Li Li útinaplója 11. bejegyzés – A Rettegett Puszták

Életemben először igazán félni – valójában rettegni – még a Kóbor Szigeten féltem. Kicsi kölyök voltam, és a Nagy Könyvtárba mentem, hogy a Teknős Könyvét olvassam. Néhány oldalt olvastam, amikor egy üveg tintát öntöttem rá a pergamenre. Megpróbáltam letörölni a pacákat, de csak még rosszabb lett a helyzet. Ekkor bepánikoltam, és a könyvet a könyvtár egyik poros sarkába dugtam, és reméltem, hogy örökre titok marad a tettem.

A következő három nap rettegésben telt, mert biztos voltam benne, hogy elkapnak. Alig tudtam enni vagy aludni. Alig hagytam el a szobámat. A félelem úgy erőt vett rajtam, mint a gonosz erdei manók Mei nagyi rémtörténeteiben. A harmadik nap végén a könyvtár gondnoka rájött arra, hogy mit tettem. (Szerencsére volt nekik a könyvből egy másolatuk.) Büntetésként a papusom leírattatta velem „Liu Lang dalának” szövegét ezerszer, de ez nem nagyon érdekelt. A legszörnyűbb rész az a három, félelemben töltött nap volt.

Azóta nem féltem így semmitől… egészen addig, amíg meg nem érkeztem a mantidok otthonába, a Rettegett Pusztákra. Amikor beléptem a vidékre, távolabb voltam a Kígyó Gerincétől, mint szerettem volna. Egy hatalmas szurdok választotta el a Townlong Sztyeppéket a Rettegett Pusztáktól. Nyugat felé tartottam a szakadék mentén, amíg találtam egy természetes hidat – egy hatalmas, kivájt fatörzset – amin át tudtam menni.
A Félelem Sha-ja Townlong kifordított képmásává változtatta ezt a vidéket. A földfelszín ugyanaz volt – füves dombok, sziklák és égig érő kypari fák -, de minden furcsának és természetellenesnek tűnt. Egy csomó sötét felhő egyetlen nagy, dühös örvénnyé egyesült a fejünk felett. Körülötte kísérteties fényben világított az ég. Fehér és fekete sha energiáik foltjai bukkantak fel mindenfelé a földön. A Teknős Könyvének tintapacáira emlékeztettek. Valójában valahányszor lélegzetet vettem, vagy megtettem egy lépést, kirázott a hideg, ahogyan újraéltem azt a három, szörnyű napot.
El akartam futni. Meg is tettem volna, ha nem Chen bácsi járt volna az eszemben. Meg kellett találnom a Naplemente Sörkertet.
Minél jobban koncentráltam a helyre, annál jobban lenyugodtam. Folyamatosan ismételgettem a nevét a fejemben, miközben egy kypari fa alja felé tartottam (amit Kor’vessnek hívtak, mint később megtudtam). A kiálló gyökerek olyan nagyok voltak, hogy boltíves folyosót képeztek felettem. Csillogó borostyánkő darabkák gyűltek összes az ágakon, lusta szentjánosbogarakként lebegve. Mindenfelé boltozatos ajtónyílásokat és lépesmézes ablakokat láttam a kypari törzsébe építve. Volt valami bogárszerű ezekben az építményekben, aztán rájöttem, hogy biztos a mantidok építették őket. A bogarak a fák belsejében éltek!
Szerencsére egyetlen mantidot sem láttam magam körül – legalábbis élő példányt nem. Mindenütt bogártetemek hevertek, mint valami csatatéren. Attól még óvatos voltam és a kypari gyökerének árnyékában maradtam, miközben azt kerestem, hogy merre lehet a sörkert.
Az első nyomom egy fahordó volt, amit egyértelműen pandarenek készítettek. Világos borostyánkő szemek vették körül a roncsot. Aztán eszembe ötlött: nem lehet, hogy a Rettegett Pusztákon élő pandarenek vadásznak a kypari nedve után? Ebben lehetett valami. A mantidok sokféle dologra használják a borostyánkövet, fegyvereket készítenek belőle vagy otthont építenek. Még azt is hallottam, hogy ennek a csöpögő cuccnak gyógyító ereje van. Más szavakkal, kiváló alapanyag egy jófajta ritka sörhöz.
 Még jó egy órába telt, mire megtaláltam a Kor’vesshez közel egy másik kypari fánál a sörkertet. Könnyű fegyverzetbe öltözött pandarenek dolgoztak az egyszerű tábor körül. Gőz csapott fel a forrásban lévő árpával és komlóval teli üstökből. A fa nedvei széles sugárban folytak a várakozó hordókba. Mindent egybevetve a helynek volt egyfajta meghitt hangulata, mégha kicsit durva is volt a szélein.
A sörkertbe belépve ismerős hangot hallottam.
– A Shado-pan utoljára a Rettegett Puszták felé látta jönni – mondta Chen bácsi. A tábor végén szúrtam ki, ahogy három másik pandaren mellett állt.
– Akkor mire várunk? – kérdezte valaki. Egy idősebb hölgy volt, haja két copfba volt megkötve. Belerúgott egy kövér pandarenbe, aki a földön horkolt. – Kelj fel, Nagy Den! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy még egy Stormstout-ot elveszítsünk.
– Engem kerestek? – szóltam közbe.
Egyszerre minden fej felém fordult. A meglepettség Chen bácsi arcán leírhatatlan volt.
– Li Li! – kiáltotta és felkapva szorosan magához ölelt. Hirtelen minden félelmem elillant. Éppen elkezdtem bocsánatot kérni azért, hogy kérdezés nélkül otthagytam a sörfőzdében, amikor Chen bácsi leállított.
– Hogyan haragudhatnék rád, amiért egy felfedezésre indultál? – mondta. – Én ezt tettem egész életemben. Csak örülök, hogy épségben vagy.
Chen bácsi elmagyarázta nekem, hogy miért nem találkoztunk a Kígyó Gerincénél. A mantidok több helyen is megtámadták a hatalmas falat, így vágva el az ő útját. Mikor végre legyőzték a bogarakat, rátalált Minre, a Shado-pan monkra, aki elmondta, hogy mi történt velem. A nagybátyjám éppen ekkor tért vissza a sörkertbe, és épp egy keresőjáratot szervezett.
Egy keresőjáratot tele Stormstoutokkal! Hannak, Mamának és nagy Dannek hívták őket.
– Egyedül átvágtál Townlongon és a Rettegett Pusztákon? – kérdezte tőlem Han.
– Persze, hogy egyedül! – csípett bele az arcomba Mama. – Hiszen egy Stormstout, nem igaz?
Nagy Dan horkantott egyet, felkelt és megdörzsölte a szemeit. Szerintem nem túl sokszor szokta ezeket a mozdulatokat végezni. Csendben végignézett rajtam, majd így szólt:
– Úgy… úgy néz ki, mint Evie.
Mama, Chen bácsi és Han bólintottak, majd lehorgasztották a fejüket. Amikor megkérdeztem, hogy kicsoda ez az Evie, kivezettek a sörkertből, le a Rettegett Pusztákat határoló szurdokig. A szakadék szélén egy sírkő emelkedett ki a földből. Evie-nek emelték.
Evie Stormstoutnak.
A Rettegett Pusztákon való vadászat közben halt meg, és a sha vagy egy mantid ölte meg (vagy a kettő kombinációja). Chen bácsi volt, aki megtalálta. Soha nem találkoztam ezzel a lánnyal, mégis hiányzott nekem. Ha Nagy Dan azt mondja, hogy hasonlítok Evie-re, akkor ez azt is jelentheti, hogy a személyiségünk is azonos volt? Lehet, hogy jóbarátok lehettünk volna, vagy akár nővérek is?
A sha és a mantidok elpusztítottak minden esélyt arra, hogy választ kapjak ezekre a kérdésekre. Mérges voltam, nemcsak Evie miatt, hanem minden más miatt is, amit a Pandarián való utazásom során láttam. Így vagy úgy, de a sha gondokat okozott az egész kontinensen. Még hány ártatlannak kell meghalnia úgy, mint a kuzinomnak?
– Visszaviszlek a Négy Szél Völgyébe – mondta Chen bácsi. – Ott kellene maradnod, amíg nem végzünk a shaval és a mantidokkal. Nem biztonságos egy ilyen pusztaságot felfedezni, mint ez.
– Nem – feleltem. A felfedezés volt a legutolsó dolog, amin járt az eszem. – Ideje van a felfedezésnek, és ideje van a harcnak és annak, hogy álljuk a sarat. Ezt te írtad nekem az egyik leveledben. Nos, követni fogom a tanácsod. Itt akarok maradni, hogy segíthessek.
Féltem attól, hogy Chen bácsi visszautasít és mégis visszaküld a völgybe, de néhány pillanattal később egy mosoly jelent meg a szája szélén.
– Hmm. Úgy beszélsz, mint egy igazi vándor.
Ezzel visszatértünk a sörkertbe. Sok mindent kellett megtervezni. Talán nem a frontvonalban fogok a sha és a mantidok ellen harcolni, de mindent megteszek, hogy segítsek, akkor is, ha csak főzést vagy kötszer-szabdalást jelent. Gondoskodom róla, hogy Evie halála ne legyen hiábavaló…, hogy Buwei és Kicsi Fu visszatérhessenek a szülőföldjükre és új életet kezdhessenek…, és hogy mindenki, akivel utazásaim során találkoztam, a sha befolyásától mentesen élhessen.
Gondoskodom róla, hogy legyen egy Pandaria, amit felfedezhetek, ha ennek az egésznek vége lesz.
– Li Li Stormstout
                                              
FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

Gitta

Gitta vagyok, a WoWLore Fordítások blog írója és gazdája. 2008 óta játszok a WoW-val kisebb-nagyobb megszakításokkal (mostanában inkább nagyobbakkal). 2010 nyara óta fordítok lore témájú írásokat magyar nyelvre. 2011. januárjában indítottam el saját blogomat, a WoWLore Fordításokat, mely mára a legnagyobb magyar nyelvű lore-ral foglalkozó oldal. 2015-ben írásaim egy részéből gyűjteményt hoztam létre Azerothi Históriák néven, mely 2016. decemberében nyomtatott formában is megjelent (jelenleg csak elektronikusan elérhető).

Vélemény, hozzászólás?

You have to agree to the comment policy.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .