Kel’Thuzad, a Cult of the Damned és az élőholt járvány kezdete

Előzmény: A Lich King létrejötte

Kel’Thuzad, a mágus

15 évvel jártunk a Sötét Portál (Dark Portal) megnyitása után, és a Lich King titokban már azon ügyködött, hogy hogyan szabadulhatna ki a Burning Legion uralma alól. Ehhez olyan egyéneket keresett, akiket hatalomvágyuk miatt könnyen befolyásolhatott. Az egyik legerősebb személy, aki válaszolt a hívására, Dalaran vezető szervezetének, a Kirin Tornak az egykori tagja volt. Kel’Thuzad egykor egy mélyen tisztelt és sokak által csodált tudósa volt az arcane művészetének, azonban kutatásai és tanulmányai egy veszélyes és sötét helyre vezették őt – a nekromancia, az élet és halál manipulálásának irányába. Amióta a Második Háborúban meglátta az orkokból lett death knightokat, megszállottan kutatta a nekromancia sötét titkait. A nekromanciát és annak gyakorlását azonban a Kirin Tor kezdete óta szigorúan tiltották a mágusok között. Kel’Thuzadot is többször figyelmeztették, majd büntették, végül elvették tőle titulusait, jogköreit és lassan száműzni akarták magából Dalaranból is.

Kel’Thuzadot feldühítette a Kirin Tor hozzáállása, amit ő elavultnak, előítéletesnek és szűk látókörűnek tartott. Azerothot nemrég támadták meg egy ismeretlen világ lényei. A Második Háború után az Eye of Dalaranért magát Dalaran városát is megrohamozták. A Horda nekromantikus erővel létrehozott death knightjait, élőholt harcosait Kel’Thuzad közvetlen közelről láthatta. Onnantól nem hagyta nyugodni a mágiának ez a fel nem tárt területe, és miután látta, mire képes ez az erő, ő is meg akarta tanulni használni.

A Lich King válaszokat kínált az összes kérdésére, és hozzáférést ígért számára a nekromancia legrejtettebb titkaiba is. Gondja volt rá, hogy eltitkolja a Burning Legionnel fennálló kapcsolatát, ehelyett úgy mutatta be magát, mint aki a maga ura. Kel’Thuzadot lenyűgözte ez a lény. Otthagyta Dalarant, a kötelezettségeit és elutazott Northrendbe, hogy saját szemével láthassa a Lich King hatalmát. Megnézte Azjol-Nerub romjait; találkozott a legyőzött vezérrel, Anub’Arakkal, sőt, alaposan végigjárta a Naxxramas nevű megfertőzött templomvárost és annak minden rémségét.

Amit látott, az több volt, mint amire számított. Bár egy pillanatra átfutott a fejében, hogy elmeneküljön innét, a Lich King szolgái hamar nyilvánvalóvá tették számára, hogy már nincs visszaút innentől már nem gondolhatja meg magát. Kel’Thuzad szolgálni fogja a Lich Kinget; a kérdés csak az volt, hogy ezt élve vagy halva, élőholtként teszi-e meg. Kel’Thuzad csúszva mászott vissza a Frozen Throne-hoz, hogy elfogadja “jutalmát”. A Lich King megígérte, hogy hűségét elképzelhetetlen erővel fogja megjutalmazni.

A Cult of the Damned létrejötte

A Lich King azzal bízta meg Kel’Thuzadot, hogy utazzon Lordaeronba és gyűjtsön maga köré hűséges követőket. Idővel majd nekik kell az élőholtak járványát szétterjeszteniük a környék lakosainak körében. Kel’Thuzad engedelmeskedett. Vonakodása teljesen megszűnt, és a Lich King szolgálata iránti elköteleződése egyre nőtt. Az erő, amit cserébe kapott, valóban lenyűgöző volt.

Amikor Kel’Thuzad megérkezett Lordaeronba, szent embernek álcázta magát, és egy új vallás reményéről prédikált. Demagóg szónoklataival hamar elnyerte az alsóbb néposztályok jóindulatát, és kihasználta a lordaeroni kormányból való kiábrándultságukat. Kijelentette, hogy képes enyhíteni az elnyomottak fájdalmát, reményt adni a reményteleneknek és a szűkölködőket az örök életbe vezeti. A hazugságok könnyen jöttek a szájára. Látta az élőholtak erejét. Most, hogy ő is hozzá lett láncolva a Lich Kinghez, többé nem félt tőlük. Már alig várta azt a npot, amikor ő is lerázhatja magáról az élet béklyóit, és egy hatalmasabb élőholt formát ölthet majd.

A gazdagokat teljesen más módszerrel környékezte meg. A nemeseket és földesurakat hatalmas erővel és halhatatlansággal kecsegtette, ha csatlakoznak hozzá. Néhányan aggodalmaskodtak, hogy ez igazából egy népfelkelés, amely a fennálló rendet akarja megdönteni, de Kel’Thuzad eloszlatta félelmeiket. Elmondta, hogy az alsóbb osztályok semmilyen fenyegetést nem jelentenek; csak eszközök, akik segítségével a kiváltságosok elpusztíthatják ellenségeiket és még nagyobb vagyont biztosíthatnak maguknak.

Ahogy az évek teltek, Kel’Thuzad egyre több és több embert szervezett be maga köré. Csak nagyon kevesen tudták, hogy valójában milyen szörnyűségek fognak várni rájuk. Kel’Thuzad ugyanis csak azok előtt fedte fel az élőholt járvány titkát és azt, hogy mi vár az emberiségre, akikben biztos lehetett, hogy a sötétség nem fogja elriasztani őket. Idővel ezt a szervezetet fogják majd Cult of the Damnednek, vagyis Átkozottak Szektájának nevezni.

Scholomance

A szekta főhadiszállását egy ősi emberi erőd, a Scholomance alatti katakombákban rendezték be. Itt tanította meg a nekromancia tudományát leghűségesebb követőinek Kel’Thuzad.  A sötét varázslók hamar kitanulták ezt az új mágiát. Hátborzongató kísérleteket folytattak, az erőd alól kiásott csontvázakat élesztették fel. Néhány nekromanta a kiásott csontvázakat darabokra szaggatták, hogy aztán a darabokból agyatlan élőholt óriásokat hozzanak létre, akiket abominationnek, undormányoknak neveztek.

Miközben követői és tanítványai ezen dolgoztak, Kel’Thuzad a legfontosabb kísérletet végezte. Northrendből Scholomance-ba hozott mintákat a Lich King élőholt járványából. Megszállottan munkálkodott azon, hogy a fertőzésnek egy olyan fajtáját hozza létre, amely egyszerre lesz hatásos és jól elrejthető. Úgy tervezte, hogy a járványt Lordaeron gabona-szállítmányain keresztül fogja szétteríteni a vidéken, és azt akarta, hogy a lappangási időszak elég hosszú legyen ahhoz, hogy az emberek még azelőtt elfogyasszák a fertőzött ételt, hogy bármilyen tünet megjelenne, így a lehető legtöbb embert fertőzze meg.

Hosszú hónapok kísérletei után végül sikerrel járt.

Az élőholt járvány kezdete

Míg Kel’Thuzad Scholomance-ban kísérletezett, a Lordaeroni Szövetség éppen felbomlott, lenn délen Stormwind pedig belső gondokkal küszködött. A high elfek és az Eastern Kingdoms emberei már nem bíztak egymásban. Egy emberek által nevelt ork, Thrall pedig kiszabadította az orkokat a internáló táborokból és egy új Horda létrehozására készült. A világ nemzeti évek óta nem voltak ilyen sebezhetőek. Kil’jaeden végül azt súgta a Lich Kingnek, hogy itt a tökéletes pillanat ahhoz, hogy az élőholt járványt Lordaeronra zúdítsák.

A Lich King készen állt, ahogyan szolgái is. Az utóbbi években Kel’Thuzad és a Cult of the Damned kiterjesztették befolyásukat Lordaeron éléstárára, az Eastwaldra. Számos fontos település, köztük Andorhal is valójában a titkos szekta kezében volt. Andorhal volt a fő mezőgazdasági elosztó-központ a régióban. Azok a gabonák, amelyeket Andorhalban megfertőztek a járvánnyal, előbb-utóbb Eastwald legtávolabbi pontjába is eljutottak.

Kel’Thuzad és a nekromantái a város gabonaraktárait megfertőzték a járvánnyal. Andorhal lakosai nem is sejtették, hogy milyen veszély leselkedik rájuk az élelmiszer-raktárakban. Még a szekta tagjainak többsége sem volt tisztában azzal, hogy pontosan mit is tettek. Kívülről semmi jele nem volt a gabonán a fertőzésnek. Csak miután elfogyasztották, azután aktiválódott a fertőzés és annak következményei.

A kereskedők halálos rakományaikat a szokásos kereskedelmi útvonalakon vitték szerteszét, és az ártatlan polgárok örömmel fogyasztották el az újonnan érkezett friss gabonát. Napok teltek el, mielőtt az első jelek arról, hogy valami nincs rendben, felütötték volna fejüket az Andorhalhoz legközelebb eső falvakban és városokban. Fáradtságról és magas lázról érkeztek a jelentések, amelyek elsősorban a fiatalokat és az öregeket érintette. Aztán egész családok betegedtek meg. Majd egész falvak. Az áldozatok közül senki sem sejtette, hogy honnan ered a betegség, mint ahogyan nem sejtette azt sem senki, hogy mindez a Legion újabb inváziójának előjele.

Jég és árnyék

Northrenden a Lich King továbbra is azon tűnődött, hogyan szabadulhatna ki a Legion és Kil’jaeden uralma alól. Arról álmodott, hogy egy nap az élőholtakat a saját szolgáivá teszi és a Legion ellen fordítja őket. Azonban ennek még nem jött el az ideje. Az élőholt járvány még épp csak kezdett gyökeret ereszteni Lordaeronban.

Most a Lich King más dolgokra fordította figyelmét. A Frozen Throne-ba bebörtönözve módot kellett találnia arra, hogy hogyan terjesztheti ki akaratát a külső világra. Az élőholt teremtmények felett teljes kontrollal rendelkezett, azonban az ő erejük a sokaságukban rejlett kizárólag. Egyenként gyenge, agyatlan lények voltak. Ott volt Kel’Thuzad is, azonban neki már megvolt a maga külön feladata, hogy vezesse a Cult of the Damned-et. A Lich King valami mást keresett, valami többet. Egy hatalmas bajnokot, aki majd a közvetlen képviselőjeként fog cselekedni a Frozen Throne-on túl.

A Lich Kingnek még fogalma sem volt arról, hogy ki lesz majd ez a helyettes, de azt tudta, hogy hogyan fogja a szolgájává tenné. A kulcs a jégbörtönében rejlett. A Frostmourne félelmetes fegyver volt, amely képes volt felemészteni a lelkeket. Ha valakit rá tudnak venni arra, hogy magához vegye a pengét, akkor az azonnal a Lich King akaratához láncolná őt. Ugyanakkor a dreadlordok soha nem fogják hagyni, hogy a Lich King maga hozzon létre egy saját szolgálót. Ezért el kellett hitetnie a démonokkal, hogy valójában ez áll a Legion érdekében is.

Az évek során a Lich King rájött, hogy kitől félnek a dreadlordok a legjobban: Kil’jaedentől. Ha az élőholt járvány kudarcot vallana, a démon lord megbüntetné őket. A Lich King ezt a tudást a maga javára használta. A dreadlordok félelmére játszott, és fokozatosan meggyőzte őket arról, hogy a győzelem kulcsa abban rejlik, hogy Kel’Thuzadhoz hasonló halandó bajnokokat találjanak. A Lich King körmönfontan, de barátságosan közelített a démonokhoz; sikerült elhitetnie velük, hogy egy új szolga felkutatása és a Frostmourne-nal felfegyverzése valójában az ő ötletük.

Egyedül Kel’Thuzad volt tisztában a Lich King valódi szándékával. A lény ugyanis felfedte előtte, hogy az élőholt járvány mögött valójában a Burning Legion áll, Kel’Thuzad pedig ennek ellenére is a Lich Kingnek esküdött hűséget. Sőt, azt is megígérte, hogy ha eljön az idő a jövőben, a démonok ellen is fellázad.

A readlordok jóváhagyásával a Lich King nekiállt terve végrehajtásának. A Frozen Throne-ban összpontosuló ereje segítségével letört egy darabot, amely a Frostmourne-t is tartalmazta, a börtönéből. A penge az Icecrown gleccser aljába esett, ahol áldozatára várt. A Lich Kingnek már csak rá kellett találnia.

A Scourge létrejötte

Lordaeronban folyamatosan szétterjedőben volt a élőholt járványt. A gyógyitalok és kenőcsök vajmi keveset tehettek a betegséggel szemben. Még a helyi papok sem tudták enyhíteni szent mágiájukkal az áldozatok szenvedését, hacsak nem kapták el a betegséget annak legkoraibb fázisában. A járványról szóló hírek hamarosan elérték Lordaeron fővárosát is, de senki sem tudta, hogy mit kellene tenni. A járványok nem voltak ritkák, különösen nem a Második Háború vége óta. Lordaeron lakossága számos éhínséget és betegséget elszenvedett az évek során.

II. Terenas Menethil király még több információt akart, mielőtt erőforrásokat áldozna a járvány kinyomozására. Ellene volt annak, hogy katonákat küldjön azért, hogy karantén alá helyezzenek falvakat, miközben a kiszabadult orkok szabadon járkálhattak a királyság többi részében. A király szemében a Horda jelentette a közvetlenebb veszélyt.

A járvány hamarosan első áldozatait követelte Lordaeronban. A családtagok és a barátok együtt gyászolták az elhunytakat, és nem is sejtették, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy látták szeretteiket. Ha a halál lett a vég számukra, az már megváltás volt. A halálos esetek száma egyre nőtt, és furcsa jelenségekről szóló jelentések érkeztek Lordaeron távoli sarkaiból. Néhányan azt állították, hogy az éjszaka folyamán a járványban elhunytak holttestei eltűntek. Mások kijelentették, hogy a halottak esztelen járkáló csontvázakként keltek ki sírjaikból. Habár túlviláginak tűntek ezek a mesék, valójában igazak voltak. A járvány utolsó tünete is kezdett feltűnni. Az áldozatok élőholt zombikként éledtek fel a Lich King akaratához láncolva.

Kel’Thuzad hidegvérrel figyelte, ahogy az Eastwaldot elérte végzete. Úgy gondolta, mindenki másnál többet tett azért, hogy a Lich King hatalmas terve működésbe léphessen. Szemei előtt egy félelmetes sereg kezdett kialakulni az élőholt zombikból és a Cult of the Damned fanatikus tagjaiból. Kel’Thuzad Scourge-nek, vagyis Korbácsnak (máshol Falkának) nevezte el ezt a sereget, mert ezzel fogja majd megcsépelni a Lich King egész Lordaeront és térdre kényszeríteni az emberiséget.

Az elkövetkező hónapokban a Scourge alá tartozóknak tekintik majd mindazokat, akik a Lich Kinget szolgálják.

Kel’Thuzad írása a Scourge-ről /ingame könyv/

A Scourge rendelete
1. fejezet

A Scourge gyökerei minden nép ostobaságában rejtőznek. Hatalomra jutásunk azok bűneinek eredménye, akik a vesztünket akarják. Ezek az úgynevezett „hősök” azáltal hullnak el előttünk, hogy igénybe veszik bizonyos mértékig a mi elképzeléseinket azért, hogy a saját, előre látott győzelmüket előidézzék. Győzelmük is csak egy eszköze annak a felismerésnek, hogy ha nem vennék igénybe azt, amit egyébként szánalmasnak tartanak, akkor könnyen fölébük kerülnénk. Akármi is a végkimenetel, veszítsenek vagy győzzenek, a Scourge mindenképpen nyer. Ha ezt valaki felismeri, akkor a mi akaratunknak való engedelmesség már elkerülhetetlen.

A Mester, a mi Lich Kingünk ezen elv alapján született meg.

Ahhoz hogy hódítsunk, meg kell rontanunk és fertőznünk az áldozatot. A megrontás azt jelenti, hogy vegyél el mindent, ami tisztes és reményt ad, amitől élőnek érzi magát, aztán ezt fordítsd meg a rendelkezésedre álló összes eszközzel. Az élők összes tulajdonságának van olyan végzetes hibája, amely a vesztüket okozza: a remény csak egy dogma, a tisztesség megszállottság, az élet empátia. Ismerd fel, hogy melyik élet akar élni, és fordítsd azt saját maga ellen.

A megrontáshoz vezető legközvetlenebb út ismerete a bölcsesség tetőpontja. A szív legyengítése, a létfontosságú szervek elpusztítása, vagy egy járvány a legtöbbek számára működni fog. Ugyanakkor a Mester rendelkezése nem a legtöbb meghódítása, hanem az összes meghódítása. Ostobaság lenne kiterjedt erőforrásokat arra pazarolni, hogy egy egyszerű paraszt elméjét kifordítsuk, amikor egy közönséges járvány is elegendő hozzá. De ugyanúgy értelmetlen lenne ugyanezt a járványt használni a veterán és jó erőben lévő emberekkel szemben. Ha értelmes módon tanulmányozzuk a különböző lehetőségeket, akkor mindig feltárulnak a kihasználható gyengeségek.

2. fejezet

A legnagyobb félreértés, amit az élők a Scourge-ről gondolnak, az az, hogy hajlamunk van arra, amit „gonosznak” tartanak. A demoralizáció érdekében hagyjuk, hogy ez a hiba rögzüljön, és elterjesztjük mellé a sajátunkat is. A Scourge igaz természete az, hogy felülemelkedünk azokon a béklyókon, amelyek az összes élő népet visszatartják attól, hogy olyan sikeresek legyenek, mint mi.

Például: Milyen előnyöket rejt magában igazából az érzelem és a becsület? Azt a célt szolgálják, hogy igazolják az élőket, hogy ettől „jónak” érezzék magukat. Na most, milyen hibákat rejtenek magukban? Az érzelem közvetlen kapcsolatban áll a logika és az értelem hiányával. A becsület legtöbbször az egyetlen kapaszkodó ahhoz, hogy egy vesztes csatában tovább harcoljanak. Még engem is zavarba ejt az, hogy az élők olyannyira nem veszik észre, hogy alig várjuk, hogy a rosszfiú szerepét eljátszhassuk számukra, hogy táplálhassuk a hibáikat azzal, hogy megtestesítünk mindent, ami irracionális viselkedést vált ki belőlük.

A morális kétértelműségtől nem lehet „megtisztítani”. Az antipátiát nem lehet „meggyógyítani” vagy „csillapítani”. A mohóságot nem lehet „elvarázsolni”, és a haragot nem lehet „begyógyítani”. Mi azt választottuk, hogy ezen dolgok megtestesítői leszünk, és ennek ellenére vannak, akik bolond módon továbbra is azt hiszik, hogy a Scourge-öt le lehet győzni, vagy teljesen el lehet távolítani. Addig, amíg a mi vezérzászlóink az élők legvonzóbb bűnei lesznek, mindig lesznek olyanok, akik alig várják, hogy csatlakozzanak az akaratunkhoz.

Én is ezen elv alapján születtem meg.

3. fejezet

A Scourge a lehetőségeit nézve végtelen. Ettől azonban nem leszünk csalhatatlanok. Mindig tisztában kell lenned a határaiddal és a rendelkezésedre álló lehetőségekkel. Mindig legyen vészterved. Az arra vágyó alattvalók feláldozása célod elérése érdekében a Scourge filozófiájának alapköve. A bátorság, a mártíromság vagy a bajtársiasság bármilyen megnyilvánulása a Mesteren kívül meggondolatlanság és szigorúan büntetendő.

Egy másik alapvetés, amit a kívülállók a Scourge-ről gondolnak, az az, hogy a mi erőnkben benne lakozik az élők megmaradt ereje, hogy mi a paraziták egy fejlettebb formája vagyunk, és ha nincs valami, ami újratermeli az élőket, akkor egyszerűen majd elsorvadunk. Ismételten mondom, a mi érdekünk miatt nem tagadhatunk le egy ilyen ostobaságot, de semmi sem áll távolabb az igazságtól. Nem vagyunk mások, mint egy folyamatosan változó és fejlődő létformája a földnek, amelyet egykor az állandó küzdelem jellemzett. Mi nem törődünk a túlnépesedéssel, az önmegvalósítással, az önző szempontokkal, a szűklátókörűséggel, sőt, az erkölccsel sem. Halljuk a Mester akaratát, és a Mester elhozza számunkra mindazt, amire valaha is vágytunk.

Igaz, hogy átvesszük a meghódított kultúrák építészetét, technikáját, fizikai bátorságát. Ez, mint oly sok más „gonosz” cselekedet a Scourge részéről, kizárólag a pragmatikusság miatt van. A Scourge-nek se ideje, se óhaja nincs arra, hogy saját kultúrát alakítson ki. A Scourge azon tagja, aki befolyás nélkül alkot valamit, azért teszi, hogy nekünk szolgáljon ezzel, hogy használhassuk. Ha nem ezért teszi, az az önmegvalósításhoz vezet, amely engedelmetlenséget szül. A kreativitás a kultúra hibája, de csak apró vétek, hogyha egyszerű szükségletek, mint épület, vagy felszerelés miatt van szükség rá. Nem feladatunk megkérdőjelezni, vagy törődni azzal, hogy valakinek honnan volt hozzá erőforrása, csupán az érdekel minket, hogy mennyire használható, amit alkotott.

A Scourge a föld akarata. Az élet minden formája könnyedén meghajol az akaratunk előtt, ha beismeri az egyszerű igazságot: ha rájön, hogy szüksége van ránk, akkor vágyódik a megváltásunk iránt. A mi módszereinkkel szemben nincs ellenállás, nincs mentesség parancsaink alól. Mi a természeti élet elkerülhetetlenségének, a halálnak a megtestesítői vagyunk. A halál minden élettel eljön, és minden halállal eljön az élőholtság is. Minél hamarabb felismerik ezt a megváltoztathatatlan tényt az élők, annál gyorsabb lesz az átváltozásuk.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).