CikkekCikkfordításWarcraft történelem

Interbellum 2. rész – A vérelfek útja Outlandre

Silvermoon nemes elfeinek (high elves) tragédiáját semmi sem mutatja be jobban, mint a Sunstrider -ház utolsó tagjának, Kael’thasnak a személyes tragédiája. Silvermoon vérelfeinek (blood elf) megjelenése a Sin’doreiek első hercegének, Kael’thasnak a története. Régi szövetségesei elárulták, régi barátai elfeledték, megtört és a pusztulás szélén állt. Kael’thas Sunstrider azt tette, amit úgy hitt, meg kell tennie azért, hogy megmentse népét.

Ha csak a Burning Crusade-ben találkoztál először Kael’thas-szal, akkor egyáltalán nem ismerheted. Csak egy megszegett ígéretektől megfáradt embert ismersz, akit elcsábítottak a Lángoló Légió (Burning Legion) legnagyobb manipulátorának hazugságai. Akkor nem találkozhattál a fiatalemberrel, akit mindenétől megfosztottak – az apjától, a városától, népének többségétől, még annak a szerelemnek a törékeny lehetőségétől is, amiben még ő maga sem hitt – és hirtelen egy olyan háborúban találta magát, amelyben nem volt lehetősége harcolni, csupán végignézni, ahogy a népét ágyútölteléknek használják azok a gyűlöletes fanatikusok, akik elvileg a szövetségesei.

Az első részben megtudtuk, hogy mi volt Kael’thas szerepe abban, hogy meghiúsították Illidan kísérletét, hogy elpusztítsa a Lich Kinget. Ebben a részben megnézzük, hogy hogyan váltak a sin’doreiek az Alliance szövetségeseiből a Horda tagjaivá. Egyetlen megkeseredett, dühös és alattomos embernek sikerült szétszakítania az egykori nemes elfek és az emberek közötti amúgy is vékony kapcsolatot. Ezt az embert Garithosnak hívták és neki köszönhetjük ennek a szövetségnek a felbomlását.

A király meghalt, de a bolond megmaradt

Grand Marshall Garithos a saját jogán volt vezető. Sem Stormwindtől, sem a mai Szövetség egyetlen tagjától nem fogadott el parancsokat. Ehelyett ő Arthas Menethil őrjöngő pusztításának, majd az utána következő Lángoló Légió démonjainak volt a túlélője Lordaeronban. Garithos csapatainak tagjai mind Lordaeron lakói voltak, akiket a támadások után a tábornok össze tudott szedni, és a hatalma a parancsnoki hierarchián alapult. Lényegében ő volt Lordaeron valamennyi túlélőjének a vezetője, mégpedig azért, mert mindenki, aki felette állt a katonai ranglétrán, meghalt.

El lehet képzelni, hogy bár nem ő volt az elképzelhető legjobb parancsnok, mégis elég jó volt ahhoz, hogy elkerülje a démonokat és az élőholtakat és egy egész formás sereget tartson össze többé-kevésbé, és még sikerüljön harcolnia is az ittragad démoni és élőholt seregek ellen, miután a Lángoló Légió Kalimdorra távozott, hogy ott döntő vereséget szenvedjen. Mivel el volt vágva bármilyen utánpótlástól (ami amúgy is csak nagyon távoli területekről érkezhetett volna legjobb esetben is), Garithos úgy gondolta, hogy egyedül csak ő parancsolhat.

Ehhez még tegyük hozzá, hogy csak azért lett ő parancsnok, mert mindenki más meghalt, a legfőbb képessége az volt, hogy jól el tudott bújni a zombik elől, és Garithos egyébként egy végtelenül kiállhatatlan személy volt. Először is, olyannyira rasszista volt, hogy úgy gondolta, hogy törp és elf szövetségesei csak ágyútöltelékeknek jók. Kael’thas nagyot hibázott, amikor a harcképes vérelfjeit ebbe a Garithos vezette Új Szövetségbe hozta (mivel feltételezte, hogy a korábbi szövetség rendjét fogják követni), aztán rájött, hogy a Szövetség névleges parancsnoka alig tudja leplezni, hogy milyen mélyen megveti őt és népét. Lehetne azzal vitatkozni, hogy Kael’thasnak éppen ezért inkább délre, Stromwindbe, vagy Aerie Peakbe kellett volna vinnie a seregét, de Kael’thas számára fontos volt, hogy harcoljon azok ellen, akik elpusztították a városát, a Napkútját (Sunwell), megölték az apját és népének kilenctizedét.

A Sunstriderek siráma

Mikor Illidan behatolt Lordaeronba, Kael’thas megpróbálta jelenteni Garithosnak az eseményeket, de rájött, hogy a jelentéseit teljes mértékben figyelmen kívül hagyják. Garithos nem nagyon akart a seregében vérelfeket, ezért inkább felderítőkként és hátramaradt seregként használta őket, mintsem a frontvonalon. Emiatt történt az, hogy Kael’thast és csapatát végül megbízták az obszervatóriumok rendbetételével, amikor a Scourge megtámadta a Dalaran romjainál állomásozó Új Szövetség táborát. Garithos még arra sem méltatta Kael’thas herceget, hogy magával vigye a csatába, helyette arra utasította a sin’dorei csapatokat, hogy ilyen alantas munkákat végezzenek. Ráadásul ez olyan munka volt, amelyhez nem volt meg sem a megfelelő felszerelésük, sem a megfelelő tudásuk.

Lady Vashj és az ő nagái, akik Illidan nélkül maradtak itt, miután megjelent Malfurion, Tyrande és Maiev, kihasználták Kael’thas helyzetét és Garithos bunkó viselkedését. Garithos minél több értelmetlen feladattal bízta Kael’thast és a sin’doreieket, Vashj annál többször jelent meg és ajánlotta fel segítségét Kael’thasnak a feladat teljesítéséhez. Amikor erre Garithos rájött, nemcsak keményen összeszidta Kael’thast, hanem elrendelte, hogy a vérelf herceg egymaga álljon ki egy Scourge támadással szemben, miközben megvont tőle minden lehetséges segítséget, hogy ezzel végre egyszer és mindenkorra végezzen Kael’thas-szal és a vérelfekkel. Ez természetesen arra kényszerítette Kael’thast, hogy még több segítséget fogadjon el Lady Vashj-tól és nagáitól, hogy elkerüljék a pusztulást.

Ahogy egy ilyen felkapaszkodott rasszistától várható lett volna, amikor visszatért Dalaranba és rájött, hogy Kael’thas túlélte a Scourge nyugatról jövő támadását annak ellenére, hogy délről minden lehetséges támogatást megvont, Garithos megjutalmazta volna Kaelt a lehetetlen győzelméért és visszavonta volna büntetését, illetve visszavett volna faragatlan viselkedéséből. Nos, ha lett volna benne egy cseppnyi józan ész, akkor így tett volna. Ehelyett kijelentette, hogy azzal, hogy elfogadta a nagák segítségét ahelyett, hogy meghalt volna, Kael’thas az Új Szövetség árulója lett (ami valójában mindössze a Garithos alatt szolgáló katonákat jelentette), és ezért ki fogja végezni, méghozzá minden vérelf katonájával együtt.

Pontosan így történt: az az ember, aki csak azért parancsolhatott, mert mindenki, aki nála jobb volt benne, meghalt, és akinek az egyetlen képessége az volt, hogy tudta, hogyan kell elbújni, illetve megvívni olyan harcokat, amelyeken hatszoros túlerőben volt az ellenfélhez viszonyítva, úgy döntött, hogy nemcsakhogy kivégez egy teljes nemzetet irányító uralkodót, hanem a teljes seregét is vele együtt. Garithos nem tréfált, ha rasszizmusról volt szó.

Kiforgatva és beszorítva

Kael’thas mostanra már rég elvesztette minden illúzióját „parancsnokával” kapcsolatban. Amikor rájött, hogy Garithos veszélyesen őrült rasszista volt, aki képtelen volt sikeres hadjáratot folytatni a Scourge-dzsel szemben, Vashj és naga serege tűnt az egyetlen értelmes kiútnak ebből a zsákutcából népe számára. Silvermoon és benne a Napkút pusztulása óta Kael’thas és népe egyre növekvő ürességet éreztek magukban, és Vashj volt az, aki elmagyarázta nekik, hogy ez micsoda. A Napkút mágikus energiáinak rabjai voltak, ahogyan a nagák és a nemes elfek közös ősei, a Highborne-ok az Örökkévalóság Kútjának mágikus energiáinak rabjai voltak. Kael’thasnak így egy új mágikus forrást kellett találnia, különben végignézhette volna, ahogyan népe szenvedélybetegsége kegyetlen méreteket ölt.

Fontos megjegyezni, hogy Kaelnek esze ágában nem volt az Új Szövetséget elárulnia. Garithos folyamatosan olyan helyzetbe hozta Kaelt, ahol az egyetlen lehetősége az volt, hogy vagy elbukik, vagy elfogadja a nagák segítségét. Ezenkívül Garithos folyamatosan álnok gyanúsításokba kezdett minden alkalommal, amikor megtudta, hogy Kael elfogadta a nagák segítségét, de fontos, hogy akkor neki erre semmi oka nem volt. Garithos ugyanis nem tudott semmit a nagákról, az ő eredetükről, az ő terveiktől. Bár utólag feltételezhetjük, hogy a nagák akkor is olyan gonoszok voltak, mint napjainkban, Garithos mindösszesen annyit tudhatott róluk, hogy egy általa eddig nem ismert nép segítséget nyújt Kael’thasnak, hogy legyőzzék a Scourge-öt.

Amikor Garithos felfedte valódi szándékait azzal, hogy Kael’thast és népét bebörtönözte Dalaran tömlöceiben, Kael úgy döntött, hogy követi Vashj-t és az ő tervét. Daralan ley vonalainak kihasználásával, ketten együtt egy portált hoztak létre, amelyen keresztül a vérelfek és a nagák elszökhettek, mielőtt még Garithos és a katonái meg tudták volna állítani őket. Annak ellenére, hogy meg kellett küzdeniük az Archimonde által megölt varázslók szellemeivel, Kael’thas és Vashj elég ideig fent tudták tartani a portált ahhoz, hogy valamennyi vérelf és naga elmenekülhessen Dalaranból.

Ezek után el tudjuk képzelni Kael’thas megdöbbenését, amikor egy olyan lepusztult világba érkeztek, ahol szikladarabok lebegtek a levegőben, és ezt az elhagyott vörös földet Vashj Outlandnek (Külső Föld) nevezte. Valahol ebben az elhagyatott pusztaságban, mondta Vashj, van az a személy, aki segíteni tud neki és népének megszabadulni mágia-függőségétől. Így Kael’thas Sunstrider ismét elkezdett Illidan Stormrage után kutatni.

FavoriteLoadingAdd hozzá kedvenceidhez

2 thoughts on “Interbellum 2. rész – A vérelfek útja Outlandre

    • Este 10-kor írtam, és már pár gondolattal arrébb voltam, a benne természetesen a mondat első felében szereplő parancsnoklásra vonatkozik.

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .