Az elfek evolúciója 1. rész
Kezdetben voltak a Kaldoreiek, a csillagok gyermekei. Egységes nép voltak, míg az Ősök Háborúja során egymásnak nem estek, majd a Sundering után további részekre szakadt ez a nép. Egy részük megmaradt Kaldoreinek, azonban voltak, akik otthagyták őket, új otthont kerestek és új nevet vettek fel. Mások a Sundering miatt szakadtak el egykori testvéreiktől és ezért alakult a sorsuk máshogy. Voltak, akik szövetkeztek a gonosszal, az Old Godokkal, vagy a Burning Legionnel, és ez a romlottság népük fejlődésére is kihatott. Ma már vannak éjelfek, nemes elfek, vérelfek és még sokan mások. Ebben a leírásban ezeket a különböző népeket vesszük végig, akikben egy a közös: egykor mindannyian a csillagok gyermekei voltak.
A Kaldoreiek eredete
A világ kezdetén Azerothon az istenszerű titánok létrehozták az Örökkévalóság Kútját (Well of Eternity), a bolygó minden mágiájának forrását. Idővel sötét trollok (dark trollok) egy törzse a Kút áttetsző vizének közelében telepedett le. Idővel a Kút kozmikus ereje átformálta a törzset, erősebbé, bölcsebbé és halhatatlanná tette őket. A bőrük színe a lila különböző árnyalataiban játszott, és felegyenesedve még magasabbak lettek. A törzs felvette a Kaldorei nevet, amely ősi nyelvükön azt jelenti, a „csillagok gyermekei”. Úgy hitték, hogy holdistennőjük, Elune a Kút világító mélyén fekszik a hajnali órákban.
Sokáig ezt a történetet csupán egy troll legendának tartották, azonban Brann Bronzebeard felfedezései a Tribunal of Agesben megerősítették ezt a korábbi feltételezést, majd újjászületése után Cenarius is elismerte a történet valódiságát. A Kaldoreiek a Kút környékén virágzó kultúrát hoztak létre, és a természet-szeretetük mellett lassanként egy új kaszt is megjelent: azoké, akik ki merték használni a Kút mágiáját és varázshasználók lettek. Később ezek a varázshasználók külön kasztot kezdtek alkotni a Kaldorei társadalmon belül: ők lettek a Highborne-ok, vagyis a Nemesenszületettek. Ők lettek a kiválasztottjai és leghűségesebb szolgái az elfek királynőjének, Azshara Királynőnek.
A Kaldoreiek aztán az egész ősi Kalimdort felfedezték maguknak, miközben legyőzték a Gurubashi és Amani trollokat is. Azonban a Highborne-ok arroganciája és nemtörődömsége felkeltette a Lángoló Légió (Burning Legion) figyelmét. Azshara és az ő Highborne-jai a még nagyobb hatalom érdekében portálokat nyitottak az Örökkévalóság Kútjából a Twisting Netherbe, ezzel pedig megengedték, hogy démonok lepjék el Azerothot. Néhány Highborne-t elborzasztott Azshara királynő töretlen hűsége Sargeras és a Légió démonjai iránt. Ezek a Highborne-ok ezért gyorsan elmenekültek a palotából, hogy az éjelf társadalom többi tagjának segítsenek elűzni a démonokat vissza a Twisting Netherbe. Ez a háborút nevezzük az Ősök Háborújának (War of the Ancients), amely végül az Örökkévalóság Kútjának felrobbanásával, és a Sunderinggel, vagyis Kalimdor szétszakadásával végződött.
Szatírok
A szatírok történelme még Azshara Királynő legközelebbi szolgájával, Xavius-szal kezdődött. Őt bízták meg azzal, hogy megnyissa és fenntartsa a portált a Twisting Netherbe, amelyet Malfurion Stormrage-nek sikerült bezárnia. A Lángoló Légió vezetője, Sargeras feldühödött Xavius hibáján és a Highborne lelkét elszakította a testétől, majd sokáig kínozta, mígnem úgy gondolta, hogy a férfi még jó szolgálatot tehet neki. Ezért Sargeras egy új testet alkotott Xavius részére, és ezzel ő lesz az első szatír. Deréktól felfelé Xavius régi éjelf formájára emlékeztetett, azonban az ujjai helyén éles karmok voltak, fején pedig két szarvat viselt. Kecskeszerű alsótestének pedig patái és hosszú farka volt. A művével elégedett Sargeras visszaküldte Xaviust Azerothra, hogy továbbra is a Légiót szolgálja. Xavius pedig maga terjesztette tovább ezt a démoni átkot a többiek között – először a kellően hataloméhes Highborne-ok között Zin-Azshariban. Bár Malfurion végül legyőzte Xaviust, a szatírok a mai napig egyfajta istenként tisztelik őt, akinek visszatértére azóta is várnak, sőt voltak olyanok is, akik az ő tiszteletére akartak maguk is szatírrá változni.
Az Ősök Háborúja után a megmaradt szatírokat összegyűjtötték. Bár voltak, akik amellett érveltek, hogy az összeset ki kéne végezni, végül az a döntés született, hogy örök álomba helyezik őket a Shaladrassil gyökerei alatt. Ennek ellenére a szatírokkal továbbra is lehetett találkozni, sőt, csak a druidák új formájának, a falka-formának köszönhetően tudták őket legyőzni a Szatírok Háborúja (War of the Satyrs) során. A Harmadik Háború során többen is a Lángoló Légió démonjait támogatták Tichondius vezetése alatt, majd később Illidanhoz csatlakoztak, mikor a férfi le akarta győzni a Lich Kinget. Szatírok kisebb-nagyobb számban a mai napig felbukkannak Azeroth különböző területein, történetük pedig a Legionnel tovább fog folytatódni.
Nagák
Amikor Malfurion Stormrage az Ősök Háborúja végén bezárta a Twisting Netherbe nyitott portált, ezzel pedig felrobbantotta az Örökkévalóság Kútját, amely Azeroth legnagyobb természeti katasztrófáját, a Sunderinget (Szakadás) vonta maga után. Az elpusztult Kút körüli terület és Zin-Azshari nagy része egyenesen lesüllyedt, a háborgó tenger mélyére, ahol nekiütközött a tengerfenéknek. Ezen rész felett jött létre a Maelstrom (Viharörvény), ez a hatalmas mágikus vihar. Azshara és számos követője a városukkal együtt a tengerfenékre süllyedt, ahol csak Azshara gyors gondolkodása mentette meg őket: sikerült egyezséget kötnie az Old Godokkal, akik a hűségért csserébe hajlandóak voltak őket megmenteni. Ennek azonban ára volt, így Azshara és követői a nagákká, ezekké a kígyószerű, vízben élő lényekké változtak.
Amikor a nagák magukhoz tértek, elhatározták, hogy az óceán mélyén új életet építenek maguknak, és az óceánfenéknél található töréspontnál a Maelstrom viharló hullámai alatt építették fel városukat, Nazjatart. Azsharán most már dühének és haragjának, korábban jól titkolt rosszindulatának jelei is megmutatkoztak és egy hatalmas és félelmetes szörnyeteggé változott. A tízezer év alatt, míg rejtve éltek a tengerben, sötét és hatalmas birodalmat építettek ki. Az egykori Highborne-ok tudták, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy egykori területeiket visszaszerezzék. Keserű sorsukat elfogadva vártak arra, hogy újra a felszínre törhessenek visszafoglalni jogo helyüket a világban, és bosszút állhassanak az éjelfeken.
A Harmadik Háború környékén aztán fokozatosan megjelentek a felszínen. A Lady Vashj vezetett nagák később szövetkeztek Illidan Stormrage-dzsel és Kael’thas Sunstriderrel, és így Outlandre is eljutottak. Mások a Darkspear trollokat, illetve Kul Tiras embereit támadták meg. Folyamatosan egyer több helyen bukkantak fel, és igyekeztek egykori éjelf romokat elfoglalni, illetve a mostani éjelfek településeit megtámadni. A Cataclysm során Azsharának sikerült Ozumat segítségével a Tengerek Urát, Neptulont is elfognia az Old Godok parancsára.
A night elfek, vagyis az éjelfek
Az Ősök Háborúja során a megmaradt Kaldoreiek Malfurion Stormrage és Tyrande Whisperwind vezetésével igyekeztek új otthont teremteni maguknak ebben a szétszabdalt új világban. Miután Illidant a Barrow Dens mélyére zárták, az egykori Highborne-okat és más mágia-használókat száműzték soraik közül, az éjelfek az új Világfa, a Nordrassil környékén egész Kalimdoron létrehoztak kisebb-nagyobb településeket. Miután Malfurion a druidák nagy részével megkezdte Hosszú Virrasztását, Tyrande egymaga irányította a megmaradt éjelfeket. Viszonylagos elzártságban éltek a Harmadik Háború idejéig, amikor új népek jelentek meg Kalimdor partjainál, akikkel szövetkezve közös erővel sikerült legyőzniük a Lángoló Légió újabb támadását. Az éjelfek azonban komoly árat fizettek ezért: Archimonde legyőzése során olyan súlyosan sérült meg a Nordrassil, hogy az éjelfek halhatatlansága megszűnt.
A kialakuló új rendben aztán egy új Világfába, a Teldrassilban hozták létre fővárosukat, Darnassust, és csatlakoztak az emberekhez, a törpökhöz és a gnómokhoz, akikkel együtt alakították meg az Alliance-t, vagyis a Szövetséget. Folyamatos harcban álltak az erdőiket támadó és irtó orkokkal, akik a közeli Durotar területén telepedtek le. Az éjelfek belső feszültségekkel is kénytelenek voltak szembenézni, mikor kiderült, hogy Fandral Staghelm elárulta őket, illetve amikor egykori Highborne mágusokat visszaengedtek az éjelf társadalomba a Cataclysm idején. Az éjelfek azonban továbbra is Elune kiválasztott népének tekintik magukat, és igyekeznek minden segítséget megadni az Alliance-nak harcaik és küzdelmeik során.
Shen’dralar
Az egykori Kaldorei Birodalomban nem minden Highborne élt Zin-Azshariban, hanem különböző politikai és személyes okok miatt a nemesség egy része a fővároson kívül helyezkedett el. Emellett az Ősök Háborúja során voltak olyan Kaldorei csoportok, akik nem csatlakoztak a démonokkal szemben az éjelf ellenállókhoz, részben mert nem is tudtak az ellenállásról, hanem inkább magukban próbálták meg túlélni a háborút és megvédeni saját területüket. Az egyik ilyen csoport volt a Shen’dralar is. Ezek a Highborne-ok saját városukat, Eldre’Thalast igyekeztek megvédeni a háborúban, ahogy csak tudták. A legenda szerint az egyik Ancient, Goldrinn sietett a segítségükre és segített megvéedni a várost a Lángoló Légiótól. A Szakadás után a Shen’dralar szeretett városuk romjai között maradt, amelyet azóta Dire Maul néven ismerünk. Az elkövetkező években ezek a Highborne-ok elzárkóztak az éjelf társadalom többi részétől és éppen ezért tovább folytathatták a veszélyesnek ítélt mágia-használatot anélkül, hogy a távoli éjelfek tudomást szereztek volna róla. A Shen’dralar tagjai soha nem hagyták el Kalimdort, így belőlük sem nemes elf, sem vérelf nem lett.
A Háború után Eldre’Thalas Hercege, Tortheldrin megkezdte a nyugati szárnyban szétszóródott pylonok (tornyok) újjáépítését, amellyel az volt a terve, hogy egy nagyerejű démont, Immol’thart bebörtönözzön. A bebörtönzött Immol’thart pedig arra használták, hogy kiszívják belőle az energiáját, ezzel tartva fenn saját mágiájukat és népüket. Így telt el többezer év, és lassan nagyobb energiájukba került Immol’thart fogolyként tartani, mint amennyi energiát ki bírtak belőle szívni. Ezért Tortheldrin és az ő követői elkezdték társaikat meggyilkolni, hogy az elhunytak életerejével tartsák fenn a védőpajzsot, amely elzárta Immol’thart. Ha a démon kiszabadult volna, kétségtelen, hogy mindannyiukat kegyetlenül meggyilkolta volna. A megölt Highborne-ok szellemei aztán Dire Maul falain belül bolyongtak nyughatatlanul.
A Shen’dralarok számos titok tudói voltak, többek között az Ashbringer hollétéről is tudomásuk volt akkor, amikor mások elveszettnek hitték. Éppen ezért a Cataclysm előszelét is megérezték, valamint azt, hogy ez súlyos következményekkel fog járni számukra is. Éppen ezért Archmage Mordent Evenshade elment Darnassusba, hogy audienciát kérjen Tyrande Whisperwindtől. A főpapnőnek felajánlotta mindazt a tudást és erőt, amit ők képviseltek, cserébe azért, hogy visszatérhessenek az éjelf társadalomba és a moonwellekből nyerhessék mágiájukat egy démon helyett. Tyrande és Malfurion sokat tanácskoztak a kérdésről, és hosszas gondolkodás után arra jutottak, hogy az éjelfeknek igenis szükségük lehet újra a mágiára és arra a tudásra, amit a mágia magában rejt, tekintve, hogy számos más nemzet is használ mágiát. Ezért megengedték a Shen’dralarnak, hogy visszatérjenek Darnassusba és egy új generációt tanítsanak meg az arcane energia használatára. Természetesen az egykori Highborne-ok visszatérése egyik oldalról sem volt problémamentes, hiszen a Highborne-ok többsége továbbra is felsőbbrendűnek érezte magát a többi éjelftől, amelynek arrogánsan hangot is adott, míg az éjelfek közül többen is emlékeztek még arra, hogy mit tettek vagy nem tettek az Ősök Háborúja során, és egyértelmúen minden baj forrásának gondolták őket. A Highborne-ok később Dalaranba is felvételüket kérték, így biztos, hogy találkoztak egykori testvéreik leszármazottaival, a nemes elfekkel és a vérelfekkel.
A Quel’doreiek, vagyis a nemes elfek (high elves)
Mint azt már korábban is említettem, több olyan Highborne is volt, aki az Ősök Háborúja alatt nem Azshara királynőt szolgálta, hanem felismerve királynőjük romlottságát, csatlakoztak az éjelf ellenállókhoz a Lángoló Légió démonjaival szemben. Ezek a Highborne-ok a háború után kényes helyzetben találták magukat. Az éjelfek többsége megvetette őket és nem bízott bennük, valamint a mágiától is elfordultak, inkább a természetközeli druidizmust választották életformájuknak, mivel minden baj forrását az arcane mágia használatában látták. Miután Illidan Stormrage egy új Well of Eternityt hozott létre, amelybe aztán a Nordrassilt ültették, a Highborne-ok mágia-használatához ismét lett volna megfelelő energiaforrás. Azonban az éjelfek megtiltották a Highborne-oknak a mágia-használatot, akik választhattak aközött, hogy lemondanak az arcane-ról, vagy pedig elhagyják az éjelfek birodalmát. A Quel’doreiek, vagyis a nemes szülöttek úgy döntöttek, hogy elhagyják a bennük nem bízó éjelfeket és új hazát keresnek maguknak egy távoli területen.
A Quel’doreiek végül Quel’Thalasban új otthont alapítottak maguknak és végleg szakítottak éjelf rokonaikkal. A Holdistennő, Elune imádatától és az éjszakai életformától elfordultak, új energia-forrásukat, az Örökkévalóság Kútjából származó vízből épített forrást Sunwellnek, vagyis Napkútnak nevezték el. Ennek az életmódváltásnak a külsejükön is megmutatkoztak a hatásai: egykori kékes-zöldes-lilás bőrszínűk fokozatosan egyre sápadtabb színű lett, termetük is alacsonyabb lett, fülük még hosszabb és hegyesebb lett. Innentől magukat high elfeknek, vagyis nemes elfeknek kezdték el nevezni, és saját, virágzó birodalmat hoztak létre, melyben ügyeltek, hogy mágia-használatuk kívülállók figyelmét ne nagyon keltse fel.
A nemes elfek a Második Háborúban csatlakoztak a Lordaeroni Szövetséghez, de a háború után visszatértek elszigeteltségükhöz. A Harmadik Háború borzalmait azonban nem tudták elkerülni, Quel’Thalas nem tudott hatékonyan szembeszállni Arthas-szal és a Scourge-dzsel, akik teljesen lerombolták a várost, Arthas pedig beszennyezte a Napkutat akkor, amikor annak segítségével élesztette lich-csé az egykori varázslót, Kel’Thuzadot. A háború végén az utolsó nemes elf király fia, Kael’thas Sunstrider teljesen le is rombolt a Napkutat, hogy ne tudja tovább fertőzni népét, akiknek egy új nevet is adott: ők lettek a blood elfek, vagyis a vérelfek.
Azonban nem minden nemes elf csatlakozott Kael’thas Sunstriderhez. Voltak nemes elfek, akik már a Második Háború során az Alliance-hoz csatlakoztak és utána se tértek vissza otthonukba. Mások a Kael’thas által alkalmazott energia-kiszívó módszerrel nem értettek egyet és tartották magukat távol Quel’Thalastól. Voltak olyan nemes elfek is, akik még a Harmadik Háború elején csatlakoztak Jaina Proudmoore-hoz és vele együtt Kalimdorba távoztak, ahol Theramore-ban telepedtek le. A Dark Portal ismételt megnyitása után pedig kiderült, hogy főleg Allerian Strongholdban maradtak még egykori nemes elfek, akik Alleria Windrunnerrel együtt távoztak Azerothról. Miután ezek a nemes elfek megtudták, hogy mi történt népükkel a Harmadik Háború során, és kik csatlakoztak Kael’thas Sunstriderhez, úgy döntöttek, hogy továbbra is Outlanden maradnak az Alliance kötelékében. A legismertebb nemes elfek a Dalaranban élő nemes elfek, akiket Vereesa Windrunner vezet, aki saját katonai szervezetet, a Silver Covenantot hozta létre népe védelme érdekében, és aki az egyik legádázabbul szállt és száll szembe azzal, hogy a vérelfeket visszafogadják Dalaranba. Ennek ellenére ma egységes nemes elf népről nem beszélhetünk, szupán szétszóródott és egymástól független csoportokról.
Folyt. köv.
Add hozzá kedvenceidhez