Mágia elmélet 4. rész

Az elmúlt alkalmakkor megtárgyaltuk a Warcraft világában jelenlévő mágiát. Beszéltünk arról, hogy honnan ered és milyen sokfajta módon nyilvánul meg az univerzumban. Beszéltünk a druidák és a sámánok mágiájáról, a felről, az arcane-ról, az árnyékról és a Szent Fényről. Még az arcane olyan alfajairól is beszéltünk, mint a nekromancia. Ez alkalommal a spekuláció világa felé fordulunk.

Láthattuk, hogy különböző módon is elérhető ugyanaz a cél. Kel’Thuzad, egy mágus Dalaranból, a Lidérckirálytól (Lich King) tanulta a nekromanciát. A Lidérckirály a saját nekormantikus erejét egy eredartól, Kil’jaedentől, a Lángoló Légió másodparancsnokától kapta, aki rengeteg fel mágiát használ, és maga a Lidérckirály eredetileg Ner’zhul volt, egy egykori sámán. Ugyanakkor Ner’zhul egykori tanítványa, Gul’dan volt az, aki a Kil’jaedentől megtudott démoni titkok felhasználásával kifejlesztette a Horda nekromanciáját és létrehozta az első halállovagokat (death kinght). Mindezen idő alatt a mágus Naberius egy saját formátumú élőholt szertartást fejlesztett ki, amivel lidérceket tudott létrehozni és ehhez senki segítsége sem kellett neki.

Ugyanígy láthattuk, hogy a naaruk nemcsak a Fény erejét képesek használni, hanem az árnyékét is, ahogyan a papok is. És a boszorkánymesterek (warlock) is egy hasonló árnyék-energiát használnak, holott semmi közük a Fényhez, amely a naaruk életciklusának alapja. Valóban, a boszorkánymesterek arcane mágiával táplálják árnyék-seregüket, hasonlóan ahhoz, ahogy a papok megérintik a Fényt és annak ellenpárját is. Mit jelent ez az egész? Ironikus módon, egy Megtört (Broken), aki az első draenei sámán lett, tapintott rá a válaszra valószínűleg.

Minden, ami van, az él. És a mágia? A mágia van.

Úgyhogy él

Gondoljunk csak bele egy pillanatra az élő dolgok általános tulajdonságaira. Az élő dolgok növekednek, elpusztulnak és reprodukálódnak. Most gondoljunk csak a mágiára és Azeroth fennmaradásában betöltött szerepére. Az Örökkévalóság Kútjának léte nem a véletlen műve, hanem a Titánok hozták létre először. Azerothot kigondolták és megformázták. És egy ősi csapot, amiből tiszta arcane mágia párolog ki, ami az egész világegyetemet – az egész hatalmas, sötét túlvilágot – körülveszi, éppen az abban az időben létező egyetlen kontinens kellős közepén helyezték el. Kalimdort a szívében a Kúttal együtt alakították ki. Vajon miért?

A Kút változást és növekedést okoz. A Kút hozta létre az ősi silithideket, akik aqirokká változtak és akik – ha békén hagyták volna őket a Régi Istenek (Old God) – valószínűleg teljesen fejlett, értelmes lényekké váltak volna. A Kút hozta létre a kaldoreieket. A Kút megváltoztatja a dolgokat.A mágia, amely a Kút közvetítésével jut el Azeroth-ra, katalizátorként működik, ami arányaiban olyan tomboló, ádáz, frenetikus módosításokat eredményez, amelyről más világokon nem is álmodnak. Az olyan világok, mint Argus és Draenor, sokkal lassabb tempóban élnek, a rajtuk lévő őshonos életnek több tízezer évre van szüksége a növekedéshez és a változáshoz. Azerothon az élet virágzik és szinte kirobban az új formáktól. Ennek a mágiának kitéve az élőlények végül függőjévé válnak, ragaszkodnak hozzá és szenvednek, ha elveszítik. Nézzük csak meg a nemes elfeket és a vérelfeket, és hasonlítsuk össze őket éjelf őseikkel. Aztán gondoljunk az emberekre és a vrykulokra.

Ha a Hús Átka (Curse of the Flesh) tényleg a Régi Istenek műve, akkor miért tűnik úgy, hogy pontosan beleillik a Titánoknak Azeroth-tal kapcsolatos terveibe, és miért hasonlít a hatása a mágiának az őt használókra kifejtett hatására? Tudjuk, hogy a Titánok helyezték el a bolygón a Kutat. Tudjuk, hogy a Kútnak majdnem ugyanaz a hatása, mint a Hús Átkának. Tudjuk, hogy a Kút és nem C’Thun hozta létre az eredeti silithideket, akiket megrontottak a Régi Istenek.

A hús nincsen megátkozva, inkább az átok van húsba rejtve

Képzeljük el ezt a lehetséges helyzetet: A Hús Átka nem létezik. Pontosabban, ez nem egy átok. Végül is, ha ezt a Régi Istenek alkották, hogy a beolvadást megkönnyítsék, akkor miért ruháztak volna fel bárkit is azzal, hogy ezt eltávolíthassa és a beolvadást megnehezítse?

Ha ehelyett az átok inkább csak a végső hatása a mágiának való kitettségnek, a Régi Isteneket nyilván nem izgatná, hogy olyan lényekből szívják ki a mágiát, akik sokkal dinamikusabbak, kaotikusabbak, istenszerűbbek ettől. A mágia változást hoz létre, ez viszi előre az élet evolúcióját Azerothon, ez a motorja a Titánok művének és ez fenyegeti a Régi Isteneket. Ez valóban így van, hiszen más hatalmas lényeket is ugyanúgy veszélyeztet. Hiszen bármennyire is szomjazzák a mágiát, a Lángoló Légió teremtményeinek fel-mágiává kell átalakítaniuk annak érdekében, hogy megfelelően használni tudják. És Sargeras is rájött arra, hogy egy mágiával megáldott ember milyen erős fegyver tud lenni.

Gondoljunk csak bele: miért kutatná Sargeras, a Titán (még ha őrült is) az Örökkévalóság Kútját, amikor szinte biztos, hogy részt vett annak létrehozásában (vagy legalábbis tisztában volt a létrejöttével)? A Kút a kozmoszból nyeri a mágiát, nem az űrből. Ez olyan mágia, amely a materiális világból ered, amelyből Azeroth és az egész világegyetem áll. A Kút a Titánok alkotása, de a mágia nem. A mágia univerzális. A mágia mindenhol jelen van. Az ember áshat kutat, de nem hoz létre vizet. Hasonlóan a Titánok is ástak egy Kutat, de nem ők hozták létre a benne lévő mágiát. A mágia már előttük is volt. A mágia minden előtt volt. És a mágia az, amely olyanná formálta Azerothot, amilyennek ma ismerjük.

„És hirtelen Nobundo megértette… olyasvalami volt, ami nagyon egyszerűnek tűnt, és mégis olyan gondolat volt, amely meghaladta elméjét: végtelen számú világ van rajtuk kívül. Ezt eddig is tudta, mivel ő és népe számtalan világot bejárt, mielőtt Draenoron letelepedtek volna. De amit Nobundo eddig nem tudott megérteni, az az, hogy az elemek ereje is elér a végtelen űrben. Minden világnak megvannak a maga elemei, a maga ereje, amelyre támaszkodhat.
És még ennél is több volt. Ott kint az űrben volt egy másik elem, egy olyan, amely úgy tűnt, hogy összefogja valamennyi világot, amely elmondhatatlan energiából áll. Ha ezt meg tudná szólítani – fe azonnal tudta, hogy útjának ebben a szakaszában még túlságosan tapasztalatlan ahhoz, hogy kommunikálni tudjon ezzel a rejtélyes új elemmel. Ez inkább csak egy futó pillantás volt, a megértés ajándéka….”
/Mickey Neilsen: Megtöretlenül/

Ez az új rejtélyes elem a mágia maga. Az arcane-on túl, túl a Fényen és az árnyékon, túl a természeten és az elemeken létezik ez az ősi kozmikus erő, amely igényli az élet mindig növekvő komplexitását és kifinomultságát. Ez a teremtés és a pusztítás egyszerre. A Régi Istenek és a Lángoló Légió démonjai, akik nem tudják létrehozni, átalakítják és megrontják ahhoz, hogy saját céljaikra használni tudják, de még ez a romboló hatás is illik a mágiához, mivel ezzel a mágiának új fajtáit hozzák létre tudtukon kívül. A mágia növekszik, változik és reprodukálja magát azzal, hogy használják. A mágia felhasználja a Titánokat, felhasználja Azerothot, minden élő dolgot ahhoz, hogy még tovább növekedjen, változzon és mindeközben reprodukálja önmagát. Lehetséges, hogy a Hús Átkának valódi létrehozója nem a Titánok, nem is a Régi Istenek, hanem inkább a mágia maga?

Az erő, amelytől kivirágzik a világ

Amikor a nemes elfek először tanították az arcane művészetére a rövid életű embereket, meglepődtek azon, hogy azok milyen gyorsan elsajátították. Amikor az orkok először tanultak mágia-használatot a Lángoló Légió démonjaitól, hamar mestereivé váltak. Gul’dan teljesen új fajtáit hozta létre a mágiának. Az emberek és az orkok olyan fürgeséggel képesek megragadni és kezelni a a mágiát, amellyel ellensúlyozzák azt, hogy mennyivel kevesebb idejük áll rendelkezésre ahhoz, hogy tanulmányozhassák. Talán éppen ezt akarja a mágia? Hogy olyan rövid életű, gyorsan változó lényeket hozzon létre, akik meghatározott céllal és gyorsan használni tudják a mágiát? Ez az, amiről a Hús Átka lényegében szól?

A naaruk életciklusa a fényből az árnyék felé halad, mivel mindkettő része a másiknak. A fény árnyékot szül. Az árnyékból tör elő a fény. Használjuk ugyanezt a hasonlatot az univerzummal kapcsolatban is: van egy hatalmas erő, amely összeköti a világokat, és amely elmondhatatlan energiából áll, amelynek szüksége van világokra, amiket összeköthet; szüksége van lényekre, akikkel kapcsolatba léphet. A univerzum és annak kifürkészhetetlen komplexitása nélkül; a világokat előremozdító változás nélkül, nem lenne semmi célja és nem is létezne valójában. Kozmosz nélkül hogyan tudná bárki is, hogy van egy erő a kozmoszon túl, amely áthatja a kozmoszt? A véges élet nélkül nem lenne mihez mérni a végtelent. A mágiának mágusokra van szüksége. A Kút nélkül, amelyben bugyoghat és szikrázhat, az élet nélkül, amelyet megváltoztathat és kezelhet, a mágiának nem lenne semmi kontrasztja, amivel megmutathatná, hogy létezik.

Végső soron a Régi Istenek, a Légió démonjai, a loák és más kifürkészhetetlen lények azért léteznek, mert van mágia. Ezt isszák, ezt eszik és miközben ezeket cselekszik, magát a mágiát szolgálják és terjesztik, változtatják, összetettebbé teszik és ilyen formában még élőbbé válik. Még a Titánok is, hatalmas műveiken keresztül, csak elvezetni tudják a mágiát és nem létrehozni. Az Eredet Csarnokában két őrzőjük is van, akiket azzal a céllal hoztak létre, hogy tisztában legyenek azzal, hogy művük létrehozásában milyen szerepet játszott a káosz és a mágia: Isiset és Setesh. Mielőtt Azeroth létezett volna, a mágia létezett. Azok, akik a mágiát tanulmányozzák, úgy érzik, hogy még több kell nekik belőle és gyakran meg sem tudnak lenni nélküle. Illidan, Kael’thas és azok, akik a mágiát használják gyakran bárhonnan képesek mágiát kinyerni. Vajon Malygos is érezte ezt a mágiával kapcsolatban – hogy saját célja és akarata van? Lehet, hogy az igazi célja nem is az volt, hogy a halandók kezétől megvédje a mágiát, mint inkább az, hogy megpróbálta kordában tartani azt?

Ha minden, ami van, az él, akkor el kell ismernünk, hogy a mágia él.

(Forrás)