High Exarch Yrel és a Mag’harok

Egy alternatív Draenor szülötte Yrel, akit egész életében a hite irányított. Amióta vissza tud emlékezni, nővére, Samaara nevelte őt, szüleinek sorsáról nincs tudomásunk. Karabor templomában nőtt fel, amely népe számára a Fény központja volt, és felnőttként a templom szolgájaként szolgált tovább. Tanulmányai során olyannyira ígéretes gyógyítónak tűnt, hogy még Velen próféta is felfigyelt a tehetségére. Saját tanítványául fogadta, és a vezetés és önfeláldozás értékeire is tanítani kezdte. Velen érezte, hogy a lány még fontos szerepet fog játszani népe történelmében, azonban azt nem tudta megmondani, hogy ez jó vagy rossz szerep lesz-e. Tanulmányai végén Yrel úgy döntött, hogy továbbra is a templomban marad, ahol csendben ápolja a körülötte levőket.

A hithű draenei életének békessége azonban véget ért, amikor a vad ork klánok az Iron Horde-nak, Vashordának nevezett seregbe egyesültek és elhatározták, hogy meghódítják Draenort. Yrelt elfogták és hirtelen egy háború kellős közepében találta magát.

A próféta jele

Amikor Azeroth-ról megérkeztek a hősök Tanaan Jungle-be, hogy legyőzzék Garrosh Hellscreamet és az általa életre hívott Iron Horde-ot, Yrellel Umbral Hallsban találkoztak, aki rabszolgaként életében először ölt. Ezután a nő csatlakozott Khadgar csoportjához, majd a barlangból kimenekülve Liadrinnal együtt meggyógyította az egykori Frostwolf és draenei rabokat. Az Alliance-szal együtt visszatért otthonába, Shadowmoon Valley-ba, ahol végre találkozhatott nővérével, Samaarával is.

Azonban nem sokáig örülhettek a testvérével egymásnak. Samaara elment, hogy a Shadowmoon ork klán ellen harcoljon, akik északon megtámadták a draeneieket, azonban társaival együtt Ner’zhul elfogta őket és Shaz’gulba vitte őket. Yrel egy csapat Rangarival együtt megpróbálta megmenteni őket, azonban rajta kívül mindenkit elfogtak és kivégeztek. Velen prófétával együtt ezután az Anguish Fortressbe mentek, ahol a tetőn végignézték, ahogy Ner’zhul a void erejét használja. Sajnos Yrelnek nem sikerült megmenteni a nővérét, Samaara a karjai között halt meg, és Yrel ekkor megesküdött rá, hogy erős marad, hogy megmentse népét.

Ezután újra szembeszállt Ner’zhullal, aki a void Dark Start, vagyis Sötét Csillagot is megidézte. Velen próféta azonban feláldozta magát annak érdekében, hogy a Dark Star ismét régi énjévé, a naaru K’arává változzon át. Halála előtt Velen a fején lévő jelet átadta Yrelnek. Velen halála után Yrel a megtisztul K’arával együtt Karaborba sietett, amelyet az Iron Horde ostrom alá vett, azonban végül sikerült visszaverni az orkok támadását, megölni vezetőjüket, Vorka parancsnokot, és győzelmet aratniuk.

https://cdn.blizzardwatch.com/wp-content/uploads/2015/10/151005_header_holypally_yrel_wings.jpg

Az Iron Horde elleni küzdelem

Yrel ezután egész Draenort végigharcolta az Iron Horde-dal szemben, azonban Vindicator Maraadtól eltérően neki sikerült mindezt anélkül megtennie, hogy meggyűlölte volna az orkokat. Sőt, még Durotannal is hajlandó volt szövetkezni Blackhanddel szemben, hogy legyőzhessék. Shattrath kikötőjében aztán végignézte Maraad halálát, aki végül megmentette az ő életét. Az immár eltökélt Yrel Maraad pörölyével meg is sebesítette Blackhandet, miközben Durotant is meggyógyította, ezzel pedig elég időt nyert Khadgar számára, hogy kimentse őket a robbanás előtt álló hajóról.

Miután az Iron Horde-ot visszaszorították Tanaan Jungle-be, megjelent Gul’dan és ismételten felajánlotta Mannoroth démoni vérét. Ezt követően jött létre a démonvért ivott orkokból álló Fel Horde (mármint alternatív Fel Horde, mivel a mi idővonalunk Outlandjén is létezett egy Fel Horde). Yrel ezalatt az idő alatt a ranglétrán is fokozatosan haladt előre, először Vindicator lett belőle, majd az Exarchok Tanácsa is felkereste őt, hogy teljesítse az Exarchok próbáját. Ennek során először a bukott Exarchot, Hataarut kellett megölnie, majd Frostfire Ridge-ben az Everburn nevű fury-t, végül pedig a maradék három Exarchot – Akamát, Naielle-t és Maladaart – kellett egy párbaj során legyőznie. Miután az Alliance draenori parancsnokának segítségével teljesítette a próbákat, Maladaar Exarch-nak nevezte ki és így csatlakozott a Tanácshoz.

Tanaan Jungle-ben és Hellfire Citadelben aztán a draeneiek, a megmaradt, Gul’danhoz nem csatlakozott orkok, valamint Azeroth hősei együtt sikeresen legyőzték a Fel Hordát és Archimonde-ot. A démon halála után Yrel ígéretet tett Khadgarnak, hogy ha valaha is szükség lesz Draenor népére, szóljanak, mert segíteni fognak. Addig is, Grommash Hellscreammel és Durotannal együtt megígérték, hogy újjáépítik Draenort.

És itt láttuk utoljára Yrelt.

https://wow.zamimg.com/uploads/news/13669-maghar-orc-allied-race-recruitment-scenario-broadcast-text-spoilers.jpg

Harminc évvel később

Mégsem Khadgar volt az, aki Draenor népét segítségül hívta. Bár a Burning Legiont és a démonokat nélkülük is legyőzte Azeroth lakossága, a kibontakozó Alliance-Horde háborúban Eitrigg vetette fel Sylvanas Windrunnernek, a Warchiefnek, hogy visszatérhetnének Draenorra és az ottani orkokat segítségül hívhatnák. Eitrigg a Garrosh által használt egyik szilánk-darabkát is megszerezte hozzá, a Nightborne Oculeth-nek pedig végül sikerült átjárót nyitnia erre az alternatív világra. Csakhogy Oculeth elmondta, hogy az idő mágia igazi mestere Elisande volt, így az ő műve nem lesz tökéletes.

Ennek eredménye lett, hogy nem ugyanoda tértünk vissza, mint ahol elhagytuk őket Archimonde legyőzése után. Az alternatív Draenoron azóta harminc év telt el, és egyáltalán nem azt találták ott, amire számítottak. Draenor haldoklott és a pusztulás szélén állt. Az ott élő orkok megosztottak voltak. Durotan halott volt, helyette ezen az alternatív idővonalon lánya, Geya’rah volt az Overlord. Az orkok vezetője továbbra is Grommash Hellscream volt, és magukat Mag’haroknak nevezték. Itt azonban az elnevezés, hogy ők tiszták, nem fertőzöttek, nem csupán a démonvérre utalt. Az orkok másik fele ugyanis csatlakozott a draneiekhez és a Light-hoz és Lightbound orkok lettek. Közéjük tartozott Grommash Hellscream fia is, aki ráadásul Exarch is lett.

A Mag’har orkok elmondták, hogy a draeneiek és a Lightboundok vezetője Yrel, a High Exarch, aki elvakultan követi a Fényt és a naarukat és célja, hogy a Fényben egyesítsen mindenkit, ami szerinte az egyetlen járható út. Aki pedig nem hajlandó az általuk igaznak tartott útra lépni, azt erőszakkal kívánták megtéríteni, vagy egyszerűen legyőzni és megölni. A Mag’har orkok ezért a szabadságukért vívtak háborút velük Draenoron, de erősen vesztésre álltak. Eitrigg és a Horda követe igyekezett nekik segíteni, azonban a nagyobb létszámmal szemben túl sokat nem tudtak tenni. Gorgrond déli részén, Beastwatch-ban igyekeztek ellenállni az őket ostromló Lightboundoknak és vezérüknek, High Exarch Yrelnek.

– Grommash Hellscream – szólt ki Yrel. – Hosszú idő telt el.
– High Exarch – felelte Grommash. – Ritka… megtiszteltetés.
– Azért jöttem, hogy egy utolsó esélyt adjak nektek, hogy magatokhoz vegyétek a Fényt. Néped elfojtja az életet ettől a világtól… a teljes kiszáradás felé taszítva a földet.
– Hogy lehetsz ilyen vak, Yrel? A Fény az, amely megpecsételte ennek a világnak a sorsát.
– Fáj, hogy el kell vesztenem egy régi barátot, Grommash. De… rendben. Intézzük ezt el a te módszereddel.
Grommash a Mag’harok felé fordult: – Geya’rah, vigyél ki innen mindenkit. Most. Nincs kérdés. – majd így kiáltott: – A Mag’harokért! Draenorért! Lok-tar ogar! – És ezzel a Lightboundok felé vetette magát.
Eitrigg közben igyekezett a Vision of Time darabkáját minél gyorsabban aktiválni, hogy elmenekülhessenek vissza Azeroth-ra, és magukkal vihessék a megmaradt Mag’har orkokat is, habár Geya’rah tiltakozni kezdett: – Nem! Én a Warchiefem mellett maradok!
– Ne hagyd, hogy hiábavaló legyen az önfeláldozása! – kiáltott rá Eitrigg. – Indulunk! MOST!
– Halj meg jól, Grommash Hellscream – üzente Geya’rah, miközben a tekintete előtt kezdett elmosódni a csatatér. Hamarosan egy ismeretlen világ ismeretlen földjén találta magát, melyet apja tiszteletére Durotarnak neveztek. Ebben az új világban Geya’rah és a Mag’har orkok felajánlották szolgálataikat a Hordának és Sylvanas Windrunner Warchiefnek.

https://wow.zamimg.com/uploads/screenshots/normal/784261-tyranny-of-the-light.jpg

A High Exarch és a Mag’har orkok

Az alábbi bekezdések Matthew Rossi: The Lightbound and High Exarch Yrel című cikkéből vannak fordítva.

A draenori háború végén Yrel lett Draenor egyik vezetője, Grommash Hellscream, a Warsong klán vezetője pedig a másik. Ugye Grommash a draenori háború első felét azzal töltötte, hogy háborúzott a draeneiekkel. Szolgasorba vetette őket és arra kényszerítette őket, hogy megépítsék a Dark Portalt, a Sötét Portált. Az egyik bányájukból szabadítottuk ki Yrelt, akit szintén az Iron Horde orkjai fogtak el. Grommash parancsára próbálta kiszipolyozni a Dark Star void energiáját Ner’zhul, és ennek során ő volt az, aki megölte Yrel nővérét és előidézte Velen halálát.

Yrel mégsem fordult Grommash ellen Archimonde halála után. Ehelyett az első években együtt dolgoztak Draenor helyreállításán és a még itt maradt démonok elűzésén. Mindazok után, hogy Yrel első kézből tapasztalta meg az Iron Horde kegyetlenségét akkor, amikor annak Grommash Hellscream volt a vezetője. Az világos, hogy a Mag’har orkok jelenleg egy zsarnoknak látják Yrelt, követőit pedig agymosott fanatikusoknak. És a Xe’rával történtek után persze nem is nehéz elhinni, hiszen láttuk, hogy Xe’ra megpróbálta rákényszeríteni az akaratát Illidanra, miért ne tehetné ezt meg más naaru? Vagy Yrel, aki az ő parancsaikat követi? És valóban lehetséges, hogy pontosan így is történt.

Azonban nézzük a tényeket. Draenor orkjai szabad akaratukból, Gul’dan befolyásától mentesen is elhatározták, hogy hódító hadjáratba kezdenek, és szolgasorba taszították a draeneieket. Arra kényszerítették őket, hogy megépítsék a Dark Portalt. A puszta létezésük miatt üldözték őket. És miközben erre koncentráltak, Gul’dan és az ő Shadow Councilja szépen Draenorra hozta a Legiont. A Mag’har orkok számos klánból származnak, köztük például a Warsong klánból is, amelynek mindig Grommash Hellscream volt a vezetője. Olyan klánokból származnak, amelyek háborút viseltek a draeneiek ellen. És ezek után azt, akit ők szolgasorba vetettek és leláncoltak, zsarnoknak nevezik? Aki nem azt mondja, hogy “szolgálni fogsz minket”, hanem “csatlakozhatsz hozzánk”.

https://cdn.blizzardwatch.com/wp-content/uploads/2015/06/hand-of-the-prophet-yrel-header.jpg

Lightbound zsarnokság

Azt is a Mag’har orkoktól tudjuk, hogy voltak olyan orkok, akik szabad elhatározásukból csatlakoztak a Lightboundhoz, míg másokra úgy erőltették rá a Lightot. Mindezt azonban mi nem láttuk, csupán a Mag’harok elbeszélésire tudunk hagyatkozni. Az is furcsa, hogy nem láttuk azt, hogy a Mag’harok megpróbálták volna kiszabadítani és megmenteni népüket a Lightbound kötelékéből, egy ilyen zsarnok és kegyetlen kötelékből. A Mag’har orkok arra hivatkoznak, hogy a Fény által ígért rend és béke valójában csak elnyomást és a szabadságuk elvesztését jelenti. Az ugyanakkor nem derül ki, hogy igazából milyen szabadságról beszélnek, mit is csinálnának szabadon, amelyet a Lightbound kötelék nem tenne lehetővé.

Mindezt az is megnehezíti, hogy nem tudjuk, pontosan hol és hogyan szakadt meg az együttműködés az orkok és a draeneiek között, miután mi távoztunk. Ha a démonok elüldözésén még együtt dolgoztak, mi változott meg? És mire utalnak a Lightboundok, amikor azt mondják, hogy ez az egykor virágzó föld most élettelen por csupán, és mindez a Mag’har orkok gyűlöletének műve? Milyen gyűlöletről és milyen tettről beszélnek, amivel az orkok tönkretették a világot? Vajon őket okolják Archimonde eljöveteléért? Mi történhetett, hogy Yrel, aki Archimonde legyőzése után félre tudta tenni ellenérzéseit az orkokkal szemben azért, hogy együttműködhessenek, most High Exarch-ként, népe vezetőjeként a barátjának tartott Grommash Hellscream ellen fordult?

Bizonytalan jövő

Lehet, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy azt a Mag’harok elmondták és bemutatták nekünk. Lehet, hogy az évek során Yrel egy megrögzött fanatikussá vált, aki szolgasorba akarja taszítani a Mag’harokat. A sors furcsa fintora lenne Grommash Hellscream számára, hogy a nő, akit egykor leláncolt, akinek szeretteit megölték az ő parancsára, most őt láncolná hozzá egy haldokló világhoz.

De nem ismerjük a teljes történetet. És nem árt erre emlékeztetnünk magunkat, mielőtt még azt gondolnánk, hogy a Mag’harok elbeszélése a teljes igazság. Miért haldoklik Draenor? Hogyan akarják a Lightboundok megmenteni? És vajon a létezés, a cselekvés szabadságától akarja megfosztani a Mag’harokat Yrel… vagy esetleg attól, hogy a Pale orkokhoz hasonlóan valamilyen sötét mágiát használjanak, amelynek akár köze lehet Draenor haldoklásához is?

Reméljük, hogy ezekre a kérdésekre is választ kapunk a jövőben.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).