A Tábornok és a grummli

Sok-sok pandarenöltővel ezelőtt egy Shado-Pan Tábornok a Kígyó Gerincének falán állt a mantidok beözönlésére várva. Egy fiatal grummli közelítette meg, majd miután ledobta az utolsó szállítmányát is, megkérdezte a tábornokot, hogy szerinte jól fog-e alakulni a csata.

 – Ha a szerencse nekünk kedvez, akkor nyerni fogunk ma – felelte a Tábornok a horizontot kémlelve.

Itt egy olyan problémáról beszélt, amelyet a grummli igencsak közelről ismert.

– A szerencse olyan ingatag! Honnan tudod, hogy nektek fog kedvezni? – kérdezte.

A grummlira bólintva a Tábornok előhúzott egy érmét az erszényéből.

– Lássuk, hogy milyen ma a széljárás! – mondta, és az érmét a levegőbe pöccintette. – Ha fej, akkor a védelmünk ki fog tartani. Ha írás, akkor lerohanják a falat.

Eddigre már sok embere köréje gyűlt, hogy lássák a végkifejletet, és a katonák egyre előrébb lökdösték egymást, hogy lássák, hogy hol landol az érme. Szökkent egyet, majd forgott párat, végül megállt. Fej! Örömkiáltás hallatszott mindenhonnan.

A csatát a következő napon vívták meg. A mantidok megszállták a falat, de a védők kitartottak. Habár harmincszoros emberhátrányban voltak, a védők végül győztek.

A grummlit lenyűgözte a Tábornok magabiztossága és jószerencséje.

– Az embereid kedvét kockáztattad tegnap! – mondta. – Hogyan lehettél ilyen biztos?

A Tábornok mosolyogva ismét elővette az érmét az erszényéből, és odaadta a grummlinak, hogy alaposan megvizsgálhassa. Mindkét oldala fej volt.

– Az a tapasztalatom, hogy mi magunk vagyunk a saját szerencsénk kovácsa – válaszolta.