Li Li útinaplója – 1. rész
Ez a célja ennek a naplónak. Rájöttem, hogyha valaha is olyan nagy felfedező szeretnék lenni, mint Chen bácsi, akkor el kell kezdenem megírni a saját kalandjaimat úgy, ahogyan ő tette. És miért ne kezdhetném ezt itthon? Talán az én könyvem is a Nagy Könyvtárban fog kerülni, Chen bácsi vaskos kötetei közé rejtve. És ami még jobb , talán egy nap Viharváradból, Orgrimmarból és más távoli földekről származó népek fogják olvasni és megismerik belőle az én fajtámat, a kultúránkat és azt, hogy mi teszi ezt a helyet annyira nagyszerűvé!Először is: hadd mutatkozzam be. A Nagy Teknősön, Shen-zin Sun születtem, amit Kóbor Szigetként (Wandering Isle) is ismernek. Manapság a pandarenek többsége csak ül a fenekén és ugyanazokat a régi történeteket meséli, de ez nem volt mindig így. Az őseinknek a vérükben volt a kaland. Számukra minden egyes nap a szigeten egy újabb esély volt arra, hogy új dolgokat láthassanak és új történetek születhessenek!
Ahogy már írtam, Chen bácsi továbbra is őrzi ezt a tradíciót valahol a nagyvilágban, de nem ő az egyetlen. Az Utazók Ösvénye engem is hív, méghozzá az otthonomban, és eljött az idő, hogy végre válaszoljak rá!
A nevem Li Li Stormstout és ez a Kóbor Sziget.
Első bejegyzés: Vissza az alapokhoz
Elhatároztam, hogy az otthonomat a Vándorlók Útját használva fedezem fel, ami egy olyan filozófia, amelyről Chen bácsi sokat írt a könyveiben. Ez alapvetően azt jelenti, hogy az utad során egyszerre csak egy lépést tegyél, vizsgálj meg mindent magad körül, beszélgess mindenkivel, akivel találkozol és szívj magadba minden információt.
Kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy utazásomat Shen-zin Su körül ott kezdem, ahol legelőször megismertem a sziget történetét: a Felkelő Hajnal Hídjánál (Dawning Span). Ez a hatalmas kőhíd a sziget közepéhez közel lévő hatalmas sziklák között nyúlik el. A híd tetejéről beláthatod a délen elterülő egész smaragdszínű Pei-Wu Erdőt. Igazán lélegzetelállító látvány!
De én nem a kilátásért mentem oda. Egy apró osztályterembe tartottam, amelyet a híd alatt építettek. Itt ismeri meg a legtöbb kölyök az első pandaren felfedező Liu Lang történetét (habár én Chen bácsi egyik leveléből hallottam róla először). A meghitt, falak nélküli szoba tömve volt kíváncsi apró kölykökkel, akiknek pár Történetjáró (Lorewalker) mesélte el Liu Lang történetét. Én is leültem, lehunytam a szemem, és megpróbáltam elképzelni, hogy első alkalommal hallgatom a mesét.
Liu Lang történetét hallgatva úgy éreztem, hogy bármi lehetséges! Átitatva a történettel a hídon át az Öt Hajnal Templomához (Temple of Five Dawns) mentem, amely egy csillámló torony a sziget szívében. A hatalmas épületbe lépni olyan, mintha egy teljesen más világba csöppennél. A mennyezetről eső csordogál; lágy szellő rángatta a ruhámat; és habár kint csípős volt az idő, bent olyan meleg volt, mint egy napfényes nyári napon.
A Történetjárók azt mondják, hogy ahogy Shen-zin Su is egyre nagyobbra növekedett, úgy nőtt a templom is, mintha az épület is része lenne a Nagy Teknősnek. Ez egy megszentelt hely, nem véletlenül. A templom az otthona a föld négy ősi szellemének: Shu-nak (víz), Wugou-nak (föld), Huo-nak (tűz) és Dafeng-nek (levegő). Ameddig ők itt békében és biztonságban vannak, addig az időjárás nyugodt marad és az évszakok úgy váltakoznak, ahogy kell.
A templom tele van bölcs mondásokkal és igazi ritkaságokkal, de ami engem a legjobban érdekelt, az Liu Lang szobra az első emeleten. Ahogy ránéztem, arra sok nagyszerű dologra gondoltam, amit véghezvitt. Igazán merésznek kellett lenni, hogy mindezeket megtegye! A kaland minden lépésénél követte, még otthon is.
Amikor távoztam, Shang Xi mesterbe ütköztem. Ő egy fontos ember ezen a részem, egy nemes és bátor pandaren, aki egyformán segíti a fiatalokat és az időseket. El sem tudom mondani, hogy hányszor keveredtem bajba Shangnál, de mindig nagyon megbocsátó volt (kivéve azt a napot, amikor az elátkozott tavakból származó bűzös vízzel forraltam a teáját). Mindegy, most jó hangulatban volt, úgyhogy feltettem neki néhány kérdést, amelyek régóta foglalkoztattak: Mit tenne ma Liu Lang, ha még mindig élne? Hol találna kalandot a szigeten?
– Miért nem kérdezed meg tőle? – válaszolt Xi mester a szoborra mutatva. Erre nem is gondoltam, ezért adtam neki egy esélyt. Igazán nem vártam választ. De mégis kaptam!
Shu szelleme kihallgathatott minket. A kis fickó felugrott Liu Lang vállára és egy csomó vízzel befröcskölte a talajt. Egy pillanattal később a pocsolya mozogni kezdett. A templom bejárata felé kezdett csúszni, mintha élne, aztán lecsordult a templomon kívüli hosszú Hajnali Lépcsőn (Dawning stair).
Olyan gyorsan követtem, amennyire csak tudtam, amíg el nem értem a templomtól északra lévő széles völgyet. Soha nem kérdeztem meg a vizet, hogy merre megyünk; elrontotta volna a meglepetést. Chenhez hasonlóan, egyszerre én is egy lépést tettem az utamon!
Add hozzá kedvenceidhez