A Második Háború

Két háború között

Az Első Háborút követően a lerombolt Stormwind lakosságának túlélői Anduin Lothar vezetésével észak felé menekültek, átkeltek a Nagy Tengeren, így érkeztek meg végül Lordaeronba, hogy ott menedéket kérjenek II. Terenas Menethil királytól. Mivel az északi területekre az ork Horda nem jutott el, így meglepve hallották az Első Háború eseményeiről és Stormwind pusztulásáról szóló beszámolókat. Hitelt szinte csak azért adtak nekik, mert maga Anduin Lothar, Azeroth oroszlánja, az Arathi vérvonal utolsó leszármazottja mesélte el, a veterán harcos és népszerű hős.

Terenas éppen ezért egy válságtanácsot hívott össze, hogy megvitassák az orkok jelentette fenyegetést. Ezen a válság-tanácskozáson a kiváló diplomata Terenas szorgalmazta, hogy egy szövetséget hozzanak létre a Horda legyőzésére. Bár az emberi királyságok közül Alterac és Gilneas fenntartásokkal csatlakozott a Szövetséghez (előbbi azért, mert úgy hitte, hogy az orkok legyőzik az embereket, utóbbi azért, mert hitt abban, hogy egymaga is képes lenne szembeszállni a Hordával), végül hosszas tárgyalások után a hét emberi királyság mind egyesült a Lordaeroni Szövetség zászlaja alatt, amelyhez Ironforge Bronzebeard törpjei, Aerie Peak Wildhammer törpjei, valamint Gnomeregan gnómjai is csatlakoztak. Terenas király követeket küldött Quel’Thalasba a High elfekhez is, akik először tartózkodtak a csatlakozástól, és egyedül Anduin Lothar személye miatt voltak hajlandóak egy jelképes csapatot küldeni Alleria Windrunner vezetésével.

Miközben a vezetők igyekeztek más nemzetektől segítséget kérni, addig Northshire Abbey egykori főapátja, Alonsus Faol a papok szerepe miatt aggódott. Az Első Háború bebizonyította, hogy a papok a gyógyításon kívül nem sok segítséget tudnak nyújtani, mivel nem járatosak a harcban, ugyanakkor a főapát tudta, hogy a Holy Light (Szent Fény) támadásra is jól hasznosítható. Ezért aztán egy új szárnyát nyitotta meg a Szent Fény Egyházának, ahol a papok harci kiképzést is kaptak, illetve az abban tehetséget mutató katonáknak megtanították a Szent Fény használatát. Így születtek meg a paladinok, az a kaszt, amely fontos szerepet játszott később a háborúban. Az első négy paladint (Turalyont, Uthert, Tirion Fordringot és Saidan Dathrohant) Alonsus Faol bemutatta Lotharnak is, aki hadnagyként alkalmazta őket, Turalyont pedig parancsnok-helyettesévé nevezte ki, illetve maga ajánlotta 5. paladinnak Gavinradot.

Az emberek és szövetségeseik mellett az Első Háború utáni időszak a Horda számára is jelentős eseményeket hozott. Az Első Háború utolsó napjaiban a titokban a Hordát irányító Shadow Council (Árnyéktanács) vezetője, Gul’dan kómába esett, miután Medivh halálának pillanatában igyekezett a varázsló fejéből kiszedni, hogy merre is található Sargeras sírja. Gul’dan nélkül pedig az addig is jelen lévő belső feszültségek felszínre törtek. Orgrim Doomhammer puccsot hajtott végre, mivel az volt a célja, hogy a Shadow Council ártó befolyását megszüntesse és elpusztítsa. Ennek folyományaként a bábként a Horda élén álló Warchiefet, Blakchandet megölte, majd ő maga vette át a Horda vezetését.

Orgrim nagyon hamar egy orkokból és ogrékból álló ütőképes és egységes Hordát alakított ki az addig megosztott Horda helyett, és ebben a seregben a vállalkozó goblinok is meglátták a lehetőséget, akik pénzért felajánlották harci gépeiket és felszereléseiket. Ráadásul a Hordának sikerült megszereznie a Demon Soult (Démonlélek), amellyel foglyul ejtették a vörös sárkánykirálynőt, Alexstraszát és nemzetségének nagy részét. Ugyanakkor ezek voltak azok a tettei, amik a törpöket és a gnómokat a Szövetségbe vezették. Stranglethorn Vale trolljai érdekes módon nem éreztek késztetést arra, hogy csatlakozzanak a Hordához. A kómából felébredt Gul’dan pedig rádöbbent arra, hogy szövetségesek nélkül maradt, ezért kész volt megesküdni arra, hogy Doomhammert szolgálja, és a Warchief számára egy ütőképes haderőt állított fel: az első halállovagokat, vagyis death knightokat.

A Horda támadása

Orgrim tudta jól, hogy Stormwind ostroma után nincs értelme azonnal északra indulnia, ezért 6 évet várt az újabb támadásra. Ezalatt kiépítette a maga Hordáját, felfegyverezte seregét, még többet megtudott Azeroth lakosairól és helyzetéről, és teljesen felkészülten vágott neki az északi menetelésnek.

A Horda egyszerre két támadást is vezetett. Az elsőben Blackrock Mountaint vették támadást alá, amely a Khaz Modanban élő törpöket északra száműzte. A második támadás egy tengeri támadás volt, amely Stromwindből indult és észak felé haladt kisebb szigetek, mint Zul’Dare, Tol Barad és Crestfall érintésével, ahol elsődleges tengeri bázisokat épített ki. Ezekből a bázisokbból kiindulva aztán száraföldi seregek indulhattak útnak Wetlandsről, az Arathi Fennsíkről (Arathi Highlands), valamint Lordaeron déli partjairól. Az olyan délen fekvő városokat, mint Southshore, Tarren Mill és Hillsbrad, ostrom alá vették, és ezzel a taktikával nagy számú seregeket juttathattak el Lordaeron közelébe bármilyen veszteség nélkül. Időközben Lord Aiden Perenolda, Alterac vezetője úgy döntött, hogy inkább szövetségest vált titokban, és árulása során térképekkel és titkos útvonalak biztosításával látta el a Hordát.

Hamarosan a Horda csapatai elfogott trollokba botlottak, akiket Doomhammer parancsára azonnal ki is szabadítottak. Az Orgrimnak lekötelezett Zul’jin és Amani trolljai ezért hajlandóak voltak megállapodást kötni a Hordával: amennyiben győznek, úgy Lordaeron dombjai és sík területei a Hordához kerülnek, míg a trollok visszakapják ősi földjeiket, amiket a nemes elfek vettek el tőlük.

Közben a szárazföldi támadás során sikerült is körülvenni Ironforge városát, ahova a törpök és a gnómok bezárkóztak, és a Bleeding Hollow klán vezetésével több ostromot is megkíséreltek a hatalmas városon, azonban ezek egyike sem vezetett eredményre. Ettől függetlenül sikerült Ironforge törpjeit és a gnómokat elvágni a Szövetségtől. Loch Modan kifosztása után a Horda tovább haladt észak felé, Wetlands irányába, útjuk során pedig elfoglalták Dun Algazt, Dun Modrot és Grim Batolt is. Grim Batol aztán a szárazföldi offenzíva kiinduló bázisa lett, ahol egyidejűleg a foglyul ejtett vörös sárkányokat is tartották. Emiatt Thandol Span a Második Háború egyik sarkalatos harcterévé vált, és folyamatosan változott, hogy melyik fél területéhez tartozott.

Végül, köszönhetően annak, hogy Aerie Peaknél sikerült Lothar főseregét elterelni, a Hordának sikerült áttörnie Quel’Thalas felé, ahol csatlakoztak hozzájuk Zul’jin vezetése alatt az Amani trollok. Doomhammer és serege letarolta és felégette az elf erdőket és egészen Eversong Woodsig előretörtek, mire megérkezett az Alliance utánpótlás.

Rövid ellentámadások az Alliance részéről

A nemes elfek számára kijózanító pofon volt, hogy a Horda áttörte határait. Végre felfogták, hogy milyen veszélyt jelentenek számukra ezek az idegen lények, így teljes haderejüket az Alliance szolgálatába állították. Ennek keretében az Elf Pusztítókat is bevetették Southshore-tól délre és Lordaeron partjainál.

Anduin Lothar pedig úgy döntött, hogy a fősereget két részre osztja, hogy kicselezhesse a Hordát. A sereg felét Turalyonra bízta, hogy végezzenek a Hordával az elf erdőkben, amíg Lothar a saját felével Hinterlandsben maradt, hogy az ott állomásozó nagyszámú Horda sereggel harcoljon. Lordaeronnak és Quel’Thalasnak sikerült a Horda seregének nagy részét Hillsbrad partjai közelébe szorítania. Ugyanakkor Gul’dannak sikerült megszereznie pár nemes elf rúnakövet, amelyek segítségével ogre mágusokat hozott létre. Az elfek segítségével az Alliance-nak sikerült Zul’Dare ellen támadást indítania és ezzel véget vetettek a Lordaeroni inváziónak. Habár Hillsbrad és Southshore majdnem elpusztult a harcok során, de végül kiűzték a Horda flottáját és egészen Wetlands és Crestfall partjaihoz szorították őket vissza.

Az északi győzelmeket követően az Alliance végre arra koncentrálhatott, hogy Arathi Highlands széléről kezdve is visszaszorítsa a Hordát Thandol Span hatalmas hídján át. Az első lépés Tol Barad erődjének visszafoglalása volt egy különösen véres harc során. Innét tudtak aztán az Alliance seregei támadást indítani Dun Modr ellen, amely a Horda kiinduló bázisa volt a Thandol Spani ütközetekhez. A Tol Baradból érkező tengeri flotta segítségével aztán az Alliance erőinek sikerült végleg visszafoglalni Thandol Spant és Dun Modrot. Innét tovább folytatták a támadást dél felé, és visszaszerezték Dun Algazt is. Habár Grim Batol átkozott erődjét nem tudták teljes egészében visszafoglalni, a Horda seregeit kellően szétverték ahhoz, hogy azoknak egészen Khaz Modanig kellett visszavonulniuk, de hamarosan ott is vereséget szenvedett a Horda.

Khaz Modan visszafoglalása után pillanatnyi szünet állt be a háborúba. A Horda megpróbált még több hadtestet összegyűjteni délről, többek között ekkor csatlakoztak az új halállovagok, vagyis a death knightok is. Az Alliance pedig visszatért részben északra, hogy a még ott állomásozó apróbb Horda hadtestekkel végezzen, Uther vezetésével pedig a paladinok igyekeztek segítséget nyújtani a háború áldozatainak. Időközben Tyr’s Handnél egy kisebb parasztlázadás tört ki, amely végül felfedte Alterac urának, Lord Perenolde-nak az üzelmeit, vagyis azt, hogy belülről próbálta tönkretenni az Alliance-t azzal, hogy elárulta őket a Hordának. Miután Alterac tervei napvilágra került, az Alliance seregei gyorsan elfoglalták a kicsi, áruló királyságot.

Lordaeron ostroma

Mire azonban fény derült Alterac árulására, addigra a Horda seregei megérkeztek Lordaeron falaihoz, és megkezdték a főváros ostromát. Stromgarde seregei azonnal elzárták az utánpótlás útját a Horda elől, Trollbane pedig árulásért bebörtönözte Perenolde-ot. Habár az Alliance egész serege nekifeszült a Hordának, elsőre mégsem sikerült nekik legyőzniük.

Csakhogy a Hordában is felbukkant a belső ellentét. Gul’dan úgy döntött, hogy a harc hevében Orgrim Doomhammer szinte észre sem fogja venni, ha csapataival együtt otthagyja őket, hogy saját célja felé haladjon. Ezért a Stormreaver és a Twilight’s Hammer klánokkal együtt távozott a harcmezőtől és elindult megkeresni a Tomb of Sargerast, amelyet aztán mágiájával kiemelt a körülötte lévő földterületekkel együtt a víz mélyéről a felszínre, és megpróbálta megszerezni az Eye of Sargerast, vagyis Sargeras szemét. Azonban, amikor megnyitotta a sírt, Gul’dant elérte végzete, és a sírban lakozó démonok széttépték őt.

Ezalatt Doomhammer felfedezte Gul’dan árulását és inkább nem várta meg, míg tönkreverik az Alliance seregei, hanem az áruló ork után eredt, hogy méltón megbüntesse azért, hogy elhagyta a Hordát. Az Alliance pedig kihasználta a kedvező helyzetet, és a Lordaeronban állomásozó maradék Hordát legyőzte, akik vezetőjük nélkül nem sok ellenállást tanúsítottak. Orgrim és serege időközben rátalált az áruló klánokra, akiket szinte teljes egészében elpusztítottak.

Az Alliance ellentámadása

Anduin Lothar, miután észrevette, hogy a Hordát belső ellentétek feszítik szét, összegyűjtötte maradék seregét, és délre, Stormwind királyságának szívébe szorította vissza Doomhammert. íItt az Alliance seregei körülvették a visszavonuló Hordát Blackrock Spire vulkanikus erődjénél, majd ostrom alá vették azt. Doomhammer úgy döntött, egyetlen esélyük van, ha áttörnek a fronton, ezért maradék katonáival együtt kitört az Oromból és megtámadta Lord Lothart és az ő paladinjait. Itt, a hegyoldalban aztán a két sereg fővezére egymásra talált, és párbajozni kezdtek, amelynek eredményeként Doomhammernek sikerült megölnie Azeroth oroszlánját, Anduin Lothart. Orgrim reménykedett benne, hogy a fővezér halála megsemmisítőleg hat majd az Alliance seregére, de csalódnia kellett: Turalyon, Lothar másod-parancsnoka átvette az irányítást, és végül elsöprő győzelmet arattak az orkok felett, akiket egészen a Dark Portalig űztek vissza.

A vereségtől és a belső feszültségektől megtört Horda – akiket a Blackrock klán is otthagyott – megpróbálta védeni a Dark Portalt a Második Háború legvéresebb ütközetében. Végül azonban legyőzték az orkokat, Doomhammert elfogták és láncra verték, miközben a varázsló Khadgar elpusztította a Dark Portalt. Ezzel az eseménnyel és így az Alliance győzelmével ért véget a Második Háború.

Add hozzá kedvenceidhez