Anduin Lothar, Azeroth oroszlánja

Az ember, aki nélkül az emberiség megbukott volna az orkokkal szemben. Az Arathi vérvonal, a legendás királyok utolsó leszármazottja, aki létrehozta az első Szövetséget. A Ló Testvériségének utolsó vezetője, Azeroth Oroszlánja: Anduin Lothar.

Anduin Lothar származásáról és gyermekkoráról nem sok információ maradt fenn, csupán annyi, hogy ő volt az Arathi vérvonal, az első emberi királyság alapítójának, Thoradinnak az utolsó egyenesági leszármazottja, valamint, hogy Viharvárad (Stormwind) királyi udvarában nevelkedett. Hogy kik voltak a szülei, és hogyan kerültek Arathortól délre, Viharváradra, arról semmit nem tudunk.

51 évvel az Első Háború kitörése előtt született, és együtt nőtt fel két jóbarátjával, Llane Wrynn herceggel, valamint Medivh-vel. Míg Llane a trón várományosa volt, Medivh pedig mágus édesapja nyomdokán szintén varázslónak tanult, hogy aztán hosszú évekre kómába zuhanjon, addig Lothar – akit nem várt semmilyen trón és az arcane mágiához sem volt tehetsége – a katonai pálya felé fordult. Viharvárad seregéhez csatlakozva gyorsan lépegetett fel a ranglétrán, és hamarosan a királyság legelitebb katonai szervezetének, a Ló Testvériségének (Brotherhood of the Horse) 20. vezetője lett, valamint a király, III. Adamant Wrynn személyi testőrségének is tagja lett.

Lothar volt az egyik első, aki felfedezte azokat a zöldbőrű, rejtélyes szörnyetegeket, akik a királyságot fenyegették. Azonnal cselekvésre szólította fel a királyt, akinek már nem volt ideje kiadni a harcra szólító parancsot, mivel előbb elérte végzete. Fia, Llane király azonban folytatta apja megkezdett munkáját, és Viharváradot harcba hívta, gyermekkori jóbarátját, Lothart pedig megtette másodparancsnokának. Ketten együtt sikeresen szorították vissza az orkokat Black Morass lápos vidékére.

Ebben az időben történt azonban, hogy Turok vezetésével ogrék egy csoportja ellopta a Northshire-i Apátság klerikusaitól a híres és nagyerejű könyvet, a Tome of Divinity-t, vagyis a Hittudomány Kötetét, amely a paladinok számára nélkülözhetetlen eszköz. Lothar az értékes tárgy és az azt ellopó ogrék nyomába eredt, Nyugatvég (Westfall) elhagyatott bányájában, a Holt-tárnákban (Deadmines) foglyul ejtették. 20 hónapba telt, mire a Ló Testvériségének lovagjai rátaláltak és kiszabadították, ez a 20 hónap azonban nagyon sokba került Viharvárad királyságának az orkok ellen vívott háborúban.

Mikor visszatért, szomorúan szembesült azzal a ténnyel, hogy az orkok megjelenésében jelentős szerepet játszott másik gyerekkori jóbarátja, az immár nagyhatalmú mágus, Medivh, akit tanítványa, Khadgar buktatott le. Lothar katonáival és Khadgarral együtt Karazhanba vonult, hogy leszámoljon Medivh-vel, amit nehéz szívvel bár, de megtett szeretett királysága érdekében. Medivh halála azonban különös módon a Horda malmára hajtotta a vizet. A varázsló halálával kómába zuhanó Gul’dan távollétében ugyanis a Hordát vezető Feketekézt (Blackhand) megölték, és a hadfőnöki címet Végzetpöröly Orgrim (Orgrim Doomhammer) szerezte meg magának, aki sokkal jobb hadvezérnek bizonyult, mint elődje.

Ennek ellenére azonban Viharváradnak még lehetett volna esélye az orkokkal szemben, de amikor a valójában az Árnyék Tanács (Shadow Council) által irányított Garona orvul megölte Llane királyt, Lotharnak súlyos döntést kellett hoznia. Mérlegelve az esélyeket, úgy látta, hogy a legfontosabb Llane király gyermekének, Varian Wrynnek az életbe maradása. Erre a legnagyobb esélyt abban látta, ha a fiút odaviszi, ahol a legbiztonságosabb körülmények között nőhet fel: északra, egy másik emberi királyságba, Lordaeronba, Terenas Menethil király udvarába.

És így történt, hogy Anduin Lothar kézen fogta a gyermek Variant, és Viharvárad megmaradt népével együtt, akik vállalták a hosszú és kockázatos utazást, északra indult, át a Nagy Tengeren (Great Sea). Bátor katonái pedig hűségük bizonyítékaként vállalták, hogy ameddig lehet, feltartják az ork sereget. Így estek el a Ló Testvériségének dicső lovagjai, hogy haláluk után dicstelen sors várjon rájuk: Gul’dan az ő testüket használja majd fel halállovagjai számára. A terv azonban bevállt: az ork seregek későn érték utol a menekülőket, és azoknak sikerült a tengerre szálniuk, ahova a Horda nem tudta őket követni. Viharvárad elesett, de a remény tovább élt.

A menekülőket Lordaeron királyi városa fogadta be, és hitetlenkedve hallgatták az érkezettek történeteit a szörnyű és brutális idegen nép pusztításáról. Bár Terenas Menethil hajlandó volt a gyermek királyt, Variant saját udvarában nevelni és a menekülőket befogadni, kétkedve fogadta Lothar azon kijelentését, hogy Lordaeron sincs biztonságban, az orkoknak nevezett zöldbőrű szörnyetegek nem fognak megállni Viharváradnál, és észak felé fognak tovább haladni.

Lothar azonban ragaszkodott ahhoz, hogy meg kell szervezni észak védelmét a behatolókkal szemben, és itt mutatkozott be az, hogy amellett, hogy kiváló katonai hadvezér volt, a diplomáciához is volt érzéke. Terenas végül összehívatta a többi emberi királyság vezetőit, hogy rávegye őket arra, hogy csatlakozzanak Lordaeronhoz a harcban, amely mindannyiuk érdeke. Lothar pedig egyesével meggyőzte őket, hogy csatlakozzanak Lordaeronhoz és hozzanak létre egy katonai szervezetet, a Szövetséget. Lothar azonban tudta, hogy még így sem lesznek elég erősek a Hordával szemben, ahhoz egy nagyon erős szövetségesre lenne szükségük: a nemes elfekre (high elves). Ők azonban hallani sem akartak arról, hogy az embereket segítsék egy olyan ellenséggel szemben, amely úgyis képtelen lenne áthatolni Quel’Thalas védőrendszerén. Anduin Lothar pedig kijátszotta az adukártyáját: mint az Arathi vérvonal leszármazottja, tartoztak neki a nemes elfek, hiszen az Amani trollokkal szemben folytatott háborújuk során Arathor segítséget nyújtott számukra. A nemes elfeket sem ígéretekkel, sem könyörgéssel nem lehetett rávenni a csatlakozásra; a becsület azonban kötötte őket egykori ígéretükhöz, és kizárólag Anduin Lotharnak állt jogában ezt a régi ígéretet beváltatni. Így hát Quel’Thalas Szélfutó Alleria (Alleria Windrunner) vezetésével küldött egy csapatnyi nemes elfet a Szövetség részére.

Ennek ellenére kezdetben nem állt nyerésre a Szövetség a Hordával szemben. Az orkokhoz csatlakozott Amani trollok megtámadták Quel’thalast, míg az áruló Perenolde segítségével Végzetpöröly egészen Lordaeron kapujáig hatolt be Hillsbradon és Alteracon át. Lothar serege azonban a hátrálás ellenére is a végtelenségig hű volt parancsnokához, az oroszlánhoz, míg ugyanez nem volt elmondható Orgrimról. A győzelem kapujában Gul’dan elárulta a Hordát, és klánjával, valamint az Alkony Pörölye (Twilight’s Hammer) klánnal együtt otthagyta a csatát, hogy megkeressék Sargeras sírját. Végzetpöröly dühében a még megmaradt seregből csapatokat küldött az áruló után, akinek korábban annak ellenére megbocsátott és engedett seregébe, hogy az megölte gyermekkori jóbarátját, Durotant és annak párját, Drakát. A megosztott sereg emiatt nem volt képes ellenállni a várost védő Lothar és a nemes elfekkel hajón érkező másodparancsnok, Turalyon erőinek, kénytelenek voltak meghátrálni.

A Szövetség pedig megérezte, hogy most kell üldözni a Hordát, amíg gyenge és megosztott. A Horda egészen a Feketeszikla-hegységnél (Blackrock Mountains) található erődítményükig kénytelen volt visszavonulni, onnan azonban nem voltak hajlandóak tovább menni. A hegység lábánál folytatott csatában a két hadvezér, Lothar és Végzetpöröly szemtől-szembe találkozott egymással. A Horda hadfőnöke úgy gondolta, hogy egyetlen esélye maradt még seregének: ha megöli az ellenség vezérét, szétbomlasztva ezzel az ellenség sorait.

Csakhogy egy dologgal nem számolt: Anduin Lothar nem csupán a hadvezére volt a Szövetségnek. Ő volt a lelke, egy jelkép, egy szimbólum az emberek számára. Egy ember, aki kész volt beismerni hibáit, aki el tudott fáradni, de aki soha, semmilyen körülmények között nem adta fel. Akiben szemernyi kétség sem volt afelől, hogy a Szövetségnek kell győznie, és ezt a bizonyosságot embereivel is képes volt elhitetni. Másodparancsnoka, a paladin Turalyon egyenesen második apjának tekintette a lovagot. Így amikor Azeroth oroszlánja elesett ott, a Feketeszikla-hegység lábánál a végső győzelem kapujában, a Szövetség csak egy pillanatra torpant meg. Ekkor azonban Turalyon felvette vezérének széttört kardját, és azt a magasba emelve így kiáltott: „Lotharért!” És a Szövetség serege egyetlen kiáltással felelt rá: „Lotharért!” Parancsnokuk, vezérük, szimbólumuk, legnagyobb hősük eleste nemhogy nem roppantotta meg a Szövetséget, hanem még több erőt és tüzet adott nekik, hogy legyőzzék ezeket a szörnyetegeket, akik elvették tőlük a legnagyszerűbb katonát, akit valaha ismertek.

A Szövetség elsöprő győzelmet aratott a Horda felett, ezzel eldöntve a Második Háborút, és reményt adva az emberiségnek, hogy tovább élhet. Anduin Lothar iránti tiszteletből a Hordát a Sötét Portálon át üldöző szövetséges seregek Lothar fiainak (Sons of Lothar) nevezték el magukat.

Anduin Lothar volt Azeroth oroszlánja. Királyok leszármazottja, akire nem várt trón és fényűző élet, holott származása szerint ez illette volna meg. Helyette a katonák kemény és küzdelmes életét választotta. Élete során nehéz döntéseket kellett meghoznia, de mindig csak az emberiség érdekeit tartotta szem előtt. Ezért kalandor, ha a Feketeszikla-hegység lábánál jársz a Lángoló Sztyeppéknél (Burning Steppes), állj meg egy pillanatra a kimagasló masszív szobor előtt és gondolj az oroszlánra, akinek hívására létrejöhetett az első Szövetség, és üvölts velük te is: Lotharért!

Add hozzá kedvenceidhez