Illidan, a démonok vadásza

Tegnap éjjel befejeztem a legújabb Warcraft könyvet, a William King által írt Illidant, és olyan történések vannak benne, amit érdemes tudni a Legion előtt. Ez a könyv ugyanis a Burning Crusade és a Legion kiegészítő közötti átívelésnek is felfogható részben, illetve ebben a könyvben vannak lefektetve az új kaszt, a demon hunterek alapjai. Úgyhogy ezt a cikket most csak az olvassa el, akit nem zavar, ha megtudja az Illidan című könyv történetének egy részét!

Illidan Stormrage a Warcraft univerzum egyik legérdekesebb és legkedveltebb karaktere, a kedvenc raidbossok listáján is mindig előkelő helyet foglal el. Ráadásul a Legion bevezetőjéből megtudhattuk, hogy testét és szellemét Maiev a Vaults of Wardenben őrizte, ahonnan Gul’dan a Lángoló Légió (Burning Legion) utasítására elrabolta, egyelőre nem tudjuk, hogy milyen okból. Illidanról tudjuk, hogy képes bármit és bárkit feláldozni a céljai érdekében, és semmilyen kétes eszköztől nem riad vissza. Eddig úgy gondoltuk, hogy Illidant a hatalomvágya és az hajtja, hogy a kaldoreiek elismert hőse legyen. Az új regény azonban bemutatja nekünk, hogy a gátlástalan egykori kaldoreit sokkal nagyobb cél vezérli, mint az, hogy ő maga minél erősebb és hatalmasabb legyen. És ennek a célnak bárkit és bármit – beleértve önmagát is – hajlandó alávetni.

Megismerni az ellenséget

Illidant leginkább az Áruló (Betrayer) néven ismerik. Ennek oka, hogy az Ősök Háborúja (War of the Ancients) során elpártolt az ellenállóktól és felajánlotta szolgálatait Azsharának és természetes a Lángoló Légiónak azért, hogy minél jobban megismerhesse és megtanulhassa a Lágió démonjainak mágiáját. Személyesen találkozott Sargeras-szal, aki abban az „ajándékban” részesítette, hogy kiégette a szemeit, és a helyükre lángnyelveket tett, amelyek sokkal kifinomultabb látást tettek lehetővé számára. Igaz, hogy a háború végén Illidan ismét az ellenállóknak segített bezárni a portált testvérével, Malfurionnal együtt, azonban árulását soha nem tudták neki igazán megbocsátani.

Pedig Illidan tényleg nem árulta el őket. Illidan számára nem létezett más, mint legyőzni az ellenséget, legyőzni a démonokat. És mi lehet ehhez az egyik legfontosabb feladat? Az, hogy pontosan megismerjük az ellenfelet, pontosan felmérhessük, hogy kivel állunk szemben, milyen hatalommal, milyen erővel rendelkezik igazából. Illidan nem látott más megoldást erre, minthogy úgy tegyen, mintha csatlakozna hozzájuk. Ezért mentem el Azshara királynőhöz és ezért ajánlotta fel szolgálatait a Légiónak. Mert mindennél jobban meg akarta ismerni őket, hatalmukat, mágiájukat, taktikájukat, fegyver-arzenáljukat. Persze, az is a célja volt, hogy ő maga erősebb és hatalmasabb legyen, de csupán azért, hogy legyen elég ereje szembeszállni a Légióval.

És ennek során Illidan valóban megismerhette a Lángoló Légiót és annak vezetőjét, Sargerast. És Illidan láthatta, hogy mi a Légió valódi célja. Láthatta azt a rengeteg világot, amelyet elpusztítottak és megöltek, megtudhatta, hogy a Légió célja minden élet teljes kiirtása, hogy utána Sargeras a saját elképzelése szerint teremthesse újjá a világot.

Hogy miért nem avatott be senkit a tervébe? Illidan nem nagyon bízott senkiben, még a testvérében, Malfurionban és szerelmében, Tyrandéban sem. Félt, hogy árulók lehetnek a többiek között, félt, hogy a Légió megtudja, hogy valójában kettős ügynök, még azelőtt, hogy bármilyen hasznavehető információt megszerzett volna. Félt, hogy esetleg testvérét és szerelmét elfogják, kivallatják, megkínozzák és ők akaratukon kívül elárulják őt. Tudta Illidan, hogy mit kockáztat azzal, hogy nem avat be senkit a tervébe, de úgy döntött, vállalja ezt a kockázatot, vállalja ezt a szerepet, ha ez az ára a Légió legyőzésének.

Tízezer hosszú év

Azzal viszont nem számolt, hogy mi fog történni a Háború után. Illidan tudta, hogy a Légió nem fogja békénhagyni Azerothot, hogy előbb vagy utóbb vissza fognak térni, és ennek nem az lesz az oka, hogy ő kimentett hét üvegcsével az Örökkévalóság Kútjának (Well of Eternity) vizéből. A többiek ezt azonban nem tudták, és ők az árulás jelének tekintették Illidan tettét, hogy a Hyjal-hegy tetején egy újabb Örökkévalóság Kútját hozott létre. Ráadásul más kaldoreieket ölt meg, többeket pedig – köztük Jarod Shadowsongot is – megsebesített, amely főbenjáró bűnnek számított azért, hogy megvédelmezze a vizet. Halál várt volna rá, Malfurion és Tyrande azonban úgy döntött, hogy inkább bebörtönzik a föld alá, ahonnan soha többé nem szabadulhat ki. Vajon ez nem kegyetlenebb büntetés a halálnál? Az örökkévalóságig tartó fogság a sötétben, egy szűk cellában, távol mindentől és mindenkitől? Lehetséges, hogy Malfurion és Tyrande is tisztában voltak azzal, hogy a Lángoló Légió még vissza fog térni Azeroth-ra és akkor szükségük lesz Illidanra.

Végül pontosan ez történt, de addig is tízezer év telt el sötétben, magányosan, elzárva a külvilágtól. Hogy mit csinált Illidan ezalatt az idő alatt? Gondolkozott. Végiggondolta mindazt, amit megtudott a Légióról és gondolkozott, hogy hogyan lehetne őket végleg legyőzni. Volt ideje, hogy a tapasztalatai és az elszórt mondatok alapján rájöjjön bizonyos dolgokra. Arra például, hogy a démonokat Azerothon soha nem lehet véglegesen megölni. Hogy a Twisting Netherben van az otthonuk, és ha nem ott ölik meg őket, akkor lelkük csak visszatér a Twisting Netherbe, majd egy új testbe költözve ismét megjelenik a fizikai világban, hogy elpusztítson mindent, ami az útjában áll. Illidan varázslatokat, rituálékat gondolt ki, hogy hogyan lehetne eljutni a démonokhoz, hogy milyen módszerekkel lehet elég erősnek lenni ahhoz, hogy a démonokat megöljék.

Aztán kiszabadult, és pontosan azt tette, amit eltervezett és amiért szabadon engedték: démonokat ölt. Csakhogy unortodox módszerei taszították a többieket. Ismét kapcsolatba lépett Kil’jaedennel, hogy még többet megtudjon a Légióról és egy feladatot is kapott tőle, a Lich King elpusztítását, amit Illidan el is vállalt, hiszen a Lich King nemcsak a Légióra, hanem Azerothra is veszélyt jelentett. Küldetése azonban kudarcba fulladt és Illidan tudta, hogy távoznia kell, részben azért, mert a kaldoreiek továbbra sem voltak hajlandóak befogadni őt és azt, akivé változott, másrészt a Légió elől is elmenekült. És elmenekült oda, ahova Gul’dan koponyája súgott neki: az egykori Draenor maradványára, Outlandre (Külső Földek).

Outland ura

Outland ideális hely volt Illidan számára: az egykori bolygó maradványai a Twisting Netherben keringtek, így könnyebb volt tervét megvalósítani. Először is egy seregre és egy főhadiszállásra volt szüksége. A seregét kezdetben Kael’thas vérelfjei (blood elves) és Vashj nagái alkották, akikkel még Azerothon szövetkezett. Majd kapcsolatba lépett Outland lakóival is, a draeneiekkel és a Brokenekkel. Miután szövetségesei segítségével ismét kiszabadult egykori börtönőre, Árnyékdal Maiev (Maiev Shadowsong) fogságából, a Fekete Templom (Black Temple) ellen vonult, amelyet Akama segítségével könnyedén elfogott. A Fekete Templom helytartóját, Magtheridont láncra verve a Pokoltüzes Citadellába (Hellfire Citadel) szállította, ahol vérének segítségével létrehozta fel ork seregét, akikkel az Outlanden állomásozó Légió csapatait győzte le és zárta be az ő kapuikat.

Illidan még egyszer megpróbálta legyőzni a Lich Kinget, azonban nagyon súlyos vereséget szenvedett Arthastól és tudta, hogy a továbbiakban már nem számíthat Kil’jaeden megbocsátására. Ezért igyekezett felkészülni a velük való harcra, amelyet úgy érezte, hogy jobb Outlanden megvívni, mint Azerothon. Kael’thas északra, Netherstormba utazott, míg Lady Vashj és nagái a Coilfang Reservoirban tevékenykedtek. Illidan magát egész Outland urának nevezte, és fő feladatául a Légió portáljainak becsukását, és a megjelenő démonok megölését tartotta.

Módszerei azonban nem mindenkinél érték el a kívánt hatást. Fel ork seregét gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül képes volt feláldozni a démonok elleni harcban, illetve a démoni energiák és mágiák használatától sem riadt vissza, hiszen ő maga változtatta a fel orkokat démoni mágiával fertőzött lényekké, akik így erősebbek és vadabbak lettek. Maiev továbbra sem tett le tervéről, hogy elfogja az Árulót és ismét bebörtönözze, ehhez pedig egyes draeneiek és Megtörtek (Broken) személyében talált is társakat.

A démonvadászok kiképzése

Illidan Stormrage (Haragvihar Illidan) messze nem volt már az a kaldorei mágus, mint az Ősök Háborújának kezdetén. Szemeit kiégették, testét tetoválások borították, hatalmas démonszarva és denevérszárnya nőtt, mind azt jelképezve, mennyire közel is áll a démonokhoz. De nemcsak a külseje, hanem a belseje is hasonló lett a démonokhoz, hiszen immár őt sem lehetett a puszta fizikai világban véglegesen elpusztítani. Amiről azonban a külvilág nem tudott, az az, hogy belül folyton harcot vívott a benne lakozó démonnal, akitől az erejét kapta, aki azonban igyekezett folyamatosan átvenni az irányítást felette.

Illidan úgy gondolta, hogy egy saját sereget hoz létre, méghozzá olyat, amilyet a saját képmására is alkot meg. Vagyis elhatározta, hogy további démonvadászokat fog kiképezni. Jelentkezőkből nem volt hiány: mind az éjelfek, mind a vérelfek között folyamatosan voltak olyanok, akik a Lángoló Légió rémségeit látva elhitték, hogy az ő megoldása a leggyümölcsözőbb, hogy ő képes a leginkább szembeszállni ezekkel a démonokkal. időről időre a Fekete Templomnál megjelentek ezek az elfek és annyit kértek Illidantól, hogy segítsen nekik, hogy bosszút állhassanak a Légión.

Arról azonban fogalmuk sem volt, hogy Illidan mit fog tenni velük.

Miután elég sok jelentkező összegyűlt, Illidan megkezdte kiképzésüket, ami kezdetben egyszerű harci kiképzésből állt. Miután a harci kiképzésen átestek, jött az igazi tűzpróba, amelynek végén az ötezer jelentkezőből mindössze százan maradtak meg. A feladatuk az volt, hogy egy démont kellett megölniük, akit Illidan idézett meg számukra. Ezek alacsonyabbrangú démonok voltak, akikkel kiképzett harcosként könnyen végezni tudtak. Ezután jött a démonvadásszá válás pontja: meg kellett enniük a démon szívét és meg kellett inniuk annak vérét. A folyamat során a démon lénye a lényük részévé vált, és mindazt a tudást, amivel a démon rendelkezett, immár ők is rendelkeztek.

És ennek révén tisztává vált előttük az, amit Illidan tudott: hogy valójában mekkora is a Lángoló Légió serege, mekkora annak ereje és mi is a valódi célja. A démonvadász-jelöltek látták mindazokat a világokat, amelyeket a Légió elpusztított, és szembesültek azzal, valójában milyen hiábavalónak tűnik az ellenállás hatalmas erejüknek. Ez a tudás olyan végtelen és rémisztő volt, hogy a legtöbben nem bírták elviselni. A legtöbben igyekeztek saját maguknak kárt okozni, és igyekeztek megszabadulni a fejükben lévő látomásoktól. A legtöbben saját maguk tépték ki a szemüket, hogy ne lássák a rémségeket, amelyektől továbbra sem szabadultak.

Csak a legkitartóbbak voltak képesek ép elmével túlélni a démonnal való egyesülést. Azonban a bennük élő démonon való felülemelkedés nem csak most volt szükséges. Rájöttek, hogy mostantól egy folyamatos belső harc lett az életük, amelyben megpróbálják kordában tartani a bennük élő démont, és annak erejét arra használni, hogy ellenségeiket legyőzzék. Ez egy igen rettenetes és komoly feladat volt, amelyben szintén jópáran elvéreztek. A démonvadászokból álló csapat, az Illidarik azonban hűségesek voltak Illidanhoz, mert megértették, hogy mekkora áldozatot hozott és milyen célja van az életben.

Ezt a sereget Illidan igyekezett minél jobban titokban tartani, mivel egyrészt nem akarta, hogy a Légiónak idő előtt tudomása legyen arról, milyen sereget szerzett magának a démonvadász. Másrészt tisztában voltak vele, hogy átváltozásuk és áldozatuk, a bekötött szemek és tetoválásaik nem nyerték volna el Azeroth többi lakosának elismerését, akik mindig is tartottak Illidantól és attól, akivé ő vált.

Nathreza

Illidan nem véletlenül tartotta magánál Gul’dan koponyáját. Az ork warlock hatalmas tudást szerzett össze a Légióról, köszönhetően annak, hogy Medivhen keresztül valójában Sargeras-szal is kapcsolatban állt. A koponyából és az általa kivallatott démonokból összeszedett információk alapján Illidan fejében egy terv kezdett kirajzolódni, egy terv, hogy hogyan is fogja legyőzni a Légiót seregével. Ehhez azonban szüksége volt egy fontos dologra, amit a nathrezimek bolygójáról, a Nathrezáról tudott megszerezni.

Ezért átjárót kellett nyitnia a Twistin Netheren keresztül Nathrezára, ez a portál azonban rengeteg lelket követelt meg. Így Illidan Akama segítségével tőrbe csalta Maievet, és rávette, hogy Árnyholdas Völgyben (Shadowmoon Valley), a Gul’dan Keze (Hand of Gul’dan) nevű hegynél megütközzenek kettejük seregei. Természetesen Maiev azt hitte, hogy rajtaüt seregével Illidanon, és nem számított rá, hogy egykori foglya sokszoros túlerővel fogja közreszorítani az ő szedett-vedett seregét. A hegyen történő csata eredménye egy igazi vérfürdő lett, de ez volt Illidan valódi célja – a csatában elhunytak lelke, tekintet nélkül arra, hogy Illidan vagy Maiev oldalán harcoltak, táplálta az átjárót Outland és Nathreza között. A csatának még egy pozitívuma volt Illidan számára: sikerült elfognia és rácsok mögé juttatnia egykori börtönőrét, a megszállott Maievet.

A megnyitott átjárón aztán Illidan a démonvadászokkal együtt átlépett és rajtaütött a rémurak seregén. Míg démonvadászai – akiknek ez volt az első valódi bevetése – igyekeztek minél több nathrezimmel végezni, Illidan a nathrezimek palotájában lévő archívumból próbált meg egyetlen fontos dolgot megszerezni, amiről sejtette, hogy itt megtalálható lesz: ez volt a Seal of Argus, vagyis Argus pecsétje.

Argus

Illidan terve ugyanis a következő volt: eljutni Argusra, a bolygóra, ahol a Légió egyik legfőbb hadvezére, maga a Megtévesztő, Kil’jaeden trónolt, és démonvadászaival együtt egy rajtaütésszerű támadásban végezni vele és lehetőleg minél több eredarral. Argus azonban nagyon messze és nagyon rejtve volt, ráadásul egy meglehetősen bonyolult rituálé során lehetett volna oda eljutni. A Légió által használt portálokat nem merte használni, mert félt, hogy terve lelepleződik, míg olyan átjárót, mint amit Nathrezára nyitott, nem nyithatott, hiszen még nagyobb csatát és vérfürdőt kellett volna előidéznie, mindezt úgy, hogy nem kelti fel vele a Légió figyelmét. Éppen ezért sokkal bonyolultabb módszerre volt szükség.

Mindeközben hatalma kezdett megdőlni: a Sötét Portál újbóli megnyitásával Outlandet elözönlötték a Horda és a Szövetség katonái, akik Illidanban és szövetségeseiben nem a lehetséges együttműködő félt látták a közös ellenséggel, a Lángoló Légióval szemben, hanem az Árulót, aki fel mágiával fertőz meg mindenkit maga körül. Először a Pokoltüzes Citadella és benne Magtheridon esett el, aztán Zangarmarshban Lady Vashj és az ő nagái. Ráadásul a Netherstormba távozó Kael’thas is megunta, hogy Illidan nem foglalkozik a neki tett ígéretével, ezért Kil’jaedenhez fordult segítségért.

Illidant azonban mindez nem érdekelte, neki egy sokkal nagyobb és fontosabb cél lebegett a szeme előtt: eljutni Argusra. Mivel újabb vérfürdőt nem mert rendezni, de lelkekre szüksége volt, ezért egy lélekszifon nevű szerkezettel behatolt Auchindoun városába, hogy ott az elhunyt draeneiek szellemeit gyűjtse össze. Az eljárás során azonban ő maga is jelentősen legyengült és csak nehezen tudta összeszedni az erejét. Ezután  bezárkózott a szobájába, és testét hátrahagyva egy bonyolult varázslat révén lelkével átsuhant a Twisting Netheren, mígnem elérte Argust, ahol palotájában ott trónolt Kil’jaeden. Illidannak sikerült biztosítania, hogy Outland és Argus között egy fizikai átjárót is tudjon nyitni, majd egy rejtélyes és nem várt lénnyel találta szembe magát.

Egy tökéletes geometriai vonalakkal rendelkező lénnyel, akiből áradt a puszta fény.

A Fény bajnoka

– Te egy naaru vagy – mondta végül Illidan, miután elege lett a csendből.
– Én egy vén naaru vagyok. Valószínűleg a legidősebb azok között, akik még léteznek.
– Miért vagy itt? Netán Sargerast vagy Kil’jaedent szolgálod?
Gyengéd jókedv áradt a naaruból. A Fény szilánkjai ugráltak alakja körül, mintha megtestesült volna nevetése. – Egyáltalán nem.
Enyhe megkönnyebbülés járta át Illidant. Ettől függetlenül lehet, hogy csak egy átverés volt, hogy felkészületlenül érje majd a támadás. – Akkor mit csinálsz itt?
– Rád várok.
– Tudtad, hogy jönni fogok?
– Neked vagy valaki hozzád hasonlónak jönnie kellett. Az univerzum kijelöli a maga bajnokait azokkal szemben, akik el akarják őt pusztítani.
– Valaki jobbat is választhatott volna – mondta gondolkodás nélkül.
– Én nem úgy gondolom. Az vagy, aki vagy. Életed minden napja formált azzá. Egy fegyverré, amely egy hatalmas démon szívét célozza meg.
– Szeretem azt gondolni, hogy értelmesebb vagyok, mint a harci pengéim.
– Ez tesz téged veszélyessé.
– Szóval az univerzum arra a sorsra rendelt, hogy megöljem Kil’jaedent. – Cinikus volt a hangja, legbelül mégis remény ébredt Illidanban. Talán, ha igaz az, amit a naaru mond, mégis lehetséges a győzelem.
A Fény forgása azonban ellentmondott ennek. – Nem. A te ellenséged sokkal hatalmasabb, mint Kil’jaeden. Még Sargerasnál és az ő Lángoló Légiójánál is nagyobb.
– Csodálatos – mondta Illidan. – Mintha ők nem lennének elég erősek.

Ezután a naaru mesélt Illidannak a Void Lordokról és arról, hogy az ő céljuk az egész univerzum teljes bekebelezése. Elmesélte, hogy az egész univerzum egyesített serege fog kelleni ahhoz, hogy a Fény szembeszállhasson a Sötétséggel és győzelmet arathasson. És hogy biztassa Illidant egy látomásban felfedte előtte, hogy neki milyen szerep jutna: Fény vette szárnyas alakját körül, szeme nem fel lángokban, hanem aranyszínben égett, és egy hatalmas sereget vezetett. A naaru látomása szerint Illidan számára még volt remény, létezett megváltás.

– A halállal is dacolni fogsz – mondta a naaru. – Láttam. Akárki voltál, akárki vagy, a Fény bajnoka leszel…. Hős leszel – folytatta a naaru. – De ennek ára lesz.
– Mindig van.

Illidan előtt felvillant a megváltás reménye, amely pont arra volt jó, hogy tovább folytassa megkezdett munkáját. Csak reménykedni, halványan bízni tudott abban, amit a naaru mondott, és továbbra is attól félt, hogy mindez hazugság, átverés, amellyel meg akarják őt törni.

A bukás

Végül eljött a nap, amikor Azeroth hősei Akama és Maiev segítségével megrohamozták a Fekete Templomot. Illidant azonban továbbra is a saját küldetése, a Légió elleni harc foglalkoztatta. Miközben a hősök a Templom bejáratát ostromolták, Illidan maga köré gyűjtötte a démonvadászokat. Egy portált nyitott számukra egy Marduun nevű bolygóra, amely a démonok egyik otthonaként szolgált. Itt a feladatuk egy Sargerite Zárókő megszerzése volt, amellyel könnyedén lehet majd portálokat nyitni a Twisting Netherben. Illidan a feladatot démonvadászaira bízta, és csak bízni tudott benne, hogy sikerrel teljesítik azt, miközben ő szembenéz Azeroth hőseivel, akiknek fogalmuk sem volt arról, valójában mit is csinált Illidan Outlanden, és aki továbbra sem akarta, hogy erről bárki más tudomást szerezzen.

Éppen ezért végül ott állt a hősökkel szemben, derekasan küzdött velük, azonban végül Maievnek sikerült leterítenie. A világ elsötétült előtte, és a harcosok előtt csupán élettelen teste hevert. Miután a csata pora elült, Maiev visszatért a Fekete Templomba újjászervezett Felügyelőivel (Wardens), hogy magával vigye Illidan holttestét, és a portálon át megérkezett démonvadászokat a Törött-szigetek (Broken Isle) mélyére, hogy ott őrizze őket eztán az idők végezetéig. Csakhogy a Lángoló Légió eddigre már pontosan tudta, hogy Illidanra mekkora szükségük van, és a másik idővonalról származó Gul’dant megbízták azzal, hogy rabolja el Illidan Stormrage testét, majd próbálja meg testétől a szellemét szétválasztani. Azeroth hőseire hárul majd a feladat, hogy ezt megakadályozzák.

Hogy utána hogyan fognak Illidanhoz viszonyulni Azeroth lakói, az érdekes kérdés. Hiszen ők nem tudják, hogy az egykori kaldorei varázslónak mi a célja, ők továbbra is a veszélyes Árulót látják benne, akit csak azért kell kimenteni a Lángoló Légió fogságából, hogy ne okozhasson kárt a Légió seregeihez csatlakozva. Illidan pedig valószínűleg továbbra sem fogja feltárni teljesen terveit, és nem fogja kiteregetni az összes lapját. Továbbra sem fog számítani neki senki élete, és ugyanolyan megszállott lesz, mint eddig.

Illidan Stormrage ugyanis megszállottan le akarja győzni a Lángoló Légió seregeit. Akár velünk, akár nélkülünk.

Add hozzá kedvenceidhez