High Overlord Varok Saurfang és a Horda

Saurfang egy olyan ork, aki sok mindent átélt már hosszú élete során. A Blackrock klán tagjaként végigharcolta mindhárom háborút, amely a Warcraft játékot megalapozta, és az azóta történtek nagy részét is.

Harcolt az eredeti Hordában még Draenoron. Szabad akaratából ivott a démonvérből, majd Blackhand és Orgrim Doomhammer hadnagyaként is szolgált, sőt, egészen a Hadfőnök helyettesi posztig jutott előre. Az Első és a Második háború alatt a Horda másodparancsnoka volt. Shattrath-ban és Karaborban draenei gyermekeket mészárolt le. Segített kifosztani és elpusztítani Stormwindet, és tagja volt annak a seregnek is, amelyet végül a Turalyon vezette Szövetséges seregek legyőztek a Blackrock Mountain árnyékában.

Fivére volt Broxigar, a Vörös, és Varok Saurfang szinte soha életében nem hagyta abba a harcot. És bizonyos értelemben ez a nagy tragédiája életének – oly hosszú életet él, amely alatt annyi mindent tett és látott, hogy óhatatlanul is látja az egymást ismétlő és a gyűlölet körét megtartó mintákat. Ott volt, amikor mindez elkezdődött az első alkalommal.

Az uszító gépezet

Ne szemérmeskedjünk: a régi Horda egy démonvértől lerészegedett és faji gyűlölettől vezérelt ork sereg volt. Olyan kegyetlen módszerekkel ölték a Draeneieket, amely rémségek emléke még a mai napig is kísérti Varok Saurfangot és a többi Hordás veteránt. És ezek a veteránok előtte már átélték az ork klánok közötti kegyetlen pusztító háborúkat is, amelyet a Draenoron való túlélés érdekében vívtak. Harcoltak Goria ogréi ellen, túlélték az Imperator Molok által létrehozott Vörös Himlő járványt is egy olyan szörnyű háborúban, amely után az orkok nem is tudtak tovább együttműködni.

Sarufang látta a Horda háborús gépezetének minden aspektusát attól a pillanattól kezdve, hogy Gul’dan és Blackhand létrehozták azt, egészen a modern időkig és a teljes történelme során vezető szerepet töltött be benne. Abban a Hordában, amely felégette Stormwindet, Saurfang volt a másodparancsnok. Abban a Hordában, amely internáló táborokban senyvedett egészen addig, amíg Thrall és Orgrim ki nem szabadította őket, Saurfang is csüggedten gubbasztott a tábortüzek mellett, miközben a múlt emlékei és bűnei kísértették. Azok az ő bűnei voltak. Abban a Hordában, amely áthajózott a tengeren Kalimdorba, majd megvívott a Mount Hyjalen a démonokkal a night elfek és az emberek oldalán, Saurfang segített kiképezni és vezetni a csapatokat, akár orkok, akár trollok, akár taurenek voltak.

Abban a Hordában, amely Silithusban az Alliance oldalán harcolt azért, hogy legyőzzék C’Thunt? Saurfang volt az, aki a két frakció egyesített seregét, a Might of Kalimdort vezette. Azok közül az elfek közül, akik most Ashenvale-ben és Darkshore-ban meghaltak, többen egykor parancsnokuknak hívhatták Saurfangot és követték utasításait. Saurfang volt Garrosh Hellscream tanácsadója Northrenden, ahol aztán kétszer is elvesztette a fiát, Dranosh-t, először Wrathgate-nél, aztán Icecrown Citadelben a Lich King őrült nekromanciájának köszönhetően. És amikor a Hordában polgárháború tört ki, Varok Saurfang segített Thrallnak abban, hogy szembeszállhasson Garrosh-sal.

Mindig meg kell fizetni az árat

Saurfang látta a Hordát, amikor a legnemesebb, illetve amikor az a legőrültebb volt – ártatlan gyermekeket ölt meg és városokat fosztott ki, ugyanakkor megvédte a világot a démonoktól és a Scourge-től. Bizonyos szempontból Saurfang a tökéletes mintapéldánya egy hordásnak.

Ugyanakkor egy idős ork is, aki évtizedek óta harcol.

Saurfang fivére, Broxigar túlélte mindhárom háborút, amelyek után úgy érezte, hogy megtagadta tőle a sors egy igazi harcos halálát. Akkor el tudjuk képzelni, hogy hogyan érezhet Saurfang. Broxigar végül hősi halált halt, miközben ütést mért magára, Sargerasra és ezzel lehetővé tette, hogy a night elfek és világuk túlélje a démonok támadását. Saurfang fia, Dranosh, akit elhunyt társa kérésére hátrahagyott Draenoron, eljött Azeroth-ra, hogy dicsőséget hozzon apjára, és a Lich King ellen harcolva halt meg. És Saurfang ezt is túlélte. Háborút háború után harcolt, csatát csata után vívott, néha a legjobb szándékból, néha szinte meg se tudta mondani az okát. Hol van az ő hősi halála? Még nem jött el.

És ez nyugtalanítja Saurfangot, mivel mostanra már látta Doomhammer Hordáját, Thrall Hordáját, Garrosh Hordáját, Vol’jin Hordáját és Sylvanas Hordáját. És tudja, ha a becsületet nem tartja meg – ha még ő is képes a pillanat hevében becstelen csapást mérni hátulról valakire, elárulva ezzel mindent, amiért addig egész életében harcolt -, akkor lehet, hogy soha nem halhat egy harcoshoz illő, becsülendő halált. Amikor Saurfang azt mondja, hogy A becsület, ifjú hősök… nem számít, milyen iszonyú a harc… Soha ne hagyd el!, ezt olyasvalakiként mondja, aki korábban már elhagyta azt. És látta, hogy milyen árat kell érte fizetni. Látta, hogy milyen mélyre süllyedt a Horda Gul’dan gonosz befolyása alatt. Ő is azok között volt, akik nem törődtek a becsülettel, és Saurfang fél attól, hogy ezt ismét megtegye.

Az elszámolás közeleg

Saurfang nem szívleli az Alliance-t – évtizedek óta az ellenségei. És világos, hogy különösebben nem is tiszteli őket, vagy azt, ahogy ők gondolkodnak a becsületről. Saurfang számára a saját becsületesség-érzetének van különös jelentősége, mivel korábban volt, hogy nem eszerint élt. Erre két példa is utal, az egyik a párbeszéde Garrosh Hellscreammel Borean Tundrán, a másik pedig az, amit tett a Lordaeronért folyó csata során.

High Overlord Saurfang: Ugyanabból a vérből ittam, mint az apád, Garrosh. Mannoroth átkozott vére lüktetett az én ereimben is. A fegyveremet az ellenségeim teste és lelke ellen fordítottam. És bár Grom dicső halált halt, mellyel mindannyiunkat felszabadított a vérátok alól, ezzel nem törölhette el múltunk szörnyű emlékét. A tette nem moshatta el azokat a rémségeket, amelyeket elkövettünk. Az átok megszűnése utáni télen a hozzám hasonló veterán orkok százai vesztek el a bánatban. Az elménk végre szabad volt, igen… szabadon újraélhettük azokat az elképzelhetetlen tetteket, amiket a Légió befolyása alatt műveltünk.

Broxigarnak nem kellett ezzel együtt élnie. Hősként halhatott meg, miközben a legfőbb démontól mentette meg a világot. Varoknak ezzel is együtt kell élnie. Az a fenyegetése, amelyet Garrosh-nak tett – Nem hagyom, hogy újra egy sötét útra vezess minket, ifjú Hellscream. Magam öllek meg, mielőtt az a nap eljönne… – csak egy üres fenyegetőzés lett. Garrosh-ból Warchief lett és Varok nem volt ott, mert a fia halálát gyászolta, de nyugdíjazása rövid életűnek bizonyult. Saurfang visszatért, hogy szembeszálljon Garrosh-sal, de addigra a Horda már szétszakadt és maga küzdött Warchiefje ellen.

Ez alkalommal azonban Saurfang a saját szemeivel látta, hogy mit tesz Sylvanas Windrunner Warchiefként. Az első sorból nézhette végig az egészet. Teldrassil meghódítása és a város elfoglalása nyugtalanná tette őt, de összességében az nem volt egy becstelen tett. Még azzal is igyekezett megőrizni a becsületét, hogy a civileket csak elfogta és nem bántotta azokat, akik nem voltak harcoló felek. Aztán az aggodalma amiatt, hogy magára maradt a Warchief Malfurion Stormrage-dzsel szemben, olyan erősnek bizonyult, hogy hátulról támadta meg a druidát. Ez egy gyáva tett volt, és saját bevallása szerint is becstelen. De akármilyen rossz is volt, semmi volt ahhoz képest, hogy tanúja lehetett annak, hogy Sylvanas hogyan parancsolta meg Teldrassil felgyújtását, és végignézte, ahogyan a Horda követte ezt a parancsot még akkor is, amikor ő személyesen próbálta őket megakadályozni ebben.

A Horda lelke

Saurfang végignézte, hogy Sylvanas milyen messzire hajlandó elmenni a győzelemért, és hallotta tőle, hogy a becsület semmit nem jelent egy csontváz számára. Ezekután meggyőződése lett, hogy semmilyen módon sem élhet tovább Sylvanas alatt a Horda szolgálójaként. Sylvanas soha nem választaná a becsületet a győzelem helyett. A Horda ideája a Vérről és Becsületről semmit nem jelentenek az ő számára.

Éppen azért fogalmaz Saurfang olyan nyersen arról, hogy bármilyen szörnyű is egy csata, a becsületet soha nem szabad elfelejteni, mert ő pontosan tudja, hogy milyen könnyű a Horda harcosai számára – magát is beleértve – félretenni a becsületet a győzelem érdekében. Ez az alapvető konfliktus több Warchief alatt is lejátszódott élete során. Látta, ahogy Blackhand hatalomért cserébe eladja népét. Látta, hogy Doomhammer is a célszerűséget választotta, és ezért életben hagyta Gul’dant ahelyett, hogy megölt barátja emlékének adózott volna, majd látta, hogy mindezekért milyen súlyos árat fizetett a Horda. Látta, hogy a fiatal, forrófejű, de becsületes Garrosh hogyan vált a bármi áron való győzelem megszállottjává.

Most Sylvanasban valami még rosszabbat lát – valakit, aki elég cinikus ahhoz, hogy a saját csapatait is megölje a Blighttal, hogy utána esztelen élőholtakként támassza fel őket. Garrosh sok minden volt, de cinikus soha. Még amikor a győzelem érdekében cselekedett, a becsületet akkor is annyira fontosnak tartotta, hogy inkább megölte a saját beosztottját, mert átlépte azt. Sylvanast ez egész egyszerűen nem érdekli. A túlélés jelent számára mindent, de Varok már annyi mindent túlélt, és látta, hogy mások milyen súlyos árakat fizettek a becsület elhagyásáért. Varok túlságosan is tisztában van vele, milyen árat fizetne, ha önként elhagyná a becsületességet.

Hűség és becsület

Saurfang nem örült, hogy Sylvanas a Blightot használta. Még kevésbé örült annak, hogy a nő visszautasította, hogy eltemessék az elesettek holttesteit, ahogy azt a becsület megkövetelte. Valójában Sylvanas egy rémséges, élőholt sereggé élesztette újjá azokat a holttesteket – ami nem sokban különbözött Dranosh sorsától Northrenden. Mivel semmilyen más lehetőséget nem látott, Saurfang ott maradt egymagában. Egyedül is harcolt volna az Alliance csapataival, hogy kiérdemelhesse végre a hősi halálát.

Csakhogy nem kapta meg. Ugyanis Anduin visszahívta az erőit, mielőtt még Saurfangot megölhették volna. A fiatal király elmondta Varoknak, hogy apja, Varian Wrynn szemében Saurfang a Horda legjobb oldalát testesíti meg, és még csodálta is érte. És Anduin maga is hasonlóan érzett. Bár Saurfang próbált ellenkezni vele, ebben az esetben Anduin kezében volt a döntés, és úgy döntött, hogy a katonáival Stormwindbe, a Stockade-be cipelteti az idős orkot.

Egyelőre itt találkozhattak vele utoljára a Hordás kalandorok. Saurfang már nem volt vezető, egy rab volt az ellenség börtönében. És bár a Hordából érkezett kalandorok felvázolták előtte a menekülési tervet, az idős ork visszautasította azt, hogy velük együtt távozzon. Nem fog visszatérni Sylvanas Hordájába azok után, amit a Warchief tett. Saurfang rámutatott, hogy hűség és becsület között van különbség. Egyik sem garantálja a másikat, és időnként előfordul, hogy választani kell a kettő közül.

Válaszúton

Spoileres tartalom következik a 8.1-es patchből!

Nem Saurfang az egyetlen, aki elégedetlen Sylvanas Windrunnerrel és az ő módszereivel. Ott van mindjárt Anduin Wrynn, aki próbált egyezkedni a Banshee Királynővel, ez az egyezkedése azonban totális kudarcba fulladt Arathorban. Azóta Anduin azt is megtapasztalhatta, hogy mit is jelent egy igazi háború: hogy nem egyetlen csatából és ütközetből áll, hanem hosszan tartó, kimerítő, és az ember már sokszor azt is elfelejti, miért is indult el egyáltalán a csatatérre. A fiatal király úgy érzi, mindenki tőle várja a megoldást és a megváltást a Sylvanas jelentette problémára, egyedül azonban képtelennek érzi magát a feladatra. De talán vannak, akik a Hordában is elégedetlenek a Warchiefjük tetteivel, akik számára nem összeegyeztethető az értékrendjükkel az, amit Sylvanas képvisel. Csakhogy Anduin Wrynn, mint az Alliance vezetője, nem szövetkezhet és nem keresheti meg ezeket az egyéneket. Erre csak olyasvalaki lehet képes, akit feltétlen tisztelet övez a Hordában…

Így jutottunk el ahhoz, hogy Anduin Wrynn elhatározta, titokban szabadon engedi Saurfangot és onnantól az orkon múlik, hogy mit fog tenni. Saurfang pedig ezúttal távozik a Stockade-ből és a Swamp of Sorrowsban húzza meg magát, ahonnan Zekhanon, a trollon keresztül igyekszik elérni azokat a kalandorokat, akik hajlandóak segíteni neki Sylvanas-szal szemben. Csakhogy a Dark Lady is megtudja, merre rejtőzködik Saurfang és Dark Rangerjeit küldi oda, hogy öljék meg az árulót, aki az emberek királyával szövetkezik ellene.

És itt elérkezünk ahhoz, hogy minden Hordás kalandornak választania kell: hűséges marad Sylvanashoz, és akkor nem követi Zekhant Saurfang rejtekhelyére, vagy hajlandó Saurfangot támogatni, kockáztatva azt, hogy a Warchief a kalandor visszatérése után rájön arra, hogy milyen szerepet játszott a meghiúsult orgyilkosságban.

Vajon mi lehet Saurfang célja? Vajon ő maga akarja vezetni a Hordát és a következő Warchief lenni? Az idős orkot továbbra is mély tisztelet övezi a Hordában – és az Alliance egy részében is, hiszen többen is szolgáltak alatt a Might of Kalimdor során. És többen ott voltak, amikor Varian Wrynn engedélyezte Saurfang számára, hogy magával vigye fia holttestét Icecrown Citadelből. Ha Saurfang Warchief akarna lenni, sokan egyetértenének azzal, hogy alkalmas erre a pozícióra.

De vajon akarja-e maga Saurfang a Hordát vezetni? Ha meg is tenné, az nem hatalomvágyból történne, vagy azért, hogy hódító háborúba induljon. De ha lehetősége lenne arra, hogy újra felépítse azt a Hordát, amelyet a legjobbnak tartott, amelyre büszke lenne, amelyet az ő becsületessége irányítana… valószínűleg igent mondana.

Forrás: Matthew Rossi: High Overlord Varok Saurfang and the struggle for honor /Blizzardwatch/
Anne Stickney: Could Saurfang be the next Warchief? /Blizzardwatch/

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).