Thrall tagadhatatlan kudarca

Thrall a Horda egykori Hadfőnöke, aki vezetők leszármazottja, és aki a Frostwolf klán vezérének szerepére volt hivatva születésekor – de aki ennél sokkal, sokkal messzebbre jutott. Thrall erőfeszítései által a Horda egy teljesen eltérő szervezetként épült újjá, olyanná, amelynek nem a véres csaták és dicsőséges hadjáratok képezték az alapját, hanem a szabadság, a felszabadulás és az egység eszményei. A család. Ezt az elképzelést szem előtt tartva engedte meg, hogy többféle népcsoport is szövetségesként csatlakozhasson ehhez az új Hordához, és Kalimdoron otthont teremtsenek maguknak.

De ez a Horda nem az a Horda volt, amelyet az ork nép ismert. Ez nem az egyesült klánok Hordája volt, akik Mannoroth véréből ittak, áttörtek a Sötét Portálon és azzal a szándékkal rohanták le Azerothot, hogy az egész bolygót meghódítsák. Ez a Horda nagyon, nagyon távoli mása volt a draenori Hordának, amely az orkok Azerothra érkezését megelőzően alakult meg, és amely még Thrall születése előtt élte fénykorát.

És talán ez a két Horda közötti különös kettősség vezette tévútra Thrallt. Vagy talán az, hogy a szüleit, Durotant és Drakát még csecsemőkorában megölték, őt pedig az emberek táborában rabszolgaként nevelték fel az emberek, az emberi ideálokra és emberi eszmékre tanítva őt. Ők tanították meg olvani, beszélni, arra, hogy hogyan létezzen. De egy nagyon fontos dolgot nem tanítottak meg neki: hogy hogyan legyen ork.

Vezetői képesség

Grom Hellscreamre, a Warsong klán utolsó tagjainak vezetőjére maradt az a fáradságos feladat, hogy megtanítsa Thrallnak, hogy hogyan legyen ork. Thrall megszökött az internáló táborok fogságából – méghozzá egy emberlány segítségével – és Hellscream otthona előtt találta magát. Őszintén szólva, Grom Hellscream csupán árnyéka volt egykori önmagának. Megkeseredve az ork népet sújtó letargikus betegség elleni küzdelemben, Grom végül belenyugodott a reménytelen jövőbe, amelynek végén őrá és a Warsong klánra is dicstelen vég várt.

Thrall érkezése azonban felrázta őt, és meglátta, hogy talán van még remény, talán tartogat valamit még a jövő a Warsongok számára. Elmesélte Thrallnak a Horda és az orkok történetét, egy grandiózus és dicsőséges képet festve, amelyet Thrall, miközben kék szemeivel nézte – melyeket az emberi gondolkodás torzított el felcseperedése során – azonnal más megvilágításba helyezett. Thrall továbbállt, hogy megtalálja a Frostwolf klánt és áldozatos tanulás után sámán váljon belőle, melynek művészete szinte kiveszett abban az időben.

A Frostwolf klánnál élve találkozott Orgrim Doomhammerrel, akitől még többet tanult az ork népről, és ekkor fejezte ki azon elképzelését, hogy ki kéne szabadítani az orkokat a fogságból, és újra egyesíteni kellene őket. Doomhammer, oldalán a helyettes parancsnokká kinevezett Thrallal, támadásokat indított az internáló táborok ellen, mígnem az egyik csata során megölték – ekkor Thrallnak adta a Doomhammert, és kinevezte őt a Horda Hadfőnökévé.

Thrall tizennyolc éves volt, amikor a Horda Hadfőnöke lett, és ezen tizennyolc év legnagyobb részét az emberi néptől tanulva töltötte.

Horda

Tényleg azt gondoljátok, tekintve, hogy mennyi időt töltött Thrall az emberek és mennyit Grom, illetve Orgrim társaságában, hogy képes volt a Hordát vezetni? Azt hiszitek, hogy akkor, abban az időben Thrall tudta, hogy mit jelent a Horda tagjának lenni? Hogy mi is volt valójában a Horda? Tényleg elég volt ennyi idő, hogy mindent megtudjon a múltjáról és az örökségéről, mielőtt a Hadfőnöki címet átnyújtották volna neki? Nem, nem volt. Csupán halvány sejtelme volt róla, a többi pedig pillanatok alatt elszállt. Az ork nép követte őt – boldogan követte őt, mivel ő volt az első valódi sámán, akit a draenori napok óta láttak, és megszabadította őket a mindannyiukat leterítő különös letargiától. Ez volt hűségük fokmérője – Thrall megmentette mindannyiukat, így mindannyian Thrallt szolgálták.

Különös módon Thrall az összes többi népet is majdnem ugyanígy terelte a Horda szárnyai alá. A trollokat megtámadták a murlocok, a nagák és az emberek is – Thrall megmentette őket, ők pedig csatlakoztak a Hordához. A taureneket megtámadták a kentaurok és magukkal vitték Cairne fiát, Baine-t – Thrall megmentette őt, és megszabadította őket a kentauroktól, a taurenek pedig csatlakoztak a Hordához. A Forsakeneket a tauren Hamuul Runetotem ajánlotta figyelmébe, rámutatva arra, hogy eljöhet számukra a megváltás. Hamuul szerint meg lehetett őket menteni. És ezért csatlakoztak a Hordához.

A blood elfek, egy egykori büszke civilizáció megtört maradványai, akik senkihez sem fordulhattak – csatlakoztak a Hordához. A goblinokat, akiknek szigete egy vulkánkitörés következtében a Cataclysmnek köszönhetően felrobbant – egyenesen maga Thrall mentette meg, és ennek következtében a Hordába fogadta őket. Az egész Horda nemcsak a szabadság és a hűség koncepcióján alapult, hanem azon a feltevésen is, hogy Thrall valahogy a megmentő, aki ismét jobbá teszi majd a világot, és őt követve a világ automatikusan jobb hellyé fog változni.

Garrosh Hellscream

De ez nem elég ok arra, hogy egy frakciót vezessünk. Nem elég, hogy pusztán azért legyenek együtt, mert ők azok, akiket megmentettek. Senki sem ülhet örökké ölbe tett kézzel, állandóan háláját kifejezve, és ennyivel be is érje – ennél több életcélra van szükség, és itt kezdett el tétovázni Thrall, mivel sose tűnt úgy, hogy lenne bármilyen elképzelése arról, hogy mi legyen ez a cél. A Burning Crusade során lehetőséget kapott arra, hogy elutazzon arra a vidékre, ami egykor örökségének része volt, hogy meglátogassa azokat az orkokat, akiket soha nem fertőzött meg a Burning Legion, és hogy első kézből láthassa, hogy milyen volt egy ork élete Draenoron. És talán itt követte el Thrall élete legnagyobb hibáját, amikor találkozott Garrosh Hellscreammel, Grom fiával. Garrosh depressziós volt és önmagában is kételkedett, mivel egy olyan vérvonalból származott, amely a saját és a Mag’harok szemében is, visszavonhatatlanul megfertőződött.

És Thrall megmentette Garrosh Hellscreamet. Egy látomással megmutatta neki apja halálát, hogy Grom utolsó leheletével egy dicsőséges csatában megölte Mannorothot, örökké felszabadítva az orkokat az átok alól, amely a Burning Legionhoz kötötte őket, és ennek során hőssé vált. Ha Thrall csupán ezen tudás birtokában otthagyta volna Garrosht, talán az elég is lett volna. Talán minden nagyszerűen alakult volna – Garrosh lehetett volna Garadar és a Mag’harok vezetője Geyah halála után, és egy viszonylag csendes életet élhetett volna Nagrand azon kis szögletében. Nem valószínű, hogy abban az esetben valaha is többről álmodott volna.

Ehelyett azonban Thrall magával vitte vissza Azerothra – hogy tanácsadójaként szolgáljon. Nem volt elég, hogy egyszerűen megmutassa Garroshnak, hogy apja nem az a szörnyeteg, akinek gondolta. Thrallnak ki kellett őt szakítania az otthonából és magával vinnie Orgrimmarba, hogy újabb trófeája legyen az általa megmentett lelkek gyűjteményének és a Hordának. És az elkövetkező évek eseményei során Garrosh tiltakozott és ágállt és forrongott a visszafogott és diplomatikus élet kényszere alatt, amelyet Thrall láthatóan valamilyen nemes eszménynek tekintett.

Thrall azt mondta, hogy ez a Horda… de ez egyáltalán nem hasonlított arra a Hordára, amelyet Garrosh egykor ismert.

Hadfőnök

És talán valahol a tudata mélyén erre Thrall is kezdett rájönni. Valahol a northrendi hadjárat során, amikor az orkok, akik készek voltak Thrallt követni a szabadságukért, egészen kivirágoztak Hellscream irányítása alatt – egy olyan irányítás alatt, amely sokkal inkább összhangban volt mindazzal, amit Draenoron ismertek. Hellscream nem mentette meg őket, ő csupán az utat mutatta és ők követték. Dicsőséges csatákat és hódításokat adott nekik, valamit, amit a Második és  Harmadik háborúk napjai óta nem kaptak. Hellscream adott nekik valamit, amiért harcolhattak, és a maga barna bőrével és harapós természetével minden porcikájában az az ork volt, akivé a zöldbőrű, kékszemű és különös diplomatikus elképzelésekkel teli Thrall soha nem válhatott.

Így, amikor Thrall visszalépett a Hadfőnökségtől, és a címet Garroshnak adta, az orkok teljesen elégedettek voltak a döntéssel – végül is Hellscream volt mindaz a szemükben, aminek a Hordának lennie kellett. Thrall azt mondta Garroshnak, hogy a régi módszer szerint vezesse a Hordát. Hellscream pedig a szaván fogta, és pontosan ezen kezdett el munkálkodni – hogy a Hordából egy hódításra alkalmas hadi gépezetet kovácsoljon, egy olyan erőt, amelyet mindenki elismer, egy olyan sereget, amelyet mindenki fél. Ez volt egykor a Horda. A Régi Hordát erre hozták létre – a klánok eredetileg  kifejezetten azért a célért egyesültek Blackhand vezetése alatt, hogy hódítsanak és gyilkoljanak.

Lehet rajta csodálkozni ezek után, hogy Hellscream elsötétült tekintettel nézett a Horda többi részére? Az ő felfogása szerint Vol’jin és a Darkspearek semmit sem tettek hozzá a Hordának azon elképzeléséhez, amellyel ő felnőtt. Ugyanígy sem a Forsakenek, sem a blood elfek. Minden tőle telhetőt megtett, hogy megpróbáljon helyet szorítani ezeknek a népeknek, ahol hasznosak és építők lehetnek – a goblinok harci gépeket gyártottak, a blood elfeket pedig megkérte, hogy ássanak az arcane titkainak olyan mélységeibe, amely növelheti a Horda erejét. De eddigre a Darksperek már annyira elszakították magukat, hogy elbizonytalanodtak abban, hogy ez a Horda egyáltalán olyan szervezet-e, amelynek továbbra is tagjai kívánnak maradni.

Hellscream uralma

Garrosh Hellscream szinte minden World of Warcraft kiegészítő része volt. Láthattuk, hogy a csüggedt fiúból hogyan lett háborút szorgalmazó, bűnös vezető, akire büszke lehetett volna az apja, Grommash. Hiszen biztosak lehetünk abban, hogyha Grom Hellscream megérte volna a fia Hadfőnökké emelkedését, minden lépése mögött ott állt volna és támogatta volna a fiút. Ott lett volna Garrosh oldalán Orgrimmar ostromakor, és valószínűleg abban a pillanatban megölte volna Vol’jint, hogy az az átkozott Darkspear túllépi a határt. Garrosh a régi idők orkja volt – és ezek a régi idők orkjai nem a jóindulató, békés sámánok voltak, mint azt Thrall oly készségesen magáévá tette.

Ez Thrall legnagyobb hibája: a valós irányítás állandó és nyomasztó hiánya. Ölébe hullott a Horda vezetése, ügyetlenül és esetlenül támasztotta meg annak sorait, majd ugyanolyan könnyedséggel hagyta ott a pozícióját abban a pillanatban, ahogy elkezdett azon morfondírozni, hogy talán, de csak talán, mégsem az a vezető, akinek Grom vagy Doomhammer gondolta. Thrall tudta, hogy újra dicsőségre akarja vezetni a Hordát, de arról semmi fogalma sem volt, hogy valójában mi is volt a Horda. Hogyan is építhetett volna fel sikeresen bármit is, ha csak egyszer, véletlenül pillantott rá a tervrajzra a kivitelezés előtt?

Így otthagyta Garrosh Hellscreamet vezetőnek és azt gondolta, hogy ezzel minden megoldódik – végül is Garrosh a régi idők orkja volt, biztos jobban képes lesz a vezetésre, mint Thrall. És ezek után volt képe elszörnyülködni azon, hogy mi lett tetteinek következménye. Ő hagyta ott Garrosht vezetőnek. Ő mondta Garroshnak, hogy támogassa a régi Horda módszereit. Garrosh Hellscream pontosan ezt tette, aztán végignézte, ahogy a Thrall által maga köré gyűjtött furcsa és különös népek ellene szövetkeztek és minden haragjukat rajta töltötték ki.

Hellscream szökése

Garrosh Hellscream semmilyen megbánást nem tanúsított a tárgyalását. Nem is volt erre oka – csak azt tette, amire kérték. Mindent, amit tett, a Horda érdekében tette. Csupán az ő elképzelése a Hordáról és Thrall elképzelése a Hordáról két homlokegyenest különböző dolog volt. Persze, hogy Hellscream nevetett a tárgyalásán – miért ne tette volna? Pontosan azt tette, amit mondtak neki, és a végén őt állították ezért bíróság elé. Különböző népek különböző képviselői mondták a szemébe, hogy fogalma sincs arról, hogy mit jelent a Horda – amikor a valóságban sokkal inkább ennek az ellenkezője volt igaz.

A trollok, a taurenek, a Forsakenek, a blood elfek, a goblinok és a pandarenek közül egyik sem tudta, hogy mit jelent a Hordának lenni. Thrall sem tudta, mit jelent a Hordának lenni. Az egyetlen személyek a Hordában, akik tudták, hogy ez mit jelent, azok, akik ott voltak akkor Draenoron. Akik ott voltak a Horda születésénél, akik harcoltak és hódítottak és még tovább harcoltak és a saját szemükkel látták az eseményeket. És tudjátok mit? Ezeknek az orkoknak a többsége Garrosh oldalán harcolt az Ostrom alatt.

Persze, hogy Garrosh erre az alternatív világra ment vissza. Visszament, hogy megváltoztassa a történelmet, igen. De azért is ment vissza, talán, hogy bebizonyítson valamit, ami valahol félúton elveszett. Szinte senki sincs Azerothon, akinek fogalma lenne arról, hogy mi valójában a Horda. Ülhetnek itt, és vádolhatják őt, és ujjal mutogathatnak rá, és hibáztathatják, amennyire csak akarják, de Garrosh egy valamit biztosan tudott: hogy az a dolog, amit Thrall létrehozott, lehet szövetséges népek csoportja, de soha nem volt a Horda és soha nem is lesz az.

Hellscream bukása

És itt kapjuk meg azt a cinematicot, amely Thrall és Garrosh Hellscream végső összecsapását mutatja be. Ott végződött, ahol kezdődött, egy zöld mezőn, ami egy másik univerzumban Garadar kicsiny városává változott. A felszínen úgy tűnik, hogy Thrall és Garrosh szavakkal és ütésekkel dobálóznak – de a szavaknak mélyebb jelentése van puszta kicsinyes sértegetéseknél. Amikor Garrosh azt mondja, hogy „Mindent, amit tettem, a Hordáért tettem”, tényleg így gondolja. Ami még rosszabb, hogy a színtiszta igazat mondja. Mindent, amit tett, a Horda érdekében tette – a régi Hordáért, Draenor Hordájáért, az apja Hordájáért, a Hordáért, amellyel Thrall soha nem találkozott, és amit nem is remélhetett, hogy valaha is teljesen megértsen.

Thrall tette őt Hadfőnökké. Thrall hagyta ott, hogy szedegesse össze a darabkákat. És amikor Hellscream végül azt üvölti minden dühét beleadva, hogy Thrall cserbenhagyta őt – ez a színtiszta igazság. Thrall cserbenhagyta őt. Thrall kirángatta őt az otthonából, egy számára érthetetlen különös helyzetbe helyezte, egy olyan csoport vezetésére bízta, amelyet alig értett meg, és kényelmesen megjelent, hogy kivégezze Garrosht, amikor az „megbukott” a kezdettől fogva lehetetlen küldetés teljesítésébe. Garrosh soha nem tudta Thrall Hordáját vezetni, mivel Garrosh nem tudta, hogy Thrall Hordája valójában micsoda, mert Thrall saját maga sem tudta, hogy Thrall Hordája valóban micsoda. Hellscream eleve bukásra volt ítélve.

És amikor Garrosh Hellscream az utolsó pillanataiban odavetette, hogy Thrall tette azzá, aki volt, akivé lett, Thrallnak még volt pofája arra utalni, hogy Garrosh maga választotta a sorsát. Ez nyilvánvalóan a legnagyobb hazugság, amit Thrall valaha is mondott. Vajon azért mondta, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet arról, amit tett? Vagy azért, hogy saját maga előtt igazolja a tetteit?

Egy egyszerűbb példával szemléltetve: Thrall talált a dzsungelben egy tigrist, amelynek a mancsából kihúzott egy tüskét, majd fogta a tigrist, hazavitte, és azt várta, hogy az majd úgy viselkedik, mint egy jólnevelt házimacska. És annak ellenére, hogy nyilvánvaló tény, hogy a nevezett tigris egy vadállat, és távolról sem háziasított, magára hagyja a saját eszközeivel, és amikor a tigris megöli a szomszéd tyúkját, Thrall megöli a tigrist. De nemcsak megöli, hanem még hibáztatja is azért, amiért tigris merészelt lenni, amiért azt tette, ami a természete, és azt mondja a tigrisnek, miközben, hogy kiszorítja belőle a szuszt, hogy „ Te választottad a sorsod.”

Marha.

Akár felismeri, akár nem, Grommash Hellscream fiának felemelkedése, bukása és halála kizárólag Thrall vállán nyugszik. Nem ezt az életet érdemelte volna Garrosh Hellscream. És nem is ezt a halált. Háborút szított? Igen. Amit Theramore-ral, Pandariával és a Thrall Hordája alatt egyesült népekkel tett, az megbocsáthatatlan? Igen. Az ő hibája volt? Igen. Ő döntött úgy, hogy így cselekszik, ő hozta meg az összes döntést, amely számtalan ártatlan életet kioltott.

De soha nem lett volna abban a pozícióban, hogy ilyen döntéseket hozzon, ha egy bizonyos zöld bőrű, kék szemű ork nem ad rá neki alkalmat. Nem tudjuk, hogy vajon ezek a gondolatok valaha is megfordultak-e Thrall fejében – de úgy gondolom, hogy nem lenne semmi értelme Garrosh történetének, ha nem lenne hatással Thrallra az elkövetkezendő években.

Forrás: Anne Stickney: The undeniable failure of Thrall /know your lore – WoW Insider/

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).