Szürkesörény Genn – Fajtájának ura 9. rész

A levél kiterítve feküdt az asztalon. Liam keményen rácsapott, miközben próbálta megértetni álláspontját. Még csak egy tinédzser volt, de nem félt attól, hogy hangot adjon a véleményének. Rémült volt és mérges, és egyáltalán nem értett egyet az apjával.
– Most elmehetsz, Liam. Meghallgattam a gondolataidat a témáról, és nem értékelem ezt a színjátékot. – Genn még egyet kortyolt a borából.
– Mi van akkor, ha ideér a járvány? Mi lesz akkor? – folytatta tovább Liam.
– Ezért választja el a fal nagyszerű nemzetünket a többiektől – támadott vissza Genn. Kezdte úgy érezni magát, mint egy részeges kölyök, és megfájdult a feje ettől a beszélgetéstől.
– És mi van akkor, ha ezek a lények áthatolnak a faladon? Mi lesz akkor, apám? Sőt, mi van akkor, ha már ezt megelőzőleg megállíthatnánk?

Genn egyetlen gyors mozdulattal talpra ugrott, elhajította borral teli kelyhét, amely keményen csengett a kőpadlón. – Hogy merészeled megkérdőjelezni az apádat, fiú? Azonnal távozz!
A kehely bukdácsolt és csörgött, a kifolyó bor olyan volt a kőpadlón, mint a frissen nyílt sebből ömlő vér. Liam ijedten bámult a kehelyre, mielőtt újra beszélni kezdett volna.
– Nem, uram. Nem megyek el, amíg meg nem hallgatsz. Igazán meghallgatsz. Végre egyszer igazán meghallgatsz. Itt könyörögnek, apám. Lordaeron csak a legkétségbeesettebb időkben kéri a segítségünket. Haldokolnak ebben a percben. Ez nem valami arany miatt kérés, ugye?
– Ezek a gyengeség kérései! Ki akarsz menni közéjük? Szembe akarsz nézni ezekkel a szörnyűségekkel? Erről van szó? Nem. Nem kockáztatom sem a fiam, sem egyetlen gilneasi fiú életét. Az apám se tette volna meg, és az ő fia sem fogja!
– Mindig a Nagyapával jössz. Mindig. Olyan vagy, mintha nem is lennél igazán király, hanem csak valami lakáj, aki melegen tartja a székét, amíg vissza nem tér.
– Hogy merészeled, fiú?!
– Vannak más lehetőségek is, amelyek megfontolandók… Ez a fiú más döntéseket hozna, mint az apja.
– Amikor annyi idős voltam, mint te, semmi mást nem akartam, csak olyan lenni, mint az apám. Ez egy herceg kötelessége.
– És én azt gondoltam, hogy egy herceg kötelessége az, hogy egy nap egy nagyszerű király legyen – fordult el Liam. Tudta, hogy ezt a vitát elvesztette; az apja úgy fog cselekedni, ahogy mindig is tette.
– Tűnj el a szemem elől! Menj, menj el messzire!… A fal megvéd majd minket, fiú – kiáltotta utána Genn, visszazuhanva a székébe. – Ki fog tartani és Gilneas mindig hatalmas lesz… mindig!
Szavai visszhangot vertek az üres terem falairól.
***
Genn pislogott. Amikor kinyitotta a szemét, elvakították a napfény éles sugarai. Gyorsan maga elé tartotta a kezét. Életben volt. Nem hallott és nem is érzett esőhullást. Fölötte pufókás hófehér felhők képeztek ernyőt az azúrkék égbolttal szemben.
– Hát felébredt – mondta vidáman egy ismerős hang.
– Talar – suttogta Genn mosolyogva. – Megmentetted az életemet.
– Álmodott, jó királyom, és hangosan beszélt közben.
– A fiamról álmodtam… A fiam nagyszerű király lett volna, jobb, mint ez a csökönyös vénember.
– Genn… Szürkesörény uram, ne tegye ezt magával. Mire jó ez?
– Ó, nem, Talar, ez már távol áll a szomorúságtól… Valóban voltak idők, amikor ez a veszteség olyan volt, mintha szíven szúrtak volna, de most egészen megbékéltem vele…
– Ezt nem értem.
– Liam megértette, hogy mindig vannak más, megfontolandó lehetőségek, hogy a különböző idők más és más döntéseket kívánnak tőlünk. Büszke apa vagyok, mert tudom, hogy a fiam bölcsebb ember volt, mint én.
– Talán mindannyian képesek vagyunk más utakat megfontolni… Az ön emberei csökönyösek és ön is az, de enélkül számos matrózunk nem élne ma. Megtisztelve érzem magam, hogy Teldrassilba kísérhetem.
– Á, igen, Teldrassil. Azt hallottam, hogy érdemes megnézni onnan a kilátást.
– Jöjjön, a felesége és a lánya már várják. A királynő lábát meggyógyítottuk. – Talar kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felkelni Gennek az ágyból.
Genn egy pillanatig rábámult a kinyújtott kézre.
– Ennek az öreg királynak se a te, se más segítségére nincs szüksége ahhoz, hogy felálljon, Tölgykarmú Talar. Mondd, hogy nem felejtetted még el – ezzel felkászálódott, arcán egy gonoszkás grimasszal.
Talar szívből jövő nevetésben tört ki. – Ahogy kívánja, barátom. – Talar még mindig kacagott. Ez volt az első alkalom, hogy Genn hallotta az éjelfet nevetni, vagy látta mosolyogni.
Genn állva figyelte a nyugodt óceánon megvillanó napfényt. Az egész teste fájt, de az elméje tisztább volt, mint hetek óta bármikor. Várta a pillanatot, amikor azok az emlékek, amelyeket jobb szeretett volna elfelejteni, megtöltik a gondolatait. De most egyik sem kísértette. A hajók most már külön váltak a flottától. Most, hogy a veszély elhárult, mindegyik kibontotta fényes vitorláját és kecsesen siklott tova a napfény-pöttyözte tengeren.
– Azt mondtad nekem, hogy ez a Haragvihar fődruida úgy hiszi, hogy az embereim fontos eszközei lehetnek a Szövetségnek.
– Ezt mondtam.
– Talán, igaza van végül… Talán igaza van.

Vége
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .