Alleria Windrunnert, Silvermoon múltjának egyik hősét.
– Micsoda váratlan megtiszteltetés, Lady Windrunner – hajolt meg Alleria felé Thalyssra. – Silgryn mesélt nekem bátorságodról az argusi hadjárat során.
– Részemről a megtiszteltetés, First Arcanist – felelte Alleria. – Nem akartam megzavarni a látogatásotokat. Talán majd máskor visszatérek.
– Ugyan már – legyintett Lor’themar. – Bármit is akarsz mondani, azt a vendégeink előtt is elmondhatod. – Lor’themar intett és az egész társaság elindult Silvermoon folyosóin.
– Ahogy óhajtod – felelte Alleria és a kormányzó mellé lépett. – Azért jöttem, hogy átadjam az ajánlatát High King Anduin Wr…
– Reméltem, hogy a Silvermoon iránt érzett szeretet miatt látogatsz meg minket – fojtotta a nőbe a szót Lor’themar gúnyosan. – Ehelyett az Alliance gyerekkirályának képviselőjeként jöttél. Milyen kiábrándító!
– Éles szavak, Lor’themar. Azon tűnődöm, hogy a te szavaid, vagy az általam ismert kötelességtudó íjász a hadfőnököd szócsöve lett?
– Te kétségbe vonod az én szavaimat, akkor én hogyan bízhatnék a tiédben? Vagy tagadod, hogy a Void urai suttognak neked? Nem te adtad át magadat az árnynak Arguson?

A feszültség tapintható volt közöttük, és a köztük lévő mély szakadék minden egyes kimondott szóval egyre szélesebb lett. Alleria nem érthette meg Lor’themar és húga cselekedeteit. Nem érthette, hogy akikkel egykor az orkok ellen harcolt, akiknek családjait ugyanúgy megölték, most hogyan mondhatják azokat a fenevadakat szövetségeseiknek. Alleria nem érthette, hogy mit jelentett Arthas Scourge-ének pusztítása, mit jelentett a Sunwell elpusztítása. Hogyan kellett szembenézniük az emberek előítéletével a blood elfeknek és a Forsakeneknek, és ki is az a Thrall, aki végül befogadta mindkét népet. Alleria csak azt érezte, hogy többé már nem számíthat egykori népére. Azonban volt még valami, amit látni akart.

– Látom, hogy az ajánlatomat elutasítod. Rendben. De még mielőtt elmegyek, van még egy kérésem. Számomra ezer év telt el azóta, hogy megpillanthattam volna a Sunwellt. Meglátogathatom újra?
A társaság közben Grand Magister Rommath-hoz érkezett, aki meghallotta Alleria szavait és így szólt: – Én nem tanácsolnám. Nem bízhatunk abban, hogy nem fog…
– Akármi is lett belőle, Alleria Quel’Thalas lánya – szakította félbe Lor’themar. – Nem fogom visszautasítani, hogy elzarándokolhasson a legszentebb helyünkhöz. First Arcanist, örülnénk, ha te és kísérőid is csatlakoznátok hozzánk.
– Megtiszteltetésnek veszem, hogy láthatom a Sunwellt, Lor’themar – felelte a Nightborne. – És jobban szeretem, ha a barátaim Thalyssrának hívnak.
– Rommath, kérlek, nyisd meg nekünk az utat. Kövessetek!

Incidens a Sunwellnél

A portálon átérve lassan közeledtek a Sunwell felé. Ahogy meglátták, az ámulattól tátva maradt a szájuk. Alleria megbűvölten nézte a szent energiaforrást, míg Thalyssrát és a Nightborne-okat egyszerűen lenyűgözte az, amit láttak.

– Szinte tapintható az ereje – szólalt meg Thalyssra. – Épp olyan nagyerejű, mint a Nightwell, csak más a természete.
– A Sunwellt bemocskolták ellenségeink, de egy naaru önfeláldozása megtisztította vizét – magyarázta Liadrin. – Most a Light lényege táplál minket.
– A Sunwell megváltozott… de a szépsége megmaradt – mondta ámélkodva Alleria. – Olyan rég volt már. – Szinte önkéntelenül elindult a kút felé.

És ekkor egészen váratlan dolog történt. Amikor már majdnem elérte a Sunwell szélét Alleria, a kút Light energiái mintha megérezték volna az elf íjászban lakozó void erőit, és visszataszították. Ugyanakkor ez a röpke találkozás elég volt a Voidnak ahhoz, hogy utat nyisson magának. Hirtelen a Void teremtményei töltötték be a termet.

– Vissza! – kiáltotta Rommath.
– Mi történik? – kérdezte Lor’themar.
– Ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy Umbricot és a radikálisait száműzzük – magyarázta röviden a főmágus. – Aki a Voiddal mesterkedik, az veszélyt jelent a Sunwellre!
– Nem akartam, hogy a jelenlétem… – kezdte magyarázni Alleria. Az események ilyetén fordulatára ő sem számított.
– Elég! – kiáltotta Lor’themar. – El kell takarítanunk ezt a fertőzést, mielőtt még elveszne  kút!
– Silgryn! Valtrois! – kiáltott Thalyssra. – Segítsetek a kormányzónak!

A társaság minden tagja harcolt a Void teremtményeivel szemben. Hirtelen egy ethereal hangja töltötte be a teret: Nether-Prince Durzaané.
– Megtaláltuk a gazdatestet! – Újabb Void-lény emelkedett ki, akit Aruun the Darkenernek hívtak.
– A Sunwellt akarja! – kiáltotta Rommath. Mindannyian ezt az új teremtményt igyekeztek legyőzni. Azonban hiába ölték meg, a harcnak ezzel nem volt vége. – Valami egy átjárót akar nyitni a terembe. Ha sikerrel jár, lehet, hogy elveszítjük a Sunwellt.
– Én be tudom zárni az átjárót – jelentkezett Alleria -, de segítségre lesz szükségem.
– Mondd meg, hogy mit csináljunk, és segítünk neked az erőinkkel – szólalt meg Thalyssra.
– Az ajtó nyílik – hallották újra Nether-Prince Durzaan hangját. – Igen… ez épp meg fog felelni a céljainknak.
– Most! Egyesítsétek az erőiteket az enyémmel! – kiáltotta Alleria.
Közös erővel sikerrel jártak, megakadályozták az átjáró megnyílását és a Void betörését a Sunwellhez.
– Csak elhalasztottátok az elkerülhetetlent – szólt Durzaan. – Meg fogom szerezni a jutalmam.

– A Sunwell biztonságban van – mondta Lor’themar Theron. – A segítséged felbecsülhetetlen értékű volt, Thalyssra.
– Őrök! – kiáltotta Rommath Alleria felé mutatva. – Fogjátok el ezt a szabotőrt.
– Nem fogtok foglyul ejteni a saját szülőföldemen – jelentette ki Alleria.
– Elég! Azonnal távozol, Alleria. Baleset volt vagy sem, a jelenléted veszélyt jelent Quel’Thalas számára. Menj vissza Stormwindbe. Silvermoon többé már nem az otthonod.
Alleria sietve távozott a teremből. A város, amely egykor hősként ünnepelte őt, aminek védelméért oly sok mindent feláldozott, aminek érdekében távozott Draenorra, ahol aztán annyi mindent elveszített… a város most száműzte őt falai közül. Mert most ő jelent veszélyt rá és tőle kell megvédeni a Sunwellt.

Csatlakozás a Hordához

– Sajnálom, hogy tanúi voltatok ennek a szóváltásnak, Thalyssra – magyarázkodott Lor’themar vendégeinek. Nem így terveztem a látogatásotokat.
– Ellenkezőleg – szólt Thalyssra. – Ez a konfliktus megmutatta nekünk elkötelezettségedet néped felé. Látom, hogy a Horda hagyja, hogy fenntartsátok hagyományaitokat – ez pedig nagyon fontos a számunkra.
– Erőt merítünk szövetségeseinkből… de nem kell feladnunk cserébe azt, akik vagyunk – jegyezte meg Liadrin.
– Suramar mindig az otthonunk lesz. De vannak köztünk olyanok, akik szeretnék felfedezni a világot, újra elfoglalni a helyünket Azeroth népei között. Ehhez pedig szövetségesekre van szükségünk.
– A Horda ezt ajánlja neked, First Arcanist – mondta Lor’themar Theron. – Csatlakozz hozzánk. Silvermoon kapui nyitva állnak előttetek.
– A Nightborne-ok nevében elfogadom az ajánlatodat – felelte Thalyssra. Ettől a naptól fogva Suramar a Hordáért harcol.
– Nagyszerű! Lady Liadrin, kérlek térj vissza Orgrimmarba a jó hírrel együtt.

Orgrimmarban aztán Thalyssrát személyesen is bemutatta Liadrin a Warchiefnek.
– Warchief Sylvanas Windrunner, ő itt First Arcanist Thalyssra Suramarból.
– Megtiszteltetés, Warchief – hajolt meg Thalyssra Sylvanas felé. – Harcoltam Lady Liadrin és a kormányzó oldalán. A bátorságuk a Hordád jóhírnevét szolgálja.
– Valóban, First Arcanist – szólalt meg Sylvanas.
– A Horda az erőt testesíti meg. Az eltökéltséget. Az egyéniséget. Olyan jellemzőket, amelyeket mi, shal’doreiek is értékelünk. Itt az ideje annak, hogy a Nightborne-ok szövetségeseket keressenek Azeroth népei között. Ha elfogadod, büszkén felajánljuk seregeinket a Horda céljainak.
– Suramar tízezer éven át egyedül maradt – felelte Sylvanas. – Ma egy sokkal nagyobb közösség tagjai lettetek. Elfogadom hűségesküdet, Thalyssra.
– Suramar a Horda mellett áll!
– A Hordáért!

Umbric felkutatása

Alleria csalódottan távozott Silvermoonból, azonban Rommath egyik mondata nem hagyta nyugodni. “Ezért száműztük Umbricot és radikálisait”. Az íjász reménykedett benne, hogy ez azt jelenti, hogy a sin’doreiek között is vannak olyanok, akik tanulmányozták a Voidot. Ha így van, úgy érezte, fel kell kutatnia őket. Mivel High King Anduin Wrynn amúgyis újabb szövetségesek után kutatott a közeledő háborúhoz. Alleria jelentkezett, hogy ezeket a száműzött blood elfeket felkutathassa és ha lehet, rávegye őket arra, hogy csatlakozzanak az Alliance-hoz. Az Alliance egyik bajnokával együtt elindult Ghostlandsbe, hátha az elfek nyomára bukkan.

– A Ghostlands – merengett Alleria. – Egykor ez volt Eversong Forest… a zabolátlan szépség otthona. Windrunner Spire, a családom otthona nem messze fekszik innen. Ezek az erdők egykor oly sok örömet okoztak nekem és húgaimnak. Hogy így lássam őket… a szívemet bánattal tölti meg.
Ekkor megérkeztek a Sanctum of the Moonba, vagyis a Hold Szentélyébe.
– Ez a szentély volt egykor népem arcane-beli jártasságának példája. Most ez is romokban hever.
Ahogy megvizsgálták a szentélyt, egy könyvre bukkantak, ami egy naplónak tűnt.

“A void kísérleteink jól haladnak. Biztos vagyok abban, hogy egy áttörés kapujában vagyunk… Rommath szűklátókörű tiltakozásai ellenére. A grand magisternek meg kell értenie, hogy ez az erő létfontosságú Silvermoon védelme szempontjából. Soha többet nem lehetnek a sin’doreiek ellenségeik áldozatai! Sajnos úgy tűnik, hogy a kutatásaink zsákutcába futottak. Úgy hiszem, hogy az Andilien Estate-ben található tudás majd előrelendít minket.”

Így Alleria és a bajnok az Andilien Estate felé vették az irányt. Ahogy odaértek, megállapították, hogy olyan, mintha valaki kifosztotta volna a helyet, de remélték, hogy Umbric hátrahagyott valamit. Szerencséjük volt, Umbric újabb feljegyzése várta őket.

“Úgy tűnik, nem mi vagyunk

 népünkből az elsők, akik a voidot ki akarják használni. Találtam egy jegyzetfüzetet, amely ahhoz a személyhez tartozott, akinek már a neve is átok… Dar’Khan Drathir. Drathir árulása tette lehetővé, hogy Arthas beszennyezhesse a Sunwellt… és rommá zúzza királyságunkat. Most először értem, hogy Rommath miért ellenzi tanulmányainkat. Ettől függetlenül úgy hiszem, hogy ezt a tudást jó célra is lehet használni. Dathir kutatásainak nagy részét Dawnstar Spire-ben végezte. Oda kell mennünk.”

Így Umbric nyomában Alleriáék is Dawnstar Spire felé vették az irányt. Alleria kezdte érteni, hogy Umbric megszállottsága miért tette őt és társait száműzöttekké. Ha valóban Drathir tanításait követik, akkor nagyon vékony határvonalon mozognak a kísérletezés és a hazaárulás között. Ráadásul Alleria tudta, milyen veszélyes erővel játszanak: mindenképpen időben meg kellett találnia őket. Dawnstar Spire-ből szinte áradt az erő. Hamarosan rá is bukkantak a Spire tetején Umbric feljegyzésére.

“Drathir hatalom iránti hajhászásában egy ősi világ nyomait kereste, egy olyanét, amely magának a Voidnak a szélén lebeg. A feljegyzései szerint magának a valóság szövetének egyik törésében létezik. Soha nem találta meg ezt a helyet… de én sikerrel jártam ott, ahol ő nem. Az út hamarosan megnyílik számunkra! Drathir úgy hitte, hogy ez a törés egy elmondhatatlan erővel rendelkező ősi tárgyat rejt magában. Talán ez lesz a kulcs ahhoz, hogy megszerezzük az árny feletti uralmat.”

Alleria úgy gondolta, hogy a feljegyzések alapján képes lesz ő maga is átjárót nyitni erre a helyre. Sürgette a bajnokot, hogy igyekezzenek, mivel Umbric elég eltökéltnek és ügyesnek tűnt, ez pedig könnyen a veszte lehet. Csak remélni merte, hogy nem fognak túl későn érkezni.

Telogrus Rift

A hely, ahova megérkeztek, meglehetősen kísérteties és nem evilági volt. Túl sok idő azonban nem volt a nézelődésre, hiszen meg kellett találniuk Umbricot. Hamarosan rá is bukkantak a száműzött elfek vezetőjére.

– Magister Umbric! Alleria Windrunner vagyok!
– Alleria Windrunner? Hogyan… Ó, milyen váratlan megtiszteltetés! A népem és én hallottunk az Arguson történtekről. Ahogy el bírod képzelni, nagyon érdekel minket a sötét naaruval történt interakciód.
– Talán egy másik alkalommal – felelte Alleria. – Ez a bajnok és én téged kerestünk. Tudjuk, hogy száműztek titeket Silvermoonból és úgy éreztem, sok közös van bennünk.
– Valóban! Hozzád hasonlóan mi is úgy hisszük, hogy a voidot fel lehet használni az élet védelme érdekében, ahelyett, hogy felemésztené. Hatalmas fejlődést értünk el, Lady Windrunner, de számos rejtély maradt még. Vegyük ezt a varázskockát például – vezette őket egy hatalmas, kockaszerű eszközhöz őket, amelyet rúnák borítottak. Az eszközt több elf is próbálta felnyitni, láthatóan sikertelenül. – Ez egy ősi eszköz, talán még az azerothi életnél is régebbi. Úgy tűnik, zárva van, de eddig még nem tudtuk felnyitni.
– Óvatosan, Umbric – javasolta Alleria. – Az ilyen rejtélyek válaszaiért gyakran nagy árat kell fizetni.

Ekkor az ősi eszközből ki is robbant valami veszélyes. A hang, ami megszólalt, ismerős volt Alleria számára. Nem is olyan régen hallotta, amikor Silvermoonba látogatott.

– Végre… a jövő, amit előre láttam, bekövetkezett – mondta Nether-Prince Durzaan. – Köszönöm, hogy megnyitottátok az utat.
– Mutasd magad! – parancsolta Alleria. – Ki vagy te?
– A neveknek olyan kicsi jelentőségük van. Sokkal érdekesebb kérdés… mivé lettél? A népemet átformálta a void. Megszabadított minket a hús korlátaitól. Mi most ugyanezt az ajándékot ajánljuk fel nektek.
– Állj ellen a suttogásoknak, Umbric – figyelmeztette a sin’doreit Alleria. – Ez az “ajándék”, amiről beszél, alig több, mint a puszta rabszolgaság.
– Rrrrrurgaaahhh! – kiáltott Umbric, aki látszólag hasztalan küzdött Durzaan ajándéka ellen. – Érzem az erőt… engem hív… átváltoztat… – Umbric hangja mélyebb és éteribb lett, ahogy kinézete is megváltozott.
– Gyerünk – szólt Alleria a bajnoknak. – Meg kell állítanunk ezt az átváltoztatást, mielőtt még a népem elveszne!

Miközben igyekeztek odaérni, ahova Durzaan Umbricot vitte, mindenfelé a void teremtményeivel találkoztak. Ráadásul az ethereal herceget is ott hallották a fejükben.
– Bármilyen széttört hely is ez, mégis visszhangozza a hatalmasok suttogásait, akiket megöltek… és annak a gyűlöletét, aki megtörte ezt a világot.
– Sötét erők áradnak ezekben a hamuszerű kövekben. Nem csoda, hogy az etherealokat idevonzotta – mondta Alleria. – Az a vortex ott fenn erőtől lüktet. Vizsgáljuk meg! – A bajnokkal együtt átkeltek az előttük lévő portálon.

A túloldalon egy void vihar tűnt fel, ami csupán egy szerkezet volt, amit be kellett zárniuk. Közben Durzaan továbbra is az elméjükbe suttogott:
– Miért álltok ellen? Egy nagyszerű sors küszöbén álltok. Kár, hogy továbbra is ellenkeztek. A mesterek türelme óriási… de nem végtelen.
Ekkor Alleria és a bajnok egy Nhr’ghesh szörnyeteggel küzdött, amely meglehetősen hasonlított az Azerothon megismert Old God teremtményekre. Miután ezt is legyőzték, a távolból meglátták, hogy Durzaan pontosan hol tevékenykedik és hol igyekszik átformálni a sin’doreieket. Egy hatalmas Voidforge-ot, vagyis Voidkohót használt hozzá. Alleria és a bajnok egy portálon át odasiettek és igyekeztek megállítani a szertartást.

– A void átváltoztat majd titeket – mondta Nether-Prince Durzaan. – Felébreszti azt, aki valójában vagytok.
– Nem – szólalt meg Alleria. – Ezek az emberek nem a tieid. Még nem vesztek el teljesen.
– Nem látjátok, hogy mit ajánlunk nektek? A káosz fenségét… a végtelen éhség dicsőségét! Miért harcolsz a sorsod ellen, Windrunner? Csatlakozz hozzám és uralkodj az oldalamon!
– Átlátok a hazugságaidon, Durzaan. Ahogy majd a többiek is át fognak.
– Legyen hát. A halálod sajnálatos… de szükséges. Ajánlottam szabadságot. Ajánlottam erőt. Vesd le halandó láncaid! – kiáltotta Durzaan, és megtámadta Alleriát és a bajnokot.
– A sorsunk a miért, Durzaan! Nem te fogod meghatározni a jövőnket! – kiáltotta az íjásznő.
– Az átváltoztatás… még nem teljes… be… kell… fejezni…
– Itt csak egyvalakinek lesz vége… neked – mondta Alleria és ezzel végső csapást mértek az etherealra.

A Void Elfek sorsa

Miután végeztek Nether-Prince Durzaannal, Alleria Windrunner és az Alliance bajnoka az elfogott elfekhez siettek. Habár az átváltozásuk nem fejeződött be, mégis látványos volt a változás: mind a bőrszínük, mind a hangjuk megváltozott. És ez csak a külső volt. Meglepetten néztek magukra az egykori sin’doreiek.

– Alleria – szólalt meg Umbric. – A népem szabad, de mi… megváltoztunk. És a hangok…
– Durzaan megpróbálta eltépni halandóságotokat. Hogy magához hasonlóvá tegyen titeket – a saját éhségének szolgájává. De a sorsotok továbbra is a tiétek, Umbric. Meg tudom tanítani nektek, hogyan csendesítsétek el a suttogásokat. Hogyan szolgáljon titeket az árny ahelyett, hogy ti szolgálnátok azt.
– Az arroganciám lett majdnem a végzetünk. Olyan erőkkel játszadoztam, amelyek messze meghaladják azt, amit még kontrollálni tudok. Ha tanítasz minket, Alleria, követünk téged, amerre vezetsz minket.
– Érzem az erőt, amelynek most már parancsolni tudsz. Elég… jelentősek. Értékes szövetségesei lennétek az Alliance-nak.
– Silvermoon már rég hátat fordított nekünk – mondta Umbric. – Ma újjászülettünk… és éppen ezért egy új út illik hozzá. Ettől a naptól kezdve az Alliance-hoz leszünk hűségesek.
– És cserébe esküszöm, hogy segíteni foglak titeket az úton. Tájékoztatjuk High King Wrynnt ezekről a hírekről. Aztán visszatérek, hogy elkezdhessük az oktatásotokat.
– Kell egy kis idő, míg hozzászokunk új formánkhoz. Várjuk visszatértedet, Lady Windrunner.

Ezután Alleria Windrunner visszatért Stormwindbe, hogy beszámoljon Anduin Wrynnek arról, hogy új szövetségeseket szerzett az Alliance számára.
– Megtaláltam a száműzött sin’doreieket. Hozzám hasonlóan őket is megváltoztatta a void, de a szívük és az eszük a sajátjuk maradt. Én leszek a vezetőjük. Megtanítom őket, hogyan kontrollálják az árny suttogásait. Cserébe az Alliance oldalán fognak harcolni minden ellenséggel szemben.
– Időbe fog telni, míg ezek a void elfek kiérdemlik seregünk bizalmát. De amíg követik a tanításaidat, örömmel fogadjuk őket az Alliance-ban. Nagy szolgálatot tettél ma nekünk, Lady Windrunner. Ezért köszönettel tartozom.
– Megtiszteltetés újra neked szolgálni, High King. Az Alliance-ért!
– Az Alliance-ért!

Így a Void elfek az Alliance-hoz csatlakoztak. Nem egyszerű a dolguk, sokan bizalmatlanul tekintenek rájuk és nem is mindenhol látják őket szívesen, így a Cathedral of the Holy Lightban sem feltétlenül. De erre Alleria Windrunner is figyelmeztette őket:
– Lesznek, akik azt mondják, hogy a Light az egyetlen út. Az egyetlen fegyver, amely megállíthatja Azeroth ellenségeit. De mi látjuk az alternatívákat. Sok út, sok lehetőség áll nyitva előttünk. Lesznek, akik kételkednek bennetek. Akik megkérdőjelezik kitartásotokat, és a képességeteket, hogy ellenálltok annak, ami sok gyengeakaratú veszte lett. Használjátok a tőlem tanultakat arra, hogy megőrizzétek a kontrollt magatokban. Legyetek az Alliance fegyverei… akkor is, ha a sötétség szélén táncoltok.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).